A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 14. szám - A közjegyző utján teljesíthető fizetésekről

108 A JOG mely szerint a Magyar Évától kapott rész az anya életében egyáltalában nem volna oly értelemben sem megterhelhető, hogy arra a zálogjog bejegyzésének a fentihez képest, vagy annak módjára, feltételesen se legyen helye. De menjünk tovább: A felvetett esetből nem vehető ki tisztán, hogy az csak a mostani telekkönyvi állapotra vonatkoznék. Hun Elemér tulajdonjogánál fogva kétségtelenül jogosítva van a Hun Ádámról örökölt félhányadot lejegyeztetni akár atelekkönyvi hatósághoz Magyar Eva hozzájárulásával benyújtott kérvény alapján, akár e nélkül per útján. Eként a szoboszlói 23. sz. tjkvben A+l. sorszám alatt felvett ingatlan le fog jegyeztetni és abból: a) a Magyar Éváról szállt felehányad 50 holdnyi területtel ugyanazon tjkvben A+2. alatt fog kitüntettetni; b) a Hun Ádámról öröklött másik felehányad pedig szintén 50 holddal ismét ugyanazon tjkvben A+3. alatt, avagy ha úgy tetszik egy új számú telekkönyvben A+l. alatt fog bevezettetni. Hangsúlyozom e helyütt, hogy a lejegyzés ugyanazon 23. sz. tjkvben is foghat helyt, mert a tulajdonos egy személy és mert a keresztes parcellák egy telekkönyvben is mindmegannyi önálló jószágtestet képeznek. Az A+3. alatti felerész most már egy egészszé és önálló jószágtestté vált. Most tehát a legridegebb scrupolositás is cl van oszlatva, és kétségen kivül áll, hogy ezt az önálló jószágtestté vált felerészt Hun Elemér tetszése szerint terhelheti meg. Sőt azt főjelzáloggá teheti, ellenben a Magyar Évától kapott A+2. alatti szintén önállósított jószágtestet mellékjelzálogul kötheti le, természetesen a feljegyzett tilalom megszűntétől kezdődő joghatálylyal. Conclusióm tehát abban culminál, hogy Hun Elemér ingatlanát zálogjoggal megterhelni igenis jogosított; mert azt az 57. §. ki nem zárja, de ki sem zárhatja azért, mert korlátlan tulajdonjogával mindenki szabadon rendelkezhetik. Befejezésül még csak azt említem meg, hogy véleményem fejtegetésében a felvetett jogesethez szorosan alkalmazkodtam, úgy, miként az papirra letéve lett; továbbá, hogy cikkiró kartárs úr is, cikkéből kivehetőleg a liberálisabb felfogást vallja, mit én inkább úgy szeretek kifejezni, hogy: a telekkönyvi intézmény nyilvánossága és abból kifolyólag a jogok védelme és biztosítása, valamint a telekkönyvi rendtartás ratiójából folyományozik, hogy a mi imperative megtiltva nincs, annak ha lehet, helyt kell adni. A közjegyző utján teljesíthető fizetésekről. Irta: dr. BLUM BÉLA, pécsi kir. közjegyző. Dr. Zöld Sándor kir. közjegyzőhelyettes ur a «J o g» 12-ik számában szives volt a 8-ik számban fenti cím alatt megjelent cikkemre «egyedül a felvetett kérdés tisztázása céljából)) reflektálni és «ellenvetéseit tárgyilagosan előadni*. Az ügy érdeke, de a magam álláspontjának a védelme is követeli, hogy ezen «ellenvetésekkel > foglalkozzam; annyival inkább, mert dr. Z ö 1 d Sándor ur fejtegetéseimet «a törvény szellemével és határozott rendelkezéseivel ellenkezőknek" lenni állítja és óva int mindenkit, «nehogy az általam javasolt eljárás követésre találjon.