A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 40. szám - Házastársak közti birtokháboritás

284 A J OQ. soknak vagy sebészeknek megengedve, nem kellett hozzá szabályszerű jogositvány. Láttuk tehát, hogy Neukom sem az egyik, sem a másik szakasz alapján nem ítélhető el. Salamon Ella halála, még ha megtorlandó volna, ugy sem torolható meg a magyar büntetőtörvénykönyv szerint, mert nincs paragrafus, mi alá subsummálható volna Neukom esetleges tette. Kimutattuk ezt a törvény és a legkompetensebb magyarázat, a ministeri indoklás kapcsán. De van még egy argumentum, bár ex contrario, mely álláspontunkat indokolja. Bár az egyes törvények közt vannak eltérések, egyik büutetőtörvénykönyv szigorúbban minősít és büntet, az mennyisit, de a fogalmak tekintetében, hogy pl. mi és hányféle az emberi élet elleni delictumok, e tekintetben alig van eltérés az egyes törvények közt. Nagyjában megegyez e tekintetben a magyar btkönyv pl. a belgával. Es ha Belgiumban és Hollandiában külön törvényekre volt szükség, hogy hypnosis által elkövetett bűntettek és vétségek büntethetők legyenek, úgy világos, hogy a ratio az volt, hogy büntethetővé váljon az, a mi a codex alapján nem volt büntethető. Más ok speciális intézkedésre nem foroghatott fenn. Az egyszer tehát a »lex dura, sed ita scripta« alapján felmentő Ítélet hozandó. Dr. Back Frigyes, Budapest. ^Házastársak közti birtokháboritás. Irta: dr. SCIIUSZTER RUDOLF, erzsébetvárosi kir. ügyész. Tudomásomra jutott a következő eset, mely nem rég lett egy kir. járásbiróság által eldöntve : Férj s feleség körülbelül 30 éven át együttéltek volt, midőn egyszer összevesznek, a férj hirtelen ember is lévéD, sokalja a selesége részérőli sok szidalmat és ott hagyja feleségét s lakását f külön lakásba költözik. Ez az egyedüli lét azonban nem tetszett neki sokáig s egy évi önkéntes különélés után visszamegy a közös lakásba feleségéhez, de az jól találva magát az egyedüli létben, tiltakozik az ellen s férjét ki akarja kergetni és mivel ez nem akar menni, az asszony tanácsot kér egy ügyvédtől. Ez töri s vakarja a fejét, hogy hogyan szabadítsa meg az asszonyt a férjétől hosszú válóper nélkül s elhatározza magát, valamit reszkírozni, a mi nem árthat, ha nem sikerül, bead egy birtokháboritási keresetet és várakozása ellenére — a bíróság felülve — helyt adott a keresetnek, constatálta a birtokháboritást s végrehajtás terhe mellett eltiltotta a férjet a lakástól s kimondta a birtokháboritás következményeit, azon indokolással élve, hogy az asszony egy éven át u lakást egyedül bírta s használta és ezen kizárólagos békés birtoklásában a férj által háborítva lett az által, hogy az oda visszaköltözött. Ezen ítélet — bagatellügy lévén — megfelebbezhetlen s jogerős. A férj — nem várván be a végrehajtást — kénytelen volt a lakásból újból kiköltözni. Polgári ügyekben felületesen jártas jogász előtt első pillanatra nem oly különös ez az ítélet. De közelebbről véve azt szemügyre, nem szenved kétséget, hogy az nemcsak különös, hanem tulajdonképen egy jogi nonsens. Házastársak között, a mig a házassági kötelék fennáll és a míg a vagyonukra nézve egymás közt legalább privát úton vagyonelkülönitést nem eszközöltek, vagy a mig legalább is a nő a férjétől el nem vonta a törvénynél fogva cz utóbbit megillető azt a jogosítványt, hogy a uői vagyont is kezelje, birtokháboritás — nézetem szerint — nem létezhetik, jogilag nem