A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 47. szám - A magyar büntetőjog kézikönyve

A J O (3. 187 alatti, általa is aláirt leltár és jegyzőkönyv tanúsítja azt, hogy a másik találó O. Jánosnak szintén ügyvédje volt; mert e szerint a most nevezett ügyvéd felperesek az 1874: XXXIV. t.-e. 87. i--ában foglalt tilalomnál fogva az F) alatti szerződéssel képviseltjeiktől épen azt a jogot, melynek érvényesítésével megbízva voltak, az F) alatti tartalma szerint ügyvédi jutalomdíjak fejében is joghatálylyal meg nem szerezhették s ebből kifolyólag jelen ügyben lelperességi joguk nincs. S mivel eljárásukban fegyelmi vétség jelenségei látszanak feniorogni. az iratoknak az illetékes fegyelmi hatósághoz való áttételét is el kellett rendelni. Az elsöbiróság Ítéletét a tekintetben, hogy felperesek a talált kincs természetben felosztása vagy bitói árverésen való eladatása iránti kérelmükkel elutaztattak, azért kellett helybenhagyni, mert felperesek már keresetükben is jelezték, válasziratukban pedig egész határozottsággal kijelentették, hogy kereseti összes igényeiket az 1816. évi szept. 19-én kelt G) alatti kir. rendeletre alapítják, ez a rendelet pedig nyilvánvalóan biztosítja a magyar nemzeti múzeumnak azt a jogot, hogy a talált régi kincset, ha és a mennyiben ezt a saját céljaira alkalmasnak véli, egészben vagy részben is megtarthassa. S minthogy a m. nemzeti múzeum e jogát gyakorolni kivánja, a különben is feloszthatatlan és ékszerekből ál'ó egész kincsleletre ; ez pedig ugyanannak természetben felosztását, valamint a bírói árverésen való értékesítést kizárja : ebből okszerűen következik, hogy felperesek két első kérelmének helyt adni nem lehet. A mi azonban felperesek harmadsorban előadott kereseti kérelmét illeti; abban megegyeznek peres felek, hogy az esetben, ha a m. nemzeti múzeum a kincset megtartja, ezt csak bizonyos érték-megtérítés melett teheti, mely érték-megtérités egyharmada a találókat, egyharmada a lelethely tulajdonosát és egyharmada a kir. kincstárt illeti. Vitás csak az, hogy az ily megtérítésnél a talált kincs valódi értékéül az anyag értéke, vagy pedig az egész kincs forgalmi értéke veendö-e számításba? A kir. itélő tábla a szóban forgó kincs valódi értékéül annak forgalmi, vagyis azt az értékét tekinti, a mely áron azt a mí>i viszonyok közt eladni lehetne. Még pedig azért, mert a Gj alatti rendelet szerint a teljes értékből kiadandó »justa bouifica:iov-nak csakis ez az értelem tulajdonitható; főleg miután a mai köziek-, dési viszonyok és a régiségtan fejlettségénél fogva az ily műtárgyak eladására legkedvezőbb világpiacok közül bármelyek könnyen felkereshetök lévén, a piaci árúk sorából a még oly ritka kincslelet tárgyai is kivetteknek nem tekinthetők. Ezt a valószínű eladási árt pedig a kir. tábla a bizonyítási eljárás folyamán alkalmazott szakértői vélemények alapján az alább kitüntetett értékesítési költség levonásával 27,863 forint 03 krajcárban állapította meg. E. Dávid felperesi és R. György bírósági szakértő ugyanis azt adta elő 34,934/93. és 37,061/93. számú véleményében, hogy a régi kincsleletek forgalmi becsértéke az anyag ára és az előállítási munkabér ő—10-szeres, illetve 5—9-szeres összegének, dr. Cz. Béla alperesi szakértő szerint pedig csupán a fémérték 2 — 6-szorosának felel meg, csakhogy ebből még leszámítandó az értékesítés körül felmerülő kikerülhetlen költség, mely E. Dávid szerint, figyelemmel arra, hogy első izben a talált kincs értékét az értékesitési költség levonásával majdnem felényire becsülte, mint az ujabb becslés alkalmával, a valószínű vételár 44°/o-ára, dr. Cz. Béla szerint 50°;o-ára, R. György szerint l5°/o-ára s így átlagosan 36°/o-ára megy. Figyelembe véve most már