A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 12. szám - A közjegyző utján teljesíthető fizetésekről

A J csalására: ugyan kérdem, nem ügyvédi minőségének felhasználásával követte el ez esetben Zagyvagyi a csalást? Nem-e az állam által reá ruházott bizalmi állással visszaélve, tehát az állam által nyújtott garantiának közveszélyű kijátszásával csalta-e meg a benne bizott Üregit, vagyis egy harmadik személyt? És kérdem: nem helyes-e, nem igazolt-e, hogy a bizalmat igénylő' állásával oly rútul visszaélő ember, a 381. §, súlyosabb rendelkezése szerint sujtassék? íme tehát az eset, melyben az ügyvéd is — harmadik személyek ellen elkövethet csalást, és e miatt az idézett szakasz alá eshetik. Hallottam az ellenvetést: hogy honnan lehet megállapítani: ki a megbízott? Ki az ügyvivő? Uraim, mindez ténykörülmény; az anyagi törvény egészen független attól: hogy a törvényben meghatározott tényálladék valamelyik eleme, a concret esetben be van-e bizonyítva vagy nincs. Ha nincs bebizonyítva: ebből nem következik, hogy a kereskedelmi ügyvivő a közönség félrevezetésével elkövetett — esetleg nagy kiterjedésű csalásai miatt nem joggal esik a 381. i;. alá; ez esetben mint önök is jól tudják, csak az áll, hogy az ezen törvény alá eső csalások nem lévén a vádlott ellen bebizonyítva, az — a be nem bizonyított vádak alapján nem is ítélhető el. Egyébiránt a polgári jog, a kereskedelmi törvénykönyv rész- i telesen rendelkezvén a megbízottakról, meghatalmazottakról, s azok külön-külön kategóriájáról: azon ténybeli körülmények iránt, melyeknek a kérdéses szakasz alkalmazhatása céljából fen kell forogniok, és be kell bizonyittatniok, kétség alig foroghat fen. Mindaz, a mi a tényálladékhoz tartozik: elengedhetetlen feltétele a bizonyításnak. Ténykörülmény az: hogy megbízott, ügynök, comis voyageur, vagy ügyvivő volt. Mi ennek feltétele? Ezt megmondja a polgári törvény, vagy a kereskedelmi jog. De hogy az esetben, ha ezen alapon a Rtk. 380. £-ának alkalmazása inditványoztatik, e ténykörülmény mint tényálladéki mozzanat bizonyítandó, ez kérdés tárgya nem lehet. De a mint én, hosszú bírói gyakorlatom alapján, és számos esetben hozott ítéletek következtében, határozottan mondhatom: e kérdésre vonatkozólag nehézség felmerülésére nem emlékszem. Ki ellen kell elkövetni a csalást, hogy a csaló a 381. alá essék? erre vonatkozólag — semmiféle külön rendelkezést nem tartalmaz a törvény; rendelkezése tehát általános; e tekintetben minden korlátozás, minden megszorítás, minden megkülönböztetés nélkül. Ali ennélfogva a szabály: «Lege non distingvente nec nostrum est distingvere*. Ha a megbízott, e minőségében megcsalta megbízóját; vagy ha megcsalt harmadik személyeket: mindkét esetben a 381. §. 2. pontja alá esik. így szól a törvény. És ezzel végeztem a vita tárgyát képező kérdés ezen utolsó részével is. De most engedtessék meg nekem mint egyletünk seniorának egy rövid reflexió. E két napi tárgyalás mutatja, hogy önök aggódó gondja mily buzgalommal, mily fáradalmas odaadással, mily mély és alapos behatolással a legmesszebb fekvő részletekbe, tárgyalnak egy — akadémiailag felvetett kérdést, jól tudva: hogy a sugár, mely önök tudásából a kérdésre terjed, csak közvetve hathat az életre, sőt hogy az — bizonyos szirteknek akadályain egyelőre meg is törhetik. De mint a példa mutatja, ez nem lohasztja le, sőt a legkevésbé sem befolyásolja önöknek a kriminális jogtudomány átértett — rendkívüli fontossága iránti lelkesedését. A jövő meg fogja köszönni önöknek — a legszerencsétlenebb viszonyok között is fentartott e nemes buzgalmát, e