A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 10. szám - A végszükségről. (Btk. 8o. §)

A JOG kibocsátása után teljesített fizetés folytán alperesnek csakis a per­költségbeni marasztalását kérelmezte, alperest csak is az általa okozott perköltség fizetésére kellett kötelezni stb. A budapesti kir. ítélőtábla (1893. évi május 21. 3,998. sz. a.) az első bíróság ítéletét megváltoztatja, a 39,316. sz. a. hozott sommás végzésnek egészen hatályon kívül helyezése mellett fel­perest keresetével egészen elutasítja stb. Indokok: Felperes a 37. alatt becsatolt sommás váltóke­reset szerint a többek közt be nem jegyzett L. és B. cég, illetve ennek egyedüli birtokosa L. Ede ellen kérte a kereseti váltó alap­ján a sommás végzés kibocsátását s a sommás végzés a fentneve­zett cég ellen 38,290. sz. a. meg is hozatott. Felperes amaz előadásánál fogva, hogy a be nem jegyzett L. és B. cégnek egyedüli birtokosa L. Ede, nem forog fen kétség az iránt, hogy a nevezett cég egyéni céget képez. Minthogy pedig egyéni cégnél a kereskedelmi személyiség nincs külön választva physikai személytől, a tulajdonos tehát nem képviselője a cégnek, hanem a céggel, mint kereskedelmi nevével ugyanazon egy jogi alanyt képez s igy cége alatt a nélkül is pe­relhető, hogy polgári nevének felemlítése szükséges volna; s minthogy a jelen váltókeresethez ezen maga a felperes által AJ alatt becsatolt egyéni cégkivonat alapján módjában állott volna felperesnek, hogy alperes ellen, habár a 28,290. sz. sommás végzés csak is a cég ellen bocsáttatott ki, a végrehajtást ha annak szüksége fenforgott, kieszközölje; nem volt helye annak, hogy telperes alperest polgári neve alatt ugyanazon váltó alapján másodszor is perbe vonja s ellene újabbi sommás végzést eszkö­zöljön ki, de mert ezt mégis megtette és mert alperesnek ebben az irányban csak a tárgyalás kezdetén felhozott kifogása az ere­deti váltó megtekintésénél észlelt körülményekre a fenforgó esetben visszavezethető s igy figyelmen kivül nem hagyható, az első bíró­ság ítéletének megváltoztatása mellett felperest keresetével egé­szen elutasítani kellett stb. A m. kir. Curia 11895. január 21. 1,117. sz. a.) a kir. ítélő­tábla Ítélete indokainál fogva helybenhagyatik stb. Bűnügyekben. Nem állapítható meg a csalárd bukás bűntettének a btkv. 414. §-ának 3. pontja szerinti tényálladéka, ha a vádlott által átruházott követelésre nézve sem a hitelezők megkárosítására irányzott szándék, sem a fizetésképtelenség beállta vádlott ellen nem bizonyítható. Ha a bíróság vádlott ellen bizonyos törvényszakasz egyik vagy másik pontját fenforogni nem látja, akkor, midőn egyik pontban bűnösnek mondotta ki, vádlott ellen egyszermind fel­mentő ítéletet nem hozhat. A budapesti kir. törvényszék (1893 február 3. 5,212. sz. a.) Sch. Vil mos vádlott a btkv. 101. 1. pontjába ütköző csalárd bukás bűntette, mint ellene emelt vád és következményeinek terhe alól felmentetik, ellenben bűnös a btkv. 411. §. 3. pontjába üt­köző csalárdbukás bűntettében és ezért 6 havi börtön büntetésre és 3 évi hivatalvesztésre ítéltetik stb. Indokok: Vádlott a btk. 111. §. 