A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 51. szám - A tisztviselők fizetésére és illetményeire vonatkozó törvény magyarázatához

A JOG. 375 szenvedélyes hangja, mint tárgyilagossága által tűnik ki, nagy mozgalmat keltett a béesi ügyvédek közt. Megjegyzendő, hogy ez az emlékirat válasz akar lenni az igazságügyminiszter egy rendeletére, melyben az elismerésreméltó nyíltsággal utal a törvénykezési terem méltóságával semraiképen össze nem férő s már-már krónikus nyavalyává fejlődni látszó csetepatékra, melyek egyrészt a tárgyalási elnök s államügyész, másrészt a védő s elnök közt feuforognak s bizony igen gyakran a személyeskedésig fajulnak el. Lelkére köti a rendelet a törvényszéki elnököknek, hogy hassanak n e v e 1 ö 1 e g a tárgyalások vezetésével megbízott bírákra, hogy ilven, a jogszolgáltatásnak egyenesen kárára váló állapotok egyszersmindenkorra megszűnjenek. A törvényszéki elnök memorandumában ezen visszásságokat beismerte ugyan, hanem minden hibát és bünt egynéhány »hivatásbeli védö« vállára igyekezett rakni, »a kik — mint mondja — szándékosan előidézett hatás-hajhászó jelenetekkel maguknak reclamot akarnak csinálni.« Kiemeli különösen, hogy az ügyvédek legnagyobb része s főképen a kar legtiszteletreméltóbb tagjai, néhány kivétellel távol tartják magukat a védelmektől, »a legtöbbje előtt egészen ismeretlen a bűnvádi eljárás s ha hivatalból rendelik ki védőnek, csekély honoráriumért átadja azt egy kevésbé elfoglalt kartársuknak, vagy ama törekvő ifjú urak egyikének, a kik úgynevezett hatásos esetek alkalmából minden dij nélkül szívesen rendelkezésre állanak.« A bécsi ügyvédi kamara ez idei több mint 400 ügyvéd által látogatott teljes ülése határozottan állást foglalt ezen memorandum ellen s különösen tiltakozott az emlékiratban használt »hivatásos védő« s tiszteletreméltó ügyvédek, kik előtt a bűnvádi eljárás teljesen ismeretlen* kifejezések közti különbség ellen s egyhangúlag elhatározta, hogy az igazságügyminiszterhez beható indokolással ellátott »t i 11 a k o z á s t« fog felterjeszteni. A kari szellem s egyetértés, mely a bécsi ügyvédi kar oly kiváló sajátja, az idén egy szép emberbaráti alkotásban nyilvánult, mely ez évben lépett életbe. Ez az »a 1 s ó-a u s z t r i a i ügyvéd segél y z ő-p é n z t á r« intézménye. Ezen egylet célja segélyt nyújtani a segélyre szoruló, kivételesen a visszavonult ügyvédeknek is és ezek családjainak, az alsó-ausztriai ügyvédi kamara kerületében. A segélyezés ajándék- vagy kölcsönképeni pénzszolgáltatásból áll. A kérvények fölött az elnök szabad belátása szerint határoz, a ki a szükséges kutatásokat ugy a folyamodó, mint a kar tekintélyének gondos megóvása mellett eszközli. A segélyezettek nevei sem a közgyűlésen, sem a jelentésekben nem emlittetnek. A segélyezések pedig rendszerint, mint kölcsönök adatnak, azonban a visszafizetés el is engedhető. Látni való ebből, hogy ezen egylet, mely a célja eléréséhez szükséges pénzt, legkevesebb 5 frtot kitevő évi díjakból, ajándékok, hagyatékok s végre az alsó-ausztriai ügyvédi kamara támogatásából nyeri, tisztán emberbaráti alapon működik. Más ügyvédi, nyugdíj-, özvegy- és árva-alapoktól ugyanis abban különbözik, hogy a folyamodóktól nem kiván előzetes viszontszolgáltatást. Igen kivánatos volna tehát, hogy ezen egyesület, mely a tönkrement ügyvédek nyomorát épen a legsúlyosabb esetekben van hivatva enyhíteni, az ügyvédi kar oly gyakran bizonyított áldozatkészsége által azon helyzetbe hozassék, hogy nemes feladatának teljesen megfelelhessen. Dr. Winter Géza, bécsi ügyvéd. Nyilt kérdések és feleletek. A tisztviselők fizetésére és illetményeire vonatkozó törvény magyarázatához. Nem mintha az 1893. évi IV. t.