képzelhető. Hazai judicaturánk tudomásom szerint e tekintetben alig létezik, de a Lajtántúli államokban követett joggyakorlat szerint férj s feleség közti birtokháboritás nem létezik, ez ki van zárva, Ez természetes is, mert hiszen a házasság, mely a legbeusőbb életközösséget hozza létre a házasfelek közt, nem engedi meg. hogy egyik házastárs a másikat a birtokában megháboríthassa. Hogy mennyire van kizárva jogilag a házastársak közti birtokháboritás, kitűnik mindjárt már azon sajnos s tarthatlan következményekből, melyeket egy ilyen ítélet — a milyen a fenti — szükségképen maga után von: A férj az á. ptkv. 91. §. szerint feje a családnak s mint családfőnek, a törvény sok fontos jogot és kötelességet is ad. Hogy érvényesítse most már azon jogokat, hogy teljesítse ama kötelességeket, ha a közös, a családja által bírt lakásban nincs neki megengedve, hogy tegye be a lábát, mert különben a bir végrehajtó — szükség esetén karhatalommal — onnét eltávolítja' Már most azt kérdem: helyeselhető-e egy bir. Ítélet által ily állapotra okot szolgáltatni ? Azon ítélet végrehajtása, t. i. a férjnek a közös háztartásból való eltávolítása nem ütközik-e a feltétlenül respectálandó anyagi törvénybe? Helyeselhető-e, hogy egy járásbiróság — saját hatáskörét nagyon is túllépve — tényleg elválaszt egymástól két házastársat ? De nézzük csak tovább: Tegyük fel, hogy a válóper megindul, az illetékes egyházi bíróság válási okot nem talál és az erdélyi részekbeni lutheránusoknál érvényben lévő 1870-ik nov. 25-ikérőli házassági perrendtartás 38. §-a értelmében utasítja a feleket, hogy az együttélést, a házasságot folytassák ; már most, hogy legyen az lehetséges, ha a férj a legjobb akarat mellett sem tehet eleget annak a meghagyásnak, mihez hozzájárul, hogy az idézett g. értelmében az egyházi hatóság a közigazgatási hatóság segélyét veheti igénybe a végett, hogy meghagyásáuak szerezzen foganatot, ugy hogy előfordulhat az a curiosum, hogy a közigazgatási hatóság végrehajtó közege s a bir. végrehajtó egy ügyben ellenkező meghagyás végrehajtásán fáradozik. De ne mondja senki, hogy ezen sajátságos állapot nem volna, ha nem lenne annyiféle házassági törvényünk, mert azon a nőnél a megforditottja áll. Különösen a nő nemi össztöne, ellentétben a közfelfogással, gyengébb legyen, mint a férfié, ki a polygamiára hajló. Vannak azonban nők, kiknél az ösztön éppen megfordítva igen erős vagy nagyon korán fellép, mig a többi idegek izgékonysága a rendesnél gyengébb. E teremtések Lombrosoés Tarnovski szerint a praedestinált bukott nők és bűntettesnők, kik hasonló szellemi és testi szabálytalanságot mutatnak, csakhogy az első helyen emiitettek majdnem minden tekintetben még elfajultabbak. Nézetem szerint joggal teszi M a n o u vrier Tarnovsky asszonynak azt a szemrehányást, hogy nem a bukott nőket általában, hanem azoknak csak egy meghatározott kis töredékét vizsgálta, minthogy a bukott nők a társadalom minden rétegében előfordulnak. Természetesen előbb a »bukott nő« fogalmat kellene pontosan definiálni! Tarnovsky ugyanis oly leányokat vizsgált meg, kik legalább három évig bordélyban tartózkodtak s többnyire a »praedestinált bukott nőkhöz« sorolja őket. A bordély kéj hölgyek azonban rendesen a nép salakjából s a nyomorból származnak s in concreto nehezen lenne bizonyítható, hogy fokozódott nemi ösztön s nem nyomor és csábítás stb. tette őt üzletszerű kéjhölgyé. S