A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 49. szám - A sommás eljárási törvény 2. §-a - A csatlakozás mint önálló felebbezés bejelentési határideje az új sommás eljárásban

A JO G. 355 A sommás eljárási törvény 2. §-a. Irta : SERLY ANTAL, budapesti kir. törvényszéki biró. Dr. B e r é u y i Sándor budapesti ügyvéd ur a »J o g« folyó évi 46-ik számában fenti cím alatt megirt közleményében »tauácsadó« collegáinak nézetei és a F o d o r-M a r k u s-féle új perrendtartási kézikönyv II kötetének 203. lapján olvasható észrevétel következtében attól tart, hogy az általa felvetett concret esetben Szimon István bejegyzett füszerkereskedö öt, a cseléd által fizetni elmulasztott 18 krajcár só ára miatt az illetékes kir. járásbíróság, mint kereskedelmi bíróság elé citálhatja s megeshetik, hogy pergátló kifogásának a bíróság helyet nem fog adni. Biztosítom a tisztelt ügyvéd urat, hogy ez véle megtörténni nem fog s a cikkében felvetett feltevés merő tévedés és ha a Fodor-Markus-féle commentárban a törvény 2-ik §-ára vonatkozólag csakugyan az a kijelentés foglaltatik, mely szerint »oly esetben, midőn az ügylet csak felperes részéről képez kereskedelmi ügyletet, 20 frt értékhatáron alól is csak a járásbíróság járhat el és soha sem a községi biróság« — ez szintén tévedés. A törvénynek alig van világosabb szakasza, mint a címbeli 2. §. Ezen törvényszakasz lényegében ugyanaz, mint a mely az 1881. évi 3,269. sz. igazságügyministeri rendelet 7. §-a, de azt több irányban kiterjeszti és világosabbá teszi, jelesül a most emiitett rendelet 5-ik §-át határozottabb szövegezésben veszi fel a törvény, 2-ik §-a az utolsó kikezdésében. És most taglaljuk a törvényszakaszt. A 2-ik §-nak négy pontja van: »Sommás eljárás alá és a kir. járásbiróságok hatáskörébe tartoznak az 1. g. 1., 4. és 5. pontjaiuak korlátai között (t. i. 500, illetve 200 frt értékhatár, közokirat stb.): 1. pont. A kereskedelmi törvény 258. §. 1., 2., 3. és 4. pontjaiban, továbbá a 259. §. 1., 2., 3., 6. és 7. pontjaiban, valamint a 260. és 261. §-aiban felsorolt ügyletekből felmerülő keresetek.<< Következik a 2., 3. és 4. pont. Ezek minket tárgyunk szempontjából most nem érdekelnek. Még mielőtt tovább mennék, idéznem kell a törvény 1. §-ából: > Sommás eljárás alá és a kir. járásbiróságok hatásköréhez tartoznak, a mennyiben az 1877. évi XXII. t.-c-ben szabályozott községi bírósági eljárásra utalva nincsenek* stb. . . . Tehát követelések 20 frtig nem tartoznak a kir. járásbiróságok elé. Hogy mely esetben tartozhatnak mégis oda 20 frton alul is, az alábbiakból ki fog tűnni. íme tehát az 1. pont szétszedve: Keresk. törvény 258. §-a kereskedelmi ügyletnek tekinti: 1. >• Árúk s általában ingó dolgok vétele, vagy egyébként! megszerzése azon szándékkal, hogy azok természetben, át- vagy feldolgozva ismét tovább adassanak.« A súlypont tehát továbbadási szándék. Azt hiszem, hogy ezen pont alá sem a fűszerkereskedőtől vásárolt só, sem a vásárolt cilinderkalap, de még a cipőgyárosnál megrendelt cipő sem tartozik, egyszerűen azért, mert a törvény 2-ik §-ának utolsó bekezdése világosan megmondja, hogy az 1. pontban felsorolt ügyekben csak akkor illetékes a járásbíróság (természetesen kereskeredelmi hatáskörrel 20 frton alul és 20 frttól felfelé), h a alperes kereskedő, vagy az ügylet alperest illetőleg kereskedelmi ügyletet képez.