A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 9. szám - Telekkönyvvezetőképző-tanfolyam fölállítása Budapesten. 2. [r.]

A. .1 OG. 67 ügyletet meg nem kötötte volna, hanem ha ugyanazon feltételek mellett nem kötötte volna meg. Semmis továbbá a biztosítás, ha az előadás vagy elhallgatás olyan körülményekre vonatkoznak, melyek tényleg a kárra vagy a biztosított tárgyak megsemmisülésére befolyással nem birtak. Az olasz keresk. törvény szerint végül nemcsak a rosszhiszeműségen, hanem a tévedésen alapuló nyilatkozatok és elhallgatások is okul szolgálnak a biztosítás érvénytelenítésére. Mindezen jogelvek a mai jogfelfogásnak megfelelően a törvénybe felveendők volnának. A keresk. törvény 490. §-a szerint továbbá a biztosítás megszűnik, ha a biztosított épületben vagy annak rendeltetésében a biztosító elhatározására befolyással biró változás történik. A manapság elterjedt ingók biztosítására való tekintettel a törvény fenti intézkedése az ingóságokra is kiterjesztendő volna. Kapcsolatban megemlítjük még az olasz keresk. törv. 433. J?-át, mely szerint azon esetben, ha a biztosított megbukott olyan időben, midőn a kockázat még meg nem szűnt, akkor a biztosító kezességet vagy a szerződés felbontását követelheti. Ugyanezen joga van a biztosítottnak is, ha a biztosító bukik meg vagy felszámolás alá jut. Hasonló intézkedésnek a törvénybe való felvétele szintén ajánlatosnak mutatkozik. A keresk. törvény 485. §. 4. pontja értelmében a biztosítási szerződés hatályát veszti, ha a visszatérő időszakban fizetendő díj a lejáratkor vagy az e végre engedett halasztás eltelte előtt !e nem fizettetik. A biztosítási törvény ezen szakasza a kereskedelmi törvény életbeléptetése után bíróságaink által akkép értelmeztetett, hogy a dij le nem fizetése esetén a biztosító - társaságnak jogában áll vagy a biztosítási szerződést megszűntnek tekinteni, vagy az illető díjrészletet behajtani. (D á r d a y : Döntvénytár II. 168.) Később az a joggyakorlat fejlődött ki, hogy ha a biztosított az első éven túl a biztosítási díjat meg nem fizeti, a biztosító a biztosítási díjat nem követelheti, sőt a kir. Curia teljes tanácsülést döntvényben kimondotta, hogy oly esetben, midőn az életbiztosítási díj nem évi, hanem rövidebb (féléves, évnegyedes vagy hónapos) időszakokban fizetendő, a biztosított, habár magát az egész első évre eső díj fizetésére kötelezte, nem tartozik az első év folyamán lejárt összes díjrészleteket megfizetni. (Curia, 114/1890. szám, 26. sz. teljes ülési döntvény.) Ezen birói joggyakorlat a törvény téves interpretatióján alapszik és minden jogi felfogással ellenkezik. Ezen joggyakorlat érteimében ugyanis a biztosítási szerzőilés megszűnik, mert a biztosított a díjat meg nem fizeti. A díjat pedig nem köteles megfizetni, mert a biztosítási szerződés megszűnik. Ilyen szarvas okoskodás a bíróság részéről valóban bámulatot gerjeszt. Általános kötelmi jogi felfogás szerint minden szerződő fél köteles elvállalt kötelezettségének teljesítésére és a szerződést teljesítő fél jogosítva van a teljesítést a másik szerződő féltől követelni. Tehát ezen általános jogelv csak a biztosítási szerződésnél elöntetnék meg és a szerződésszegő itt jatalmaztatnék ? Ellenkezőleg, a törvény intentióját nem az képezi, hogy a késedelmes fél jutalmaztassék, hanem az egész biztosítási ügylet közgazdasági fontossága méltányolta ik a keresk. törv. magánjogi intézkedései által. A 485. §-nak is nem az képezi intentióját, hogy a késedelmes