A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 16. szám - Az óvatoló személy jogairól és kötelességeiről. 2. [r.] - Egy kis cáfolat. A Jog eredeti tárcája

122 Az óvatoló személy jogairól és kötelességeiről. Irta: Dr. KOVALICZKY ELEK, homonnai kir. közjegyző. y ii. Kiindulva az óvás fogalmából és a váltó-obligatiók természetéből. A fizetés hiánya miatt felvett óvás tartalmának igazolnia kell azt, hogy a váltó főkötelezett a váltó összegének kifizetését a lejáratkor megtagadta, illetve hogy tőle a fizetést kieszközölni nem lehetett. Következik ez a váltótörvény 41. §-ából. A váltó-főkötelezett esedékességkor nem tartozik a váltó értékével a váltóbirtokost felkeresni, ellenkezően a váltóbirtokos tartozik az adóst felkeresni, vagyis a váltótartozás, mint ilyen egy olyan tartozás, a mely szerint a hitelező tartozik az adósuál a teljesítést keresni. (A németeknél: Eine Hohlschuld.) Következik ez a váltótörvény 102. §-ából, mely szerint a fizetés végeiti bemutatásnak a váltóadós üzleti helyiségében vagy lakásán kell megtörténnie, de következik ez abból is, hogy a váltóadós a a lejáratkor nem is tudhatja, hogy ki a váltóbirtokos s hogy kinek tartozik fizetni. Ha most már az óvás tartalmának azt kell bizonyítania, hogy a fizetés a lejáratkor kieszközölhető nem volt, akkor ennek az óvásnak oly tartalommal kell birnia, mely igazolja azon kellékek létezését, a melyek egy ilyen természetű kötelezettség (Hohlschuld) nem teljesítését nyilvánvalóvá teszik, vagyis oly természetű kötelezettség nem teljesítését, a melynél a hitelező tartozik az adóst felkeresni. Az ily természetű (Hohlschuld) kötelemnél az adós a dolog természeténél fogva csak akkor esik késedelembe a fizetésre való felhívás által, ha az oly körülmények mellett történik, a melyek az adósnak lehetővé teszik az azonnali fizetést. Miután a fizetést azonnal tartozik teljesíteni, természetes, hogy a fizetésre való felhívást csak akkor tartozik figyelembe venni, ha az oly személytől ered, a ki a fizetést el fogadni jogosítva van. Épen ugy, a mint a nem kellő helyen és nem kellő időben történt fizetési felhívás nem állapítja meg a visszkereset feltételeit, épen ugy nem állnak be annak feltételei, ha a fizetésre való felhívás egy, a fizetés elfogadására fel nem jogosított személy által eszközöltetik. E szerint tehát a fizetés hiánya miatti óvásnak érvényességére lényeges az, hogy annak tartalma szerint oly személy követelte légyen a fizetést, a ki egyúttal alkalmas arra, hogy a fizetést'elfogadh assa, nyugtázhassa és a kifizetett váltót a fizetőnek kiszolgáltathassa. Egy oly óváslevél a mely szerint a megajánlott teljesítés a fizetésre felhívó személy legitimatio hiánya miatt elfogadva nem lett, nem azt bizonyítja, hogy a fizetés kieszközölhető nem volt, épen ugy nem igazolja a fizetési visszkereset feltételeit egy olyan óvás, a mely szerint a fizetésre való felhívás egy, az elfogadásra nem jogosított személy által történt, mert csak a kellő felhívást tartozik az adós figyelembe venni és nincs kizárva az, hogy a kellő felhívásnak nem lett volna-e más eredménye, mint az óvásbelmek. Ha a fizetés hiánya miatti óvásnak tartalma által igazolva kell lennie annak, hogy a fizetésre való felhívás oly személy által eszközöltetett, a ki a fizetés elfogadására is jogosult, akkor ezen követelménynek eleget tehetünk vagy ugy, hogy az óvatoló személyt az óvás alkalmával kiséri a váltóbirtokos vagy annak megbízottja, vagy ugy, hogy az óvatoló személyt erre a váltóbirtokos különösen meghatalmazza, vagy ugy, hogy az óvás iránti meghatalmazásba belevélelmezzük a fizetés elfogadására vonatkozó jogot s kötelezettséget is. Most az a kérdés, jogosítva van-e az óvatoló személy a fennálló jog szerint maga és különösen meghatalmazás nélkül érvényesen óvást felvenni vagy sem? Miután erre a kérdésre feltétlenül csakis igenlő lehet a válasz, ebből következik, hogy a ma érvényben levő jog szerint az óvás felvétele iránti megkeresésben hallgatag benfoglaltatik a meghatalmazás az iránt, hogy az óvatoló személy az óvás alkalmával megajánlott teljesítést a váltóbirtokos nevében fs nem mint negotiorum gestor) elfogadhassa, kivéve ha a váltóbirtokos az óvatoló személyt az óvás felvétele alkalmával maga kiséri vagy egy, a fizetés elfogadására feljogosított meghatalmazottjával kisérteti. Ez a felfogás mindazon gyakorlati nehézségeket eloszlatja, a melyek az ellenkező nézettel járnak és e mellett nein is követel feltétlen bizaimat a váltóbirtokos részéről az óvatoló személy iránt, mert hiszen módjában áll az óvatoló személyt az óvás alkalmával elkísérni vagy elkísértetni, másrészt azonban az óvatolt személytől sem követel rendkívüli bizalmat, mett a váltó birtoka és az óvatoló személy hivatali állása elég biztosíték arra, hogy utóbbi nem jár el a váltóbirtokos megbízása nélkül. Végül támogatja K r e i s szerint ezt a felfogást a váltótörvény 99. §ának 4. pontja, mely szerint az óvásnak magában kell foglalnia névbecsülési fizetés esetén annak megemlítését, hogy ki által, kiért cs mily módon lett a névbecsülés ajánlva és teljesítve, az utóbbi feltételezi azt, hogy a fizetés az óvás alkalmával történt és miután az óvást, az óvatoló személy maga végzi, ez is bizonyítja, hogy az óvatoló személy, mint ilyen, a fizetés elfogadására fel van jogosítva, miután nincs semmi ok arra, hogy az egyszerű fizetés más elbánás alá essék, mint a névbecsülési fizetés. TÁRCA. Egy kis cáfolat.