A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 46. szám - Peregyezségek illetéke az új sommás eljárásban - Az anthropologiai jelek értéke az elmekórtanban. A Jog eredeti tárcája

330 A JOG. Az 1874. évi május hó 19-én kelt szervező rendelet, mely a jogakadémiákat teljes jog és államtudományi karokká alakította át s melynek kifejezett intentiója volt, hogy e karok egyenlősittessenek az egyetemiekkel, e lépést nem merte megtenni; bizalmatlanul megtagadta ama két jogosítványt. Igaz, hogy a kötelező doctoratus eltörlésével a tudorozási jog nagyobb gyakorlati fontosságát elveszti, mégis annak bírása az önálló jogi kar tekintélyét nagyban emelné a közvélemény szemében. A magántanári működés a kir. jogi karokon teljesen azon elvek szerint volna szabályozandó, mint az egyetemi jogi facultásokon van az 1848: XIX. és 1872: XIX. törvénycikkek alapján ; e mellett kívánatos lenne, hogy a kormány az akadémián működő docensek ösztönzése végett ezeknek is jutalmakat és más kitüntetéseket osztogatna. Nunc venio ad fortissimum. Az egyenlősítés legfontosabb előfeltétele, hogy az önálló kir. jogi karok tanárainak törzs javadalmazása, valamint — nem helyi pótlék jellegével biró — mellékilletményei, az egyetemi jogtanárokéval egyenlővé tétessenek, vagy átmeneti stádiumképen legalább lehetőség nyujtassék arra, hogy a kir. jogakadémia rendes tanára kiváló érdemesültsége alapján, ezen minőségében megmaradás mellett, elérhesse az egyetemi jogtanár rang és fizetési osztályát. Már az utóbbi kisegítő módozat is mily üdvös hatássa] járna a mai bajok megszüntetésére. Nem alacsonyabb rangja és javadalma teszi-e másodrendű jogtanárrá a kii', jogakadémia tanárát ? Vájjon miben van megbecsülve az állami tisztviselő szellemi munkájának értéke első sorban, ha nem a rangban és javadalomban ; nem természetes-e a közvélemény kisebbítő előítélete a kir. jogakadémia tanárai, azok tanítása és irodalmi munkássága iránt, mikor maga az alkalmazó állam ugyanolyan természetű és fontosságú functióiért őt kisebb ranggal és dotatióval jutalmazza. Nemrégiben volt alkalmunk éppen hazánkban tapasztalni, hogy mily általános ressensust keltett maga a tervezése annak, hogy pusztán a székhelyek szerint soroltassanak bizonyos birór, tanári vagy egyéb állami állások különböző fizetési osztályokba. Az egyenkénti helyben való előléptetés enyhítené azon elég gyakori igazságtalanságot, hogy nagyon kiváló erők nem érhetik el az egyetemi tanári positiót, a jogtanári carriére legmagasabb polcát a véletlen szeszélyeinél fogva, tudniillik a miatt, hogy az egyetemi cathedrák nem az anciennitás kívánalmai szerint üresednek meg és ugyanazon szaknak több igen kitűnő művelője van; nem is tételezve föl, hogy jogosulatlan befolyások is közreműködhetnek arra, hogy a »tűzhelytők távollevő vidéki jogtanár, kitűnősége dacára, észrevétessék. A helyben maradó előlépés reménye elő fogja idézni azt, hogy kitűnő jogtudósok méltó pályát lássanak a kir. jogakadémia tanári állásában, valamint azt is, hogy kiváló szaktekintélyek önkényt is megmaradnak a vidéki facultáson, nem törik magukat minden áron az egyetem felé ; jó nevük vonzóerejével megmaradnak helyükön. Ha az elmondottakhoz még hozzáadjuk azt, hogy ne sajnáljon áldozni az állam arra, hogy a kir. jogi facultások mellett azok tananyagával összefüggő segédszakok intézetei (pl. törvényszéki orvostani intézet), továbbá felszerelt jogi seminariumok, gazdagabban dotált könyvtárak létesüljenek, kimerítettük a figyelembevehető javítások fontosabbjait. A mit ajánlunk, azok bizonyára nem kisszerű félrendszabályok, de nem is olyanok, melyeknek elfogadása, megvalósítása merész kísérletezésnek, sokat akarásnak lenne bélyegezhető, nem is járnának azok nagy principiumok feláldozásával, vagy morális risicoval; megvalósíthatók az executiva saját hatáskörében ; financiális terhük sem oly jelentékeny, hogy a miatt szenvedjenek halasztást, vagy elmcllőzést. y Peregyezségek illetéke az új sommás eljárásban. Irta : LASITZ PÁL, pénzügyministeri titkár, Budapest. A törvénykezési bélyeg és illetékekre vonatkozó törvények és szabályok módosításáról szóló 1894. évi XXVI. t.-c. 25—29. §-a: a peregyezségek illetékére nézve egészen új s az eddigiektől lényegesen eltérő rendelkezéseket tartalmaznak, a melyekuek közelebbről való megvilágítását és ismertetését az átmenet megkönnyítése szempontjából is alkalomszerűnek vélem. Mindenekelőtt kiemelendőnek tartom, hogy a peregyezségek illetéke, tekintettel arra, hogy a peregyezségek végrehajtható Ítélet erejével bírnak, ez idő szerint az itálet után járó illeték bizonyos hányadában állapittatik meg, ott pedig, a hol már a bíróság ügydöntő véleménye is nyilvánult, a peregyezség illetéke egyenlő a végitélet után járó illetékkel. Altalános tájékozásul szolgálhat e tekintetben az, hogy ha az egyezség, az 1893. évi XVIII. t.