A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1894 / 19. szám - Magyar sommás eljárás és fizetési meghagyás
152 A JOö. és felpereseket keresetűkkel elutasította. A szegedi kir. tábla Ítéletét a m. kir. Curia is helybenhagyta, kimondván, hogy: ha a kir. közjegyző a végrendelet fejezetébe a helyett, hogy a végrendelkező akaratát személyesen jelentette ki előtte és az ügyleti tanuk előtt, azt veszi fel, hogy az előtte megjelent végrendelkező a folyton együtt jelenlévő két ügyleti tanú előtt megalkot következő végrendeletet: én N. N. stb., ezen végrendelet nem mondható ki e miatt az 1874. évi XXXV. t.-c. 82. §-a alapján érvénytelennek. Azok a vidéki bíróságok. A budapesti kir. ítélőtábla: A kir. tábla a szolnoki kir. törvényszéknek végzését megsemmisíti s a kir. törvényszéket új szabályszerű liatározat hozatalára utasítja. Indokok: Minthogy az érdemleges birói határozatokat indokolni kell, minthogy a kir. törvényszék E. M.-né és K. M. ellen megszüntető határozatot hozott, de ezt a határozatát mivel sem indokolta, a kir. törvényszék végzését meg kellett semmisíteni. (1894. április hó 17-én, 3,203.) A kiskorúak magyar honosságukat távollétük által nem vesztik el, mert a távollét rájuk nézve csak nagykorúságuktól kezdődbetik. A m. kir. belügyminister 1894. évi 13,459. sz. határozata : N. város polgármesterének. Kiskorú H. Sándor és János honossága ügyében f. évi febr. 12-én 129. r. sz. a. kelt kijelentése kapcsán a közlemények visszazárása mellett értesítem (címedet), hogy nevezett kiskorúak eredeti magyar honossága az iratok szerint kétségtelen; azt távollét által nem vesztették el, mert a távollét reájok nézve csak nagykorúságuktól kezdve folyhat. Nem változtat ez idő szerinti magyar állampolgárságukon azon körülmény mitsem, hogy 1878-ban, tehát a Szerbia és Magyarország között a honossági viszonyok szabályozása iránt létrejött és 1882. évi XXX. t.-cikkbe beiktatott megállapodás előtt atyjuk H. Albert a szerb törvények védelme alá helyeztetett. A leletező hivatalnok fiilei. Egy szegedi ügyvéd által képviselt 4,000 frtos polgári pernek valamelyik aktáját a bíróság egyik szemes hivatalnoka megleletezte. Volt ugyan az aktán bélyeg, de a mint forgalá vala a kezelő hivatalbeli ur a nevezetes papirost, azt gondolá magában: ni ez a papiros nagyobb, mint a mennyi a bélyegje. No, elő a hivatali röffel és kimérte az aktát. Volt nagy öröm : a papiros csakugyan nagyobb volt a kiszabottnál 1 */2 miliméterrel. Nagyon természetes, hogy jött a lelet. Az ügyvéd persze nagyon haragudott, a leletről szóló irást nyugtázni kellett és felindulásában azt irta rá a kézbesítési ivre: »Szamár!