A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 14. szám - A telekkönyvi jószágtest jogi természete a zálogjognál

A J OG kiket a közbizalom bizonyos elöljáró tisztségre alkalmasnak talál, abban én rosszakaratot és más kárával való jogtalan gazdagodásnak célzatát eleve fel nem tételezhetem, épen azért azt idegen gyámság alá nem helyezhetem. Specialiter a felvidéket illetőleg helyesnek és üdvösnek találom a fenti szigorúbb betekintést a közgazdasági vonatkozáson kivül azért is, mert tapasztalatból mondhatom, hogy a szövetkezetek és más társulatok sokszor melegágyai és csak hivatalos elnevezésbe burkolt egyesülései a hazafiatlan elemeknek, a kik közt bizony nem árt, ha a közhatalom, bár arra épen nem alkalmas bírósági orgánuma olykor-olykor széjel üt. E generális észrevételeken kivül volna még a részletekben is több megjegyzésem, azonban ezt a hosszadalmasság kikerülése okából a jövőre tartom fenn. \A telekkönyvi jószágtest jogi természete a zálogjognál. Irta: dr. PLOPU GYÖRGY, gyulai kir. törvényszéki biró. Lengyel Imre úr, szoboszlói kir. járásbiró a «Jog» folyó évi 9. számában, egy ép oly ritka, mint érdekes telekkönyvi jogesetet vetett fel, melyre vonatkozólag a t. szerkesztőség b. engedelmével én is kifejezést óhajtok adni szerény véleményemnek. Megvallom őszintén, hogy közel 8 évi ügyvédi praxisom alatt sok zavart és összevissza kuszált telekkönyvi ügyet bonyolítottam le, a felhozotthoz hasonlóra azonban emlékezetem szerint még nem akadtam; mely egyszerűsége dacára nagyon megfontolandó, főleg azért, mivel az érvényben lévő telekkönyvi rendtartásunk ily esetre — legalább expressis verbis — nem intézkedik. Bár az ismétléseket kerülni óhajtom, nem lesz azonban céltalan a felvetett esetet újólag is ide iktatni, hogy szem előtt lévén, azt behatóbb kritika alá vehessük. íme: «A szoboszlói 23. számú telekjegyzőkönyvben A-f-1. sorszám alatt foglalt 1Ö0 hold szántóföldre a tulajdonjog Hun Ádám és Magyar Éva házastársak javára egyenlő arányban van bekebelezve.* <Hun Ádámné Magyar Éva az ingatlannak az ő tulajdonát képező fele részét átruházza fiára, Hun Élemérre, de átruházó élete tartamára az elidegenitési és terhelési tilalmat feljegyezteti.» «A most körülirt ingatlan egészen tehermentes.» «Az átruházás megtörténte és a terhelési tilalom feljegyzése után Hun Ádám elhal és az ő jutalékára, a tulajdonjog öröklés jogcímén Hun Elemérre, mint most már egyedüli tulajdonos javára bekebeleztetik.> Kérdés: Megterhelheti-e Hun Elemér egészben vagy részben ez ingatlant zálogjoggal, figyelemmel a telekkönyvi rendtartás 57. §-ára ? Teljes bizonyossággal és a priori a kérdésre «igen»-nel felelni nem lehet, mert az 57. § nem engedi, hogy a telekkönyvi jószágtest «részeire» a zálogjog bekebeleztessék, az ingatlan felére pedig korlátolt időtartamra ugyan, de tilalom van feljegyezve; azonban, ha bejegyzés történnék és az ellen kellő időben az érdekeltek fel nem szólalnának, avagy ha a felsőbb biróság is az egyes biró ily nézetét osztaná, a zálogjog mégis hatályos volna. Azonban ezzel szemben még kevésbbé lehetne mereven azt állítani, hogy Hun Elemér, a telekkönyvi tulajdonos jelzálogkölcsönt fel nem vehetne, mert azt vagyonára be nem kebeleztetheti. Hisz ez a merev felfogás ellenkeznék a jog alapelveivel; a tulajdonos meg volna fosztva vagyona fölötti szabad rendelkezési jogától; a mit az 57. § rideg szövegezése sem célzott, hanem csak telekkönyvi