A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1894 / 46. szám - Peregyezségek illetéke az új sommás eljárásban - Az anthropologiai jelek értéke az elmekórtanban. A Jog eredeti tárcája
A JOG. 331 A közelebbi magyarázatot leginkább igényli a kezdetben idézett törvény 25. §-ának második bekezdése, a mely szerint az illetéki díjjegyzék 83. tétele /;) pontja után következő jegyzetben foglalt korábbi rendelkezéstől eltéröleg, ha valamely perben a peres felek egy részével szemben Ítélet hozatik a másik része között pedig egyezség jön létre : az Ítéleti ts peregyezségi illeték együttvéve nem lehet több, mint a meunyi a kereset értelmében hozott ítélettől járna. A törvény most idézett szövegéből kivehető, hogy a fősúly az Ítélet után járó illetékre van fektetve, mihez képest oly esetekben, a midőn a határozati illeték bélyegjegyekben rovandó le s a követelés egy részére nézve egyezség köttetik, más része pedig Ítélethozatal alá bocsáttatik : felperes, kit a fentidézett törvény 10. és 28. §-ai értelmében úgy az ítéleti, mint az egyezségi bélyegilleték lerovásának kötelezettsége terhel, az Ítéleti és egyezségi bélyegeket külön-külön tartozik ugyan leróni, de ha a kettő együttvéve többet tenne ki, mint az a bélyegilleték, a mely az egész kereseti összeghez képest az ítélet után járna, akkor csak az utóbbinak megfelelő bélyegilleték rovandó le. Például : 500 frt iránt indított perben 200 frt erejéig egyezség jön létre, 300 frtra nézve azonban Ítélet hozatik, akkor csak a 300 fit iránt hozott ítéletre nézve rovandó le az 5 frt ítéleti illeték, mig a 200 frtra nézve létrejött peregyezség után a máskülönben járó (200 frt ítéleti illeték '/a része) 1 frt nem rovandó le, mert 5 frtnál akkor sem kellene nagyobb illetéket leróni, ha az egész kereseti összeg, vagyis az 500 frt képezte volna ítélet tárgyát. Ha ped'g egyezség és ítélethozatal esetén a kereseti összeg után járó illeték közvetlenül volna fizetendő : a kereseti követelésből Ítélet tárgyát képezett összeg után az Ítéleti illeték az illetékszabályok 95. §-a 6-ik pontjának rendelkezéséhez képest az egyezségre való tekintet nélkül közvetlenül kiszabandó s az egyezség után annak tartalmához képest csak akkor és csak annyiban vetendő ki külön illeték, ha és a mennyiben a kereseti követelésnek az Ítélet tárgyát képezett része után kevesebb illeték fizetendő, mint járna akkor, ha az Ítélet az egész kereseti összegre kiterjedt volna. Például: 10,000 frt iránt indított perben két alperes szerepel, a kik egyike elismeri az egész kereseti tartozásra fennálló egyetemleges kötelezettséget s ily irányban á fizetés tekintetében bizonyos kedvezmények nyerése mellett felperessel egyezséget is I köt, másika azonban fizetési kötelezettségét tagadván, ezt, az alperes társával egyetemleg terhelő 10,000 frt megfizetésében a perköltségek kölcsönös megszüntetése mellett a bíróság itéletileg marasztalja el. Ebben az esetben csak az ítélet után vetendő ki | az íyioo/o-tólival járó 110 frt Ítéleti illeték és pedig felében fel- j peres, másik felében az ítélet által marasztalt alperes terhére. Ha pedig a felhozott esetben egyik alperes a 10,000 frtból saját kizárólagos adósságaként elvállalna 3,000 frtot, alperes társával egyetemleges tartozásaként pedig 7,000 frtot ismerne be s ebben felperes megnyugodván, vele ily értelmű egyezséget kötne ; a másik alperes pedig felperes kérelméhez képest az őt alperes társával egyetemleg terhelő 7,000 frt megfizetésére s a perköltségek viselésére ítélet által köteleztetnék, akkor az illeték-kivetés a következőleg alakulna: 7,000 frt után 1 yio°/o-tólival 77 frt lenne a marasztalt alperes terhére előírandó. Az egész kereseti összeget, vagyis 10,UO0 frtot