A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 50. szám - A feltételes elítélésre vonatkozó új norvég törvény

A JOG. 199 tandó laárú átadásának elmulasztása folytán szerződésszerű kötelezettségének eleget nem tett, minélfogva az alperestől sem követelheti a fa vételárának biztosításául kiállított váltónak értékét, beismerte, hogy a szállítási szerződés felperessel érvényesen létrejött. Az érvényesen létrejött szállítási szerződés alapján a szállítandó árú vételárának megfizetése iránt a váltónak aláírásával elvállalt feltétlen fizetési kötelezettség alól pedig az alperes csak abban az esetben szabadulhat, ha bebizonyította volna azt, hogy a szerződés akár a felek kölcsönös elállása miatt, akár más okból megszűnt és igy a felperes a váltót ok nélkül tartván vissza birtokában, azt ellenében rosszhiszeműség érvényesiti. Az a kérdés azonban, hogy a felperes a szállítási szerződés fennállása alatt mint eladó a szállításnak szerződésszerű teljesítésével eleget tett-e a szerződésben elvállalt kötelezettségének, a váltóperben bizonyítás tárgyává nem tehető. Az alperes azonban a szerződésnek megszűntét be nem bizonyította, mert az általa felhívott K. Simon vallomása szerint felperes az alperestől a fa vételárát követelvén, annak megfizetését az alperes esak azért tagadta meg, mert a fát még át nem vehette azért, mert az az erdőben foglalás alá vétetett és felperes az alperes részére a váltót csak feltételesen Ígérte visszaadni; F. Frigyes tanú pedig nem bír tudomással a felperes és az alperes között fa szállítása iránt fennál ott szerződési viszonyról. Ezek szerint a szállítási szerződésnek megszűnte, melyből kifolyólag az alperes a váltó alapján fizetési kötelezettségben áll, be nem bizonyittatván, alperesnek az ellenérték ki nem szolgáltatására irányuló kifogása figyelembe nem jöhet és alperes, mint a váltónak elfogadója a felperes váltóbirtokos részére a sommás végzésuek joghatályban fentartásával a fizetésre feltétlenül kötelezendő volt stb. Bűnügyekben. Az írásszakértőknek az irás azonosságára fektetett az a véleményük, hogy a bűnjeles kötésen olvasható aláírás az aláírás valódiságát eskü alatt tagadó s ennek folytán hamis eskü bűntettével vádlottnak kezétől ered, valamint egy tanúnak az a nyilatkozata, hogy az a vádlott aláírásához nagyon hasonlít, egyéb adatokkal támogatva nem lévén, vádlott ellen a fenti bűntett ténrálladéka meg nem állapitható. A zombori kir. törvényszék (1893. nov. 6. 4,420. sz.): Hamis eskü bűntettével vádo'.t Sz. Lázár elleni bűnvádi ügyben következőleg ítélt: Sz. Lázár ó-sztapári születésű és lakos, 46 éves, gör. kei. vallású, nős, kereskedő és földbirtokos, szabadlábon lévő vádlott a btkv. 219. §-ban meghatározott hamis eskü bűntettében bűnösnek mondatik ki s ezért ugyanazon §. alapján és a 91. §. alkalmazásával a jogerős itélec foganatbavételétől számítandó 6 (hat) havi börtönre és az 1892 : XXVII. t.-c.-ben kijelölt célokra fordítandó, 15 nap végrehajtás terhe alatt fizetendő, behajtatlanság esetén pedig további 5 (öt) napi börtönre átváltoztatandó 50 (ötven) frt pénzbüntetésre, valamint a 223. §. alapján 3 (három) évi hivatalvesztésre Ítéltetik, stb. Indokok: S. Lázár ellen panasz és vád emeltetett, hogy az ellene, mint alperes ellen G. József, mint felperes által, az apatini Kir. járásbíróságnál 100 frt tőke és járulékai iránt lefolytatott sommás perben a részére megítélt főesküt arra, hogy a vonatkozó iratokhoz becsatolt D. alatti kereskedelmi kötést (Sehluss) sajátkezüleg alá nem irta, hamisan tette le. Panaszos G. József hit alatt tett vallomása szerint ugyanis vádlott a kérdéses kötést annak kelte napján 1887. évi aug. 18-án nevezett panaszos előtt, miután annak tartalmára nézve megállapodásra jutottak, 8ajátkezüleg aláirta. Nevezetesen azon megállapodás jött köztük létre, miszerint vádlott eladja 2,000 mm. búzáját panaszosnak mmázsánkint 6 frt 65 krért, azon esetre pedig, ha L.