« Azt hiszem, cikkíró példáiban alperesek nem kereskedők, — kérdés csak az, hogy rájok nézve a 13 kr. értékű só, — cilinder vásárlása és a cipő megrendelése kereskedelmi ügylet-e ( a keresk. törvény 258. §-a 1. pontja alapján ? — Nem. És pedig azért, mert ha a továbbadás i szándék bizonyítható lenne is, ez nem elég magában véve, mert azt is bizonyítani kell, hogy alperes az »árúk és ingó dolgok vételével és megszerzésével iparszerűleg foglalkozik, sőt még azt is, hogy üzlete a kisipar körét meghaladja, a mint azt a keresk. törvény 259. §-a világosan megmondja, mert csakis az esetben tekinthető alperes vállalkozása »kereskedelmi ügylet«-nek, világosan megjegyezvén a kereskedelmi törvény 260. §-a, hogy a ,>kézművesek részéről történt eladások, a mennyiben azok egyedül iparüzletük folytatásaként jelentkeznek, kereskedelmi ügyleteknek nem tekirthetök«. Azt hiszem, a keresk. törvény 258. §-a 1. pontjának a sommás törvény 2 ik §-a utolsó bekezdésével való egybevetésével annyira kimerítettem a kérdést, hogy a 2., 3. és 4. pontokat a 259. §. 1., 2., 3., 6. és 7. pontjait, végre a 260. és 261. §-okban foglalt ügyleteket taglalni nem szükséges, kézzelfogható dolog lévén, hogy cikkíró ur által felhozott példákra nem alkalmazható. Oda concludálok tehát, hogy 20 frton alul a kereskedelmi törvényben felsorolt ügyletek csak az esetre tartoznak per esetén sommás eljárás alá, ha azokban alperes kereskedő, vagy alperesre az ügylet kereskedelmi ügyletet képez. Az első nem kétséges, mert ha felperes és alperes is kereskedő, minden ügylet, még a kölcsön is (keresk. törvény 261. §.) kereskedelmi ügylet; a másodikra nézve pedig 20 frton aluli követelés csak az esetben tartozik sommás bíróság elé, ha az ügylet alperesre nézve kereskedelmi ügyletet képez. Hogy a fűszerkereskedőnél történt bevásárlások, kalap vétele, ha mindjárt a vevő tovább adja is, cipő elkészítésének megrendelése, hogy ezen tények egymagukban véve nem kereskedelmi ügyletek a vevő vagy megrendelőre nézve — teljesen világos — azok csak concrét esetek és nem bizonyítanak állandó foglalkozási (iparszerű) tényt és szerintem kétség esetén ez bizonyítandó. A csatlakozás mint önálló felebbezés bejelentési határideje az új sommás eljárásban. Az uj eljárás küszöbén a szakemberre nézve érdekes commentatiók indultak meg, kérdések, magyarázatok, kifogások jelentik be az új aera reggelét. Van-e sok magyarázni való ? Talán biz ezt csak a gyakorlat kifejlődése fogja megmondani. Fenti cím alatt cikk jelent meg »A J o g« okt. 28-iki szániában, ennek írója magyarázatra szorulónak mondja az 1893. XVIII. törv. 147. §-ának azon sorait: »ha a csatlakozást a felebbezési határidő alatt bejelentették, az önálló felebbezésnek tekintendő*, — s oly magyarázatot fűz e sorokhoz, mely szerintem, annak értelmével ellenkezik. A felvetett kérdés az, mi értendő e 147. §-ban »felebbezési határidő alatt-?« Erre a 135., 141., 142. és 147. §-ok egybevetéséből oly következtetés van levonva, hogy ezen határidő alatt az előkészítő irat beadására szolgáló idézési időköz első fele értendő, s nem a 131. §. szerinti felebbezési 15 napi határidő. Az én véleményem szerint ez nem állhat meg, az alábbiakban iparkodom véleményem helyességét kimutatni. Mindenekelőtt constatálni kívánom azt, hogy a csatlakozásnak a perek történetében kisebb szerep jut mint a felebbezésnek, nemcsak azért, mert — eltekintve a 147. §-tól — a csatlakozás a felebbezéstől függőségi viszonyban áll, hanem gyakorlati szempontjából is kisebb a rendszerinti jelentősége. Ha egy Ítélet mindkét félre nézve sérelmes s azzal mindkét fél teljesen elégedetlen, ugy rendszerint nem fogják lesni a felek azt, hogy ellenfelök mikor adja be felebbezését s ezen felebbezéshez azután »önálló felebbezésnek tekinthető csatlakozással« hozzájáruljanak, hanem mindkét fél beadja a