a mi szellemi és erkölcsi eltompultságát illeti, azt sekundár, azaz évek folyamán, elvetemültekkel való érintkezésben, iszákosság s mindenféle betegségek stb. által is szerezhette. Itt is a m i 1 i e u s o c i a 1 (környező társaság) hasonló szerepet játszhat, mint a bűntettesnél, habár az egyéni faktor sem hagyandó számon kívül, legalább a többségnél. Ez ujabb megfigyelésre indít. Lombroso azt tapasztalta, hogy az ő »született bűntettesei« gyermekségük óta szabálytalanul, szellemileg gyengébben fejlődvék ki, hazudozók, kegyetlenek, nap lopók s minden ethikai és aesthetikai érzést többé-kevésbé nélkülöznek. Minthogy pedig e tulajdonságok a morál insanity (erkölcsi hülyeség)-nál is feltalálhatók, ő mindjárt azonosította a két állapotot s azt mondta: a született bűntettes egy erkölcsileg hülye, tehát beteg és épp azért beszámithatatlan. Csodálatos módon alakította át a mondatot Kurella; szerinte: a bűntettes egy erkölcsi tévelygő, utóbbi azonban nem lelki beteg, tehát nem is beszámithatlan. Többek közt felemlitendő, hogy ama szerencsétlen kifejezés: morál insanity, 1834-ben Pritchard által először használva, sokáig egy önálló betegség volt, ma azonban a legtöbb psyehiater feladta e nézetet, már azért is, mert erkölcsi érzés és gondolkodásra nincs speciális szerv, sőt inkább az agy funktiói egymással solidarisan egybe vannak kapcsolva, és pedig úgy, hogy ha egyik funktió szenved, a többi is többé vagy kevésbbé meg van támadva. Ugyanazon kórjeleket látjuk sekundiir minden tüdőbetegnél; a hol ez látszólag primár történik — tehát további lelki betegség nélkül — sőt ép észnél, úgy a tapasztalt vizsgáló azonnal észreveszi, hogy többnyire a szellemi összhangot nélkülöző, sok tekintetben abnormális személyekről van szó és hogv ritkán s rendesen csak látszólag érintetlen teljesen az értelem. Épp azért leghelyesebb nézet az, mely a morál insanity-t a gyengeelméjűség válfajának s nem önálló betegségnek tartja. Ha most a szokásos bűntetteseket a fegyházakban közelebbről vizsgáljuk, úgy relatíve csak nagyon kis részt számithatunk az úgynevezett erkölcsileg gyenge elméjűek közé, mint azt különösen B a e r 2) hangsúlyozza, azaz kiknek ifjúkoruk óta különböző fokban értelemerkölcsileg gyenge az elméjük, hanem legnagyobb részét csak erkölcsileg elzüllöttnek találjuk, legyen bár az következménye a nevelésnek, vagy az élet további folyamán az ivásnak, feslett életmódnak stb.; ezek cselekvényei tehát beszámíthatók és ők büntetendők. Mások ismét nyavalyatörősek, lelki betegek vagy egyszerűen gyenge elméjűek, tehát lelki betegek s kik gyakran nem ismertetnek fel ilyenekül, Épp ezért, B a e r, Kirn és a legtöbb Íróval együtt a »született büntettes«-t vissza kell utasítanunk, annál is inkább, mert szellemileg nincs meg a képzetek klinikai egysége, vagy csak a primár »erkölcsi téboly« legmagasabb fokát tekinthetjük ilyennek, habár a milieu itt is határoz s azonkívül attól is függ, vájjon az illetőnek cselekvőleg vagy szenvedőleg van-e meg inkább a hajlama. Már csak azért is elvetendő a »született büntettesség« elmélete, mert ezzel eo ipso a javithatatlanság volna kimondandó, erre azonban objektív jelenségünk nincs s azt csak akkor konstatálhatjuk, mint Morei helyesen megjegyzi, ha a legkülönbözőbb nevelési és javítási kísérletek hajótörést szenvednek. (Folyt, köv.) *) B a e r: Der Verbrecher in anthiopologischer Beziehung.Leipzig, 1894.