« A felebbezésében pedig ismét visszatért a leletező füleire e szavakkal : »Jobb lett volna, ha az akta helyett — a fülét mérte volna meg«. T. i. a leletező. A hivatalnoki fülek vérpirosán reagáltak erre. Fenyítő följelentést tettek a járásbíróságnál az ügyvéd ellen. Az elsőfokú bíróság a megsértett fülek miatt 30 frtra ítélte a-i ügyvédet. A főbenjáró fülügyi bűnpert most tárgyalta a törvényszék, mely az ügyvédet felmentette. Volt is nagy nevetés az ügyvédek között, különösen az indokoláson, mely azt mondja: a vádlott név szerint nem jelezte, hogy ki a szamár, ennélfogva az se tudható, kinek szól az a tanács, hogy inkább a fülét mérte volna meg. Azok a vidéki bíróságok. Gyilkossággal vádolt D. J. bűnügyében a budapesti kir. itélő tábla következőleg végzett: A kir. itélő tábla a kir. törvényszék végzésének a bűnvádi eljárást megszüntető részét megsemmisíti s a kalocsai kir. törvényszéket arra utasítja, hogy ez ügyben megtartandó végtárgyalás alapján hozzon a fejleményeknek megfelelő uj határozatot; a végzésnek vádlott szabadlábra helyezésére vonatkozó részét helybenhagyja. Indokok : Minthogy a kir. törvényszék D. J.-t jogérvényesen vád alá helyezte, sőt ez ügyben már két végtárgyalás is tartatott, a további eljárásnak tárgyalás nélküli megszüntetése az alakiságnak oly megsértését képezi, mely miatt a kir. törvényszék végzésének erre vonatkozó részét meg kellett semmisiteni. Vádlott szabadlábra helyezése a fenforgó körülmények között indokolt s azért a kir. törvényszék végzésének ez a része helybenhagyatott. (1894. évi március hó 28-ik napján. 2,062.) A »budapesti ügyvédi kör« tagjai májustól októ' bérig összejöveteleiket ünnepnapra nem eső minden hétfőn és csütörtökön este, a Városligetben, a Damjanich-utca és királyutcai gesztenyefasor között fekvő »Küffner«-féle vendéglő elkülönített helyiségeiben tartják, erről a t. tagok értesíttetnek. A dr. Yaisz-féle alapítvány vagyonának állása az 1893. év végén. A hazai igazságügyi célokra, jelesül a birói pályára készülő ifjak segélyezésére tett dr. Vaisz-féle alapítvány töke-vagyona az annak nevére lekötött egy darab 230,400 forint névértékű 4% os magyar földtehermentesitési és egy darab szintén az alapítvány nevére lekötött 63,800 korona, vagyis 31.900 frt névértékű értékpapírokból, továbbá a pesti hazai első takarékpénztár-egyesület terézvárosi fiókjánál gyümölcsözőleg elhelyezett 4,104 frt 18 kr. készpénzből és a folyó kiadások fedezésére az alapítvány kézi pénztárában kezelt 8 frt 99 kr. ugyancsak készpénzből áll. Az értékpapíroknak 10,592 forint évi jövedelméből a Budapesten székelő kir. bíróságoknál alkalmazott 23 joggyakornok segélyeztetik fejenkint 500, évente tehát 11,500 frttal, ezenkívül ugyanezen joggyakornokoknak a jogi szigorlatok és a vizsgák letétele alkalmával felmerülő összes vizsgadíjak is megtéríttetnek. A kiadásoknak az értékpapírok jövedelmét meghaladó része a készpénznek és a félévi kamatoknak takarékpénztári gyümölcsöztetéséböl s illetve az intercalarekból fedeztetik. (4,001/1894. I. M. sz.) A m. kir. Curia ügyforgalma és tevékenysége az 1894. évi január 1-től április 30-ig. Beérkezett: polgári 4,490, váltó 670, úrbéri 58, büntető 4,360, fegyelmi 276, felszól, orsz. gyül. képv. vál. jog. kérd. 1, összesen 9,855, melyhez számítva az 1893. évről maradt 13,351 ügydarabot, elintézésre várt: 23,206. Elintéztetett: p o 1 g á r i 4,465, váltó 728, úrbéri 43, büntető, 4,119, fegyelmi 244, felszól, orsz. gyül. képv. vál. jog. kérd. 1, összesen 9,600. Hátra1 é k tehát 13,606. Összehasonlítva a mult év ugyanazon i d őszakával, azt találjuk, hogy ez évben 320 ügydarabbal kevesebb érkezett be és 688-al több intéztetett el, azonban a hátralék 1,689 darabbal emelkedett. Igazságügyi kinevezések. A magyar igazságügyminister előterjesztése folytán ö Felsége áltai kineveztettek : S z ü k Lajos beregszászi járásbirósági albirót a beregszászi, R u t i c h Sándor sümegi járásbirósági albirót a zalaegerszegi törvényszékhez bírákká, továbbá dr. S t r a u s z Sándor kaposvári törvényszéki jegyzőt a magyaróvári járásbírósághoz, dr. L a c zk o v i c h Gyula kolozsvári kincstári ügyészségi alügyészt a temesvári törvényszékhez, végül dr. G a á r Vilmos soproni gyakorló ügyvédet a soproni járásbírósághoz albirákká. Curiai és táblai értesítések. Abrudbánya. Dr. D. E. A mái f. k. Zs. s. és T. - T. A. 4514/93 sz. ügyet a C. f. hó 9-én fo. — Baja. Dr. K. Zs. Nagy Gy. J. — Nagy Gy. Istv. ügy érk. 1443 94 sz a., n e., eld. Béres. — Battonya. Dr. B. R. Juhász J. és neje — Szeiferl Nándor ügy érk. 12757/93 sz. a., n. e., eld. Hűvös ; Auspitz Mór — Rosenthal M. ügy érk. 272/94 sz. a , n. e., eld. Décsey ; Boczkó R. — Popovits Gy. ügy érk. 45)83/93 sz. a., n. e., eld. Pechata ; Mezei Teréz, Kukula M.-né — Zsilkó E., Mák Gy.-né ügy érk. 12548/93 sz. a., n. e., eld. Kiszely ; özv. Jenovácz M — Jenovácz Gy. ügy érk. 11510/93 sz. a., n. e., eld. Vaszilievits. Belényes. J. Y. A már f. k. Bolha M. J. — Bolha A. 3492/93 sz. ügyet a C. f. hó 8-án hh. és részb. mv — Cegléd. Dr. T. J. A már f. k. Kurucz J. — Kurucz Zs. 9634/93 sz. ügyet a T. f. hó 4-én rhh., rmv. - DÍCSŐ-Szent.MártOn. Z. L. A már f. k. Halosi N. — Szörcsey B. 3479/93 sz. ügyet a C. f. hó 5-én hh. ; Popa Finika, Bukur Logán bűnügy érk. 3201/94 sz. a., n. e., eld. Székács. — Eger. Cs. B. A már f. k. Binét H. — Grüner J. 4098/93 sz. ügyet a T. f. hó 9-én ms. ; Apostol J.-né és tsai — Barhek A. és tsai 4700,93 sz. ügyet a T. f. hó 9-én rhh., rmv. - T. A. A már f. k. Steinhauser R és tsa - Steinhauser B. 4076/93 sz. ügyet a T. f. hó 8-án hh. Er-Mihályfalva. Dr. F. A. Hagymási M. — magyar-francia ügy érk. .c)59/94 sz. a., n. e., eld. Janicsek ; dr. Fon A., Scheer B. gond. — Plank A. ügy érk. 11552/93 sz. n. c, eld. Csathó ; Mandel Zs. — Mandl testvérek ügy érk. 519/94 sz. a., n. e., eld. Trux ; özv. Károlyi F.-né — Nemes G. ügy érk. 3098/94 sz. a., a C. f. hó 5-én hh. — Felsö-EŐr. L. J. Illés F. — Filipp F. 189/94 sz. ügy elintézetlen — Gyöngyös. Dr. B. J. A már f. k. Csecsei T. — Csesznok S. 5736/93 sz. ügyet a C. f. hó 9-én hh. — F. S. A már f. k. Farkas J. - Bogdán 4282/93 <z. ügyet a T. f. hó 4-én mv. ; Dózsa D. Jiracsek és Krauss-cég 2549/94 sz. ügyet a T. f. hó 2-án hh. ; Ivanics F.-né — Hegyessy A.-né 2548/94 sz. ügyet a T. f. hó 4-én hh. — Dr. K. S. A már f. k. Kiss F. — Pecze Gy. H911/93 sz ügyet a T. f. hó 2-án mv. — Halas. S. J. A már f. k. Sándor J.