A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1894 / 3. szám - A vallás mint a politikai jogok gyakorlásának alapfeltétele
10 A JOG. et Corap. S'áge\verk« cég, sem az alperesként perbe vont »H. . • et Comp.« cég nem létezik, de igenis egy »H et Comp. Holzgrosshándler« cég létesítését célzó szerződés felperes H József és M. Sámuel közt. Utóbbi cég azonban felperes és M. Sámnel kilépése folytán megszűnt, és az üzletbe fektetett kereseti váltó értéke a tagok között már elszámolás tárgyát képezett. Különben felperes mint társasági tag egy személyben hitelező és adós, miért is keresetével elutasitandó. Tekintve, hogy a kereskedelmi törvény 13. §-a szerint betéti társaságnál csak az lényeges, hogy a cég a beltagok közül legalább egyiknek nevét, a társasági viszonyra utaló valamely toldással foglalja magában ; a személy vagy az üzlet közelebbi megjelölésére szolgáló toldásokat pedig használni a feleknek szabadságukban áll, ezek tehát lényegeseknek nem tekinthetők, ennélfogva a felperes áhal a tárgyalási jegyzőkönyvhöz A) alatt eredetben csatolt szerződésnek úgy szövegezése (Commanditgesellschaft), mint teljes tartalma szerint betéti társaságot képező »H et Comp « cég a váltón elfogadóként szereplő »H et Comp. SageM-erk, Karánsebes«, s e kifogásoló által létrejöttnek állított »H. . . . u. Corap. Holzgrosshándler« cégekkel lényegileg egyértelmű és ugyanazonos, tekintve, hogy a kifogásoló a váltón a céglenyomat mellett elfogadóként szereplő »H és S. . . . « aláírások valódiságát nem tagadja s így kétségtelen, hogy ezen elfogadásból kifolyólag az elfogadóként szereplő, i társasági szerződés 3-ik pontja szerint 1891. év október hó 18-án keletkezett s így már ezen naptól is, de mindenesetre a tárgyalási jegyzőkönyvhöz B) alatti hiteles másolatban csatolt iparigazolvány tanúságaként 1892. év március hó 12-ik, mint az üzlet megkezdése napjától a kereskedelmi törvény 138. §-a értelmében a bejegyzés kérdésétől függetlenül létezőnek tekintendő betéti társaság a váltótörvény 23. §-a értelmében felelős ; tekintve, hogy a társaság megszűnése ezen felelősség kimondását akadályozhatja, de a megszűnést felperes tagadásával szemben különben sem igazolta ; tekintve, hogy felperes az alperes társaságnak a szerződés világos tartalma szerint csak kültagja, mint ilyen pedig, ép ugy mint a részvényes a részvénytársasággal szemben, a társaság hitelezőjeként szerepelhet, s azt be is perelheti; tekintve, hogy azon kifogásbeli állítás, hogy a kereseti váltó a közös üzletbe befektetve s a tagok közt elszámolva lett, felperes tagadásával szemben, mivel sem nyert bizonyítást; tekintve, hogy a felperes által a D) alatti mérleg valódiságára nézve kinált s a kifogásoló által elfogadott főeskü nem vonatkozik perdöntő körülményre, s igy megítélése mellőzendő volt; mindezeknél fogva a sommás végzést hatályában fentartani kellett. A temesvári kir. ítélő tábla (1893. évi június hó 28-án 2,249. sz. a.) : A kir. itélő tábla ; z első bíróság ítéletét megváltoztatja, felperest keresetével elutasítja stb. Indokok: Be nem jegyzett betéti társaság beltagjait a társasági cég alatt harmadik személyek irányában vállalt kötelezettségekért a kereskedelmi törvény 125. §-a szerint korlátlan és egyetemleges felelősség terheli ugyan, de be nem jegyzett betéti társaság mint ilyen a használt közös cég alatt perbe nem idézhető, mert perbe csak természetes vagy jogi személy vonható, a betéti társaság pedig jogi személyiséggel csak akkor bir, ha az ennek elnyerése végett a törvény által megszabott feltételeket, melyek közé a kereskedelmi törvény 126. §-a értelmében a cég bejegyzése is tartozik, teljesiti. Minthogy pedig felperes nem vonja kétségbe a védekező H Józsefnek azt az állítását, hogy a perbe idézett »H et Comp.