A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 10. szám - Az örökösödési eljárási törvény életbeléptetésének küszöbén

A JOG 75 Az örökösödési eljárási törvény életbeléptetésének küszöbén. 7^ (Az igazságügyi kormányzat figyelmébe.) Irta . ZAGYVA LAJOS, kir. közjegyző Mező-Turon. Midőn az 1S61-ik évben egy szavazattal megbukott cs. kir. közjegyzőség, mint m. kir. közjegyzőség 1874. évben újra feltámadott: az akkori időben hagyatéki restantia súlya alatt nyögött kir. jbiróságok a közjegyzői kart hagyatéki ügyekkel elárasztották. De a m. kir. közjegyzői kar nem merült el, sőt ' 2 év alatt a restantiával — ha kivételek kerültek is — készen lett. s mint — ha jól tudom — a szombathelyi közjegyzői kamara nagyon találóan tette azt az enunciatiót, hogy ha a közjegyzői intézményt azért hozták be, hogy a bíróságok hagyatéki restantiáját feldolgozza, már beszüntethető, mert megbízatásának eleget tett. És valójában kevésbe múlt, hogy az be nem következett, mert az akkori közigazgatási áramlat hatása alatt megalkották az 1877 : XX. t.-cikket, melylyel egyfelől a hosszú idők művét, t. i, az igazságszolgáltatás és közigazgatás különválasztását, melyet nagy vívmányként hirdettek, tönkretették, másfelől a közjegyzői kartól a hagyatéki ügyeket elvonták, miáltal — egyéb garantiák hiányában — megélhetését is veszélybe sodorták. Gondoskodva lett ugyan már az 1880 : LI. t.-cikk 22. ij-ában hagyatéki dijscáláról, csakhogy az volt benne a comicum, hogy addig, mig hagyaték volt, scala nem volt; mikor pedig dij-scala lett, már hagyaték nem volt. Hogy így aztán hova jutott a közjegyzői kar anyagi existentiája, legfényesebben igazolják boldogult P a u 1 e r Tivadar akkori igazságügyminister úr ő excellentiájának azon szavai, melyekkel a későbben 1886 : VII. t.-cikkbe igtatott javaslatot elfogadásra ajánlotta, hogy t. i. ha azt akarjuk, hogy a közjegyzői intézmény fennállhasson, pedig akarnunk kell, úgy gondoskodnunk kell a közjegyzői kar megélhetéséről, mert az | intézmény életképesnek bizonyult. Hogy az 1886: VII. t.-c. által a boldogult minister úr nemes célzata eléretett, kétségen felül áll, de az is tény, hogy e törvény megalkotása által, s különösen ennek határozatlan, tetszés szerint magyarázható szavai, kifejezései miatt, a megbízó hatóságok és a közjegyzői kar között valóságos harc következett be. Alig hogy az igy felidézett súrlódások elsimultak, a közjegyzői kar —• az új örökösödési törvény kilátásba helyezett életbeléptetése folytán — újabb megpróbáltatásnak néz elébe. E törvényről szerény nézeteimet e lapok hasábjain annak idején elmondottam. Most e törvény életbeléptetése alkalmából i a közjegyzői állásoknak tervbe vett szaporítása tekintetéből emelem fel tárgyilagos szavaimat. E törvény országgyűlési tárgyalása alkalmával Szilágyi Dezső volt igazságügyminister úr ő nagyméltósága azon határozott kijelentést tette, hogy : «Az is igaz, hogy a közjegyzők szaporítása be fog következni. Már ebben ezen törvényjavaslat, ha törvényerőre emelkedik, lényeges tényező lesz. Természetesen ez a végrehajtással kapcsolatban kell hogy történjék, és hogy eddig ezen szaporítás nagyobb mértékben nem történt, annak főleg az a szempont volt az oka, hogy vigyázni kellett arra, hogy a közjegyzői kerületeknél a szétválasztás, illetőleg parallel közjegyzői hivatal felállítása által ne idézzünk elő rosszabb állapotot, mint a mi van, t. i. ügyelni kellett, hogy minden kinevezett közjegyző tisztességesen megélhessen, különben tőle eredményes működést alig várhatunk.» Ugyancsak a tárgyalás folyamán Makfalvay képviselő úr a 42. §-nál azon indítványt tevén, hogy : «ingatlanok, úgyszintén nagyobb értékkel biró ingóságok megbecslése — a mennyiben valamelyik érdekelt fél azt kívánja — egy vagy több szakértő, más ingók megbecslése egy szakértő által történik.» «Ha az érdekeltek becslést nem kívánnak, a becsár az 1881 : LX. t.-c. 148. §-ának 1. bekezdése rendelkezéseihez képest állapítandó meg.» Szilágyi Dezső igazságügyminister úr ő nagyméltósága azon kijelentést tette, hogy : «Minthogy itt valamely más érdek is forog, t. i. a kincstár érdeke, ezen a kérdésen oly könnyen nem lehet átesni. Én azonban, híven adott ígéretemhez, most arra kérem a t. házat, méltóztassék e szakaszt egyelőre függőben tartani, majd a tárgyalás végén visszatérünk rá», vissza is tértek, azonban az igazságügyminister úr ő nagyméltósága a tett indítványhoz, illetve módositványához hozzájárult, s igy ez az 1894 : XVI. t.-c. 42. Íjában törvényerőre emelkedett. És épen ebben rejlik a veszély. Ha ugyanis a ministeri enunciatiót mérlegeljük, lehetetlen benne a közjegyzői kar iránti jóindulatot fel nem ismernünk s lehetetlen fel nem fedeznünk, hogy a hagyatéki dij-scálának az 1894: XVI. t.