1. pontjába ütköző csa­lárd bukás bűntette miatt azon alapon terheltetett, hogy mint vagyonbukott hitelezőinek megkárosítása céljából üzletéből nagyobb mennyiségű árukat elrejtett vagy elidegenített és az által körülbe­lül 7,000 frt vagyonhiányt idézett elő. Ezen vád terhe alól fel kel­lett vádlottat menteni, mert a szakértői vélemény szerint mon­dott könyveiből nagyobb, körülbelül 5,176 frt 10 kr. értékű áru­hiány tűnik ugyan ki, mivel azonban arra nézve, hogy elrejtés, elidegenítés tényleg történt s az áruhiány az által idéztetett elő, semmi bizonyíték, sőt legkissebb ténybeli gyanujel sem merült fel, pusztán a szakértői vélemény alapján vádlott annál kevésbé volt elitélhető, mert bizonyos, hogy vádlott könyvei hosszas be­tegségének ideje alatt rendetlenül voltak vezetve, eladások és fize­tések épen nem, vagy nem kellően lettek elkönyvelve és továbbá az üzletet is, — mert tanuk vallomásából bizonyos, hogy az üzlet­ben sok régi elavult áru létezett, melyek rendszerinti áron el nem adhatók s ezen az áron tehát számításba sem vehetők, s igy az áruhiány másképpen is létre jöhetett, mint elrejtés vagy elidege­nítés által. Ellenben a 111. §. 3. pontjába ütköző csalárd bukás bűn­tettében bűnösnek volt vádlott kimondandó, mert saját beisme­rése által is megerősített tény, hogy a nővére Sch. Bertának ela­dott fióküzlet vételárából 1,200 frtot foglalóra G. Henrikre enged­ményezett. Tekintve már, hogy az engedmény szeptember 2i-én, illetve vádlott szerint szeptember 20-án kelt, tekintve, hogy a szak­értői vélemény szerint, vádlott szeptember 6-án már fizetés kép­telen volt, — s hogy már az előző hónapokban bukását csak a hitelezőivel történt kiegyezés által előzte meg s ekként tettleg bekövetkezett bukásáig azon évfolyamon mindig fizetésképtelen volt s bukását csak az egyezségi megállapodások többé vagy ke­vésbé sikeres lebonyolítása tartóztatta fel; tekintve, hogy ekként minden érték, mely nem a hitelezők egyezség szerinti kielégíté­sére fordíttatott, azok megkárosítására vezet, meg kellett állapítani úgy azt, hogy vádlott az átruházás alkalmával fizetésképtelensé­gének tudatában, mint azt, hogy a hitelezők megkárosítására irá­rányuló szándékkal cselekedett s ezért a terhére rótt cselekményt elkövette. A büntetés kiszabásánál figyelembe jött vádlott bün­tetlen előélete, hogy bukásához betegsége .is hozzájárult és hogy hitelezői megbüntetését nem kívánják, figyelembe jött az is, hogy kárnak csak a bűntény által okozott vagyoncsonkitás tekintendő, ennek összege pedig 2,000 frtot meg nem halad stb. A budapesti kir. itélö tábla (1893 november 11. 3,120. sz. a. 1 vádlottnak 6 havi börtönbüntetését a jogerős ítélet foganatba véte­létől rendeli számíttatni, az első bíróságnak azt az intézkedését, mely szerint vádlottat a btk. 111. §. 1. pontjába ütköző csalárd bukás bűntette miatt felmenti, mellőzi stb. Indokok: Minthogy a csalárd bukásnak mindenesetre a btk. 111. $-ába ütközik, ha tehát a bíróság vádlott ellen ezen szakasz egyik vagy másik pontját fenforogni nem látja, vádlott ellen, akkor, midőn egyik pontban bűnösnek mondotta ki, a vád­lott ellen egyszersmind felmentő ítéletet nem hozhat, hanem leg­feljebb egyik vagy másik pontját a bűnösség kimondásánál mel­lőzheti stb. A m. kir. Curia (1895 február 1. 1,182. sz. a.) tekintve, hogy (i. Henrik az 1888. évi június 11-én szívességből adott köl­csön a vádlottnak 1,000 frtot arra a célra, hogy a hitelezőivel kötött egyezség keresztülvitelét elősegítse s miután dr. Sz. Adolf tanú vallomása szerint ezen összeg tényleg a kisebb hitele­zőknek egyezségszerü kielégítésére fordíttatott, vádlottnak azon cselekményében, hogy ezen kölcsönt 1888 szeptember 20. vagy 21-én egy követelésnek átruházása útján visszafizette, rosszhiszemű­ség és kárositási szándék meg nem állapitható, mert az 1,000 frt szivességbeli kölcsön csak kisegítő eszköz volt arra, hogy a ki­egyezés folytán a kisebb hitelezők követelései korábban kielégít­tessenek, a kölcsön visszafizetése által pedig azon vagyonállag, a mely az egyesség kötésekor a hitelezők kielégítésére szolgáló ala­pul fennállott, csorbítva nem lett, abból tehát a hitelezőkre