-nak adná el búzáját, igy panaszosnak mmázsánként 05 krt fog fizetni. Ezen tartalmú kötést panaszos beírta jegyzőkönyvének egy lapjára s a kész szöveget azután vádlott sajátkezüleg aláirta. Előadja továbbá panaszos, hogy vádlott utóbb búzáját L.-nak adta el, köteles lön a kötés értelmében neki mmkint 05 krt, 2,000 mm. után tehát összesen 100 frtot megfizetni, melyért panaszos vádlottat az apatini kir. járásbíróságnál be is perelte és a sommás per során jegyzőkönyve vonatkozó és abból kimetszett lapját bemutatta, mely D. jel alatt a periratokhoz csatoltatott. Vádlott ezzel szemben határozottan tagadja, hogy közte és panaszos közt a fenti tartalmú megállapodás, illetve kötés létrejött volna s hogy ő a D. alatti vonatkozó iratot aláirta volna, azt adja elő, hogy panaszos 1887. évi aug. 18-án, midőn a kérdéses megállapodás, illetve kötés létrejött s a vonatkozó D. alatti irat kiállíttatott volna, nála sem volt. Vádlott azt állítja ugyanis, hogy panaszos a kérdéses időben csak aug. 16. napján volt nála és ekkor vádlott azon ígéretet tette csupán panaszosnak, hogy 2 nap múlva, azaz aug. 18-án tudomására fogja juttatni, vájjon eladja-e neki búzáját, mihez képest azután aug. 18. napján 15. Nusa nevű kocsisa által küldött is üzenetet panaszosnak, mely szerint az üzletet G. Gyulával megkötheti. Jóllehet, B. Nusa tanú is hit alatt vallotta, hogy 1887. évi aug. 18-án panaszost vádlottal megfordulni nem látta, pedig ha panaszos tényleg ott lett volna, őt látnia kellett volna, mert folyton az udvarban volt, továbbá, hogy azon napon levelet vitt panaszosnak Gombosra, ezen tanúvallomás nem vehető oly bizonyítékul, mely vádlott védekezését igazolni és a panasz szerinti tényállást vonatkozó részében megcáfolni alkalmas volna. Ezen tanúvallomás ugyanis épen nem zárja ki annak lehetőségét, hogy panaszos a kérdéses kötést vele megköthette, mert annak csak azon értelem és jelentőség tulajdonítható, hogy tanú panaszost azon a napon vádlott udvarában nem látta s hogy panaszos ugyanazon napon Gomboson is megfordult. Ehhez járult még az is, hogy B. Nisa, mint vádlott kocsisa, az ezen minőségében vádlotthoz való szolgálati viszonyából folyó függőségénél fogva érdektelen tanú gyanánt sem jelentkezvén, vallomása bizonyító erejét ezen körülmény is lényegesen raeggyengiti. Ellenben egyenesen megcáfolja vádlott védekezését ugy a vizsgálat során beszerzett szakértői vélemény (27. nsz.), mint a végtárgyalás során kihallgatott szakértők egybehangzó véleménye, melynek tanúsága szerint D. alatti kötésen lévő aláírás egész jellegében megegyezik vádlott egyéb kétségtelen sajátkezű aláír, isával s kizártnak veendő, hogy a kérdéses aláírás a D. alatti lapra nem közvetlenül, hanem kopirozó papiros utján, vagy pedig arra, mint még üres lapra, mielőtt a kötés szövege reá vezettetett, alkalmaztatott volna. Ezenfelül egyéb terhelő adatok is merültek fel vádlott ellenében. Jelesül dr. Sz. József esküvel megerősített vallomása szerint, melynek hitelt érdemlőséget vádlott által tett kifogás nem gyengítheti, vádlott a sommás per során az első izben tartott tárgyalás alkalmával bár nem