érintő peregyezség után pedig az iyio°/o-tólival számított 110 frt illeték fele, vagyis 55 frt járna; minthogy azonban a már kiszámított 11 frt ítéleti illetéknek az egyezségi illetékkel együtt az egész kereseti összeg, vagyis a 10,000 frt után járó ítéleti illeték mérvét, vagyis ez esetben a 110 frtot meghaladni nem lehet, azért az egyezség után csak 33 frt illeték vethető ki és pedig szerintem a felperes és a kiegyezett alperes egyetemleges kötelezettsége mellett első sorban arra, a ki annak fizetését magára vállalta. Arra nézve, midőn a különben közvetlenül fizetendő illeték alá tartozó kereseti összegnek csak oly részére kéretik ítélethozatal, vagy oly részére jön létre egyezség, a mely részek után, ha azok önállólag képeznek Ítélet, illetve egyezség tárgyát, az Ítéleti, illetve egyezségi illeték bélyegekben volna lerovandó, sem a törvény, sem az utasítás irányadó intézkedéseket nem tartalmaz, azért a felek, illetve képviselőik nagyobb biztonság szempontjából célszerűen járnak el, ha az ily részösszegekre vonatkozó ítéletek, illetve egyezségek után járó illetéket bélyegekben rójják le; tekintettel azonban arra, hogy ilyenkor az Ítéleti és egyezségi illetékek egymásra való tekintettel számítás utján állapitandók meg s hogy e megállapítás a felekre nézve nehézségekkel jár, részemről teljesen méltányosnak találom, ha a p. ü. közig, bíróságnak más ügyben, de hasonló körülmények között érvényesített elve (779. sz. elvi jel. hat.) itten is alkalmazást nyerne s az ily részösszegek után járó Ítéleti és egyezségi illetéknek közvetlenül leendő fizethetése esetleg hasonló elvi jelentőségű határozatban kimondatnék. Az új törvény szerint perbeli egyezségtől csak akkor és annyiban jár a jogügylet természetéhez képest lerovandó vagy befizetendő illeték, ha a perbeli egyezségbe a per tárgyát nem képezett új jogügyletek foglaltatnak be. A többször hivatkozott törvény 27. §-a szerint az esetben, ha a birói egyezségbe foglalt jogügylettől annak idején okirat állíttatott ki s az után a szabályszerű illeték lerovatott, a lerótt vagy befizetett illeték az egyezség után járó illetékbe betudatik, vagyis abból levonatik, ily betudás azonban csakis annyiban foghat helyet, a meDnyiben az illető okirat fokozatos illeték alá tartozott, mivel vagyonátruházási illeték s általán százalékos illeték peregyezség után járó illetékbe be nem számítható. A sommás eljárásban a íelebbviteli bíróság előtt a közvetlenül kiszabandó illeték alá tartozó alsóbb fokú bírósági ítélet meghozatala után létrejött egyezségeknél pedig, a mely egyezségek után az ismételten hivatkozott törvény 25. §-ának harmadik bekezdése szerint a teljes Ítéleti illeték szabandó ki, beszámításnak egyáltalán nincs helye. Ha a sommás eljárásban a felebbviteli bíróság előtt oly perben jön létre az egyezség, a melyben a meghozott első fokú bírósági ítélet bélyegekben lerovandó (érték szerint meghatározott Az általános tétel ugyanis az, hogy bizonyos külső jelekkel a szellemi életnek bizonyos nyilvánulása! járnak; azaz hogy néha külső jelekből, nevezzük ezeket egész általánosságban : stigmatáknak, a szellemi életre következtethetünk olyanképen, hogy némely külsőleg észrevehető rendellenességből a szellemi élet rendellenességeire concludálhatunk. Ezen tételnek alapját a következő logikai művelet képezi: A szervezet fejlődése első sorban a központi idegrendszer fejlődésétől, vagy pedig mind a kettő egy s ugyanazon fejlődési faktortól függ. A központi idegrendszer fejlődési rendellenességei más szervezetbeli rendellenességekre vezetnek. A központi idegrendszer rendellenes fejlődése pedig psychikus abnormitást von maga után. Ugy, hogy ha a szervezetnek némely fejlődési abnormitását