kitartó, lankadatlan ügyszeretetét. Az önök nemes példáján nyer megtestülést — a nagy Carrara fenséges idézete: «Erudimini qui judicatis terram». A mit én ekkép vélek magyarul értelmezendőnek: Tanuljatok ti birák, mielőtt embertársaitok fölött itélni mertek! (Hosszan tartó lelkes éljenzés és taps. — Az értekezleti elnök, Kelemen Mór curiai bíró, meleg szavakban köszönte meg az egylet elnökének, hogy a vitában való részvételével egy vitás kérdést nemvitássá tett.) KA közjegyző utján teljesíthető fizetésekről. Irta: dr. ZÖLD SÁNDOR kir. közjegyzőhelyettes Pécsett. A «Jog» folyó évi február 2í-én megjelent 8-ik számában dr. Blum Béla pécsi kir. közjegyző ur a fenti cim alatt egy cikket tett közzé, melyre nézve egyedül a felvetett kérdés tisztázása céljából a következő ellenvetéseimet vagyok bátor tárgyilagosan előadni. Bár készséggel elismerem, hogy dr. Blum Béla ur ezen közleményében szakavatott tollal igyekszik a közjegyző részére egy oly eljárási módus procedendit találni azon esetre, ha valamely pénzintézet őt a tőle kölcsönt felvett egyén előző hitelezőinek kifizetésére felkéri, mely a közjegyző hivatalos működésével összeegyeztethető és látszólag a törvény határozmányainak^ is megfelelő volna s néki e jó szándékért elismeréssel adózom, mégis a cikkében foglaltakat nemcsak, hogy nem helyeselhetem, de mint a közjegyzői törvény szellemével és határozott rendelkezéseivel ellenkezőket, szükségesnek tartom bírálatom tárgyává tenni, nehogy az általa javasolt eljárás követésre találjon. OG 91 A közjegyzői törvény az alakiságok törvénye és épp ezért annak értelmezésénél csakis a legszigorúbb szószerinti jogmagyarázat alkalmazható. Mig tehát egyrészt nem tartom megengedhetőnek a közjegyzői törvény határozott és minden mellékmagyarázatot kizáró intézkedéseit egy első pillanatra talán analógnak látszó, de a szigorú jogmagyarázat alkalmazása mellett teljesen elütönek feltűnő esetre alkalmazni, másrészt a közjegyzői törvény magyarázatára nézve okvetlenül szükségesnek tartom, hogy az egyes szakaszokban foglalt minden egyes szó kellően mérlegeltessék és az ilyképen nyert összértelemből vonassanak le a következtetések. Ezen elvből kiindulva, azon meggyőződésre jutottam, hogy a kir. közjegyző, mint ilyen, hivatalos működéséből folyólag nem jogosított egy pénzintézet felkérésére valamely adós előző hitelezőinek a kölcsön kapott pénzből leendő kifizetésérc vállalkozni, mert erre őt a közjegyzői törvény egyetlen szakasza sem jogosítja fel, de mint magánember, az állása folytán belé helyezett bizalomból folyólag azt dijazás mellett megteheti, mert azt a közjegyzői törvény néki meg nem tiltja. Azonban a közjegyző sem mint magánember, sem mint közhivatalnok ezen megbízást elfogadni nem köteles. A közjegyző ugyanis valamely pénzintézet által hozzá azon megkereséssel beküldött készpénzt, hogy abból az adós hitelezőit kifizesse, az 1871: XXXV. t.-c. 108. §-a alapján ideiglenes őrizetbe nem veheti, mert a közjegyző ezen törvényszakasz szerint készpénzt, közhiteli és egyéb értékpapírokat csak ugy vehet ideiglenes őrizet alá, ha azok valamely közjegyzői okirat felvétele alkalmával (tehát a felvétel actusával együttesen) adatnak át a végett, hogy azokat bizonyos személynek, vagy hatóságnak átszolgáltassa. Mivel pedig ezen szakasz további szavai szerint: «Egy ebekre nézve a 106. §. szabályai ily letételnél is megtartandók,>- világos, hogy a szigorú jogmagyarázat szerint a közjegyző a hozzá posta utján beküldött készpénzt ideiglenes őrizetbe nem veheti, mert a 108. §. félremagyará/.hatlan rendelkezése a készpénz, közhiteli