A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 12. szám - A törvénytelen gyermek tartásdija iránti igény birói úton érvényesítéséről,ha az anya kiskorú - A végrehajtási törvény 42. §-a

92 A JOG elfogadásának megtagadása esetén az 1874: XXXV. t.-c. 100. §-ában szabályozott értesitvény alkalmazását jogi következmények mellett igénybe vehetné. De nemcsak jogi, hanem méltányossági okok is kizárják a dr. Blum Béla ur által ajánlott eljárás alkalmazását. Feltéve ugyanis, hogy egy fél valamely pénzintézettől 1,000 forintnyi kölcsönt kap, melyből 5 előző hitelező volna kifizetendő, ugy ily eljárás a kölcsönvevő félnek az esetben, ha a kielégítendő hitelezők egyszerre jelentkeznek és a történt kifizetést a közjegyző egy jegyzőkönyvben volna képes igazolni, a mi igen ritka eset, számitásom szerint nem kevesebb, mint 24 frt 80 krba kerülne s ha a hitelezők mindegyike külön jelenik meg pénz felvételére, ugy a kifizetés teljesítéséért az ajánlott eljárás mellett a közjegyző által felszámitható dijak még a 30 frtot is túlhaladhatják, a mely költségek a kölcsönvevő félre nézve oly magasak és sérelmesek, hogy egyáltalán nem csodálnám, ha indíttatva érezné magát az 1886: VII. t.-c. 42. §-a 2. c) pontja alapján az eljárt közjegyző ellen a fegyelmi eljárás folyamatba tételét kérelmezni, annyival is inkább, mert az 1886: VII. t.-c. 20. §-ában a közjegyzőnek, mint hivatalos személynek hatásköre részlesen elő van irva s abban ily hivatalos eljárás felsorolva nincsen. Az 1874: XXXV. t.-c. 55. §-a nem zárja ki azt, hogy a közjegyző, mint állásánál fogva nagyobb bizalmat gerjesztő magán személy, valamely pénzintézet levélbeli felkérésére az adós előző hitelezőinek kifizetését mérsékelt és méltányos díjazás mellett ne eszközölhetné, mert ezen törvényszakaszban a közjegyzőre nézve csak feljogosítás foglaltatik, ugyanazon törvényeik 4. §-a pedig részletesen felsorolja mindazt, a mit mint közjegyzőnek megtennie tiltva van, de ezek között az adott eset nem foglaltatik és így nem tartom törvénybe ütközőnek, ha a közjegyző, mint magán személy ilyféle, teljesen magánjellegű megbízást akár szívességből ingyen, akár fáradozásaival arányosan felszámított díjazás mellett híven és pontosan teljesít, mely ténye által a közjegyzői intézménynek sem szolgálhat kárára, mert ő ily esetben nem mint közjegyző, hanem csak mint magán személy vonható az esetleges rendetlenségekért felelősségre. Hiszen nemcsak a közjegyzőnek, de még az állami javadalmazásban részesülő bírónak sincsen törvényileg megtiltva, hogy ilynemű megkereséseket szívességből ne teljesíthessen, ha őt közbizalom, vagy barátság folytán erre valaki felkéri. Csakis az volna néki talán felróható, ha erre díjazás mellett vállalkoznék, mert hiszen őt az állam fizeti. De a közjegyző e tekintetben is másként ítélendő meg, mert ő nem élvez az államtól javadalmazást és ennek folytán épp ugy, mint az ügyvéd, magán személyként teljesített fáradozásaiért is jogszerűen igényelhet díjazást. Azonban valamint a bíró, vagy ügyvéd, ugy a közjegyző sem kényszeríthető hivatalos állásánál fogva ily magán jellegű megbízás teljesítésére, mert erre törvényileg sincsen kötelezve. Mindezen általam felhozott ellenvetések végül nem szolgálhatnak indokul arra, hogy a közjegyző az 1874: XXXV. t.