A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 37. szám - A rágalmazás nyilvánossága, szemben az elkövetés bizonyitásával

258 A JOÖ. volt alkalmam meggyőződni, hogy ezen bíróságok teljesen elegendő munkaerővel rendelkeznek. Ezek után az új törvény szerint nagy felelősség, fokozottabb körültekintéssel járó működést kifejtő törvényszékkel, illetőleg a nagyváradi kir. törvényszékkel kell még foglalkoznom. De erről közelebbi cikkemben. A rágalmazás nyilvánossága, szemben az elkövetés bizonyításával. Trla: dr. CSULYOK BÉLA, ceglédi kir. albiró. A btk. 258. § ábi ütköző rágalmazás vétségének coustitutiv elemei közé tartozik a nyilvánosság, a minek hiányában rágalmazás nincs, legfelebb becsületsértésről lehet szó. Az emiitett törvényszakasz szerint az itt jelentőséggel biró nyilvánosságot többek jelenléte, vagy »több, habár nem együtt lévő személy« alkotja. A törvény ezen határozót' rendelkezésével szemben a hely nyilvánossága még nem állapítja meg a rágalmazás vétségét; mert az idézett szakasz az együtt vagy nem együtt lévő személyek többségére alaptja a rágalmazás nyilvánosságát. Sőt a judicatura abban is megállapodásra jutott, hogy a nyilvánosság tekintetében nem elegendő csupán annak igazolása, hogy a rágalmazó tényállítás több, habár nem együtt lévő személy előtt történt s nem elegendő csak feltételezése annak, hogy a rágalmazó tényállítást többen hallhatták, hanem bizonyítandó, hogy azt többen tényleg meg is hallották, tehát a rágalmazó tény tartalmáról tudomást is szereztek. Ennek indoka abban rejlik, hogy ha a rágalmazó tényállítás alkalmával több személy jelen van ugyan, de annak tartalmáról bármi oknál fogva többen nem értesülnek: vagy eleve ki van zárva, vagy pedig legalább is nem oly közel fekvő azon veszély lehetősége, hogy a mások jóhirnevét megtámadó rágalom nyilvánosan, tehát szélesebb körben elterjedjen ! Csak igy lehet értelme azon állandó bírói gyakorlatnak, hogy — mint a miniszteri indokolás is mondja — »nemcsak az büntettetik, a ki a rágalmat koholja, hanem az is, a ki azt terjesztk, mert »a rágalom veszélyessége a valótlan ráfogás elterjedésében áll.« így tehát a rágalmazó tényállítás alkalmával a hely nyilvánossága, vagy a több személy puszta jelenléte csak lehetségessé teszi, de nem egyszersmind 1 é t e s i t i is a rágalom elterjedését; ha pedig a rágalmazó több, habár nem együtt lévő személynek mond el valakiről bizonyos rágalmazó tényt, ez által ő maga közvetlenül eszközölte a rágalom nyilvános elterjesztését. Akár együtt jelen volt tehát több személy, akár külön-külön jutott többek tudomására a rágalmazó állítás tartalma, az eredményre nézve indifferens, mert igy is. ugy is többen szereznek tudomást oly cselekményről, mely a rágalmazott személy jóhirnevének lealacsonyitását foglalja magában. Hogy a rágalmazó állítás a nyilvánosság szempontjából hány személylyel közöltessék, most már vita tárgya nem lehet, mert a Curia 1884. évi márc. l2-én tartott teljes ülésében hozott 32. számú döntvényében kimondotta, hogy »rágalmazás nem követtethetik el, ha a btk. 258. §-ában körülirt minőségű" tény csupán két személy előtt állíttatott.« A rágalmazás tényelemét képező nyilvánosságot illetőleg tehát »k é t s z e m é 1 y« nem »több«, következőleg legalább három, habár nem együtt lévő személy tudomás szerzése kell a nyilvánosság megállapításához. Ezek előrebocsátása után felvetem a kérdést, hogy kell-e legalább három tanú a vád tárgyává tett rágalmazás elkövetésének bebizonyításához ? A kérdés nem minden alapnélküli, mert a gyakorlat embereinek alkalmuk vau megfigyelni, hogy a kir. járásbíróságok előtt tárgyalt ügyekben csaknem rendszerint legalább három tanura szoktak hivatkozni a rágalmazás bizonyítása végett. Ha pedig a magánvádlónak három tanuja nincs, nem is rágalmazás, hanem csak becsületsértés miatt emel vádat s ily esetben, még ha a rágalmazás minden ismérve beigazolást nyerne is, vádlottat az állandó gyakorlat szerint súlyosabb bűncselekmény miatt, mint a milyennel vádoltatott — tehát a vádbeli becsületsértés helyett a vád tárgyát nem képező rágalmazás miatt — elitélni nem lehet. Nézetem szerint helyes distinctiót kell vonni a bűncselekmény ismérvei és a bűncselekmény elkövetésének igazolására szolgáló bizonyítási eszközök között. Legnagyobbrészt birói gyakorlaton felépült bűnvádi eljárásunk és a kir. járásbíróságok eljárását szabályozó igazságügyminiszteri rendelet a szabad bizonyítás elvére van basirozva ; bűuügyekben a legális bizonyítási rendszer ismeretlen. Igy tehát előre meg nem állapitható, hogy a biró hány tanú vallomásával lát bizonyos tényeket igazoltaknak ; néha két-három tauu vallomása sem képez bizonyítékot, néha pedig egy tanú vallomása és az ügy körülményeiből levont Iogicai következtetés is alkalmas lehet bizonyos tények valósága vagy valótlansága tekintetében birói meggyőződés