A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 51. szám - A tisztviselők fizetésére és illetményeire vonatkozó törvény magyarázatához

A JOG. 375 szenvedélyes hangja, mint tárgyilagossága által tűnik ki, nagy mozgalmat keltett a béesi ügyvédek közt. Megjegyzendő, hogy ez az emlékirat válasz akar lenni az igazságügyminiszter egy rendeletére, melyben az elismerésreméltó nyíltsággal utal a törvénykezési terem méltóságával semraiképen össze nem férő s már-már krónikus nyavalyává fejlődni látszó csetepatékra, melyek egyrészt a tárgyalási elnök s államügyész, másrészt a védő s elnök közt feuforognak s bizony igen gyakran a személyeskedésig fajulnak el. Lelkére köti a rendelet a törvényszéki elnököknek, hogy hassanak n e v e 1 ö 1 e g a tárgyalások vezetésével megbízott bírákra, hogy ilven, a jogszolgáltatásnak egyenesen kárára váló állapotok egyszersmindenkorra megszűnjenek. A törvényszéki elnök memorandumában ezen visszásságokat beismerte ugyan, hanem minden hibát és bünt egynéhány »hivatásbeli védö« vállára igyekezett rakni, »a kik — mint mondja — szándékosan előidézett hatás-hajhászó jelenetekkel maguknak reclamot akarnak csinálni.« Kiemeli különösen, hogy az ügyvédek legnagyobb része s főképen a kar legtiszteletre­méltóbb tagjai, néhány kivétellel távol tartják magukat a védel­mektől, »a legtöbbje előtt egészen ismeretlen a bűnvádi eljárás s ha hivatalból rendelik ki védőnek, csekély honoráriumért átadja azt egy kevésbé elfoglalt kartársuknak, vagy ama törekvő ifjú urak egyikének, a kik úgynevezett hatásos esetek alkalmából minden dij nélkül szívesen rendelkezésre állanak.« A bécsi ügyvédi kamara ez idei több mint 400 ügyvéd által látogatott teljes ülése határozottan állást foglalt ezen memorandum ellen s különösen tiltakozott az emlékiratban használt »hivatásos védő« s tiszteletreméltó ügyvédek, kik előtt a bűnvádi eljárás teljesen ismeretlen* kifejezések közti különbség ellen s egyhangúlag elhatározta, hogy az igazságügyminiszterhez beható indokolással ellátott »t i 11 a k o z á s t« fog felterjeszteni. A kari szellem s egyetértés, mely a bécsi ügyvédi kar oly kiváló sajátja, az idén egy szép emberbaráti alkotásban nyil­vánult, mely ez évben lépett életbe. Ez az »a 1 s ó-a u s z t r i a i ügyvéd segél y z ő-p é n z t á r« intézménye. Ezen egylet célja segélyt nyújtani a segélyre szoruló, kivételesen a visszavonult ügyvédeknek is és ezek családjainak, az alsó-ausztriai ügyvédi kamara kerületében. A segélyezés ajándék- vagy kölcsönképeni pénzszolgáltatásból áll. A kérvények fölött az elnök szabad be­látása szerint határoz, a ki a szükséges kutatásokat ugy a folya­modó, mint a kar tekintélyének gondos megóvása mellett eszközli. A segélyezettek nevei sem a közgyűlésen, sem a jelentésekben nem emlittetnek. A segélyezések pedig rendszerint, mint kölcsönök adatnak, azonban a visszafizetés el is engedhető. Látni való ebből, hogy ezen egylet, mely a célja eléréséhez szükséges pénzt, legkevesebb 5 frtot kitevő évi díjakból, aján­dékok, hagyatékok s végre az alsó-ausztriai ügyvédi kamara támogatásából nyeri, tisztán emberbaráti alapon működik. Más ügyvédi, nyugdíj-, özvegy- és árva-alapoktól ugyanis abban külön­bözik, hogy a folyamodóktól nem kiván előzetes viszontszolgál­tatást. Igen kivánatos volna tehát, hogy ezen egyesület, mely a tönkrement ügyvédek nyomorát épen a legsúlyosabb esetekben van hivatva enyhíteni, az ügyvédi kar oly gyakran bizonyított áldozatkészsége által azon helyzetbe hozassék, hogy nemes fel­adatának teljesen megfelelhessen. Dr. Winter Géza, bécsi ügyvéd. Nyilt kérdések és feleletek. A tisztviselők fizetésére és illetményeire vonatkozó törvény magyarázatához. Nem mintha az 1893. évi IV. t.