észleljük, abból a központi idegrendszer rendellenességeire visszakövetkeztethetünk és végconclusióban a szellemi élet abnormitásaira. A logikai művelet láncszemei látszólag hézagtalanok és ebben magában nem is rejlik a hiba. A hiba abban rejlik, hogy az organikus világ jelenségei nem szorithatók minden esetben a szoros logikai formába. Az élő természet nyilvánulásai sok esetben logikátlanok, de igazak; másrészt a leglogikusabb következtetésnek semmiféle biológiai tünet meg nem felel, azaz a gondolkodás törvényei szerint legbiztosabban várt tünet vagy tünetcsoport be nem következik és soha nem is állhat be. Nem lehet szándékom, hogy a tágabb értelemben vett szervezetbeli fejlődési rendellenességeket sorba vegyem és egyenként értékére vizsgáljam. Nem is azt keressük, hogy melyik anthropologiai tüneménynek milyen értéke van a szellemi élet folyamataiban, hanem csupán azt, hogy van-e egyáltalában értékük és mi módon állapitható meg ezen esetleges értékük ? Az orvosi tudományban az adatok értékét az észlelés utján állapítjuk meg. Nagy segítségünkre van ebben az észlelésnek azon speciális módja, a melyben az észlelés egyes föltételeit mi magunk meghatározzuk és ezen általunk megszabott körülmények I közt megfigyeljük a várt eseményt. Az észlelésnek ezen módja a kísérlet. A kísérleti észlelés által beigazolt tapasztalati tény [ természetesen magasabb értékű, mint az egyszerű észlelés, a melynek hibái csak nehezen szállíthatók le, de soha egészen meg nem szüntethetők. A puszta észlelés annál megbízhatatlanabb, a mennyivel elfogultabb. Elfogult pedig akkor lesz az észlelés, ha valamely aprioristikus tétel beigazolására utólag keressük a bizonyító észleléseket; mert ebben az esetben gondolkodásunkat és ennek eredményét föléje helyezzük érzéki észrevevéseinknek és ez utóbbiakat corrigálva, beleigazitjuk a gondolkodás vetette Prokrustes ágyába. Pl. M o r e 1, a hírneves francia psychiater azt észlelte néhány esetben, hogy az elmebeteg szülőktől származott gyermekek nemcsak elmebetegek lehetnek szintén, hanem köztük néhányan, a nélkül, hogy kifejezett elmebetegség tüneteit mutatnák, föltűnő szellemi vonásokat mutatnak és némely további észlelései mutatták azt is, hogy az elmebajok nemzedékről-uemzedékre átszállván, súlyosabb formákat ölthetnek. Ez szülte Moreinéi az úgynevezett elsatnyulás (dégénerescence, Entartung) fogalmát, mely alatt az a darwinistikus fölfogás rejlett, hogy a központi idegrendszerben egyszer megindult kóros elváltozás generátiórólgenerátióra átvitetvén, lavinaszerűen fokozódik és végre a degenerált család teljes magtalanságával végződik és igy maga-magát kiirtja. Az elsatnyulás ezen theoretikus fogalma tényleg olyan plausibilis és beválása esetén olyan sokat igérő, hogy érdemes volt annak bizonyítására külső jelenségeket is keresni. És ha ilyen esetekben némely feltűnőbb anthropologiai jelek ki voltak mutathatók, nagyon is közel volt ezen fejlődési rendellenességek mögött egy »nisus formativus«-t fölvenni és azokat, valamint a szellemi élet némely eltéréseit egy közös okra visszavezetni, azaz a kettő közt egy szoros belső összefüggést megállapítani. Kezdetben csupán a szembeötlő nagy fejlődési rendellenességek figuráltak, mint a degeneratió kimutatható nyomai, első sorban pedig a koponyaforma eltérései, melyek úgyis mint a szellemi folyamatok orgánumát magába foglaló sok eltérései nem először vétettek igénybe a szellemi functiók kézzelfogható magyarázatára. Az »anthropologiai« kutatás további fejlődésében természetesen kevésbé föltűnő finomabb jelekre is kiterjeszkedett, így vonattak ezen észlelés körébe a fülek és szemek állása, a | szivárványhártya szine, a fogak formája, az állkapocs állása, a