>• Az általam felvetett kérdésnél törvénymagyarázatról lévén szó, dr. Zöld Sándor ur, nagyon helyesen, a törvénymagyarázat körüli meggyőződésének a közlésén kezdi, és azt mondja, hogy, miután «a közjegyzői törvény az alakiságok törvénye, épp ezért annak értelmezésével csakis a legszigorúbb szószerinti magyarázat alkalmazható*. Hát ezt a tételt igy fölállítva nem fogadom el. Megengedem, hogy az alaki törvények inkább szűkebb mint tágabb értelmezést engednek. De nem «csakis szószerinti* értelmezést. A szűkebb értelmezés nem épen a «szószerinti >, s a tágabb értelmezés nem épen a «szellemi* törvénymagyarázatot. Törvényt helyesen magyarázni csak mind a kettőnek a figyelembe vételével lehet. A kettő egymást kiegészíti, mint test és lélek. A törvény szelleme nélkül annak a szavai holt betűk, maga a törvény szelleme test nélküli lélek csupán. Nagy tévedésben van tehát dr. Zöld Sándor ur, a mikor azt a praemissát állítja föl, hogy a közjegyzői törvény, mint az -alakiságok* törvényének az értelmezésénél «csakis a legszigorúbb szószerinti «jog»-magyarázat alkalmazható*. Mert akár az alaki, akár az anyagi jog körébe tartozzék egy törvény, annak az értelmezésénél egyaránt figyelembe veendők úgy annak a szavai, valamint annak a szelleme. Sőt, ha dr. Zöld Sándor ur nem tudná, a mit azonban róla feltételezni nem akarok, utalhatok a törvénymagyarázat tudományának azon egyik alapvető tételére is, hogy valahányszor ellentét látszik fenforogni a törvény szavai és annak szelleme között, a vitás kérdés megoldásánál mindig ez utóbbit illeti meg a döntő szó. Mert a törvény szavainak soha sem szabad a törvény szellemével ellenkezniök. Minden törvény emberi alkotás, tehát nem tökéletes. Békóba verné a jogéletet és jogfejlődést az, a ki a törvényeknek a rendelkezéseit azoknak a holt betűihez kötné. A törvény alkalmazása oly esetekre pedig azok képezik majdnem a többséget — a melyekről a törvény expressis verbis nem intézkedik, nem volna lehetséges, ha a törvény szelleméből folyó analógia azt meg nem engedné. De lássuk az általam felvetett kérdést. Valamely pénzintézet, hogy a neki jelzálogul lekötött ingatlanokra elsőbbséget nyerjen, az "őt megelőző hitelezőket kifizetni akarja. Az egyes hitelezőknek megjáró pénzösszegeket a pénzintézet ezeknek a nyugta és törlési engedélyek előzetes beküldése nélkül nem küldheti meg, vagy legalább is nem hajlandó megküldeni. Viszont az egyes hitelezők sem akarják a pénzintézetnek beküldeni az ő nyugtáikat, mielőtt a nekik megjáró pénzt meg nem kapták. Beáll tehát egy közvetítő olyan személy közbenjárásának az igénybevétele, a kiben úgy a pénzintézet, valamint az egyes hitelezők is megbízhatnak, és itt intézményünk fejlődésére való tekintettel megelégedéssel constatáltam, hogy a pénzintézetek ezt a közbizalmi személyt a kir. közjegyzőben találták föl. Ezzel szemben dr. Z ö 1 d Sándor ur azon meggyőződésének ad kifejezést, «hogy a kir. közjegyző, mint ilyen, hivatalos működéséből folyólag nem jogosított egy pénzintézet felkérésére valamely «adós* előző hitelezőinek a kölcsön kapott pénzből leendő kifizetésére vállalkozni, mert erre őt a közjegyzői törvény egyetlen szakasza sem jogosítja föl, de m i n t m a g á n e m b e r, az állása folytán belé helyezett bizalomból kifolyólag, azt dijazás mellett megteheti, mert azt a közjegyzői törvény neki meg nem tiltja*. Nem hiszem, hogy dr. Z ö 1 d Sándor ur ezt a gondolatát végig gondolta volna. Mert voltaképen mi is az olyan «m agánember*, a ki -dijazás mellett* jogi ügyeknek az ellátására vállalkozik? A ki, mint «magánember» a felektől «díjazás mellett* jogi dolgokra megbízásokat vállal? Mert azt csak nem tagadhatja talán dr. Z ö 1 d Sándor ur, hogy az előző hitelezőknek a kifizetése a nyugta és törlési engedélyek kiállítása és az illető zálogjogoknak a telekkönyvi törlése jogi ügyeket képeznek ? És ezeket a jogi ügyeket akarja dr. Zöld Sándor ur a közjegyzőre - mint magánemberre - bizni ? De hiszen akkor a közjegyző ezen <-magánemberi > működésében voltaképen nem más, mint egy közönséges ^alkusz*, vagy «ügynök*, vagy «zugirász»! No mert mint -magánember- a közjegyző beadványokat nem ellenjegyezhet, sőt erre az ügyvédi diploma sem jogosíthatja fel, mert «mint közjegyző* nem ügyvédkedhetik. A felek között ügyleteket közvetíteni pedig csak egy «alkusz» szokott, a mint a megbízások teljesítése az -ügynökök -nek a foglalkozása. Már pedig azt csak elismeri talán dr. Zöld Sándor ur is, hogy sem a «zugirászkodás*, sem az «a!kuszkodás», sem az - ügynökösködés* nem méltó egy közjegyzőhöz, habár azt mint «magánember» végezi is, sőt hogy ily «működés* a közjegyzői állásnak a tekintélyét sérti, a mit az 1886: VII. t.-c. í2. ij. 2. pontja, a «legszószerintibb* magyarázat mellett is, határozottan tilt. Erre az eredményre kellett volna jönnie dr.; Zöld Sándor urnák, ha azt a gondolatot végig gondolja vala. És akkor velem együtt a közjegyzői állás tekintélye rovatában tiltakozni fog, hogy I a közjegyző «mint magánember* oly működésre vállalkozzék, a i mely a személyéhez kötött állás tisztességének a követelményeivel meg nem fér. De nem áll az sem, a mit dr. Zöld Sándor ur az ő meggyőződéseként hirdet, hogy a közjegyző nem vállalhatja el a pénzintézet megbízását az előző hitelezőknek a kifizetésére, «mert erre őt a közjegyzői törvény egyetlen szakasza sem jogosítja fel*. Sőt ellenkezőleg, a törvény a közjegyzőt ennek, mint hatáskörébe tartozó cselekménynek, az elvállalására a jogkereső közönség érdekében egyenesen kötelezi. Elfogadva dr. Zöld Sándor ur álláspontját «a szigorú szószerinti magyarázatra* vonatkozólag, lássuk a kérdést a közjegyzői törvény szavainak a megvilágításánál. A közjegyzői törvény 108. §-a igy szól: < Készpénzt, közhitelű s egyéb értékpapírokat a közjegyző csak ideiglenesen vehet őrizet alá s csak úgy, ha azok valamely közjegyzői okirat felvétele alkalmával adatnak át a végett, hogy azokat bizonyos személynek vagy hatóságnak átszolgáltassa. Egyebekre nézve a 106. §. szabályai ily letétnél is megtartandók*. Az «egyebek* itt természetesen azt is jelenti, a mit a 106. §. végbekezdésében rendel, hogy: «Ha az okirat — tehát a mi esetünkben «készpénz* — őrizet végett posta utján küldetik a közjegyzőhöz, a levél a jegyzőkönyvet pótolja*. Az analógiát itt maga a törvény, a 108. §. utolsó rendelkezéseinek a «szavai» irják elő. dr. Zöld Sándor ur azon határozott enunciatiója, hogy «ily esetekben a kisérő levél* — már mint a pénzintézet levele — «a jegyzőkönyvet nem pótolja*, szemben a törvény «szavaival* semmivé törpül. Azon okoskodása pedig, hogy a «kísérőlevél egyáltalán nem tekinthető oly közjegyző^ okiratnak, a melynek alapján a közjegyző készpénzt ideiglenes őrizet alá vehet*, határozott tévedésen alapul. Azon tévedésen t. i., hogy az a levél nem egyszersmind a 98. §-ban szabályozott ertesitvény dr. Zöld Sándor urnák a figyelmét ú<rylátszik elkerülte, hogy a pénzintézet abban a levélben nemcsak* a pénz küldését és kiknek leendő kifizetését jelzi, hanem egy esetleg fontos jogi következményekkel biró értesitvényt is arról ho<ry a pénzintézet az előző hitelezőknek a megjáró pénzt a közjegyző utján átadni ajánlkozik (100. §.) Dr. Z ö 1 d Sándor ur tehát összetéveszti a közjegyzői törvény 108. §-a alapján felveendő letéti jegyzökönyvet a <)8. és 100. §§-ok alapján felveendő értesitvényi jegyzőkönyvvel Es ezért nem talál ő egy megfelelő közjegyzői okiratot a melynek «a felvétele alkalmával, adatnék át, illetve küldetnek postán a közjegyzőnek a pénzintézet részéről a készpénze Mar pedig azt, hogy ezen értesitvény, amelynek «levélben vagy táviratilag* leendő megtételére a 90. §. a felet kifejezetten feljogosítja, s melynél a levél vagy távirat a 98. §. világos .szavai*