maga felebbezését. A nem »önálló felebbezésnek tekinthető csatlakozásinak létrejöttét pedig úgy gondolom el, hogy a csatlakozással élő fél, a per folytatásával járó időveszteség s más előfordulható hátrányok miatt belenyugodott volna az első bíróságnak reá nézve részben kedvező Ítéletébe, de mert ellenfele felebbezéssel élt s mert a felebbezés szóbeli előadása esetén a felebbező felebbezési kérelmét saját javára is módosíthatja, a bíróság pedig a felek kérelméhez kötve van, s végre mert különben is részt kell vennie a felebbezési tárgyalásokon, az elsőbiróság által még meg nem itélt s érvényesithetőknek vélt igényeit a felsőbb bíróság elé terjeszti, illetve e végből csatlakozással él. Hogy mikor történjék a csatlakozás, erre nézve a 147. §. azt mondja, hogy: »az ellenfél a szóbeli tárgyalás befejezéséig a felebbezéshez csatlakozhatik«. Ezzel szemben igaz ugyan, hogy a jelzett cikk által is többször hivatkozott 141. §. — azt mondja ki, — hogy a felebbező fél ellenfele tartozik az uj »tényállitásokat« stb. s »netaláni« csatlakozási kérelmét az előkészítő iratban közölni. Azonban mily joghátránynyal sújtja e szabály áthágóját? Erre vonatkozólag mindössze csak a 142. §. intézkedik kimondván: »a fél ... ki a tárgyalás előkészítésére vonatkozó kötelességének eleget nem tesz, ha a tárgyalás elhalasztása válik e miatt szükségessé, az okozott . . . költségekben elmarasztalandó* A tárgyalás előkészítéséhez tartozik mindaz mi az előkészítő iratban előadandó, azaz: az uj »tényállitások«, »bizonyitékok« s a »netaláni« csatlakozási kérelem. Ebből okszerűen következik az, hogy a fél, ha előkészítő iratában nem, hanem csak a tárgyaláson él a csatlakozási kérelemmel, csupán »az okozott költségekben« marasztalható el, a csatlakozás teljesen hatályos. Nyilvánvaló ez idézett sorokból, hogy a csatlakozási kérelem nincs az előkészítő irat beadási idejéhez kötve, a mint beadható a csatlakozás az előkészítő irat beadása után, épen ugy beadható azelőtt, szóval: a felebbezés beadási napjától a felebbezési »tárgyalás befejezéseig« bármikor. Az eddig felhozottakkal szemben, a jelzett cikk két tételt állit fel, először azt: »hogy a csatlakozás a 131. §. értelmében az Ítélet kihirdetésétől, illetve kézbesítésétől 15 napi határidő alatt be nem nyújtható, se be nem jelenthető, mert ezen 15 nap nem a csatlakozási, hanem a felebbezés benyújtására, illetve bejelentésére van kiszabva«. Erre csak azt jegyzem meg, hogy egyrészt a sommás eljárásról szóló törvény ily intézkedést nem tartalmaz, annak szelleméből ez nem következtethető, sőt másrészt a csatlakozás bejelentési idejére nézve, a felebbezési szóbeli tárgyalás befejezéssig jóformán korlátlanul fennálló szabadság, a most idézett soroknak épen ellenkezőjére enged következtetni. A másik tétel az, miszerint: »az önálló felebbezés erejével biró csatlakozás csakis az előkészítő iratban terjeszthető elő.« Félreértések kikerülése végett megjegyzem, hogy ilynemű törvényes intézkedés sem áll fenn ; e tétellel szemben pedig utalok az eddig előadottakra s a magyarázás tárgyát képező 147. §-ra, melynek ezen szavai: »ha a csatlakozást a felebbezési határidő alatt bejelentették, ez önálló felebbezésnek tekintendő* oly határozottak, oly világos jelentésűek, hogy ezek magyarázata majdnem kizártnak tekinthető, pláne ha nem is forog fenn ok arra, mely ezen szavaknak másféle magyarázatát követelné, vagy csak meg is engedné, mint a minő azok természetszerű jelentéséből következik. Ily oknak pedig a felhozott gyakorlati példák sem tekinthetők. Az elsőbirósági Ítélettel megelégedett félnek nem állhat