bonyodalmaknak akarta elejét venni. Ehhez hozzájárul azon nyomós érv, hogy a telekkönyvi rendtartás megalkotása idejében, az 50-es évek elején sem a jogélet kimeríthetetlen nyilvánulásai, sem pedig főleg a telekkönyvi nyilvánjog esetei távolról sem voltak úgy kifejlődve, mint manapság, melyek mögött a változatlanul fentartott telekkönyvi rendtartás nagyon elmaradt. A felvetett kérdés megfejtése körül azonban mégis alkalmazkodnunk kell az 57. §-hoz, mert az a birót törvény erejével köti. Bocsássunk előzmény gyanánt egy oly esetet, mely rokon ugyan a felvetettel, de attól mégis különbözik: Tegyük fel, hogy Hun Ádámnak egy kiegyenlítetlen tartozása volt, melyért egyedüli örökösét, Hun Elemért, a hitelező beperelvén, ez utóbbi mint örökös, a perben beigazolt és rászállott szoboszlói 23. sz. tjkvi ingatlan felerésze erejéig elmarasztaltatott. Hun Elemér nem fizetvén, ellene a végrehajtás megkéretik és el is rendeltetik a szoboszlói 23. sz. tjkvben A+1. sorszám alatt felvett ingatlanból Hun Ádám, mint volt adósról alperes Hun Elemér örökösre szállott felerész, mint hagyaték erejéig és a végrehajtási jog bekebelezése végett a telekkönyvi hatóság megkerestetik. Quid nuncr! A jog alapelvei szerint az örökös a rászállott hagyaték erejéig szavatolván, a hitelező abból feltétlenül követelhet kielégítést. Az 1881 : EX. t.-c. 136. §-a szerint a telekkönyvi hatóság a megkeresésnek eleget tenni tartozik, hacsak nincs oly telekkönyvi akadály, mely az elutasítást indokolttá tenné. Igen, de a jelen esetben az 57. § nem képezhet oly. akadályt, mint a minőt a végrehajtási törvény emlit; mert minden praecis megjelölés és követelménynek elég van téve és mert Hun Ádámról csak a megjelölt fél ingatlan szállott alperesre, tehát az 57. §-ra támaszkodva a végrehajtási zálogjog bekebelezését a telekkönyvi hatóság meg nem tagadhatja. Vagyis a telekkönyvi hatóság a végrehajtást rendelő végzés, értelmében: a szoboszlói 23. sz. tjkvben A-f-1. sorszám alatt felvett ingatlan azon felerészére nézve, mely a Bl. alatt bejegyzett Hun Ádámról örökösödés útján Bi. alatt bejegyzett Hun Elemérre szállott, a végrehajtási zálogjogot a hitelező meghatározott összegű követelése s járulékai erejéig be fogja bekebelezni. És hogy ennek igy kell történnie, világos ugyancsak az 1881: LX. t.-c. 138. §-ából, mely szerint az esetben, ha az elhalt Hun Ádám hányada az örökösre Hun Elemérre még átirva nem volna, úgy az örökös tartozásaiért a tkvi rdts. 74. § értelmében feltételes bekebelezésnek volna helye, következőleg a jogelven változás nem történik, ha a telekkönyvből már törölt örökhagyó adósságaiért a szavatoló örökös ellen rendelendő el a bejegyzés a rászállott ingatlan hányadra és erejéig. De különben a felvetett esetben az 57. § nem is képezhet akadályt, mert itt még tulajdonképen Hun Ádám meghatározott felchányadáról van szó, a «tulajdonostárs jutalékára* pedig a bejegyzés helyt foghat az 57. § értelmében is. Az általam felvetett esettel ki van mutatva cikkíró kartárs úr esetének egy oly lényeges oldala, melylyel közelebbről foglalkozva, a kérdés helyes jogi feloldására vezet. Kétségtelen tény tehát, hogy a szoboszlói 23. sz. tjkvben mai állapotában a Hun Ádámról Hun Elemérre szállott felehányadra zálogjogi bejegyzés helyt foghat. Ha pedig az ki lett derítve, hogy egy módon a zálogjog mégis bejegyezhető, úgy nincs és nem lehet kétség az iránt sem, hogy a zálogjogi