fél kedvezményekben részesüljön, hanem csak a biztositónak adatott meg a jog, hogy a késedelmes féllel szemben a szerződést megszüntethesse. Kivétel gyanánt csak a vétlen baleset vagy erőhatalom statuáltatik, mely esetekben a biztosító a szerződést megszüntetni jogosítva nincsen. Különben pedig a keresk. törv. 486 §-a világos szavakkal kijelenti, hogy »a mennyiben a biztosítási szerződés érvénytelenségét vagy megszűntét a biztosított okozta, a befizetett díjt vissza nem kövelelheti, illetőleg a lejárt díjt megfizetni köteles s ezenfelül a biztositónak kártérítéssel tartozik.« A törvény tehát eléggé világos, minthogy azonban annak alapján téves és a biztosítási ügylet közgazdasági és erkölcsi alapjait megrendítő birói joggyakorlat keletkezett, szükséges volna a keresk. törvényben annak kimondása, hogy a 485. §. 4. pontja esetében csak a biztosító van jogosítva a biztosítási szerződést megszüntetni és a biztosított az első díjrészleten túli időre eső díjakat is megfizetni köteles a biztosítási szerződés egész tartama alatt, ugy, miként ez Ausztriában és az egész civilizált külföld judicaturájában tényleg érvényben van. A keresk- törvény 498. i}-a értelmében életbiztosításnak tekintetik azon ügylet is, melynél a fizetési kötelezettség valamely személy egészségétől vagy testi épségétől függővé tétetik. Ezen törvényszakasz szerint tehát a betegség és baleset elleni biztosítás az életbiztosítás kathegoriájába tartozik. A baleset-biztosítás hovatartozása tekintetében a nézetek elágazók, mert míg kezdetben általában az életbiztosítások közé soroztatott, ujabban az osztrák belügyministerium felfogása nyomán sokan a kárbiztositások közé hajlandók sorozni. Bármiképen álljon is azonban a dolog, tény az, hogy a balesetbiztosítás ma már nálunk nagy tért hódított és folyton növekedő tendentiát mutat, miért is elkerülhetlenül szükségesnek mutatkozik, hogy ezen biztosítási ág is a kereskedelmi törvény által részletesen szabályoztassék. A keresk. törvény 505. §. 2. pontja értelmében az életbiztosítási szerződés hatályát veszti azon esetben is, ha a kijelölt kedvezményezett meghal. Minthogy azonban a kedvezményezett életviszonyai a biztosítási szerződés érvényével okozatos összefüggésben nem állanak, a törvény fenti intézkedése a méltányossági szempontoknak rneg nem felel és a biztosító-társaságok a törvény által nyújtott ezen előnyt igéuybe venni nem szokták. Nehogy azonban egy esetleges iusolid vállalat abból tőkét csináljon, ajánlatosnak mutatkozik ezen intézkedésnek a törvényből való törlése. /Telekkönyvvezetőképző-tanfolyam fölállítása Budapesten. Irta : KRITSA IZIDOR, lippai kir. s.-telekkönyvvezető. Még talán tűrhető számba mehetne a telekkönyvi végzések gépszerű foganatosítása olyan telekkönyvi hatóságnál, hol a telekkönyvi biró maga teljesen szakképzett lévén, csakhamar rájön, hogy hányadán van az illető telekkönyvvezető (illetőleg segédtelekkönyvvezető) képességével s az eredményhez képest a telekkönyvi szemléi leletek helyessége tekintetében esetleg megrendült bizalmából folyólag, jövőre a telekkönyvi végzések meghozatala alkalmával, szemlei lelet helyett, magát az eredeti telekjegyzőkönyvet (illetve a telekkönyvi betétet) kívánja megtekinteni. Azonban a mellett, hogy az efféle gyakorlatnál aztán az elintézendő ügydarabokhoz csatolt telekjegyzőkönyvek (betétek) a telekkönyvi hivataltól s illetve a jogkereső ügyfelek megtekint hetése elől napokig, sőt hetekig is elvonva lesznek; a mi pedig megint