A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 13. szám - Az 1881. évi LX. t.-c. 143. §-hoz. (Tulajdoni per. - Felperes hányada.- Praesumtio.) - A temesvári ügyvédi kamara évi jelentése

100 A JOG Az 1881. évi LX. t.-c. 143. §-hoz. (Tulajdoni per. — Felperes hányada. Praesumtio.) Irta: MURÁT SÁNDOR besztercei kir. törv. aljegyző. Az alábbi elsőbirói Ítélettel szemben meghozott Ítélőtáblai Ítélet késztet arra, hogy a jelzett szakasz értelmezéséhez hozzá szóljak és arra vonatkozóan szerény nézetemet előadjam. Az alább közölt elsőbirói itélet indokaiból kétségkívül kitű­nik az, hogy az elsöbiróság tulajdoni pert akkor elbirálhatónak nem tart, ha a felperesi hányad megállapítva nincs, s a fennebbi szakaszban megirt vélelmet (praesumtio) csak akkor fogadja el, ha ellenkező nem bizonyittatik; A besztercei királyi törvényszék Láng Károly jogtudor ügyvéd­től képviselt árdányi lakos Danea Melentia férjezett Bor Mihályné felperes­nek Cinta Demeter jogtudor ügyvédtől képviselt árdányi lakos Denea Crucitia és férje Mihalka János alperesek ellen ingatlan tulajdona birtoka és járuléka iránt 1892. november 19-én t,8ön. polg. szám alatt beadott keresettel folyamatba tett rendes perében következően i t é 11: A királyi törvényszék felperest keresetével, melyben tulajdonjogát az árdányi 10. számú telekjegyzőkönyvben 1—14 rend. alatt foglalt ingatlanuknak egy ötödéhez megállapítani és 50 frt évi elvont haszon megfizetését kérte, elutasítja stb. Indokolás: Felperes kereseti állítása szerint a keresethez A) alatt csatolt hiteles másolatú telekjegyzőkönyv tanúsításánál az árdányi 10. számú telekjegyzőkönyvben foglalt ingatlanokból egy ötöd­rész illeti tulajdonul, mely jutalékot alperesek hatalmukban tartván, a tulajdonjoga megítélése mellett a birtokba átadást s elvont haszon meg­fizetését kéri. Igaz ugyan, hogy a telekkönyvből kitetszőleg felperest az ingat­lanok bizonyos része tulajdonul megilleti, mert a B 5. és B (i. alatti bejegyzés szerint a Danea Strantona jutalékából egy negyed és a Danea Alexandru jutalékából három negyedrészt örökölt. Ámde, hogy ez örökölt része az ingatlanok hányad részét képezi, a telekkönyv alapján megállapítani nem lehet, mert a helyszíneléskor öt birtokosra osztatlan arányban vétetett fel a birtok. Felperes válasziratában már az arányt az alapon kívánja megoldani, hogy az egyik telekkönyvi birtokost illeti az ingatlanok fele része s a más négy birtokost a másik fele rész illetné. Fzek szerint kétségtelen felperes tagadásával szemben, hogy min­denekelőtt a felperes illetősége (hányad) állapítandó meg a közös vagyonból. Miután pedig az, hogy felperest mily arányban illetik meg a telekiegyzökönyvben foglalt ingatlanok, csakis az összes telekkönyvi bir­tokosok, a telekkönyvileg érdekelt hitelezők perben állása mellett álla­pitható meg, felperes azonban e feltételeknek nem tett eleget, mivel a telekkönyvben látható Tinis Irina, Danea Mária. Danea Palagia birto­kosok s dr. Cinta Demeter hitelező perbe nem vonattak, meghallgatásra fel nem hivattak : felperest keresetével ezúttal el kellett utasítani. Ezzel szemben az alábbi kir. ítélőtáblai itélet indokai sze­rint, az 1881. évi LX. t.-c. 143. $-ban megirt vélelem jogot ad felperesnek arra, hogy a birtok bíróság előtt indított tulajdoni perében az arány megállapítása nélkül is hányadának tulajdonát elismertesse stb. A kolozsvári magy. királyi Ítélőtábla következően ítélt: A kir. itélétábla a beszterczei kir. törvényszék ítéletét megváltoztatja, a kere­setet érdemben elbirálhatónak mondja ki s az eljáró elsőbiróságot arra utasítja, hogy a netalán szükségesnek mutatkozó bizonyítási eljárás keresz­tül vitelével az ügy érdemében ítéljen. Indokok: Felperes Danea Melentia férj. Bor Mihályné kerese­tében nem a tulajdoni arány megállapítását kérte, hanem az 1881. LX. t.