A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 15. szám - Telekkönyvvezetőképző-tanfolyam fölállítása Budapesten. (Vége.)

A JOG. válik, s a mivel kártól óvja meg, köteles a szorgalom és körültekintés oly fokát fejteni ki, a melyet saját ügyében kifejteni szokott. Nemcsak jogosítva van tehát az óvatoló személy a megajánlott teljesítés elfogadására, de a meghatalmazási jogviszonynál fogva kötelezve is, mert a megajánlott fizetés el nem fogadásából — akár vett fel az óvatoló személy okiratot, akár nem — a váltóbirtokosra kár három olhatik, ezért a kárért pedig a váltóbirtokos mást nemcsak az óvatoló személyt mint meghatalmazottját, s mint a kinek mulasztásából származik kára vonhatja felelősségre a mandátum elveinek megfelelöleg. Walter a »Zeitschrift für Gerichtsvollzieher« című folyóirat 1887. évi 5. számában közöl is egy esetet; a poseni Oberlandesgericht járásában egy óvatoló személy az óvás alkalmával teljes összegében megajánlott fizetés elfogadását megtagadta s egy általa felvett okiratban constatálta a fizetés megajánlását s annak általa lett megtagadását. Egy pár nap raulva vagyonbukottá lett az óvatolt személy és a váltóbirtokos a csődeljárás folyamán váltókövetelésének csak egy kis töredékét kapta meg; a hátralékos összeg tekintetében beperelte az óvatoló személyt és miután a per során beigazolta azt, hogy az óvás napján az óvatolt személy tényleg birtokában volt a váltóösszegnek és hogy azt az óvatoló személvnek le is olvasta, az óvatoló személy a keresethez képest marasztalva lett. Tény az, hogy ha az óvatoló személyt fel nem ruházzuk azzal a joggal s illetve kötelezettséggel, hogy a megajánlott teljesítést el is fogadhassa, más szóval ha bele nem vélelmezzük ebbe a hallgatólagos meghatalmazásba az óvatoló személy javára szóló feuti jogot, illetve kötelezettséget, a váltóbirtokos kárt szenvedhet, s mi több, jogvédelem nélkül marad, nincs kin kárát megvennie. Nagyon sajnálom, hogy éppen a tisztelt cikkíró ur, kinek ez iránybani fejtegetéseire súlyt fektettem volna, az általa körvonalozott hallgatólagos meghatalmazás alapján ki nem fejtette azt, hogy mik hát teendői az óvatoló személynek az esetben, ha a fizetés megajánltatik? mi képen óvassanak a váltóbirtokos joga:"? Ez a másik tartozása irányunkban. Hiszen éppen ezen gyakran előforduló gyakorlati kérdésnek oly alapon leendő megoldása volna kívánatos, mely azóvást felvétető személy érdekeit minden tekintetben védené, s a mely összeegyeztethető volna a gyakorlati élet szükségleteivel. Az általam védelmezett tanra s az egész vélelemre csak is azért van szükség, hogy ez a kérdés megoldassék, és mert ennek a tannak elfogadásával a gyakorlati élet igényeit ép ugy, mint a váltóbirtokos jogait kielégítve s megvédve látom, azt a célszerűség szempontjából elfogadandónak vélem. Ám nézzük a cikkíró tanát a gyakolatban, azt a tant, a mely szerint az óvatoló személy és az óvást felvétető személy között a váltó átadásával és átvételével ipso facto létesült meghatalmazási szerződésnek nem képezi alkatrészét a megajánlott fizetés elfogadására való feljogosítás, a másik oldalon pedig az elfogadás iránti kötelezettség. Attól az esettől ha expressiv verbis szerződést kötnek egymással, hogy az óvatoló fel legyen jogosítva s kötelezve a váltóösszeg felvételére, el