-c. 58. §-ában foglalt azon rendelkezést, hogy magán okiratokat nem szabad felvennie, figyelmen kivül hagyja, mert a közjegyzőnek nemcsak, mint hivatalosan eljáró személynek, de mint magán embernek is a törvény határozmányait mindenkor szigorúan be kell tartania. A törvénytelen gyermek tartásdija iránti igény birói úton érvényesítéséről, ha az anya kiskorú. Irta: dr. RÁCZ KÁLMÁN kir. albiró S.-A.-Ujhely. Az 1893: XVIII. t.-c. életbeléptetése előtt vita tárgyát sem képezhette az, hogy valamint a kiskorúak saját személyükben felperesként fel nem léphettek; épen úgy a kiskorú anya törvénytelen gyermekének tartása iránt törvényes képviselőjének mellőzésével pert indítani jogosult nem volt. Határozott intézkedést tartalmaznak erre nézve az 1877. évi XX. t.-cz. 1-ső, 2-ik §-ai, a 15-ik §-a 3-ik pontja és a 87. §, melyek szerint a kiskorúak atyai vagy gyámi hatalom alatt állanak^ s minden peres ügyeikben ezek, vagy kivételesen gondnok által képviseltetnek; továbbá a 39-ik § 4-ik bekezdése, mely szerint a kiskorú anya törvénytelen gyermeke részére a gyámhatóság rendel gyámot; végül az 1868. évi LIV. t.-c. 8. §-ának b) pontja, 11. és 84. §-ai, melyek kizárták azt, hogy önképviseletre nem jogosult személy felperesként felléphessen. Ez elv alól az 1893: XVIII. t.-c. 7. §-ának 8-ik bekezdése némi kivételt állapit meg, a mennyiben kimondja, hogy a kiskorúak, kik a per tárgyáról peren kivül szabadon rendelkezhetnek, felperesként törvényes képviselőjük mellőzésével is felléphetnek. A törvény ez intézkedését alkalmazandónak tartom azon esetre is, midőn a kiskorú anya törvénytelen gyermekének tartásidija iránti igény birói uton érvényesítendő. Ugyanis a törvénytelen gyermek tartására addig, — mig a természetes atya nem ismeretes, — az anya van feltétlenül kötelezve, bárha kiskorú is, — de sőt azután is ő köteles és jogosított a gyermeket tartani, nevelni, s ezen jogától mindaddig, mig arra képtelenné nem válik, meg nem fosztható. A törvénytelen gyermek tartási dijának a rendeltetése az, hogy ez által a gyermek születését előidéző másik tényező, t. i. a természetes atya, a gyermek tartási költségeihez addig, mig az keresetképtelen hozzájáruljon, — vagyis, hogy az anyának a gyermek eltartását és neveltetését könnyebbé tegye. Kétségtelen ezekből: egyrészt, hogy a tartási dij a kereset beadásától az anyát illeti, s ez elvet joggyakorlatunk is feltétlenül követi; másrészt, hogy ezen tartási dijjal az anya peren kivül teljesen szabadon rendelkezhetik, miből önként következik tehát az általam fentebb felállított elv, hogy az iránt, ha kiskorú, az 1893: XVIII. t.-c. 7. §-a alapján törvényes képviselőjének mellőzésével felperesként saját személyében fellépni jogosult. A végrehajtási törvény 4.2. §-a. Irta : MAKRAY MIHÁLY ügyvédj. Gyulán. B ölő ni László bánfihunyadi ügyvéd úr a «Jog» mult évi szeptember 3-)-iki számában e cím alatt megtámadja úgy a végrehajtási törvényt, mint az ezt alkalmazó bíróságok «indolentiáját és a törvény intentiojának veszedelmes negligálását.)) Nem célom a végrehajtási törvény védelmére kelni, mert tagadhatatlanul sok hiányossága, számos homályos és még több rossz intézkedése van; azt sem akarom vitatni, hogy bíróságaink által mindig helyesen alkalmaztatik : csak azt óhajtom kimutatni, hogy a végrehajtási törvény 42. §-a nem olyan hiányos, mint azt Bölöni László ügyvéd úr állítja s hogy az eljáró bíróság s a kir. Ítélő tábla helyesen utasította el az