-c. 1 43. §-ban megállapított vélelem tekintetbe vételévelazötmegillető hányadhoz tulajdonjoga elismerését, annak a hányadnak birtokbaadását és az elvont hasznot. Ezen az alapon a felperest megillető hányada tkvileg érdekelt Finis Irina, Danea Mária s Danea Pelagicz perbeidézése nélkül meghatározható s miután felperes állítása szerint azt a hányadot az alperes birja, a melyben ez bizonyítva lesz, az ingatlan az alperessel együtt gyakorlandó közös biztokba is adható s az elvont haszon mennyisége is meghatározható. A jelzálogos hitelezőknek meghallgatása pedig ebben a perben azért nem szükséges, mert a kereset zárkérése szerint a közösség meg­szüntetése nem kéretvén, ezeknek érdekei érintve nincsenek. Ezekből az okokból a felebbezett ítéletet megváltoztatni és az eljáró elsőbiróságot az ügy érdemleges elintézésére utasítani kellett. Szerény nézetem szerint — szem előtt tartva az 1868. évi LIV. t.-c. 253. §-át — ezen vélelem, de általában a törvényekben több helyeken megirt vélelem, csak akkor fogadható el és alapit­ható arra itélet, ha ellenkező nem bizonyittatik, vagy ha az ellen­kező bizonyításának lehetetlensége forog fenn. A címzett szakasz ismert tartalmának második bekezdése is ezzel kezdődik: «Ha ellenkező nem bizonyittatik*: ugy valamennyi tulajdonostárs hányada egyenlőnek tekintetik, kivéve itehát nem tekintetik egyenlőnek) ha valamely elhalt egyénnek házastársa és leszármazói (mint a jelen esetben) vannak határo­zatlan részben közös tulajdonosokul bejegyezve, mely esetbeni az ingatlanok egyik fele a házastárs tulajdonának, a másik fele pedig fejenkénti, illetőleg törzsönkénti egyenlő osztályrészekben a tulaj­donosokul bejegyzett leszármazók tulajdonának tekintetik. Szerény nézetem szerint tehát a vélelem csak akkor áll elő, ha ellenkező nem bizonyittatik, de hát miért is lenne kizárandó az, hogy egyik-másik tulajdonának nagyobb hányadát esetleg éppen a felperes felekkel szembe ne bizonyíthatnák. Ha pedig így áll a dolog, hogy az 1881. LX. t.-c. 143. §-ban meo-irt vélelem csak akkor áll elő, ha ellenkező nem bizonyittatik, ki tud ezen vélelemmel szemben ellenkezőt bizonyítani, akkor amidőn a tulajdonos társak perbe nem vonatnak, s a dolgon nézetem szerint nem változtat semmit, ha alperes beismeri, hogy a vélelmezett hányadot a jelen esetben esetleg ő bírja. S ha már felperes a hányad megállapítását ezen szakaszbeli vélelemre alapítja, akkor nézetem szerint azt is figyelembe kellene venni, hogy ezen szakasz bevezető rendelkezése szerint — a mely bár a tkvi hatóságoknál a végrehajtási zálogjog bekebelezésénél előforduló esetekre nézve tesz intézkedést — amiként ott feltét­len kellék, hogy az összes érdekeltek megidéztessenek, (miután ez hivatalból! eljárási akként a birtokbiróságnál is megfelelően, az összes érdekeltek, t. i. a tulajdonostársak s a mennyiben a jel­zálogos hitelezők követelései egyes jutalékokat terhelnének, ezek is mind perbe vonandók, miután csak igy van ut és mód adva arra, hogy a törvényben megirt vélelemmel szemben ellenkező bizonyit­tathassék. De másfelől igen kényelmes helyzetet szülne bármely félnek, ha a törvényben megint vélelemre támaszkodhatna, a nél­kül, hogy az ellenkező bizonyításának lehetetlensége elé éppen maga a bíróság állana, akkor, a midőn nem oly vélelem van sző­nyegen, a melylyel ellenkezőt bizonyítani lehetetlen volna. (Prae­sumtio juris et de jure.) De másrészről, célszerűségi szempontból is helyesnek tarta­nám nézetem szerint, hogy felperes hányada ne pusztán ezen sza­kaszban megirt vélelem alapján állapíttatnék meg csak, habár