-c-nek intézkedései, vagy szakaszainak szövegezése homályos volna, hanem mert a gyakor­lati alkalmazásban a felügyeleti hatóságok által vonatott kétségbe a törvény világos intézkedése, késztet arra, hogy nyíltan e becses lapokban is felvessem a kérdést a jogászközönséghez, hogy midőn az 1893. évi IV t.-c. l.§-a szerint »az állami tisztviselők a gyakornokok kivételével, tizenegy fizetési osz­tályba Boroztatnak, mely besorozást a jelen törvény kiegészítő részét képező A. kimutatás tünteti f e 1« és az ezen törvény 4. §-a szerint »a z állami tiszviselök illetményeitaza fizetésiosztályálla­pit ja meg, a melybe állása soroztát o 11« és az ezen törvény 8. §-a szerint »valamely fizetési osztályba sorozott állás címével és rangjával vagy jellegével ellátott tisztviselő csak akkor lép az illető állással egybekötött illetmények élvezetébe, ha erre az állásra valósággal kineveztetett*, de ekkor már oda lépik, oda kell lépnie, nyerhet-e alkalmazást az 1893. évi IV. t.-c-nek életbe­léptetése után a 3,341/874. évi igazságügyminiszteri rendeletnek a 12-ik rangosztályra vonatkozó intézkedése, vagyis az azon ren­deletben 12-ik rangosztályúnak jelzett, de most már a Xl-ik rang-, vagyis fizetési osztályba beosztott tisztviselők, miután a törvény világos szövege szerint: az állami tisztviselő illetményeit az a fizetési osztály állapítja meg, a melybe állása soroztatott, birói kiküldetéseknél a Xl-ik fizetési osztályba sorozott tisztviselők: vájjon a Xl-ik rangosztály illetményeiben s igy napidíjaiban részesitendők-e, vagy a most már nem létező 12-ik rangosztály javára megállapított napidíjban? En ugy értelmezem az 1893. évi IV. t.-c. 4. §-át, hogy az egy általános szabály, mely alól a látszatra engedékenyebb 2-ik §. sem tesz kivételt, már a sorrendnél fogva sem, sőt erősiti a 4-ik §. intézkedését, midőn kimondja, hogy az állami tisztviselő — külön intézkedéseken alapuló netáni más illetményein kivül - fizetési osztályának megfelelő fizetés stb.-re tarthat igényt. Ámbár az 1893. évi IV. t.-c. 17. §-a szerint ezen ügyben dönteni egyedül és kizárólag az igazságügyminiszter van hivatva, nem lesz érdektelen a jogászközönség véleménye sem, főleg azon okból, mert a felvetett kérdés alkalmat nyújt elmélkedni a felett is, hogy az 1893. évi IV. t.-c. a 3,341/874. évi igazságügyminisz­teri rendeletben megállapított 12-ik rangosztályt hatályon kivül helyezvén és a joggyakornokokat fizetési osztályon kívül hagyván, ha azon helyzetbe képzeljük magunkat, hogy a joggyakornoki intézmény az 1893. évi IV-ik t.-c. életbelépte után szerveztetett, a birói kiküldetések alkalmára a joggyakornokoknak napidíja megállapítva nincs s miután a 12-ik rangosztály sem létezik, mely szerii't eddig napidíjaikat kapták, 2 frt napidíjjal lesznek-e fize­tendők a jeggyakornokok, vagy megadandó nekik a legkisebb napidíj, a 3 frt, melyet t. i. a törvény a Xl-ik fizetési osztályba sorozott tisztviselőknek megadni rendel ? Véleményem szerint, igen K'óllö Ignác, Syergyó-szent-viiklösi kir. aljbirö. Sérelem.* A biztosítási végrehajtás egy esetéről. Hogy mennyire nem egészen alap nélkül hasonlítják sokan a jogszolgáltatást a lutrijátékhoz, annak az igazolására szolgáljon az alábbi eset: A g . . . i járásbíróság R. K. alperest itéletileg kötelezte arra, hogy Cs. Gy. felperesnek nyolc nap alatt végrehajtás terhe mellett 87 frtot fizessen s egyúttal az 1881. évi LIX. t.