-né — Rébék S. 4666/93 sz. ügyet a T. f. hó 9-én hh. — Jászberény. C. J. A már f k. Mr.toray J. — Mutoray K. 4692/93 sz. ügyet a C. f. hó 8-án hh. — Karcag. Dr. 1). L. A már f. k. J. Nagy M. — Sándor J. 1656 93 sz. ügyet a T. f. hó 8-án hh. — Keszthely. V. J. Antal J. és neje 3717/93 sz. bűnügy elintézetlen ; Farkas J. — Mészáros P. ügy érk. 2445/94 sz. a., n. e., eld. Bene. — Kolozsvár. Dr. J. Gy. Bolzescu J.-né — Szerb N. ügy érk. 11821/93 sz. a., n. e., eld. Illyés. — Kula. Dr. R. E. Schick J. — ifj. Albusz J. és ifj. Schick F. ügy érk. 552/93 sz. a., n. e., eld. Janicsek ; Womoscher J. — Diener F. és Betsch J. 8428/93 sz. ügyet a C f. hó 5-én vu. és mv. — Miskolc. Sz. G. A már f. k. Kohn J. — Szurmik R. 6171/93 sz. ügyet a T. f. hó 10-én fo. ; a 6172/93 sz. ügyet a T. f. hó 10-én hna — Muraszombat. P. G. A már f. k. Győrek J. Temlin A. 5484/93 sz. ügyet a C. f. hó 9-én részb. mv. — Nagy-KŐrÖS. A. S. A már f. k. Zsibirczky A. — Haller J.-né 4115/93 sz. ügyet a T. f. hó 9-én hh. — Sz. Gy. A már f. k. Szabó T. és tsa — özv. Szabó J.-né és tsa 5421/93 sz. ügyet a C. f. hó 9-én hh. Nagy-Szombat. H. C. A már f. k. Ernszt L. — W. Volhl & Czmek 5421/93 sz. ügyet a C. f. hó 9-én hh. — Pcrlak. Dr. K. F. Spiegl Albert bűnügye a C.-nál nem találtatik. — Pécs. Sz. J. A már f k. Brazay K. — Czebregyi Gy. 11244/93 sz. ügyet a C. f. hó 8-án hh. — Sas vár. Dr. B. M. Balga A. — Petrás E. ügy érk. 9624/93 sz. a., n. e., eld. Stefanidesz ; Pőstyéni J. — Adamov;'ch T. ügy érk. 13051/93 sz. a., n. e., eld. Hammersberg. — Szécsény. P. S. A már f. k. Löwy G. — Weisz J. 5133/93 sz. ügyet a T. f. hó 2-án hh. ; Juhász A. — Zsidai R. 2661/93 sz. ügyet a T. f. hó 2-án rhh., rmv — Székesfehérvár. Dr. H. S* A már f. k. Elbert K. — Rohasz J. 4049/93 sz. ügyet a T. f. hó l én mv. ; Prager J. — Brüll J. 459^/93 sz. ügyet a T. f. hó 10 -én mv. — P. G. A már f. k. 4328/93 sz. ügyet a T. f hó 9-én hh., rmv. — P. K. A már f. k. ifj. Pintér J. — Tüke J.-né 4721/93 sz. ügyet a T. f. hó 9-én rmv.. rhh. — Szirák. Cs. K. Homolay G.-né — Scitovszky J. és a kir. kincstár ügy nem érk. a C.-hoz ; Bóna J.-né — Szekeres B. és neje ügy érk. :->213/94 sz. a., n. e., eld. Trux. — P. G. A már f. k. Szudy K. — gr. Dégenfeld J. és tsai 1683/93 sz. ügyet a T. f. hó 2-án hh. - T.-Abád. B. G. A már f. k. Molnár J. - Képes B. 204/94 sz. ügyet a T. f. hó 10-én ms. — Titel. V. Zs. Gertner H. — Szuzity M. ügy nem érk. a C.-hoz. — Torda. Dr. B. L. A már f. k. özv. Hirsch M.-né — Hirsch J. 6024/93 sz. ügyet a C. f. hó 4-én hh. ; Margineán D. — Margineán N. 3576/94 sz. ügyet a C. f. hó 5-én hh. - Újvidék. Dr. M. D. Xyilassy J. dr. Németh L. ügy érk. 10455/93 sz. a., n. e., eld. Csathó. Vidéki közjegyzői irodába egy lehetőleg a német nyelvben is jártas helyettes kerestetik. Kik közjegyzői helyettesként már működtek, előnyben részesülnek. Cím a kiadóhivatalban. Nyomatott a »Pesti könyvnyomda-részvény-társaság«-nál. (Hold-utca 7. sz.)