A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 16. szám - Bolgár igazságügy

A JOG. 63 Vitatja ugyan felperes, hogy az idézett törvény helye a fenforgó esetre alkalmazást nem nyerhet, mert az utalványozás teljesedésbe nem menvén, alperes bank budapesti föintézete vele szemben nem utalványozott, hanem letéteményes minőségben áll. Ez az érvelés azonban nem helyes, mert a kereset tényalapja és a 27- alatt csatolt, valódiságra nem kifogásolt okirat kétségtelen szövege szerint felperes a bank budapesti főintézetével nem az idézett törvény 71 — 74. §-ainak fogalmi körébe vouható letéti szerződést, hanem a 78. §. tekintete alá eső utalványozási ügyletet kötött, annak a megkülönböztetésnek pedig, hogy az utalványozásra kötött ügylet az utalvány felhasználása előtt a letéti szerződés természetével bir, törvényes alapja nincs. Ebből kifolyólag nem fogadtathatik el helyesnek az a felperesi érvelés sem, hogy a banktörvény 78. §-ában foglalt intézkedés, mely szerint a bank a nvugtatványozás valódiságát vizsgálni nem köteles, csak arra az esetre áll, a midőn az utalványt az utalványos vagy forgatmányosa az utalványozott bankhelyen veszi fel; mert a bank akkor is az utalványozási üzlet körébe tartozó cselekvényt végzett, midőn a nyugtatványnyal ellátott utalvány visszaszolgáltatása mellett a nála lefizetett összeget visszafizette és ennélfogva az idézett 78. §. rendelkezése, melynél fogva a nyugtatvány valódiságát vizsgálni sem tartozik, erre az esetre is alkalmazandó és mert ezt a rendelkezését a felperes által hivatkozott 79. cikk tartalma, mely az utalványok bemutatása, átruházása és kifizetése tekintetében a váltókra nézve érvényben álló szabályok alkalmazására utal, nem dönti meg. Ez indokokból tehát felperest elutasitani kellett stb. A budapesti kir. iíélő tábla ^1892. okt. 19.,6,384. sz. a.): az első bíróság Ítéletét megváltoztatja, alperest a követelt G25 frt összegnek felperes részére leendő megfizetésére kötelezi stb. Indokok: Az osztrák-magyar banknak az 1887 : XXVI. t.-cikkel becikkelyezett alapszabályai 78. §-ának helyes értelme szerint nem lehet kétség az iránt, hogy ebben a cikkben foglalt az a rendelkezés, mely szerint a bank nem kezeskedik a nyugtázás valódiságáért, csak abban az esetben nyerhet alkalmazást, ha az utalványozási ügylet tényleg foganatba ment, vagyis akkor, ha az egyik pénztárnál befizetett összeg az utalvány folytán a banknak más helyén levő pénztára által fizettetik ki. De a kiváltságos jog annál a természeténél fogva, mely szerint az kiterjesztöleg nem magyarázható, az érintett rendelkezés nem nyerhet alkalmazást akkor, ha az utalványozási ügylet nem foganatosíttatott, vagyis ha — mint a jelen esetben — a bank az utalványozási ügylet keresztülvitelétől elállva, az utalványozás végett nála befizetett pénzt nem az utalványban megjelölt pénztáránál fizette ki, hanem az elfogadó pénztár adja vissza azt. Ily esetben tehát csakis az általános jogszabályok vehetők irányadóul. Minthogy pedig ezek szerint alperes bank az általa budapesti főpénztáránál átvett pénzt ugyanitt csak annak vagy megbízottjának fizethette vissza, kitől azt utalványozás végett elfogadta ; minthogy ebből kifolyólag alperes bank a kereseti összegnek a nála bemutatott utalvány ellenében történt visszafizetésekor vizsgálni tartozott azt, hogy az utalványra vezetett nyugta valódi, vagyis hogy attól ered-e, kitől alperes a pénzt utalványozás végett átvette s minthogy alperes nem tagadva beismerte azt, hogy az utalványra vezetett nyugta alatt levő aláirás nem felperestől és nem is megbízottjától származik: ennélfogva a