eljárás felfüggesztése iránti kérelmet azon indokból, mert a végrehajtási összeg nem deponáltatott. Bátor vagyok ugyanis kijelenteni, hogy én igenis kiolvasom a 42. §-ból azon rendelkezést, miszerint a végrehajtási eljárás felfüggesztését a biztosítás nyújtási iránti kérelem csak akkor vonhatja maga után, ha a marasztalási összeg a kérelem beadásával egyidejűleg birói letétbe helyeztetik. Indokolja ezen nézetemét maga a végrehajtási törvény szelleme, mert például a 31. §-ban a végrehajtás megszüntetése korlátozása és ielfüggesztése iránti keresetek halasztó hatályát a lehető legszigorúbb követelményektől van függővé téve, már pedig semmi elfogadható indok nincs arra, hogy a 42. §. értelmében, hol a végrehajtást szenvedett érdekei csak egy lehetőség, t. i. az Ítélet megváltoztatása, vagy megsemmisítése esetére biztositandók, egy egyszerű kérvény a végrehajtási eljárást felfüggeszsze; indokolja maga a 42. §. beosztása, mert ha az utolsó bekezdés nem vonatkozna az egész szakaszra, hanem csak ennek azon részére, mely a biztosítás nem nyújtása esetéről intézkedik, úgy ennek kifejezetten a szövegben benne kellene lennie. Hiszen a törvény ezen intézkedésének a célja, t. i. a végrehajtást szenvedő veszélyeztetett végrehajtási igényének megvédése, el van érve mind a két esetben, akár biztosítást nyújt a végrehajtásra jogosult fél, akár letétben marad a végrehajtási összeg ; de a végrehajtásra jogosult érdeke csak úgy van megvédve, hogy ha a beadott kérelem mellett a végrehajtási öszszeg letétbe helyeztetik, vagy ha nem, úgy a végrehajtási eljárás akadálytalanul tovább foly; már pedig az kétségbevonhatatlan, hogy a végrehajtási törvény intézkedéseinek vizsgálatánál első sorban mindig a végrehajtó, vagy végrehajtásra jogosult érdekének biztos;tását kell tekintetbe vennünk. Hogy az előadottakat illustráljam, vegyük fel a következő esetet: Egy szegény jogon perlő felperes követelése megítéltetik s követelése az 1884 : LIX. t.-c. 37. §-a alapján végrehajtható ; alperes a felebbezéssel egyidejülegesen egy kérvényt ad be, hogy tekintettel felperes saját maga által igazolt szegénységére, a végrehajtás függesztessék fel s a kielégítés, illetve a végrehajtás elrendelése a felperes által nyújtandó biztosítéktól tétessék függővé stb. ; a bíróság — miután ehhez a 42. §. második bekezdése értelmében joga van — a kérelem tárgyalására határnapot tűz ki s bár a marasztalási összeg le nem tétetet, a további eljárást felfüggeszti; a tárgyalás után ennek eredményeként felperest felhívja, hogy meghatározott idő alatt biztosítást nyújtson, vagy pedig alperes jogosítva lesz a végrehajtási összeget birói letétbe helyezni, szegény felperes akkor biztosítást nyújt, a végrehajtást meg kéri, de ekkorra alperes már csődbe jut s ő követelését vagy épen nem, vagy csak nagyon kis részét s azt is csak évek múlva kapja meg, holott ha a biztosítás nyújtás iránti kérvény folytán az eljárás a végrehajtási összeg le nem tétele miatt fel nem függesztetik, úgy felperes a végrehajtást foganatosíttatja s kielégítést nyer. Már most kérdem, mikor van a végrehajtást jogosult fél érdeke megoldva ? Kétségtelen, hogy csak akkor, ha a kérvény mellett a végrehajtási összeg letétbe helyeztetik, vagy ha nem, úgy a végrehajtási eljárás folytatható és az esetben alperes sem károsodik, mert neki a biztosítás adása után csak fizetnie kell