-c-nek intézkedései, vagy szakaszainak szövegezése homályos volna, hanem mert a gyakorlati alkalmazásban a felügyeleti hatóságok által vonatott kétségbe a törvény világos intézkedése, késztet arra, hogy nyíltan e becses lapokban is felvessem a kérdést a jogászközönséghez, hogy midőn az 1893. évi IV t.-c. l.§-a szerint »az állami tisztviselők a gyakornokok kivételével, tizenegy fizetési osztályba Boroztatnak, mely besorozást a jelen törvény kiegészítő részét képező A. kimutatás tünteti f e 1« és az ezen törvény 4. §-a szerint »a z állami tiszviselök illetményeitaza fizetésiosztályállapit ja meg, a melybe állása soroztát o 11« és az ezen törvény 8. §-a szerint »valamely fizetési osztályba sorozott állás címével és rangjával vagy jellegével ellátott tisztviselő csak akkor lép az illető állással egybekötött illetmények élvezetébe, ha erre az állásra valósággal kineveztetett*, de ekkor már oda lépik, oda kell lépnie, nyerhet-e alkalmazást az 1893. évi IV. t.-c-nek életbeléptetése után a 3,341/874. évi igazságügyminiszteri rendeletnek a 12-ik rangosztályra vonatkozó intézkedése, vagyis az azon rendeletben 12-ik rangosztályúnak jelzett, de most már a Xl-ik rang-, vagyis fizetési osztályba beosztott tisztviselők, miután a törvény világos szövege szerint: az állami tisztviselő illetményeit az a fizetési osztály állapítja meg, a melybe állása soroztatott, birói kiküldetéseknél a Xl-ik fizetési osztályba sorozott tisztviselők: vájjon a Xl-ik rangosztály illetményeiben s igy napidíjaiban részesitendők-e, vagy a most már nem létező 12-ik rangosztály javára megállapított napidíjban? En ugy értelmezem az 1893. évi IV. t.-c. 4. §-át, hogy az egy általános szabály, mely alól a látszatra engedékenyebb 2-ik §. sem tesz kivételt, már a sorrendnél fogva sem, sőt erősiti a 4-ik §. intézkedését, midőn kimondja, hogy az állami tisztviselő — külön intézkedéseken alapuló netáni más illetményein kivül - fizetési osztályának megfelelő fizetés stb.-re tarthat igényt. Ámbár az 1893. évi IV. t.-c. 17. §-a szerint ezen ügyben dönteni egyedül és kizárólag az igazságügyminiszter van hivatva, nem lesz érdektelen a jogászközönség véleménye sem, főleg azon okból, mert a felvetett kérdés alkalmat nyújt elmélkedni a felett is, hogy az 1893. évi IV. t.-c. a 3,341/874. évi igazságügyminiszteri rendeletben megállapított 12-ik rangosztályt hatályon kivül helyezvén és a joggyakornokokat fizetési osztályon kívül hagyván, ha azon helyzetbe képzeljük magunkat, hogy a joggyakornoki intézmény az 1893. évi IV-ik t.-c. életbelépte után szerveztetett, a birói kiküldetések alkalmára a joggyakornokoknak napidíja megállapítva nincs s miután a 12-ik rangosztály sem létezik, mely szerii't eddig napidíjaikat kapták, 2 frt napidíjjal lesznek-e fizetendők a jeggyakornokok, vagy megadandó nekik a legkisebb napidíj, a 3 frt, melyet t. i. a törvény a Xl-ik fizetési osztályba sorozott tisztviselőknek megadni rendel ? Véleményem szerint, igen K'óllö Ignác, Syergyó-szent-viiklösi kir. aljbirö. Sérelem.* A biztosítási végrehajtás egy esetéről. Hogy mennyire nem egészen alap nélkül hasonlítják sokan a jogszolgáltatást a lutrijátékhoz, annak az igazolására szolgáljon az alábbi eset: A g . . . i járásbíróság R. K. alperest itéletileg kötelezte arra, hogy Cs. Gy. felperesnek nyolc nap alatt végrehajtás terhe mellett 87 frtot fizessen s egyúttal az 1881. évi LIX. t.