A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 52. szám - Tőzsdei harácsolások

380 A JOG. A gyámi tisztség egyébként a V. 0. szerint is polgári kötelesség és van kétféle gyámság, u. m. a kiskorúak és a nagykorúak feletti gyámság: a gyám hatásköre azonban mindkét esetben kiterjed a gyámoltnak ugy személyi, mint vagyoni viszonyaira. A gyámságtól megkülönböztetendő a gondnokság, mely csak bizonyos ügyekre és jogviszonyokra terjed ki és nem meghatározott esetekben, hanem a szükséghez képest rendelendő el. Az 1864-iki német jogászgyülés az osztrák gyámi rendszert a poroszszal azonosnak tapasztalván, egyúttal annak reformját is sürgette, habár eredménytelenül. A gyámi ügyekre nézve Ausztriában is a német közönséges jog szabályai voltak irányadók mindaddig, mig nem a particularis törvényhozási törekvések a német jog egységét megbontván, itt is előállott szüksége annak, hogy a fennálló jogi viszonyok önálló törvényhozás útján rendeztessenek és biztosíttassanak. Hosszú ideig tartó munkába került azonban, mig az 1787. évben kihirdetett József-féle törvénykönyv többszöri toldozás-foltozás után, mint általános polgári törvénykönyv, melynek célját az általános magánjog szabályozása képezte, 1812. jan. hó 1-én életbeléphetett. Az osztrák polgári törvénykönyv színtelen, a római jogot utánzó és ép ezért az újabbkori jogfejlődéstől igen sok tekintetben eltérő elveknek és rendszernek lett ez idő óta menedéke. Ezen törvénykönyv alapján a gyámság, mint az általános magánjog része, a természetes továbbfejlődés feltételeitől megfosztva és a magánjogi jogszolgáltatás közegeinek nehézkes, merev és a gyámság természetéve1 össze nem férő eljárásának alávetve, méltán és teljes joggal részesült mindama támadásokban, melyekkel életbelépte óta illették. Az osztrák polgári törvénykönyv szerint a törvény a teljes gyámrendelési jogot azokban az esetekben engedi meg a bíróságoknak, melyekben végrendeleti vagy törvényes gyám nincs, mert a végrendeleti és törvényes gyámokat azok csak a gyáraság átvételére utasíthatják. A gyám kézadással tesz fogadást, miről a bíróság rendes okiratot tartozik részére kiállítani. A gyám a vagyont leltár és becslés mellett tartozik átvenni és azt a becsületes és szorgalmas házi atya gondosságával kezelni; az évenkinti számadás terhe alól azonban az örökhagyó vagy a bíróság által felmentheti';. Végül a gyámság és gondnokság között különbség teendő. A gyámság kiskorúakra, a gondnokság pedig nagykorúakra vonatkozik, olykor azonban a kiskorúak részére is a gyám helyett gondnok rendeltetik. Az osztrák gyámság, noha nemcsak otthon, de általában a német jogászvilág részéről évtizedeken át volt megérdemelt támadásoknak kitéve, az osztrák határon túl is hóditólag volt képes hatni, névszerint Schweitzban, melynek egyes cantonjaiban a berni törvénykönyv révén szerzett magának honosságot. A zürichi cantonban ellenben a gyámság önállóbb fejlődést vett, a mennyiben 1811-ben külön törvény állal, 1854-ben pedig a polgári forog-e az államot terhelő kártalanítási kötelezettség vagy sem. Midőn a német birodalmi gyűlés 1888-ban a kérdéssel foglalkozott, a kormány előbb azt az álláspontot foglalta el, hogy a kártalanítás kérdésében a határozathozatal általában a birodalmi kancellár hatáskörébe utaltassák és midőn ezen álláspont a birodalmi gyűlés által kiküldött bizottságban a legmefevebb ellenzéssel találkozott, a kormány csak annyiban engedett, hogy a kártalanítási igény megállapítása tekintetében hajlandó volt a Reichsgericht illetékességét