annak során s igy bíróságon kívül oly kijelentést tett, miszerint nem mondja, hogy a D. alatti iraton lévő kérdéses aláírás nem az ő aláírása, mi a fenti szakértői véleményt lényegesen megerősítő bíróságon kívüli beismerést képez. De nem jelentéktelen gyanuokot képez vádlott ellenében az is, hogy panaszos már jelen bűnper folyamán vádlott elleni követelésére nézve G. Gyula által ugy, de akként nyert kielégítés, hogy a vonatkozó összeget G. Gyulának azután vádlott megtérítette s hogy ebből kifolyólag panaszos reá biratott a 42. nsz. a. kérvény aláírására, melynek tartalma szerint feljelentése minden alapot nélkülözne s ehhez képest a további bűnvádi eljárás vádlott ellenében beszüntetendő volna, mert ezen kérvény beadása csak vádlottnak állhatott érdekében s annak tartalmát panaszosnak a végtárgyalás során is hit alatt tett vallomása egyenesen megcáfolja. Ezen vallomás pedig, mely határozottan terhelő vádlottra nézve, annál inkább volt a bizonyítékok -sorában bírói figyelembe veendő, mert nemcsak egyéb terhelő bizonyíték és adat által is támogattatik, hanem tekintettel arra, hogy panaszosnak már kára nincs s vádlott megbüntetését sem kívánja, érdektelennek is jelentkezik és ezen nyomós körülmények által megerősített hitelt érdemlőségét S. Péter és Gy. Sztenár teljesen megbízhatatlan és ezért eskü alá sem bocsátott tanúvallomásai meg nem gyengíthetik. Mindezekhez képest kellőleg beigazoltnak volt veendő, hogy vádlott a D. alatti kötést sajátkezüleg irta alá. S vádlott mégis az 1. sz. alatti vonatkuzó periratok tanúsága szerint a panaszos által a kérdéses kötés alapján ellene folyamatba tett sommás pernek 1887. évi nov. 8-án másodízben tartott tárgyalása során a kérdéses kötésen lévő aláírás valódiságát tagadásba vette s arra nézve a panaszos által megkínált tagadólagos főesküt elfogadta, holott annál inkább tudnia kellett, miszerint a vitatott aláirás tőle származik, mert a kérdéses kötés kelte óta 3 havi idő sem telt még el. Vádlott azután a részére jogérvényesen megítélt főesküt az apatini kir. járásbíróság előtt 1887. évi jul. 15-én szabályszerűen le is tette. Ezen főeskü szövegében kifejezetten bennfoglaltatik, hogy vádlott a 2. alatti kereskedelmi kötést (Sehluss) sajátkezüleg a'á nem irta. S minthogy vádlott, kinek terhére beigazolást nyert, hogy a kérdéses kötést sajátkezüleg aláirta, annak dacára és tudatában a vonatkozó polgári per során főesküt tett arra, hogy azt sajátkezüleg alá nem irta. Minthogy azon körülmény, vájjon a kérdéses kötésen lévő aláirás vádlott sajátkezű aláirása-e vagy sem, a kötés, mint okirat valódiságát lévén hivatva eldönteni, döntő perbeli körülmény gyanánt szerepelt a vonatkozó polgári perben: vádlott ellen a btkv. 219. §-ban meghatározott hamis eskü bűntettének tényálladéka helyreállítható lévén, kellett őt ezen bűntettben bűnösnek kimondani. A büntetés kiszabásánál tekintettel arra, hogy a vonatkozó polgári per tárgyának értéke a 100 frtot meg nem haladta, mert a kereseti összeg épen 100 frtot tett ki, a btkv. 219. §-ban foglalt megfelelő enyhébb büntetési tétel és figyelembevételével annak, hogy a vádbeli cselekmény elkövetéséből kár nem származott, illetve panaszos vonatkozó követelésére nézve teljesen kielégíttetett, továbbá annak is, hogy vádlott eddig nyereségvágyból elkövetett bűncselekmény miatt büntetve nem volt s ezek nyomós enyhítő körülményeknek jelentkeznek, a btkv. 91. §-a nyert alkalmazást. Ezek szerint vádlott a rendelkező részben kitett mérvű börtön- és pénzbüntetésre Ítéltetett.