alkotására. Ha tehát a biró az alkalmazott bizonyítási eszközök bizonyító erejét egymással kapcsolatban az ügy körülményeiből merített összhatásként legjobb meggyőződése szerint szabadon mérlegelheti ; ugy a rágalmazás elkövetésének bebizonyításánál sincs a tanuk számához kötve s nem állitható, hogy a rágalmazás megállapításához legkevesebb annyi tanú szükséges, a hány személy a rágalmazás constitu iv elemét képező nyilvánosság alkotására elegendő. Ugyanis a bűncselekmény tényálladékát képező ismérvek nem azonosíthatók az alkalmazásba vett bizonyítási eszközökkel ; mert több különböző bizonyítási eszköz nyerhet alkalmazást arra, hogy a bűncselekmény valamely lényeges ismérve birói meggyőződés szerint fenforog-e vagy sem. A bűncselekmény tényálladékához in abstracto tartozó ismérvek elvileg a priori megállapított kellékekül szerepelnek; a bizonyíték pedig oly eszköz, melyből a biró a posteriori meggyőződést szerez a tekintetben, hogy bizonyos bűncselekmény elvi ismérvei concret esetben tényleg megvannak-e. Rövidebben a bűncselekmény alkatelemei magát a bűncselekményt alkotják; a bizonyítékok pedig a birói meggyőződés szerzésének eszközei, eriticai tényezők a célból, hogy bizonyos bűncselekmény minden alkateleme, minden ismérve concret esetben jelen van-e. Más tehát a tényálladék és ismét más a bizonyítás; ez sohasem tévesztendő szem elől! TÁRCA. Kossuth egy pöre. Irta: VÁRNAI SÁNDOR, Budapesten. — A »Jog« tárcája. — A gyakorlati jogi pálya emberei közt mindenütt az ügyvédi hivatást illette első sorban az a dicsőség, hogy tagjai közül legtöbben emelkedtek az állam vezetése körül magas polcokra s jutottak messze kiható nagy politikai szerepléshez. Kossuth is megerősíti ezt a szabályt, mert őt is egyik legnagyobb díszéül sorozhatja a magyar ügyvédi kar, habár az ő rövid hivatásszerű ügyvédi szerepléséhez kevés emlék fűződik s ezért nem lehet felesleges néhány teljesen új adattal járulni az ügyvéd Kossuth biographiájához. Kossuth egyetlen iskolai bizonyítványa szerint, mely a Vörös-féle gyűjtemény iratai közt van s Eperjesen állíttatott ki 1819. jul. 5-én, Kossuth nagy-kázméri (Zemplénmegye) születésűnek van bejegyezve, a ki akkor 17 éves ev. ágostai hitvallású és jól érti a német nyelvet is. A következő rovat azt tartalmazza, hogy Ko:suth 1816. szeptemberében jött a sátoralja újhelyi gymnasiumból s a rectori classisba iratkozott be, melynek osztályát rendesen járta megszakítás nélkül s kitűnő osztályzattal végezte ugy az irodalomból, mint a magaviseletből; minek következtében 1817. jul. 2-án nyilvánosan átbocsáttatott a philosophiai osztályba. Itt két éven át mindent hallgatott az előírás szerint, kivéve a theologiai morált és pedig — jegyzi meg a bizonyítvány — bár olykor megszakított szorgalommal, de ezt aztán bőven helyre is pótolta később. Tantárgyai voltak: mathesis, tapasztalati lélektan, logica, metaphysica, természettan, Magyarország története, egyháztörténelem, Európa és Magyarország statisticája, természetjog, köz- és nemzetközi jog, ethica, politica, paedagogia, bölcsészet története. Mindezekből ugy a latinfogalmazásból is jó osztályzatot nyert. Elbocsáttatásáról szóló rovata ezeket tartalmazza : a tudományok encyclopaediájában : e m i n e n s e primis; erkölcs- és magaviselet: eminens. Aláírva Mayer András, rector és igazgató, Greguss Mihály, professor. Az eperjesi gymnasium végeztével Kossuth két évig maradt még Eperjesen ügyvédi praxison, melyet Kardos Sámuel hites ügyvéd irodájában töltött, ki 1821. jun. 27-én vált meg Kossuthtól, bizonyára nehéz szívvel, a mint következő latin nyelvű bizouyitványa tanúsítja.* »Hogy udvardi Kossuth Lajos nemes ifjú négy félévet nálam, mint segéd (amanuensis) dicsérettel végzett, hogy különösen a joggyakorlat megszerzésében igen szorgalmas volt és ugy szolid és békés magaviselete, valamint különös szellemi adományai miatt, nemkülönben szabatos fogalmazásáért különös ajánlatra érdemes, legjobb hitem szerint bizonyítom és elösmerem.« De csak két év múlva, 1823. szept. 26. napján nyerte el Kossuth az ügyvédi diplomát is, Pesten, hová időközben vágyai őt is fölcsalták, hogy részt vegyen a nemzeti ébredés nagy munkájában lelkének azzal a mohó szomjával, melyet egy avult perrendtartás szűk látóköre többé már nem elégített ki. Érdekesnek ^ véljük Kossuth ügyvédi pályájának e nagy fontosságú okmányát, ügyvédi oklevelét szórói-szóra közölni az eredeti latin szöveg után, annál inkább, mert az még eddig sehol sem látott napvilágot. A vastag hártyapapirra egyszerű kalligraphiával irt sorok ekkép kezdődnek : »Mi első Ferencz stb. stb. adjuk tudtára mindeneknek, hogy az alább irt évben hónapban, napon és helyen hivünk, Tekintetes udvardi Kossuth Lajos, királyi személynöküuk előtt megjelenve legfelsőbb jóakaratú rendelkezésünkhez képest neve8 L. Vörös-féle gyűjtemény 1,745. sz. alatt.