* Irta : MOSCOVITZ IVÁN. — A Jog eredeti tárcája. — Van a művelt társadalomnak egy szalmafödele, a mely alá jobbnak hijáu rejtőznie kell a bűn és bűnös ellen való védekezésében. Ez a födél nagyon bizonytalan, rozoga ma már, ezt tudjuk, érezzük mindannyian; de azért szükségből mégis csak alája bújunk és ott várjuk meg ázva-fázva a jobb időket. Ez a rossz födél a mai uralkodó tételes büntetőjogi rendszer, a melyet addig, a meddig csak fönntartunk ugyan; de a melyet tovafejleszteni a modern tudomány eredményeinek megfelelő, korszerű irányban az államtan legfőbb föladatainak egyike. Mi a szalmafödelet szeretnők már félredobni és helyébe a tudomány szilárd alapjára új és az igényeknek jobban megfelelő építményeket emelni; de vannak még szép számmal olyanok is, a kik a régi szalmafödelet, nem tudjuk, hogy mi okból, féltve szeretik és nehogy a födél kárbaveszszen, vályogból bódét építenek alája és mert maguk is érzik a mi és az ő építményük közötti különbségei, azt szokták mondani, hogy az övék a jog, a mienk pedig csak tudomány, vagy tudományos igazság. R é s z e g h Lajos ur, a kinek különben köszönetet mondok azon szívességéért, hogy szerény soraimat figyelemben részesítette, szintén ezt az irányt követi fejtegetésében. A tisztelt cikkíró ur nagyon jól tudja és önkénytelenül be is ismeri, hogy mily igazak a deterministicus iskola alaptanai. El is sorolja majdnem mindazon tényezőket, a melyek emberi, akár bűnös, akár bűntelen cselekedeteinket rendszerint befolyásolják : de előrebocsátja, hogy bár mindez többé-kevésbé igaz, elismerni a criminalistica terén még sem szabad, mert ez által a büntető jogtudomány alól vonjuk el az alapot, melynek következtében ez halomra dőlne.« így szól a szöveg, a melynek sorai közé az van írva, hogy: »mundus vult decipi, ergo decipiatur«, a tételes büntetőjognak * Válasz Részegh Lajos urnák »Determinismus a büntetőjogban' című cikkére. kell egy áltudományos alap, a világért se bolygassuk meg e hamis alapot az igaz tudomány eszközeivel, mert a mint a cikkíró ur más szavakkal maga is beismeri, a hamis alappal együtt romba dőlnének a reája épített, tételes alakba foglalt hamis következtetések is. A cultura mai színvonalán álló embernek a jogot másnak, mint az emberi társadalom egyik puszta megélhetési és előhaladási eszközének tekintenie nem lehet; a »fiat justitia et pereat mundus«-féle paradoxonok ideje már elmúlt. Akár a puszta jogászat, akár a technica, akár az életünk minden terét felölelő természettudomány az, a mely az emberiséget majdan elősegíti, boldogítja : az elfogulatlan ember előtt csak a társadalmi haladás és boldogulás fog célként lebeghetni és azt az eszközt fogja legtöbbre becsülni, bármi legyen is annak conventionalis neve, a mely a leghivatottabb e célok előmozdítására. A cél és eszköz összetévesztése tehát az a fölfogás, a mely — mint ezt a t. cikkíró ur teszi — szinte ijedten kérdi, hogy : létezik-e a jogtudománynak egy olyan ága is, a melynek szabályai a természet törvényeiből vezethetők le? Nem ismerhetem el ennek a kérdésnek jogosult voltát ; de minthogy már föltétetett, engedje meg a t. cikkíró ur, hogy reá a következőkben feleljek: A tudományt én és azt hiszem, hogy minden elfogulatlan ember, a tények és a tények fölött uralkodó törvények helyes ismeretének tekinti és minél közvetetlenebb az összefüggés az ismeret és az alapját képező nagy törvények között, annál biztosabb, annál tisztultabb, annál becsesebb ez a tudomány. A tudomány a maga egészében összeség, a melyet pontos határvonalakkal részekre osztani nem lehet. Az egész tudomány tárgykörébe felöleli az egész természetet; a jogtudomány pedig nem más, mint ennek a tudomány-egésznek egy különváló, de nem szorosan elsáncolt része, a mely a természetegésznek egy részét, az embernek a külvilággal való vonatkozásait teszi kutatásának és tételeinek tárgyává. A résznek vannak különös tulajdonságai, vonásai és ezeknek folytan vannak külön, speciális szabályai, bizonyos fokig különálló tudománya is; de természetes, hogy kiterjednek rá, uralkodnak fölötte az egésznek, a nagy természetnek törvényei is.