elismerni, ellenben állhatatosan ra°aszkodott ahhoz, hogy a kártalanítási összeg meghatározása a bírósági hatáskörtől elvonassék. Más alkalommal jeleztem már ebben a kérdésben elfoglalt álláspontomat és kifejtettem azon szabáh ozás félszegségének veszedelmeit, mely a kártalanítási eljárást egész terjedelme szerint nem a bíróságokra bízza. Mint egy jellemző vonását a francia parliamenti tárgyalásoknak ki kellett emelnem, hogy nincs annak nyoma, hogy csak egyetlen szó is elhangzott volna a közigazgatás ingerentiája mellett és meg vágyik róla győződve, hogy minden ilynemű kísérlet szomorú kudarcot vallott volna azon testületek mindegyikében, melyek nem tűrnék meg a hivatott birói hatáskörnek bármi néven nevezendő megcsonkítását, nem engednék, hogy állampolgároknak törvényen gyökerező magánjogi igényei a közigazgatás tetszésétől, sokszor önkényétől tétessenek függőkké. Remélhető, hogy a német birodalmi kormány is felismerte korábbi álláspontjának tarthatatlanságát; ezt "következtetem a legutóbbi trónbeszéd Ígéretéből, hogy a parliament elé terjesztendő eljárási reform keretében javaslat fog tétetni az ártatlanul elitéltek kártalanítása tekintetében is, mely javaslat a birodalmi gyűlés által teendő elfogadásra csak ugy tarthat számot, ha a korábbi javaslatnak erélyesen visszautasított alapelvével szakított. A senatus által megállapított törvényjavaslatot, mely a képviselőháznak megküldetvén, annak bizottsága által némely tagja élénk sajnálatának kifejezése mellett, hogy a senatus a közvélemény által sürgősen követelt nagy reformot csak csonka alakban teremtette meg, egyhangúlag elfogadtatott és 1894. június 21-én a háznak be lett mutatva, — közelebb teljes szövegében be fogom mutatni. törvénykönyvnek a hatósági gyámságról szóló fejezeteiben nyert szabályozást. Megjegyezhetjük, hogy a német tartományokban (1 oroszország kivételével a gyámság mindenütt, mint az általános magánjog része, a magánjogi törvénykönyvek keretén belül szabályoztatok, mint pl. Szászországban 1861-ben. IV. Franciaországban, mint láttuk, a code Napóleon életbelépte előtt két külön irányban fejlődött a gyámi intézmény. Midőn Bonaparte consul egy rendszeres törvénykönyv megalkotása iránt már előbb folyamaiba tett, de sikertelen munkálatok fonalát újból felvette és a törvényjavaslat elkészítése végett 1800-ban egy négy tagú bizottságot küldött ki, a bizottság a régi helyi jogokban (coutumeökben) foglalt alapelveket fogadván el, az által vélte a déli részeken gyakorlatban volt római jog részéről támadható ellenhatást megakadályozni, hogy a két rendszert lehetőleg egybeolvasztotta és ez alapon egy egységes gyámi rendszert alkotott. Az új polgári törvénykönyv, melynek 10-ik címe ^388— 515.) szakaszban foglalkozik a gyámsággal, 1804. raárc. hó 21-én hirdettetett ki és lépett ugyanakkor teljes egészében életbe. Hogy azonban mennyire nem tekintették a törvénykönyv szerzői a gyámságot a tiszta magánjog részének, kitűnik abból a körülményből, hogy a törvénykönyv vonatkozó szakaszai sok oly administrativ intézkedést is tartalmaznak, melyeket a magánjog tárgyának nyilvánvalólag ők sem ismerhettek cl. A code Napóleonban foglalt gyámság lényeges intézményét a családtanács képezi, melynek eszméje, mint láttuk, nem származhatott ugyan eme törvénykönyv szerzőitől, de való legalább az, hogy annak, mint hatósági műszervnek kifejlesztése és önálló jogkörrel való felruházása az ő érdemüket képezi. A családtanácsnak elnöke a békebiró; ezen tanács: 1. teljes önállósággal rendelkezik, pl. kirendeli esetleg