A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 10. szám - A meghatalmazott által elkövetett csalás

Tizennegyedik évfolyam. 10. szám. Budapest, 1895 március 10. Szerkesztőség: V., Rudolf-rakpart 3. sz. Kiadóhivatal: V., Rudolf-rakpart 3. sz. Kéziratok vissza nem adatnak. Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendök. A JOG (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY) LAP AZ IGAZSÁGÜGY ÉRDEKEINEK KÉPVISELETÉRE A MAGYAR ÜGYVÉDI, BÍRÓI, ÜGYÉSZI t KÖZJEGYZŐI KAR Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják Dr. RÉVAI LAJOS - Dr. STILLER MOR ügyvédek. Felelős szerkesztő: Dr. STILLER MÓR. Előfizetési árak: Helyben, vagy vidékre bérmentve küldve : Negyed évre ... 1 frt 50 kr. Fél « ... 3 « — « Egész « 6 « — o Megjelen minden vasárnap. Az előfizetési pénzek legcélszerűbben bérmentesen postautalvány nyal küldendők. TARTALOM : A meghatalmazott által elkövetett csalás. Irta : C s e m e g i Károly Budapest. — Az örökösödési eljárási törvény életbeléptetésének küszöbén. Irta: Zagyva Lajos, kir. közjegyző Mezö-Turon. Árverési költségek. Irta : dr. P o 1 a c s e k Endre ügyvéd Szeniczen. — A végszükségről. (Btk. 80. §) Irta: dr. Rónai Sándor, kir. tszéki jegyző Budapest;. — Belföld. (A lakbérfelmondás és lakáskiürités iránti eljárásban lerovandó bélyegilleték tárgyában kiadott ministeri rendelet.)— Nyilt kérdések és feleletek. (Az uj bélyegtörvény köréből. Irta: Lasitz Pál, pénzügyministeri titkár Budapest.) Vegyesek. Curiai és táblai értesítések. — Hirdetések. TÁRCZA : A politika alapelemei. Irta: Révai Bódog Budapest. MELLÉKLET: Jogesetek tára. — Felsőbirósági határozatok és döntvények. — Kivonat a «Budapesti Közlöny»-böl. (Csődök. — Pályázatok.) A meghatalmazott által elkövetett csalás. * Irta: CSEMEGI KÁROLY Budapesten. T. értekezlet! Barátaim felszólítottak, hogy a vitában én is részt vegyek. Megvallom őszintén, hogy a kivánat meglepett. Kit érdekelne egy már a tudománynyal leszámolt, a gyakorlat köréből kiesett, úgyszólván divatból kijött ember véleménye. (Altalános élénk éljenzés.) De mint mindig, úgy most is kötelességemnek tartottam a kívánatnak engedni. A ki a büntető-törvénykönyv tervezetét és indokolását elkészítettem, és a ki a judicaturát ha nem is vezettem, de igen sok nagy kérdésben az elvi megállapításokra befolyással és közvetlen hatással bírtam: ezen a jogcímen még ma is némileg jogosítva — barátaim felszólítása folytán kötelezve érzem magam, hogy e helyen, ezen kérdéshez is hozzászóljak. (Éljenzés.) Mindenekelőtt megjegyzem, hogy én a conclusiót illetőleg a t. előttem szóló Vargha Ferenc úr véleményét osztom, habár érvei tekintetében ellenkező állásponton vagyok. A meghatalmazás ugyanis vagy egy puszta szó, vagy pedig egy jogi tartalommal bíró fogalomnak külső megjelölése. Nekünk jogászoknak e meghatalmazás egy jogviszonyt — tehát jogi fogalmat jelent, mely ennélfogva nem lehet minden pillanatban — esetleg a közvetlenül fenforgó célhoz, óhajhoz vagy érdekhez képest változtatható; hanem annak egy a jogban már eleve ismert, kellőleg körvonalozott és elhatározott eszmét kell kifejeznie. A jogbiztonság feláldozása nélkül nem is lehetne megengedni, hogy valaki jogának vagy kötelezettségének léte vagy nem léte, s különösen a büntetőjogban, valamely bűntett létrejötte vagy hiánya, s ennélfogva valakinek bűnös vagy bűntelen volta jogosan — a törvény engedélyével — attól tétessék függővé, hogy a bíró, az ő subjectiv nézete szerint az egyik esetben és bizonyos vádlottal szemben, a meghatalmazás fogalmát igy, a másik esetben pedig és egy másik vádlottal szemben amúgy construálja. Van a kriminális jogban is számos, a büntető-törvénykönyvek által ki nem töltött nyilt tér, melyeket előforduló esetekben a tudomány — illetőleg a tudományt érvényesítő biró van hivatva kitölteni; de ide nem tartoznak azon intézmények és fogalmak, melyek a jog bármely sphaerájában tüzetesen szemügyre vétetvén, a tudományban és onnan a törvényekben, valójuk és tartalmuk szerint tüzetes megállapítást, és ennek megfelelő technikai megjelölést nyertek. Én tehát az előttem szólott igen tisztelt tagtárs úr azon véleményét, mely a meghatalmazási viszony fennállásának vagy fenn nem állásának anyagi jogi feltételeit, a büntetőjogban elkülöníti ezen intézmény magánjogi feltételeitől, s az illető institutumot annak a polgári jogban meghatározott forgalmától: egyáltalán nem oszthatom; ebben tőle lényegesen és elvileg eltérek. Egyébiránt előadásom fonalán — e kérdéssel még különben is foglalkozni kelletvén: most áttérek Illés Károly nagytudományu barátomnak a mult alkalommal tartott előadására. Illés Károly ur megállapításának alaptételéül állította fel: hogy a meghatalmazás komoly, mindkét