és egyéb értékpapírok letétele esetében a 106. § végszavaiban foglalt intézkedések alkalmazását teljesen kizárja s ily esetekben a kisérő levél a jegyzőkönyvet nem pótolhatja s az egyáltalán nem tekinthető a 108. §-ban emiitett oly közjegyzői okiratnak, melynek alapján a közjegyző készpénzt, közhitelű és egyéb értékpapírokat ideiglenes őrizet alá vehet, már csak azért sem, mert azt nem a közjegyző vette fel és a készpénz nem annak felvétele alkalmával adatik át a közjegyzőnek. De ettől eltekintve, a pénzintézet nem az iránt keresi meg a közjegyzőt, hogy az általa beküldött készpénzt ideiglenes őrizet alá vegye, hanem, hogy abból az előző hitelezőket kifizesse és igy már ez oknál fogva sem veheti azt a közjegyző ideiglenes őrizetbe. De a pénzintézetnek azon levele, melyet a közjegyzőhöz azon kérelemmel intéz, hogy az adós előző hitelezőit kifizesse, az 1874: XXXV. t.-c. 9<H. §-ában szabályozott értesitvénynek, vagy a 100. §-ban körülirt oly értesitvénynek sem tekinthető, melynek tárgya készpénz átadására való ajánlkozás. A közjegyző a hozzá intézett levélben ugyanis nem arra kéretik fel, hogy az adós hitelezőivel valamit közöljön és erről tanúsítványt állítson ki, hanem arra, hogy a hitelezőket kifizesse és a közjegyző által ennek folytán foganatosítandó tényeknek nem az a célja, hogy azok valamely jogi következményt vonjanak maguk után, hanem egyszerűen annak lehetővé tétele, hogy a hitelező pénzintézet a telekkönyvi rangsorozatban az első helyet elnyerje. Ha a hitelezők közül egy is a pénz felvételét megtagadja, ugy a közjegyző a többi hitelezőket ki nem fizetheti, hanem a megkereső pénzintézetnek az összes beküldött pénzt visszaküldi, mely ily esetben szokás szerint a kölcsön folyósítását megtagadja. A hitelezők bármelyike ugyanis jogosan megtagadhatja követelésének felvételét, ha az adós a vonatkozó adóslevélben kikötött feltételeknek meg nem felelt, például tartozását a kikötött határidőben szabályszerűen fel nem mondotta s ily esetben ezen hitelezőnek a pénzintézet által követelése kifizetésével való megkinálása semminemű jogi következményeket sem von maga után. Ha pedig a hitelező a pénzt minden ellenvetés nélkül elfogadja, ugy értesitvényre egyáltalán nincsen szükség, mivel az jogi következményeket nem von maga után. Nem alkalmazható az adott esetben az 1874: XXXV. t.-c. 100. §-ában részletezett eljárás, mert a közjegyző ez esetben sem jogosított az átadásra ajánlott pénzt ideiglenes őrizet alá venni, hanem a törvény szavai szerint, tekintettel a 10*. § rendelkezéseire, csak arról köteles magának előzőleg meggyőződést szerezni, hogy a pénz az átadásra készen áll. A jelzett törvényszakaszban szabályozott érteSitvény egyáltalán csak az esetben alkalmazható, ha tárgya pénz, értékpapírok, vagy más áruk átadására való ajánlkozás, vagyis, ha a kötelezett ezen ajánlkozásnak közjegyzői tanúsítása által bíróság előtt igazolni kívánja azt, hogy a hitelező a magán uton megkisérlett ellogadás megtagadása által már késedelembe esett s igy ezen közjegyzői uton való ajánlkozás megtagadása a hitelezőre már valamely jogi következményt von maga után. De a közjegyzőt a kifizetés eszközlésére megkereső pénzintézet nem jogosított a pénz átadásának ily értelemben való ajánlkozására az adós többi hitelezőivel szemben, mert erre csak az adós jogosult az esetben: ha a felajánlott pénz elfogadását a hitelezők valamelyike alapos ok nélkül tagadná meg, mivel az előző követeléseket kifizetni szándékozó pénzintézet és a többi hitelezők nem állanak egymással oly jogviszonyban, melynek alapján az előbbi a pénz