-cikk 37. §-a alapján kimondotta, hogy az ítélet a kötelezettség teljesí­tésére kitűzött határidő elteltével a felebbezésre való tekintet nél­kül végrehajtható. Mivel a bukófélben levő alperes a per folyama alatt ingó­ságainak javarészét eladogatta s a még megmaradt bútoraiból is az értékesebbeket egy ismerősénél biztonságba helyezte, a fel­peres, nehogy adósa őt egészen kijátszsza, a nyolc napi teljesí­tési határidő leteltét be nem várva, az Ítélet kihirdetése napján — veszélyt kellőképen igazolva — az 1881. évi LX. t.-cikk 2-ik bekezdése alapján biztosítási végrehajtást kért alperes ellen, a mi a járásbíróság által elrendeltetvén, még aznap foganatosít­tatott is. Alperes felfolyamodása folytán a budapesti kir. itélő tábla 1,400/94. p. sz. végzésével »az elsőbiróság neheztelt végzését meg­változtatja, folyamodót biztosítási végrehajtás iránti kérelmével elutasítja és az ennek alapján foganatosiiott biztosítási végrehaj­tást hatályon kivül helyezi«, szószerint a következő indokból : »mert a kérvény alapját képező elsőbirósági Ítélet szerint alperes a 87 frtnak megfizetésére az 1881. évi LIX. t.-cikk 37. §-a értel­mében marasztaltatott, ily esetben tehát az 1881. évi LX. t.-cikk 223. §-a értelmében biztosítási végrehajtásnak helye nincs.« — Ennyit és nem többet tartalmaz a budapesti kir. itélő tábla hatá­rozata. Ezen, jogorvoslattal meg nem támadható kir. táblai hatá­rozat persze nagy örömére szolgált az alperesnek, alig hiszem azonban, hogy a jogkereső közönség körében is hasonló fogad­tatásra számithatna. A törvény elég világosan intézkedik. Az 1881. évi LX. t.-c. 223. §. 2. bekezdése szerint az alperest feltétlenül marasztaló elsőbirósági Ítélet alapján a felebbezési határidő eltelte előtt helye van a biztosítási végrehajtásnak, a mennyiben felperes a veszély valószínűségét kimutatja. A közölt kir. táblai végzés apodictice kimondja, hogy a végrehajtási törvénynek ezen §-a alól kiveeudők az 1881. évi LIX. t.-c. 37. §-a szerint végrehajtható Ítéletek, de hogy miért, mi alapon veendők ki az ilyen ítéletek, azt nem látja szükséges­nek egy szóval sem indokolni. Vegyünk egy más esetet. Alperest az első bíróság 100 frtot meghaladó összeg lefizetésére kötelezi. A felperes, veszélyt iga­zolva, az ítélet kihirdetése után 3—4 nap raulva biztosítási végre­hajtást kér és foganatosít alperes ellen ; ez pedig a marasztaló Ítélet ellen nem felebbez, hanem a* teljesítési határidőn belül fizet; a biztosítást rendelő végzés ellen azonban — a fizetés után — fel folyamodást, ad be s felhozza, hogy hiszen ő az Ítéletben megnyugodott, a teljesítésre p-ídig nyolc napot adott a bíróság s ő ezen időn belül fizetett is. Nem hasonló joggal mondhatná ezen alperes, hogy ilyen esetben sincs helye a biztosítási végre­hajtásnak ? És mi garantiája vau a felperesnek, hogy alperes az 1881. évi LIX. t.-c 37. §-a alkalmazásával hozott ítélet folytán a nyolc napon belül teljesíteni fog? Semmi. Gyakran előfordulhat tehát, hogy feltétlenül marasztaló elsőbirósági Ítélet meghozatala után nagyobb szükség van a biz­tosítási végrehajtásra olyan esetben, midőn alperes az 1881. évi LIX. t.-c. 37. §-ának alkalmazásával marasztaltatott, mint akkor, midőn a végrehajthatóság ki nem mondatott, mert alperes az utóbbi esetben sokszor késedelem nélkül fizet, az előbbi esetben pedig nem fizet. * Ezen rovatban, programmunkhoz hiven, teljes készséggel tért nyi­tunk a jogos és tárgyilagosan előadott panaszoknak. Felelősséget az ezen rovat alatt közlőitekért nem vállalunk. A közlő nevét ki nem teszszük, ha kiváutatik. Velünk azonban az mindig tudatandó. A szerkesztőség.

Next

/
Thumbnails
Contents