fél részéről őszinte legyen, s hogy az valamely jogügyletre vonatkozzék. Nem lehet kétség a felett, hogy ez mint elv, mint szabály, általánosságban helyes és kifogásolhatlan, de meg * Szerző szívességéből már most közölhetjük e nagyérdekü dolgozatot, melyet a «Magyar Jogászegylet* börtönügyi értekezletén tartott. is felel hazai jogunknak és a communis opinionak. A meghatalmazás — jogi értelemben megbízást, a meghatalmazási viszony tehát a megbízás adását egyrészről és annak elfogadását másrészről foglalja magában. E szó: «meghatalmazás» nekünk jogászoknak műszó, — terminus technikus — mely a fentebb kiemelt eszmét fejezi ki. Tartozik pedig a meghatalmazási viszony, a jogügyletek, a szerződések csoportjába, s az általjön létre, hogy az egyik fél jogi hatályt célzó (tehát komoly) akaratát a másik féllel közli, ez pedig a vele közlött akaratnyilvánítást, a közvélemény valódi tartalma szerint elfogadja. «Auch die Vollmacht ist ein Rechtsgescháft — mondja Windscheid: Pandecten I. 69. §-ában — und doch wird durch die Vollmacht eine Veránderung in der Rechtswelt nicht unmittelbar hervorgebracht, sondern es wird durch sie nur eine Thatsache miteiner rechtergánzenden Kraft begabt, derén sie an und für sich entbehrt». A kiemelt viszonos akaratnyilvánítások folytán, — feltéve, hogy béltartalmuk prohibitiv törvénybe nem ütközik, s egyéb a törvényben követelt feltételek (mint teljeskorúság stb.) fenforognak: az akarat képviselete jön létre; mert méltóztassanak a meghatalmazásra vonatkozólag fennálló controversiák bármelyikéhez csatlakozni — maga ezen viszony természetes elemeire felbontva, mindig és kivétel nélkül azon valóságot tünteti elő, hogy ez által képesittetik valaki — a meghatalmazott — a meghatalmazót kötelező joghatályú cselekményt foganatosítani, tehát ennek akaratából helyette cselekedni. Itt vagyunk tehát a consensusnak látszólag teljesen sima és nagyon egyszerű, — de valódilag rendkívül szaggatott, hasadékos és bozótos területén. A szerződést, — illetőleg az ebből származó jogot és kötelezettséget már régibb hazai törvényeink is a felek kölcsönös egyetértéséből, a consensusból származtatták. Már az 1492. évi XXXVIII. t.-c. 1. §-a kimondta: «In obligationibus vero talis modus servetur, secundum quid se quisquis obligavit, facta ultima evocatione actor in primis octavis judicium et justitiam recipiat». Az 1723. évi XXXI. t.-c. 8. §-ában pedig ez mondatik: «Tenori obligatorialium semet et actores et judices accomodare tenebuntur». Törvényeink e rendelkezése összhangzásban volt a római jognak, valamint más országok ide vonatkozó törvényeinek rendelkezéseivel: a nehézség csupán az, hogy — a mint ezt a tisztelt értekezlet tagjai tudják — azon hosszú idő óta, a mióta törvényhozásunk a szorosabb értelemben vett magánjognak csupán egyes rendelkezései törvénynyé emelésére szorítkozik — az élet nemcsak hogy nem szünetelt, hanem számtalan változatos alakulatokat hozva a felszínre, ezek a törvénynek csakis egyszerű viszonyokat feltételező kerete aiá nem férnek s igazságos megítélésük és elintézésük, a jognak a törvényeken kivüli keresését és megállapítását teszik elkerülhetetlenné. Nem lehet tagadni, hogy a jogfejlődés tárgyát képező kérdésekre vonatkozólag nagyon is elmaradtunk a nyugati civilisatió szellemi küzdelmeitől s kivívott nagy sikereitől. Azzal a néhány leginkább casuistikus törvénynyel, melyeket törvénykönyvünk a szerződésekre vonatkozólag tartalmaz - az idézetteken kivül az 153í: LIX., 154-2: XL., 1552: XVII., 1687: XIII., 1715: LIII. t.-cikkek— s azon tanokkal, melyek erre nézve régibb — habár kitűnő jogtanáraink műveiben foglaltatvák, ma távolról sem érhetjük be. A mi régibb tudósaink a mai tényleg létező, égető kérdésekről sejtelemmel sem birtak, a mint egyáltalán akötelmi jog — multunk ismert viszonyainál fogva — sokkal tovább maradt az elhanyagolt s csaknem teljesen mellőzött materiák között, mint más országokban. Ezen helyzet nagy és terhes kötelességeket ró a magyar jogtudomány művelőire — és bármennyire berzenkedjenek is némelyek, a berzenkedés hasztalan; mert az életet nem lehet megakasztani; sem pedig az életnek naponta előálló uj és uj követeléseit visszautasítani. A legkevésbé lehet pedig ezen uj — vagy ujabban felismert nagyfontosságú és nagy horderejű jogalakulatokat az egész más viszonyokra és feltételekre számított régi törvények Procrustes-ágyába beszorítani. Meg kell tehát tennünk a fáradságos utat a tudomány forrásához, fel kell keresnünk, megtanulnunk, megbírálnunk mindazt, a mit a jogéletünket oly nagy mértékben érdeklő kérdésekre nézve a tudósok felismertek, tisztáztak, megkülönböztettek, viszonyítottak, megállapítottak, vagy Lapunk mai száma 12 oldalra terjed