baj, mert egyrészt a felek zúgolódását, esetleg hátrányát, sőt kárát idézi elő, másrészt az ügymenetet is akadályozza s tulajdonképen meg sem engedhető ; s a mellett, hogy a mennyit nyer ilyenkor a telekkönyvvezető a szemlei leletek mellőzése által a réven, jóval többet vészit a vámon a bírónál levő telekjegyzőkönyvek (betétek) után való lótás-futás és keresgélés, valamint az ebbeli kényszer ténykedése miatti boszankodás által — kérdem, mit fog aztán majd akkor csinálni az ilyen, gépszerüleg foganatosító telekkönyvvezető, ha egyszer csak másfelé, magasabb állásba szólítják érdemei a megszokott telekkönyvi bírót, az uj referens személyében pedig olyan újonnan kinevezett biró vagy albiró leend a telekkönyvi hatóság főnöke, ki kellő jártassággal a telekkönyvi ügyek elintézésében nem birván, egyelőre még maga vár útbaigazítást a telekkönyvvezetőtől, kit nyomban végzések fogalmazásával is megbízni kénytelen. Ily esetekben akár előre láthatjuk, ha mindjárt rövid időn; is, de múlhatatlanul bekövetkezendő szánalmas helyzetét a gép szerű foganatosításhoz szokott telekkönyvvezetőnek, de a vezetése alatt álló telekkönyveknek is. Aztán még ki tudja, rövid életű lesz-e e szánalomra méltó állapota a telekkönyvvezetőnek? Mert még az is kérdés, hogy az illető telekkönyvi hatóság hivatali helyiségi viszonyai azon szerencsések közé sorozhatók-e, hol az uj referensnek alapos telekkönyvi szakképzettségre csakhamar szert tenni, a telekkönyvi hivatal közvetetlen közelében tere, alkalma lehet. Mert ugyanis, ha az illető biró hivatali helyisége a telekkönyvi hivatalétól egészen elkülönitve, talán a harmadik-negyedik szobában vau, tekintve, hogy szabály szerint rendesen csak a szemlei leletek által lesz tájékoztatva a biró a telekkönyvi állásról mig magát a telekjegyzőkönyvet (betétet) nem is látja ; s tekintve-, hogy elvitathatatlan tény az is, hogy csak akkor sajátítottunk el teljes telekkönyvi szakképzettséget, ha azt ugy elméletileg, valamint gyakorlatilag — s nemcsak a telekkönyvek elméleti vezetése, hanem a telekkönyvek vezetésének gyakorlati kezelése tekintetében is — egyaránt megszereztük; miből okszerűen következik, hogy csupán csak törvénykönyvekből és szemlei leletekből — tehát a telekkönyvekbe való búvárkodás mellőzésével — merített tanulmányozás még koránt sem nyújt elegendő tájékozást az uj referensnek arra nézve, hogy a telekkönyvi ügydarabok elintézéséin'! magát könnyen otthon érezhesse, mondom, ha a hivatali helyiségi viszonyok sem kedvezők : a gépszerű foganatosításhoz szokott telekkönyvvezetőnek s vele egyszersmind a keze alá került telekkönyvek imént érintett sajnos állapota könnyentartós is lehet. De vájjon egyáltalán támaszkodhatik-e a telekkönyvvezető arra, hogy a telekkönyvi végzések után gépszerüleg vezetheti a telekkönyvet ? Nézetem szerint nem szenvedhet kétséget, hogy arra támaszkodnia nem lehet, nem szabad! Hiszen nincs a világon olyan telekkönyvi biró, a ki hébekorba, főleg a gyakorta előforduló komplikált telekkönyvi ügydarabok elintézésénél, valamit el nem nézhetne, el nem véthetne! Az ilyen fogyatkozást aztán épen a telekkönyvvezető ébersége kell, hogy a telekkönyvi bevezetések alkalmával a végzésben észrevegye s ő kell, hogy aztán a helyesbítés, kiigazítás avagy pótlás iránt, a tkvi rts. 168. §-ában részletezett eljárás szerint, jelentését a referensnek megtegye. Ha pedig a fennálló igazságügyministeri rendelethez képest (1880. október 5-én 27,602. I. M. sz. a. kelt rendelet) a telek-