-c. 21. §-ához képest még a per megindítása előtt csupán ebből a célból folyamatba tett egyezségi kísérlet során jön létre, az ítéleti illeték 1/Í része; ha pedig az egyezség akár az egyezségi kísérlet sikertelensége következtében, akár önállólag folyamatba tett per során, de még az első fokú bírói i'élet meghozatala előtt jön létre, akkor az egyezség után az Ítéleti illetéknek J/2 része; végül ha az egyezség az első fokú birói ítélet meghozatala után a felebbviteli bíróság előtt jön létre, az után a teljes Ítéleti illeték jár. TÁRCA. )< Az anthropologiai jelek értéke az elmekórtanban. ^—A »Jog« eredeti tárcája.— Irta: dr. SALGÓ JAKAB, a lipótmezei orsz. tébolyda főorvosa, egyetemi magántanár. Mindenütt és mindenkor több volt a jelszó, mint az eszme és gyorsabban is terjedt. Tetszetős felszinességével és az ötlet friss közvetetlenségével a jelszó elfelejteti könnyen szegényes tartalmát és ha véletlenül komoly kérdések tárgyalása közben fölmerül, gyakran azt a látszatot kelti, hogy azok megfontolásából veszi eredetét és megoldásukra törekszik, sőt igen gyakran a végleges megoldás applombjával is lép föl. Ebben a hazug formájában fekszik a jelszó veszedelme. De káros kihatása még jobban nyilvánul abbau, hogy a figyelmet a komoly és lassú vizsgálattal elvonja. A könnyen szerzett látszólagos igazság diadalünnepet ül és a pillanatnyi mámor elhomályosítja a comparseria szemét és Ítéletét, különben látná és tudná, hogy az ünnepi mámor élete is csak olyan rövid, mint a jelszóé. Az elmekórtan azon kis alkalmazott részében, mely a büntetőjoggal összefügg, az u. n. anthropologiai irány is olyan jelszó, mely maholnap, ha tovább is érvényesül, kompromittálja a psychiátriát, mint a melyből állítólag tápláló anyagát veszi és az egész büntetőjogot a ritkaságok gyűjteményébe löki, hogy a bámész közönség belépti-díj mellett a középkor hirhedt vallató és büntető eszközeivel egyetemben megtekinthesse. Ezen jelszót a következőkben akarom röviden jelezni. Az anthropologiai irány azt mondja : Az emberi társadalom tiltja az ölést, rablást, lopást, • gyujtogatást s több efélét. A ki ezeket mégis megcselekszi, az a társadalmi rend ellen vét, azaz rendetlenkedik. Ez az első tétel. A második pedig az: Az elmebetegek is rendetlenkednek, azaz háborgatják a társadalom rendjét. Ebben tehát a bűnös hasonlít az elmebeteghez; szellemi életük egy pontban födi egymást. És már most ezen érintkezési pontot kibővítik s azt mondják, hogy a bűnös természet és a kóros állapot ezen hasonló megnyilatkozása belső rokoni viszonyra utal s most már , tovább ez általános tételt ugródeszkának használva, egy merész lökéssel hanyatt ugornak a mélységbe és búvárként keresnek adatokat tételük beigazolására. A jóságos statisztika, a tudományok ezen demi-mondaineje pedig nyújtja neki is, mint mindenkinek, bőségesen mindazt, a mit csak tőle kíván. És ezen az ösvényen tovább indul a kutatás az úgynevezett anthropologiai nyomon. A koponya, a fülkagyló, az orr, a szivárványhártya, a fogak, a kezek, a lábak, a hajak, a nemzőrészek, a bőr színe, a körmök formája, de még a beszédmodor, a speciális poesis stb., mindez meg lesz tapintva, körül lesz mérve a legpontosabban, 1 i lesz irva és össze lesz hasonlítva és a végén megállapítható, hogy a delinquensek és az elmebetegek közt a rőtthajnak százaléka néhány tizeddel vagy egészszel nagyobb, mint más emberek közt; hogy a fülkagyló az idiotikusoknál és lókötőknél elállóbb, mint más embereknél; hogy az arccsontok némely vadállatnál és sok rablógyilkosnál erősebben proeminálnak, tehát meg van az anthropologiai összetartozóság, az atavismus, a degenerálás, az endogén abnormis lelki állapot Érdemes, de sőt már parancsoló szükség, hogy ezen iránynyal behatóbban foglalkozzunk. Hogy e helyen kívánom tenni, annak oka az, hogy a jelzett anthropologiai iránynak több szószólója és apostola akadt jogi körökben, mint orvosiakban, minek oka pedig abban rejlik, hogy a jogi körök teendőit nemcsak hogy nagyban egyszerűsítené, hanem az ilyen adatok alapján eszközölt döntésekért a felelősséget az orvosi körökre hárítaná és pedig jogosan. Mert hiszen a jogász nem lehet hivatva az anthropologia nyújtotta adatok helyességét kutatni, de még csak vitatni sem; ő bona fide elfogadhatja azon adatokat és az azokból vont következtetéseket, ha azokat az orvosi tudomány, mint olyanokat szolgáltatja, melyeknek helyességéhez kétség nem fér és melyek abban, mint hasznavehetők beváltak. Az anthropologiai adatok hasznavehetösége, nevezetesen azoknak hasznavehetösége konkrét törvényszéki esetekben orvostudományi részén dől el. A kérdés tehát az, hogy miben áll az anthropologiai adatok értéke és az általános tételt mi bizonyítja?