kár sem háramlott; azon körülmény pedig, hogy vádlott ezen kölcsön­összeget 200 írttal felülhaladó követelést ruházott át G. Henrikre, kárositási célzatot magában foglaló kedvezményezésnek nem te­kinthető, mert bizonyítva van, hogy vádlott az 1,000 frtos kölcsö­nön felül még előbbi időből 63U frt 15 krral tartozott G. Hen­riknek és mert az ekként 1,630 frt 15 krt tevő tartozás kielégí­téséül átruházott 1,200 frtot Sch. Betti által csak az 1888. évi december 11-től kezdődő 100 frtos havi részletekben vagyis az átruházás idejétől számítva 11 hó alatt, tehát G. Henrikre nézve nem előnyös módon volt fizetendő; tekintve, hogy azon időpontnak meghatározására nézve, hogy mikor állott be vádlottnak fizetésképtelensége, a szakértők véleménye habozó és egymásnak ellenmondó, mert a vizsg. napló 8. sz. a. első véleményük szerint a fizetésképtelenség időpontját 1888. évi október végére teszik, későbbi (21. naplósz. a.) vélemé­nyükben pedig azt állítják, hogy ez már szeptember hóban be­állott; tekintve, hogy az eljárás adatai szerint a vádlott hitelezői között létrejött kiegyezés keresztülvitelének meghiúsulását és en­nek következményéül vádlottnak bukását és a csődnek kimondá­sát az okozta, hogy L. Ede, a ki vádlottnak nagyobb összeggel tartozott, — időközben fizetésképtelenné vált, ez pedig az ügy­iratok szerint 1888. év október végén következett be, a midőn L. Ede által kielégítési alapul átengedett nyomdának eladása iránt tett kísérletek meghiúsultak; és tekintve, hogy vádlott a könyvek kimutatása szerint még szeptember hó második felében és október hónapban 3,000 frtot megközelítő fizetéseket teljesített, tehát ezen körülmények is a szakértőknek 8. sz. a. véleményét, vagyis azt támogatják, hogy vádlott fizetésképtelensége csak 1888. évi október végén állott be, a mikor aztán a csődöt be is jelentette s e szerint nem lehet megállapítani azt, hogy vádlott már az 1888. évi szeptember 20. vagy 21-én, midőn a Sch. Betti-féle 1,200 frt követelését G. Hen­rikre átruházta, fizetésképtelen állapotban lett volna; ennélfogva ezen átruházásra nézve sem a hitelezők megká­rosítására irányzott szándék, sem a fizetésképtelenség beállta vádlott ellen bizonyítható nem lévén s ekként ezen engedménye­zésnél csalárd vagy vétkes bukás tényálladéki elemei fenn nem forogván: mindkét alsóbiróság ítélete a bűnösséget megállapító részében megváltoztattatik és vádlott a btk. 111. §. 3. pontjába ütköző csalárd bukás bűntettének vádja és következményeinek terhe alól felmentetik; egyebekben pedig vagyis a mennyiben a btk. 111. §. 1. pontja alapján emelt vád megállapíthatónak nem találtatott, a kir. itélő tábla ítélete a benne felhozott és az első bíróság ítéletéből elfogadott vonatkozó indokoknál fogva helyben­hagyta. Vádlott a 14. életévét még be nem töltött sértettet erő­szakkal arra kényszeritvén, hogy vele házasságon kivül nemileg közösüljön, nem a btkv. 236. §-a szerinti megfertőztetés, hanem a btkv. 232. §. 1. pontjába ütköző erőszakos nemi közösülés bűn­tettében mondandó ki bűnösnek. A temesvári kir. törvényszék (1891. ápril 6. sz. a.) L. Miksa (20 éves lakatoslegény) vádlottat K. Anna személyén elkövetett, a btk. 2?6. §-ába ütköző megfertőztetés bűntettében bűnösnek mondja ki és ezért 6 havi börtönre és 3 évi hivatalvesztésre itéli. Inddokok: K. Anna sértett panaszolta, hogy 1893. évi március 28-án haza felé menve, a szerb temető előtt a vádlottal találkozott kivel régebben ismerős lévén, tőle nővére után tuda­kozódott. Ezután elválva tőle, mindketten ellenkező irányban távoztak, vádlott azonban a temető sarkán a bokrok közül előugorva,

Next

/
Thumbnails
Contents