jogosulatlan személy nyugtájára és kezéhez visszafizetett összegért alperes felelős lévén, ugyanőt a követelt összegnek megfizetésére kötelezni kellett stb. A m. kir. Curia (1894. márc. 13., 1808/1892. sz. a.): a má8odbiróság Ítéletének megváltoztatásával az első biróság ítélete hagyatik helyben stb. Indokok: Mert felperes az alperesnek átadott pénzösszeget nem az ö felperes) részére leendő megőrzés vagy kezelés, netán gyümölcsöztetés és majdan ugyanoly összegben leendő visszaszolgáltatás kötelezettsége mellett, hanem a lefizetett pénzösszegért alperestől megszerzett fizetési más eszköznek az utalványnak egyenértéke, fejében fizetésül adván át és az egyenértékül alperestől kapott utalvány az átadás tényével felperesnek tulajdonává válván, jogi értelemben vett letéti szerződésről nem lehet szó s a felek között létesült jogügylet másnak, mint az 1878. évi XXV. t. cikkbe iktatott alapszabályai VIII. címe F) »utalványozási üzlete fejezete értelmében, illetőleg az 1887. évi XXVI. t.-cikkbe iktatott módosított alapszabályai 78. cikkében szabályozott módon az alperes bank által folytatott utalványozási üzletágra vonatkozónak nem tekinthető ; mert az alperes bank alapszabályai emiitett cikkének egész terjedelméből kitetszőleg, de a kérdésben forgó üzletágnak, illetve ügyletnek fogalmához és természetéhez képest is, az utalványnak az egyenértékül szolgáló összegnek felperes által lefizetése irányában alperes által kibocsátása és átadása tényeivel a perben álló felek között létesült jogügylet ö reájuk nézve azonnal teljes joghatályra emelkedett s igy azon felfogás, mely szerint az csak az utalványnak Bécsben beváltása által emelkedett volna hatályra, jogi alappal nem bir; mert a bankutalványnak az ismételve felhívott 78. cikkben letett fogalmához képest is, habár az utalványban utalványosként nem a vek- szerződő fél, hanem harmadik személy is fordul elő, az utalványt kiállított bank az utalványt mindaddig, mig az a vele szerződött első birtokosnak, kinek érdekében azt kiállította és kinek részére azt kiszolgáltatta, kezei közölt van, következőleg az utalványos tulajdonába még át nem ment, a vele szerződött féltől teljes joghatálylyal visszaválthatja és ezen visszaváltás is a bank az alapszabályokban szabályozott utalványozási üzlete körében történtnek tekintendő ép ugy, mint maguk az utalvány kiállításának és felperes részére átadásának tényei; s mert ezek szerint és tekintve, hogy a felhívott 78. cikkben az utalványozási üzletben egész általánosságban előforduló mindennemű nyugtázásra nézve a legtágabb értelemben és minden korlátozás nélkül, különösen pedig annak kifejezése nélkül, mintha azon intézkedés csupán oly esetekre vonatkoznék, mikor a bank az utalványban megnevezett utalványoauak vagy forgatmányosának fizet, határozza meg a cikknek második pontjában azt, hogy a bank a nyugtázás valódiságáért nem felelős, az alakilag szabályszerűen nyugtatványozott papírnak visszaszolgáltatása irányában ; i a közte és felperes között létesült jogügyletből származott kötelezettségét teljesen elenyésztető hatálylyal adhatta vissza alperes ! az utalványnak egyenértékét képezett összeget a vele szerződött felperes alakilag helyesen kiállított nyugtatványával ellátott eredeti utalvány áthozójának. Bün-ügyekben. Az 1889 :VI. t.-cikk 45. §-ába ütköző véderő elleni vétséget követi el az, ki engedély és útlevél nélkül az osztrák-magyar monarchia területét az újoncozás ideje alatt elhagyja. Az eperjesi kir. törvényszék (1892. febr. 26., 681. sz. a.): C. M. Illés (25 éves) az 1889 : VI. t.