lehet tekinteni, akkor a kérdés elesik; eltekinthetünk attól az esettől is, ha az óvatoló személynek kedve van negotiorum gestorként fellépni. Ha azonban expressis verbis nem köttetik ily szerződés, sem az óvatoló személy nem vállalja magára a megbízás nélküli ügyvivő nem éppen hálás szerepét, akkor amaz ipso facto létrejött meghatalmazási szerződés alapul vétele mellett, melynek tartalmát cikkíró ur meghatározta, az óvatoló személy a váltó óvása alkalmával a váltóadós részéről megajánlott fizetésteljesités alkalmával kétfélekép járhat el. Az egyik eljárás abban állhat, hogy az óvatoló személy semmiféle okiratot vagy óvást nem vesz fel; sőt miután a cikkíró ur által körülirt meghatalmazás szerint erre kötelezve nincs, még csak nem is utasítja a váltókötelezettet arra, hogy közvetlenül a váltóbirtokosnak fizessen. Eltekintve attól, hogy ha utasította volna is az óvatoltat a közvetlen fizetésre, az óvatolt ezen utasításnak eleget tenni egyáltalában nem tartozik, semmi kétség, hogy ezzel az eljárással a váltóbirtokos jogai megóva nincsenek. A másik eljárás az lehet, hogy az óvatoló személy felvesz ugyan egy okiratot, el is kereszteli óvásnak, de mert abban azt tanúsítja, hogy az óvatolt a fizetést t4nyleg felajánlotta s ő az óvatoló azt el nem fogadta, ez az óvásnak címzett irat, a mint azt előző cikkeimben kifejtettem és be is igazoltam, a váltóbirtokos jogainak megóvására nem alkalmas. Kétségtelen tehát, hogy a váltóbirtokos mindkét esetben kárt szenvedhet, a mely kárnak oka az amulasztás, a melyet azóvatoló személy a megajánlott fizetésnek el nem fogadása által el követett. A cikkíró ur tana szerint, miután az általa körvonalozott meghatalmazási szerződés szerint az óvatoló személy a fizetést elfogadni nem köteles — a váltóbirtokos, dacára minden diligentiájának jogvédelem nélkül marad. Azt lehet ugyan ellenvetéskép felhozni, hogy a váltóbirtokos, minden eshetőség ellenében megvédheti érdekeit azzal, ha az óvatoló személyivel expressis verbis az iránt is köt szerződést s illetve meghatalmazza az óvatoló személyt arra is, hogy a megajánlott fizetést helyette s nevében elfogadhassa; így aztán kárt semmi esetre sem szenvedhet. Ez igaz, csakhogy figyelembe kell venni a gyakorlati életet; a gyakorlat nem így magyarázza a kérdéses meghatalmazási viszonyt, több ezer váltóóvás iránti megkeresést vettem át közjegyzői gyakorlatban, de soha arra eset nem volt, hogy a váltóbirtokos szükségesnek tartotta volna a fizetés felvehetésére vonatkozó különös megbízást kiemelni és megadni. S ez igy van a kassai közjegyzői kamara egész területén, a melynek közjegyzői ellen, tudtommal soha panaszt nem emelt senki azért, mert a megajánlott teljesítést elfogadták. De másrészt — ha a cikkiró urnák tana megáll — ha az; óvatoló személy csak mint negotiorum gestor van jogosítva a megajánlott teljesítés elfogadására, vájjon tartozik-e fizetni a váltókötelezett annak az óvatolónak, mint negotiorum gestor n a k, ki mint ilyen, a nyugtatván yozásra jogosítva nincs, s a kinek, mint a cikkiró szerint csak negotiorum gestornak nyugtájával a váltóadós beérninemtartozik. Vájjon nem-e lesz szükség arra, hogy az a váltóbirtokos a fizetés felvehetésére vonatkozó külön írásbeli legimatioval lássa el az óvatoló személyt? Nem teszi-e ez nehézkessé