« cég bejegyezve nem volt, alperesnek kellett azt a kifogást elismerni, hogy felperesnek állítólagos váltóköveteléseért a nevezett cég szabálytalanul idéztetett perbe. Mindezeknél fogva az első bíróság ítéletének megváltoztatása mellett felperest keresetével elutasítani kellett. A m. kir. Guria (1893. évi december hó 6-án 1,463. sz. a.): A másod bíróság ítélete megváltoztatik, alperes »H et Comp.« be nem jegyzett cégnek alpereskénti perelhetősége megállapíttatik és a másodbiróság utasittatik, hogy a per érdemében hozzon határozatot stb. Indokok: Tekintve, hogy a kereskedelmi törvény 138. §-a éltelmében, a betéti társaságnál a társasági viszony joghatálya harmadik személyek irányában már azon időponttal is kezdődik, midőn a társaság üzletét megkezdte, a perhez A) alatt csatolt, sem valódiság, sem tartalom tekintetében nem kifogásolt szerződés és B) alatt mellékelt szintén nem kifogásolt iparhatósági engedély tanúságára pedig alperes cég már a beperesitett váltó kiállítása előtt mint betéti társaság megalakult és üzletét magkezdette. Tekintve, hogy a kereskedelmi törvény 125. §-a szerint a betéti társaság jogi fennállásának előfeltételét cégének bejegyeztetése nem képezi. És tekintve, hogy a kereskedelmi törvény 63. §-a szerint a kereskedelmi társaságok, a cég bejegyeztetésére való tekintet nélkül, alperesi minőségben perben állhatnak, a másodbiróság ítélete megváltoztandó, alperes be nem jegyzett cégnek alperesi minőségben való perelhetősége megállapítandó és miután a másodbiróság a per érdemében nem határozott, ez iránvbani határozathozatalra utasítandó volt. Az eredeti hitelezővel, a váltónak átadásékor ennek bizonyos meghatározott tartalommal leendő kitöltése iránt történt megállapodáshiányában, a váltóbirtokos a birtokába jutott váltót jogelődjének jogán a hiányzó lényeges kellékekkel és a saját váltóbirtokosi minőségével kitölteni a váltótörvénynek 93. §-a szerint jogosítottnak tartandó. A pécsi kir. törvényszók, mint váltó bíróság (1892. év január 22-én 535. sz. a.) : Dr. Nick Alajos ügyvéd által képviselt 1 G. Lipót felperesnek, Lévay Lajos ügyvéd által képviselt E. Mihály és S. István alperesek ellen 50 frt tőke és járulékai iránti váltó perében következőleg ítélt: Az 1891. évi október hó 23. napján 14,794. sz. a. hozott sommás végzés hatályának fentartása mellett tartoznak alperesek a Pécsett 1890. évi október hó 20. napján Ötven (50) frtról kiállított váltó alapján mint elfoga] dók a kereseti 50 frt váltóösszeget stb. megfizetni. Indokok: Miután alperesek a minden lényeges kellék; kel ellátott s aggálytalan váltón látható elfogadói névaláírásuk valódiságát, valamint azt, hogy ezen váltót néhai S. Mórnak csak is a váltóösszeg kiírása mellett, de egyébb lényeges kellékekre vonatkozólag teljesen kitöltetlenül elfogadva adták át, ^ s miután az ily váltóürlap eredeti birtokosának ellenkező kikötés s meg; állapodás nélkül az 1876. évi XXVII. t.