-c. 44. §. első bekezdésébe ütköző véderő elleni kihágásban vétkesnek kimondatik és ezért behajthatlanság esetén két napi elzárásra átváltoztatandó 10 frt pénzbüntetésnek megfizetésére ítéltetik stb. Indokok: A bizonyítás során kiderített tényállás szerint vádlott 1887. évben az I. korosztályban sorozáson volt, midőn alkalmatlannak nyilvánittatott. Vádlott még ugyanezen évben útlevél nélkül kivándorolt Amerikába, a hol 1891. évig maradt, a midőn visszatérve azonnal önkényt jelentkezett hadkötelezettségének teljesítése végett a makovicai járás főszolgabirájánál, a ki az eljárást ellene megindítván, 5506. sz. határozatával vádlottat alkalmassága esetére egy évi szolgálatmeghosszabbitással sújtotta, egyúttal pedig az ügyet a büntetés alkalmazása végett a bíróságnak beküldötte. Vádlott alkalmasnak találtatván, a póttartalékba l osztatott. Ezen tényállás folytán védekezése, hogy ő kereset célI jából vándorolt ki Amerikába, tekintve a megyeszerte ismert j viszonyokat, a felette súlyos megélés lehetőségét, de tekintve, j hogy a nép előtt az Amerikába való kivándorlás egyértelmű a biztos boldogulással és ezért az Amerikába való kivándorlás a legközönségesebb, legtermészetesebb dolognak tűnik fel a nép szemeiben s arra az egyesek minden meggondolás nélkül vállalkoznak, nagyon valószínű s ezzel szemben az, mintha vádlott hadkötelezettségének kikerülése céljából vándorolt volna ki, mivel sem lett igazolva, mert az, hogy vádlott útlevél nélkül indult útnak, nem szolgáltathat ez irányban bizonyítékot, a mennyiben a nép körében az útlevél nélküli kivándorlás általánosan bevett szokás s nagyon szórványos azon esetek száma, a midőn az egyesek útlevelet szereznek maguknak. Ezért a mennyiben az 1889 : VI. t.-c. 45. §-ában meghatározott vétség tényálladékához határozottan azon célzat kívántatik meg, hogy a monarchia határának elhagyása a hadkötelezettség kikerülése céljából történjen és ezen célzat vádlott ellenében nem volt megállapítható, ebben bűnösnek nem lehetett őt kimondani, de miután azonban vádlott a sorozásokon meg nem jelent s az Amerikába való kivándorlás nem fogadható el olyan okul, mely ezen mulasztást igazolni I képes volna: vádlott az idézett törvény 44. §-ának első bekezdé: sében volt bűnösnek kimondandó stb. A kassai kir. itélő tábla (1893. ápr. 26., 3,518. sz. a ): A i kir. tszék Ítéletének megváltoztatásával vádlott ellenében a további í bíínvádi eljárást beszünteti. Indokok: Vádlott cselekményét a kir. törvényszék Ítéletének erre vonatkozó indokai elfogadásával a kir. itélő tábla is az 1889. évi VI. t.-c. 44. §. első bekezdésébe ütköző véderő elleni kihágásnak ismerte fel; tekintve azonban, hogy ebben az ügyben 1892. aug. 17. óta a mai napig, tehát több, mint hat hóig intézkedés nem történt, ennélfogva a további bűnvádi eljárást a hivatkozott törvény 67. §-a alapján elévülés okából megszüntetni kellett. A m. kir. Curia 1894. márc. 19., 8,427. sz. a.): miudkét alsóbirósági ítéletnek megváltoztatásával vádlott az 1889. évi VI. t.-cikk 45 §-ába ütköző véderő elleni vétségben moadatik ki bűnösnek és ezért 8 napi fogházra és 10 frt pénzbüntetésre Ítéltetik stb. Indokok: A vizsgálat és tárgyalás során tényként megállapittatott az, hogy az 1867. évben született. 1887. évben az I korosztályban sorozásra megjelent, de akkor katonai szolgálatra alkalmatlannak talált vádlott még ugyanazon évben Amerikába j vándorolt, a honnan csak 1891. év folyamán tért visszi, a mikor j önkénytes jelentkezés után a póttartalékba soroztatott. Ténynek i bizonyult továbbá az, hogy vádlott útlevél nélkül távozott el j Amerikába és hogy eltávozása idejében a hadkötelezettség alatt állott;