ezen hányad birtokban tartását alperes be is ismerné, hanem mint az első bíróság kifejti, kapcsolatban az arány megállapításával, mivel ez által egy másik pernek elejét venné. Megjegyzem még a táblai ítélettel szemben azt, hogy az elsöbiróság csak annyiban tartotta a jelzálogos hitelezők meghall­gatását szükségesnek, a mennyiben saját indokai szerint az arány megállapítását is feltételül tűzte ki. Belföld. A budapesti ügyvédi kamarának évi jelentése, mely egy kis vaskos füzetet képez, tartalmának egyrészt áttekinthető osztá­lyozása, másrészt szép feldolgozása által általános megelégedéssel találkozik szakkörökben. De teljes megelégedéssel találkozik e jelen­tés leginkább azért, mert élő tanúság az azon nagykörű és bel­terjes működés tekintetében, melyet kamaránk a törvény által számára kijelölt hatáskörben az elmúlt évben sikeresen kifejtett. Örülünk, hogy ezt nyilvánosan constatálhatjuk. Fentartjuk magunk­nak, hogy az érdekes jelentést bővebben ismertessük. A temesvári ügyvédi kamara évi jelentése. Azon kurta elbánás, a melyben a mi ügyvédi karunk kama­rája a páncspvai törvényszéket részeltette, alkalmat ad nekünk arra, hogy az évi jelentést behatóbb szemle alá vegyük. Elsőbb is a délvidék tekintetében alig ismerhetjük be, hogy itt az ügyvédek számában tűltömöttség uralg; Temesvárott talán sok az ügyvéd, de például a pancsovai törvényszék területén s még inkább a fehértemplomi törvényszék hatáskörébe eső volt határőrvidéki részeken meg igen kevés. Tódulás a törvényszéki székhelyekre — ez nehezíti meg az ügyvédi kar számos tagjának megélhetését, — s ez viszi rá oly versenyre, melynek folyománya a sok ügyvéd elleni panasz. Hanem e panaszok tömegével szemben sem véljük célhoz­vezetőnek a jelentésben kifejezett azon óhajt, hogy: «legyen ki­mondva, hogy a kamara az alaptalan feljelentőt hivatalból köteles üldözni - stb. A ki a kamarák irattárait ismeri, tudja azt is, hogy a feljelentések túlnyomó számában alacsony műveltségű egyének­től erednek, a törvényben járatlanoktól, s nem is mindig a legtöbbször nem — a saját elhatározásukból tesznek panaszt, hanem zugirászok ösztökélése folytán, tehát a zugirászat minden nemének üldözése maga is elegendő óvszer a panaszok elfajzása ellen. Helyesen emeli ki a jelentés a temesvári kir. törvényszék­nek általunk is ismert nagy ügyforgalmát; de engedelmet kérünk azon állítás kockáztatására, hogy azon ügyforgalomnak a jelen­legi bírói létszám elegendő. A jelentés csak Ü bírói erőt említ holott majdnem ugyanannyi tagból álló jegyzői kar is működik a bírák mellett, a mely segítség a Szilágyi-féle híres rendelet ha­tályba lépése óta épen nem megvetendő. Hogy a munka kiosztás hogyan történik ott, arról, mint a biröság belső dolgáról nem szólunk, de a jelentés azon szövegéhez, a melyben az elnök részé­ről azt tartja helyesnek, hogy «a munka anyaggal jobban ép azon erőket terhelte meg, a melyek úgy szakértelmök mérveinél mint individuális munkaképességöknél fogva több munkára képeseknek bizonyultak - (8. lap) — mi nem járulhatunk. Ebben a jelesebb bírói erőkre nézve deprimáló nézetet látunk; elvnek nem mond­juk, — mert hála igazságügyünk kitűnő vezetőinek — annyira meg sem engedték fajulni a takarékosság szülte nyomasztó hely­zetet, hogy erre az u. n. agyondolgoztatási rendszer fektettessék Egyébiránt azt hisszük, hogy a kamarai jelentés idézett passusat epen a temesvári kir törvényszék kitűnő elnöke és birói kara fogja zokon venni — mint olyat, mely a fő és ta<rok közt megkívánt oszhang megzavarására rászolgálhat & A mit a jelentés Lúgosról említ, hogy t. i. ez oly bírósági székhely, hol a nem magyar ajkú lakosok előtt a magyar államesz-

Next

/
Thumbnails
Contents