-cikk 37. §-a alapján kimondotta, hogy az ítélet a kötelezettség teljesítésére kitűzött határidő elteltével a felebbezésre való tekintet nélkül végrehajtható. Mivel a bukófélben levő alperes a per folyama alatt ingóságainak javarészét eladogatta s a még megmaradt bútoraiból is az értékesebbeket egy ismerősénél biztonságba helyezte, a felperes, nehogy adósa őt egészen kijátszsza, a nyolc napi teljesítési határidő leteltét be nem várva, az Ítélet kihirdetése napján — veszélyt kellőképen igazolva — az 1881. évi LX. t.-cikk 2-ik bekezdése alapján biztosítási végrehajtást kért alperes ellen, a mi a járásbíróság által elrendeltetvén, még aznap foganatosíttatott is. Alperes felfolyamodása folytán a budapesti kir. itélő tábla 1,400/94. p. sz. végzésével »az elsőbiróság neheztelt végzését megváltoztatja, folyamodót biztosítási végrehajtás iránti kérelmével elutasítja és az ennek alapján foganatosiiott biztosítási végrehajtást hatályon kivül helyezi«, szószerint a következő indokból : »mert a kérvény alapját képező elsőbirósági Ítélet szerint alperes a 87 frtnak megfizetésére az 1881. évi LIX. t.-cikk 37. §-a értelmében marasztaltatott, ily esetben tehát az 1881. évi LX. t.-cikk 223. §-a értelmében biztosítási végrehajtásnak helye nincs.« — Ennyit és nem többet tartalmaz a budapesti kir. itélő tábla határozata. Ezen, jogorvoslattal meg nem támadható kir. táblai határozat persze nagy örömére szolgált az alperesnek, alig hiszem azonban, hogy a jogkereső közönség körében is hasonló fogadtatásra számithatna. A törvény elég világosan intézkedik. Az 1881. évi LX. t.-c. 223. §. 2. bekezdése szerint az alperest feltétlenül marasztaló elsőbirósági Ítélet alapján a felebbezési határidő eltelte előtt helye van a biztosítási végrehajtásnak, a mennyiben felperes a veszély valószínűségét kimutatja. A közölt kir. táblai végzés apodictice kimondja, hogy a végrehajtási törvénynek ezen §-a alól kiveeudők az 1881. évi LIX. t.-c. 37. §-a szerint végrehajtható Ítéletek, de hogy miért, mi alapon veendők ki az ilyen ítéletek, azt nem látja szükségesnek egy szóval sem indokolni. Vegyünk egy más esetet. Alperest az első bíróság 100 frtot meghaladó összeg lefizetésére kötelezi. A felperes, veszélyt igazolva, az ítélet kihirdetése után 3—4 nap raulva biztosítási végrehajtást kér és foganatosít alperes ellen ; ez pedig a marasztaló Ítélet ellen nem felebbez, hanem a* teljesítési határidőn belül fizet; a biztosítást rendelő végzés ellen azonban — a fizetés után — fel folyamodást, ad be s felhozza, hogy hiszen ő az Ítéletben megnyugodott, a teljesítésre p-ídig nyolc napot adott a bíróság s ő ezen időn belül fizetett is. Nem hasonló joggal mondhatná ezen alperes, hogy ilyen esetben sincs helye a biztosítási végrehajtásnak ? És mi garantiája vau a felperesnek, hogy alperes az 1881. évi LIX. t.-c 37. §-a alkalmazásával hozott ítélet folytán a nyolc napon belül teljesíteni fog? Semmi. Gyakran előfordulhat tehát, hogy feltétlenül marasztaló elsőbirósági Ítélet meghozatala után nagyobb szükség van a biztosítási végrehajtásra olyan esetben, midőn alperes az 1881. évi LIX. t.-c. 37. §-ának alkalmazásával marasztaltatott, mint akkor, midőn a végrehajthatóság ki nem mondatott, mert alperes az utóbbi esetben sokszor késedelem nélkül fizet, az előbbi esetben pedig nem fizet. * Ezen rovatban, programmunkhoz hiven, teljes készséggel tért nyitunk a jogos és tárgyilagosan előadott panaszoknak. Felelősséget az ezen rovat alatt közlőitekért nem vállalunk. A közlő nevét ki nem teszszük, ha kiváutatik. Velünk azonban az mindig tudatandó. A szerkesztőség.