-c. 117. §-ában történt felemelése által, az eljárás egyszerűsítése, gyorsítása s a közjegyzői állásoknak ez úton való szaporítása mellett a törvényt alkotó előtt még azon cél is lebegett, hogy az új törvény életbeléptetése folytán a mostaninál rosszabb helyzetet ne teremtsünk s a közjegyző tisztességes megélhetése minden körülmények között biztosítva legyen. Úgyde a fennemlitett módositványnak elfogadása által az 1894: XVI. t.-c. 117. íj ában foglalt, az eddiginél jóval Ezek után azon kérdést fejtegeti, hogy minő alapon lehetne a modern államtudományt felépíteni. Ezen fejtegetések után, melyeket — szintúgy mikép az előbbieket is — bámulatot ébresztő irodalmi alaposság jellemez, szerző eljut könyvének tulajdonképeni tárgyára, magára a politika tudományára. Az államnak gyönyörű meghatározását adja a 42. oldalon, majd áttér a nemzetre, vagyis a népre a szó legtágabb értelmében, még pedig elibénk állítván úgy a modern állampolgári, mint a rendi társadalmakba osztott nemzeteket. — Kimerítően szól a szorosabb értelemben vett népről, az államhatalomról, souverenitásról, alkotmányról s ezután igen nagy apparátussal az államformák tárgyalásába fog. Az aristocratiánál taglalván a patriarchális aristocratiát, törzs- és kaszt-uralmat, theocratiát, az antik népuralmat, oligarchikus, timocratikus és democratikus fajaiban, a feudal-aristocratiát stb. A timocratiánál élesen különválasztja az antik timocratiát a plutocratiától. A democratiánál legelőbb is a fejek száma szerinti democratiát veszi bonckés alá, a hol sem születés, sem vagyon, sem műveltségi fok nem bírnak befolyással, hanem csupán_ a puszta fejszám szerinti többség. Áttérve azon államformákra, melyekben már többé-kevésbé államfő is mutatkozik souverain-jogokkal, fenségjogokkal, főleg törvényhozási jogot illetőleg, igen érdekesen látjuk feltüntetve az örökösödésen alapuló uralmak legkülönbözőbb fajait, kezdve az örökös törzsuralmon le a Siéyes-Napoleon i monarchiáig. A parlamentáris monarchia után a szabad államokról van szó, a köztársaságról s ennek fajairól, hogy csak egynehányat említsünk: az antik oligarchiáról, a római consuli köztársaságról, a doge-i, svájci canton-képviseleti s a modern elnöki köztársasági formákról. Monarchiaszerű szabad állam alatt szerző azon államokat érti, melyben az örökös, felelőtlen államfő törvényhozási dolgokban csak suspensiv veto-joggal bír, az állami alaptörvény revisióját illetőleg pedig általában nincs veto-joga (p. Norvégia). "Még néhány államforma bemutatása következik. Azon államformák, melyekben bizonyos érdekkörök domborodnak ki, különösen fóldmiveló'-, kereskedő-, ipar-, cultur-állam stb. A jogvédelmet illetőleg, melyet az egyes államok közjoga az egyesnek az állami közegekkel szemben ád, megkülönböztetve látunk rendőri és jogállamot. Az államhatalom földrajzi tagoltságát illetőleg a centralisationális, önkormányzati és provinciális vagy municipális autonómián nyugvó államformákat. Az anyanyelv használatának állami érvényét illetőleg pedig a territoriális (a hol holt nyelv az állami nyelv, p. latin), nemzeti, nemzetiségi államokat, végül vegyes nyelvű államokat, a milyennek szerző Magyarországot is veszi, az 1868-iki nemzetiségi törvény alapján, azonban Magyarország — úgymond — kezd lassanként nemzeti állammá válni, a hol ugyanis a politikailag uralkodó többsége az állampolgároknak hazafias odaadással egy nyelvet használ anyanyelvül, melyet az alkotmány is államnyelvül fogad el. A vallásfelekezetek közjogi állását illetőleg praecis meghatározásait olvassuk a homo- és polydox államoknak, az egyházi és recipiált vallásokkali államoknak. Szabad vallásgyakorlattal — bár más-más árnyalattal — egyedül Belgium s az északamerikai Egyesült-Államok birnak. Az államformák utolsó megkülönböztetési csoportját képezi ama felosztás, a mely osztályozza az államokat a szerint, a mily természetű hatalmat tart az állam administrativ szempontokból a kezében, s megkülönböztet prophylactikus és interferential államokat. Röviden és mégis tökéletesen kimerítően szól szerző a munka befejezését is képező államszövetségekről. Csak azt jegyezzük fel itt, hogy Svédország és Norvégia viszonyát szerző 1815 óta, sok ellentétes véleménynyel szemben, határozottan a reáluniók közé sorozza. Az előzőkben röviden vázát adtuk a kitűnő műnek, melynek belbecsénél csak az érdekessége nagyobb. Sajnáljuk, hogy nélkülöznünk kell jelen gyönyörű tanulmányt magyar nyelven; de hiszszük és reméljük, hogy a «rendszeres» Politika a magyar könyvpiacon is napvilágot fog látni. Politikai irodalmunk úgy is felettébb szegény, jóformán csak egy nagy rendszeres munkája van. Reá fog férni . . .