bejegyzésnek más módon is helyt kell foglalnia. Ugyanis: ha a telekkönyvi hatóságnak be kell vezetnie a zálogjogot a Hun Ádámról Hun Elemérre szállott hányadra a végrehajtási végzés rendelkezése értelmében a biróság megkeresésére, úgy nincs oka azt megtagadnia akkor sem, ha azt a tulajdonos maga kéri, mert a biróság sem rendelhet többet, mint a mi és mennyi a tulajdonjogban különben is benfoglaltatik. Vagyis: áttérve a kérdés lényegére: «Ekkor az ingatlan egyedüli tulajdonosa zálogjoggal kívánja terhelni ingatlanát» . . «vajjon a másik fele rész tekintetében az 57. § nem áll-c útjában a zálogjogbejegyzésnek, hiszen a zálogjog csak az egész jószágtestre szerezhető?* A telekkönyvi bírónak alaposan kell megfigyelnie a telekkönyvi beadványokat és első sorban a kérelmet. Ha Hun Élemér azt fogja egyszerűen kérelmezni, hogy a zálogjog a szoboszlói 23. sz. tjkvben A+1. sorszám alatt felvett ingatlanára mondjuk 6,000 frt erejéig a hitelező bank javára bekebeleztessék, úgy kérelme nemcsak könnyen elutasítható, de el is utasítandó, mert oly határozatlan, hogy azt a feljegyzett tilalom folytán és az 57. § alapján el kell utasítani. De ha Hun Elemér kérelme világosan arra fog irányulni, hogy 6,000 frt erejéig a hitelező bank javára a zálogjog a szoboszlói 23. sz. tjkvben A+1. sorszám alatt felvett ingatlannak azon fele részére, mint meghatározott hányadra kebeleztessék be, mely ő rá a Bl. alatt bejegyzett Hun Ádámról a B4. alatti bejegyzés szerint örökösödés útján szállott: akkor a zálogjog bekebelezését szerintem megtagadni sem nem lehet, sem nem szabad; mert itt még mindig Hun Ádám «társtulajdonos jutalékáról- van szó, s eként az 57. $ elve annál kevésbé sértetik meg, mivel a telekkönyv a bejegyzések sorát és miségét hiven tükrözvén vissza és eként a képviseleti és helyettesítési elv praegnans kifejezést nyervén, a bejegyzést maga az 57. § is megengedi egész világosan. A telekkönyvi intézmény formalizmusa hozza magával, hogy a kérelemnek alkalmazkodnia, simulnia kell ahhoz; hisz hiába telekkönyvi tulajdonos p. o. <Makaji» János, ha ő az okmányt «Makai»-nak fogja aláírni, — célt nem ér. A telekkönyvi bejegyzés kérelmezésekor tehát a cél tekintendő első sorban s ehhez képest kell a kérelmet úgy formulázni és támogatni, hogy az akadályok el legyenek hárítva. Hun Elemér, ezekből kifolyólag megterhelheti ingatlanát zálogjoggal épen azon fele rész tekintetében, a melyre az 57. §. legnagyobb akadálynak látszik. De megterhelheti Hun Elemér az egész ingatlant is zálogjoggal. Ha Hun Elemér a fentebb kifejtettekhez képest egész terjedelmében helyesen és a telekkönyvi állapothoz alkalmazkodva szerkeszti kérelmét, úgy mi sem áll útjában annak, hogy a telekkönyvi bejegyzés következőleg hangozzék: •s. . . . a. zálogjog a szoboszlói 23. sz. tjkvben A+1. sorszám alatt felvett ingatlanra nézve, és pedig a Bl. alatti Hun Ádámról öröklés útján Hun Elemérre a Bk alatti bejegyzés szerint szállott felehányadra feltétlenül, ellenben a B2. alatti Magyar Éváról a B3. alatti bejegyzés szerint ugyanazon Hun Elemérre átruházás útján szállott másik felehányadra, tekintettel a Cl. alatti tilalomra, csakis Magyar Éva mint átruházónak elhalálozásától kezdődő joghatálylyal javára bekebeleztetik.* Ily bejegyzés a telekkönyvi rendtartásban megtiltva nem lévén, sem az jogellenesnek nem minősíttethetvén: annak helye van; mely okból nem oszthatom cikkíró kartárs úrnak azon nézetét,