a biróság javaslatára, elbocsátja a gyámot, megállapítja a kiskorú kiadási költségeit, stb.; 2. mint felügyelő hatóság ellenőrzi a gyámolt nevelését és vagyonának kezelését; 3. mint véleményező testület szerepel; a gyámrendelési jog azonban csak törvényes gyámok nemlétében illeti a tanácsot. A családtanács felett áll aztán az elsőfokú biróság. A gyám a vagyonkezelésben nagy szabadsággal járhat el; a leltárt a gyámtárs jelenlétében ő készíti el, minden pénzt ő kezel és pedig szabadon s abban az időben tartozik számolni, melyet részére a családtanács kitűzött. Ha a vagyont rosszul kezelte, kártérítéssel tartozik, de óvadékot letenni nem köteles, hanem a gyámolt törvényes zálogjoggal bír összes ingó és ingatlan vagyona felett. Említhető egyúttal, hogy a gyáratárs intézményének meghonosítása is a code Napóleon szerzőinek tulajdonítható. Egyetlen gyámság sem hódított annyira mint épen a francia ; ez a körülmény azonban főleg a törvénykönyvnek, melyben foglaltatik, köszönhető. Ennek révén terjedt el a porosz rajnai tartományokban, hol az 1834 —1836. években nyert kiegészítő szabályozást. Ezenkívül törvénykönyvileg elfogadtatott Olasz-, Görög- és Spanyolországban, Belgiumban, Hollandiában, sőt a tengerentüli világrész némely államában is. A magyar gyámság, mint már megjegyeztük, önállóan fejlődött. Az alap a Verbőczy-féle jog maradt, mely viszont régi szokásjogunknak irásbafoglalásából keletkezett. A tiszta Verbőczy-féle jog szerint a gyámság kegyes cselekedet (pium opus), melyet mindenki, a ki arra alkalmas, jutalom nélkül elfogadni tartozik. A felügyeleti jog a királyt, mint az árvák és gondnokoltak főgyámját és védnökét illeti, a ki egyúttal mindazon gyámság és gondnokság alá eső személyek részére, kik nevezett (végrendeleti) vagy törvényes gyámmal nem birnak (de csak ezek részére !) közvetlenül vagy helyettese által gyámot vagy gondnokot rendel, a gyanús gyámot vagy gondnokot pedig felfüggeszti. A gyámság közvetlen vezetése a közigazgatás feladatát képezi és mint ilyen, a vármegyék első tisztviselői által gyakoroltatik. A hatósági felügyelet azonban szűkkörű s erre nézve a Hk. csak annyiban intézkedik, hogy a hatóságilag kirendelt gyámokat az I. rész 115. címének 4. §-ában arra kötelezi, hogy a fő- vagy alispán, esetleg az illetékes vármegye egy vagy két szolgabirája előtt a gyámolt összes javairól leltárt készítsenek, mely kötelezettséget az 5. §. a végrendeleti és törvényes gyámokra is kiterjeszti. A későbbi törvényhozások iparkodtak a hiányt pótolni s a hatósági felügyelet és beavatkozási jog kiterjesztése, másrészről pedig a gyámi kötelességek pontosabb körülírása által törekedtek a nem egyszer tapasztalt gyámi visszaélések és hütelen vagyonkezelés megakadályozására. Az 1655: XXIV. t.-c. a gyámokat és gondnokokat a gyámság, illetőleg gondnokság megszűntével az időközi jövedelmek utólagos elszámolására kötelezi. A törvény a hűtlen gyámok és azok örökösei elleni igények érvényesítését a vármegyei törvényszékek hatáskörébe utalja, a megítélhető összeg mennyiségét 2,0,J0 frtban állapítván meg; ezen korlátot azonban az 1659: XXXII. t.-c. megszünteti és ad summám indefinitam engedi meg az Ítélkezést és végrehajtást. De ezen törvényes szabályok sem segíthettek a kivánt mértékben a megfelelő hatósági felügyelet hiányán. A gyámok hanyagul és talán nem egy esetben rosszhiszeműleg jártak el. Ennek elhárítását célozza az 1715 LXyiII. t.-c, a midőn egyfelől a hű és gondos gyámokat j az eddigi törvényes szokástól eltérőleg jutalomban részesiti, más.