-c. 93. §-ából kifolyólag i jogában állott az alperesektől átvett űrlapot az abban hiányzott váltói lényeges kellékekkel ellátni, vagy pedig ily kitöltés nélkül 1 hasonló joggal egy harmadik személyre átruházni és miután alperesek sem azt, hogy a váltó rendelvényese, avagy egyéb lényeges kellékek a megállapodás ellenére lettek volna kitöltve, ' sem azt, hogy felperesnek tudomása lett vólna arról, miként a I váltói jogügylet létre jötte a S. . . Mór által részükre kieszköz! lendő kölcsön tényleges megszerzésének feltételéhez volt kötve, , nem igazolták, s minthogy továbbá az aláírás valódiságára vonatkozó eskün kívül a váltóeljárást szabályozó igazságügyministeri rendelet 26. §-a értelmében az ellenfél bele nem egyezése eseI tében ily sommás váltóperekben egyéb ténykörülményeknek esküvel való bizonyítása meg nem engedhető s igy alperesek az érték meg nem kapásából kifolyó kifogásukkal a váltótörvény 72. §-a értelmében sikerrel nem védekezhetnek ; ugyanazért őket kifogásukkal elutasítani s a kereseti váltótöke, kamatai, úgy a prts. 251. §-a alapján a perköltségek megfizetésére, mint elfogadókat, kötelezni kellett. Büntethető cselekméay jelenségei fel nem merülvén, az iratoknak a büntető bírósághoz leendő áttételét mellőzni kellett. A pécsi kir. itélő tábla (1892. évi augusztus hó 31-én i 4,198. sz. a.): A királyi itélő tábla az első bíróság ítéletét megj változtatja, felperest keresetével elutasítja stb. Indokok: Felperes kezdetben tagadja ugyan, hogy al; peresek az A) alatti váltót néhai S. Mórnak adták, a tárgyalás i folyamán azonban ettől a tagadástól mindinkább eltért, úgy, hogy az, tekintve felperes egész előadását, határozottságát anynyira elvesztette, hogy annak ellenében bizonyítás szüksége fenn | nem forog, hallgatag beismertnek kellvén tekinteni alpereseknek ebbeli előadását. Azt pedig, hogy alperesek néhai S. Mórnak több váltót is adtak, felperes maga sem állította. Tekintve már most, hogy felperes nem váltónyilatkozat útján jutott a váltó birtokába: alperesek mindazokkal a kifogásokkal élhetnek ellene, mely őket néhai S. Mór ellen illette. Az A) 2. alatt csatolt valódisága tekintetében nem kifogásolt nyilatkozat szerint pedig néhai S. Mór csak abban az esetben támaszthatott vólna követelést az A) alatti váltó alapján, ha alperesnek kölcsönt csakugyan szerzett. Ezek szerint néhai S. Mór nem lévén jogosítva az A) alatti váltót alperesek ellen érvényesíteni, azt a vele egy személvnek tekintendő felperes nem érvényesítheti stb. A m. kir. Curia (1893. évi december hó 6-án 1,531. sz. a.): A pécsi királyi itélő tábla ítélete megváltoztatik s az első biróí ság ítélete hagyatik helyben. I n d o k o k : Alperesek maguk is azt adták elő, hogy a I kereseti váltót néhai S. Mórnak, az ez által az ő részökre kieszközlendő kölcsön megszerzésének feltétele alatt, erre az esetre ígért jutalom biztositásáúl állították ki olyképen, hogy azon kibocsátói aláirás nem volt és a rendelvényes nem jelöltetett meg. Ennélfogva azt a kifogásukat, hogy felperes a S. Mór halála után az ő birtokába jutott váltót a maga kibocsátói aláírásával ellátni és azt saját rendeletére kitölteni s oly módon a váltót, mint a tartalom szerint igazolt váltóbirtokos ellenök érvényesíteni jogosítva nem volt, csak is abban az esetben érvényesíthetnék sikeresen, ha a váltó aláírásával elvállalt feltétlen fizetési ! kötelezettség alapján őket terhelő bizonyítás folytán azt is kimutatták volna, hogy a váltót ellenök S. Mór sem lett volna jogosítva érvényesíteni, azért, mert nem következett be az a feltétel, melytől függött a váltónak érvényesithetése a vele létrejött megállapodás szerint. Ezt azonban az alperesek nem bizonyították be, mert a ! perben ennek puszta tagadására szorítkoztak és a felperesnek ellenkező állításával szemben azt, hogy S. Mór a kölcsönt az ő részükre meg nem szerezte, bizonyítani nem is ajánlkoztak. E szerint annak a feltételnek be nem következtét, a melytől függött saját védekezésök szerint a váltónak, az eredeti hitelező