azt, hogy az aranyműves szakértők igen csekély eltéréssel a talált kincs anyagát és előállítása költségét osztr. ért. 12,041 frtra becsülték, s tekintetbe véve azt, hogy a szóban forgó kincslelet régészeti szakértők véleménye szerint barbárkori iparművészeti cikk s mint ilyen az úgynevezett renaissance-korbeli leletekhez képest kevésbé kedvelt s igy forgalmi értéke is kevesebb s épen ezért és tekintetbe véve azt is, hogy ámbár R. György és E. Dávid szakértők azonos elvek alapján jártak el a becslésnél, még sem jutottak egyező eredményre, nem volna kellőképen indokolható az sem, hogy a kincs forgalmi értékének általuk meghatározott és legnagyobb mértéke közt levő közép arány vétessék irányadóul; dr. Cz. Béla pedig egészen más szempontból indulván ki az érték meghatározásánál, mint a többi szakértők, az általa elért eredmény is más. Mindezeknél fogva a kir. itélő tábla a R. György és E. Dávid által meghatározott szélső értékek (minimalis és maximalis) közép arányát sem, hanem ettől a minimalis ár felé közeledő hatszoros árak és a dr. Cz. Béla által meghatározott becsár közti átlagos összeget fogadhatta el s ez alapon határozta meg a kincs valódi értékét a következő számtani tétel szerint t. i. R. György szerint . . 12,041 X0 = 72,246 frt E. Dávid szerint . . . 12,041 X6 = 72,246 » dr. Cz. Béla szerint . — 32,991 » 177,483 : 3 = 59,161 frt melyből levonva a 36°/o 21,297 frt 96 kr. értékesitési költséget, maradt a tiszta érték 37,863 frt 04 kr., a minek egy-egy harmada 12,621 frt V/a krt tesz. Elsőrendű felperesnek tehát mint a lelethely tulajdonosának, valamint a találóknak a jutalékát is a most kitett összegben kellett a lehetett megállapítani s minthogy az elsőrendű felperes a lelethelyre nézve kizárólagos tulajdonát hiteles telekkönyvi kivonattal mutatta ki, az őt illető harmadrész kifizetésére; ellenben a találói harmadnak birói letétbe helyezésére voltak alperesek kötelezendők, az elsőbirói ítéletben 6. rendű felperesre vonatkozóan felhozottakon felül azért, mert másod- és negyedrendű alperesek a fentiek szerint a találó 0. János és K. István jogszerű jogutódaiul tekinthetők nem lévén, azok perben állása nélkül az j egymásközti arány meg nem állapítható, sem pedig a jutalék ki : nem adható. Végül alperesek a miatti panaszát, hogy tőlük a latin nyelvű I mellékletek hiteles magyar fordítása kívántatott be, azért hagyta figyelmen kívül a kir. itélő tábla, mert az nyilván abból a célból történt, hogy a leirási hibákkal teljes latin mellékletek értelmezése körül a netáni tévedéseknek eleje vétessék. (1894. febr. 6. 666. sz. a.) A m. kir. Curia: A másodbiróság ítélete részben megváltoztatik ; a per tárgyát képező kincslelet értékét és 3. ugy 5. rendű felperest illetőleg az elsöbiróság Ítélete hagyatik helyben és ennek következtében alperesek végrehajtás terhe mellett köteleztetnek, hogy a megállapított 51,938 frt 33 krból 17,312 frt 77 krt elsőrendű felperesnek, 3,462 frt 5ö krt R. István harmadrendű és 3,162 frt 55 krt L. József ötödrendű felperesnek 15 nap alatt kifizessenek, a találókat illető ]/3-ad részből még fenmaradó ?/5 részt, vagyis 10,387 frt 65 krt pedig 15 nap alatt birói kézhez letegyék. Egyebekben a másodbiróság Ítélete helybenhagyatik. Indokok: A másodbiróság ítéletének azok a rendelkezései, melyekkel a birói hatáskör és I. r. felperes kereseti joga megállapittatott, a talált kincs 2/.i-nak természetben kiadására, esetleg a kincs feloszthatlan részeinek elárverezésére irányzott keresetnek hely nem adatott, a megtérítendő összeg alapjául nem a lelet fémértéke vétetett, L. Ödön 2-od és F. Sándor 4-ed rendű felperesek keresetükkel elutasittattak, az ezek által keresetbe vett összeg birói letétbe, és az ügyiratoknak