az eljárást ? Megfelel-e ez a gyors eljárást feltételező kereskedelmi forgalomnak? Továbbá mi történik akkor, ha a váltókötelezett részletfizetést ajánl fel! Ezt sem tartozik elfogadni az óvatoló személy .J E helyütt megjegyzem, hogy Walter »Der Wechselprotest« című munkájában, annak igazolására, hogy az óvatoló köteles a megajánlott fizetést elfogadni, hivatkozott a váltótörvény 38. §-ára, mely szerint a váltóbirtokos a felajánlott részletfizetést vissza nem utasíthatja, s most azt mondja, hogy ha a váltóbirtokos nem utasíthatja azt vissza, akkor annak különösen qualifieált megbízottja váltót óvatoló személy sem ; ha pedig részletfizetés elfogadására kötelezve van, akkor el kell ismerni azt, hogy az egész összeg felvétele is kötelességeihez tartozik. Végezetül ismertetem még azon érveket, a melyeket K r e i s »Lehrbuch des deutschen Wechselrechtes« Harlin 1884. című munkájában és »Zeitschrift für Gerichtsvollzieher« című folyóirat 1887. folyamában felhoz annak igazolásául, hogy az óvatoló személy, a közte és a váltóbirtokos közt létrejött meghatalmazás alapján jogosítva s kötelezve van a megajánlott teljesítés elfogadására. (Befejezés köv.) Telekkönyvvezetőképző^tanfolyam fölállítása Budapesten Irta: KRITSA IZIDOR, lippai kir. s.-telekkönyvvezető. X (Vége.) K á p 1 á n y Géza, kir. táblai biró úr, szintén ezt jelzi a legelső és legfontosabb lépésnek, sőt kiemeli, hogy a telekkönyvi eljárás és ügyvitelnek szabatossá, biztossá, lehetőleg egyformává egyöntetűvé tehetségére nézve, egy ily központi igazgatóság j alatt a telekkönyvi hatóságok a bíróságoktól teljesen elkülönítve | önállókká és fügetlenekké tétessenek. 3) Kétségtelen, hogy ezen eszmének teljes mérvbeni megvalóI sitása áldásos gyümölcsöket fog a telekkönyvi intézmény részére i teremni, mert nemcsak égető szükséget pótol, de kimondhatatlan előnyöket is biztosit a közhitel emelése, a közjó érdekében, a mennyiben csak ez által és egyedül csak ez által lesznek a telekkönyvi misériáknak a C), Ej és F) pontokban részletezett okai elenyésztethetők ; hiszen világos, hogy a telekkönyvi hatóságoknál a felügyeletet és ellenőrzést, a munkaerők kellő ismerését és fölhasználását, valamint a munka helyes beosztását, a telekkönyvin kivül, rendszerint még más tárcával is elfoglalt telekkönyvi birák (albirák) csak nagy ritkán s akkor is aligha kellő tüzetességgel gyakorolhatják; holott mindez, valamint a munkaerők állandósítása és a bíróságok alatt teljes mérvben soha el nem érhető r e n d s z e r, egyformaság és egyöntetűség az eljárásban és az ügyvitelben, egy központi telekkönyvi igazgatóság fel ügyelete alá helyezett, a bíróságoktól önálló és független telekkönyvi hatóságok alatt, minden kétséget kizárólag elérhető volna. Sajnos, hogy ez eszmének nagy pénzáldozattal járó teljes mérvbeui megvalósítását, államunk pénzviszonyai még ez idő szerint meg nem engedik. Azonban bármennyire célirányos, bármennyire magasztalható is ez eszme : nem hallgathatom el a telekkönyvi szakban, főleg a telekkönyvek vezetésének gyakorlati kezelésénél kö/.veteti lenül merített abbeli szerény nézetemet, melylyel szemben ellenI kező nézetet a fentebb hivatkozott szaktekintélyek közül sem val*) Káplány G»za; A telekkönyvi betétek szerkesztéséről. Budapest. ' 1887. I. köt. 47. és 1*. I.