az illetékes ügyvédi kamara fegyelmi hatóságához áttétele elrendeltetett, alperesek a találókat illető '/a részből 6 r. felperesnek járó '/s-nek birói kézhez letételére köteleztettek, kamat meg nem ítéltetett, a perköltség kölcsönösen megszüntettetett, felhozott és felhívott indokai alapján és azért voltak helybenhagyandó!;, mert az alpereseket megillető megtartási jognál fogva a kincslelet teljes értéke csak jelen perben állapitattott meg, ennek megtörténte előtt pedig alperesek késedelmeseknek nem tekinthetők. A neheztelt ítéletnek a kincs becsértékére vonatkozó része pedig azért volt megváltoztatandó, mert az elsöbiróság Ítéletének erre vonatkozó, e helyütt is elfogadott indoklása szerint az első szakértői vélemény helyesen állapította meg a teljes értéket az által, hogy a mnnka és régészeti érték tekintetbe vételével a jelenleg elérhető árt meghatározta. Egyébiránt a második becsű eredménye még az esetre sem volna figyelembe vehető, ha a másodízben meghallgatott szakértők véleménye vétetnék alapul, mert a szakértők véleményei közül csak R. György és E. Dávid szakértőknek a kiderittetni rendelt irányban adott véleménye jöhet figyelembe és az ezek által megállapított érték, még ha értékesitési költség cimén 36°/o le is vonatik, az első becsű összegét tetemesen túlhaladja, ez a magasabb érték pedig nem volna megítélhető, inert az elsöbiróság 2,683/92. sz. a. hozott első ítéletében is 51,938 frt 33 krban állapította meg a becsértéket, és felperesek 10,479/92. sz. felebbezésükben határozottan kijelentették, hogy a kincsértéknek ily összegben megállapításában megnyugszanak, mely indok alapján az elsöbiróság által 51,991 frt 70 kr. helyett helytelenül 51,938 frt 33 krnak mondott becsérték sem volt felemelhető. Harmad- és ötödrendű felpereseket illetőleg pedig azért kellett a másodbiróság ítéletét megváltoztatni, mert jóllehet e helyütt is megtagadtatott 2. és 4. r. felperesek kereseti joga, de ez nem áll útjában annak, hogy a 3. 4. r. felperes az F. a. adásvevési .szerződéssel szerzett joga alapján az őket illető jutalék ki ! ne adassék, hogy pedig ez a jutalék P. Ivánnal egyetértőleg a találókat illető '/3 réznek ys-ben állapíttatott meg fejenkint, az kétségtelenül be van bizonyítva a mindannyi érdekelt által közösen beadott keresettel és a 32,377/92. sz. bejelentéshez csatolt adásvevési szerződéssel és miután e szerint 3. és 5-öd rendű felperes jutalékának ujabb megállapítás nem szükséges és ezen jutalékok kiadása ellen egyéb akadály sem forog fenn, erre vonatkozólag a fenti módra kellett határozni. A találókat illető jutalékból még fenmaradó és 2. és 4. rendű felperesek által megítéltetni kért 2/s-öd azért volt birói letétbe helyezendő, mert a találók jutalékának raegvevőit fejenként csak '/& illetvén, ez a 2/5-öd 3., 5. és 6 od rendű felpereseknek, kiknek részei már megítéltettek, nem jár, O. János és K. Istvánnak pedig, mint perben nem állóknak megfelelő kérelem hiányában nem volt odaítélhető. (1894 szept. 25-én 4,293 sz.) Bűnügyekben. A ki valamely szerződést az annak nyelvét nem értő személylyel, őt a szerződés tartalma iránt megtévesztve, aláírat, a ina,'ánokirat-lianiisitás bűntettében válik bűnössé. A temesvári kir. törvényszók (1893. szeptember 14-én 9.182/B. 93. sz. a.) magánokirat-hamisítás bűntettével vádolt M lózsef és társai elleni bűnügyben következő határozatot hozott : I M. József az özv. L. szül. G. Erzsébet kárára elkövetett és a btk. 401. §-ába ütköző 402. §. 2. pontja szerint minősülő magánokirathamisítás büntette miatt, L. Antal és L. Dezső a btk. 401. § ába ütköző, 402. §. 2. pontja és a 69. §. 2. pontja szerint minősülő magánokirat-hamisítás bűntettében, mint bűnsegédek vád alá heI lveztetnek stb.