A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 6. szám - Általános jogsegélyző-egyesület - Az anthropologiai iskola tételei

12 A Joa az alperes fényére, ugyanaz csak a kiállító ellen bírhat bizonyító erővel, minélfogva a kir. törvényszék az abban kimutatott jövedelemnek, a kir. kincstár által való átvételét beigazolva nem látta. Különben is a fentemiitett pénzügyigazgatósági rendeletben kimondatott, hogy a felperesek jogelődje a tisztán kegyelmi tény folytán megrövidítésről egyáltalában nem panaszkodhatik. Az előadottak következtében a kir. törvényszék a keresetet elutasította. A viszonkeresetet illetőleg az 1862. évi 1,876. sz. keresettel folyamatba tett r. per adatai és a felperesek jogelőde által 1861. évi június hó 10-én kiállított kérvénye által beigazolva van, miszerint a felperesek jogelőde a budai cs. kir. országos pénztárnál 1860. évi november 3-án felvett 3,627 frt l4]/2 krt a rózsahegyi cs. k. adóhivatalnál másodízben is 1861. évi május 2l-én felvette s az emiitett kérvényével 300 frtot visszafizetvén, a hátralévő 3,327 frt 14 kr. erejéig való zálogjog bekebelezését megengedte, mely a liptószentmiklósi telekkönyvi hatóságnak 1862. évi március 19-én 46. sz. a. kelt végzésével a felperesek jogelődének birtokára be is kebeleztetett. A mi pedig az ezen kérvényben említett körülményeket illeti, ezeknek elintézése a pozsonyi orsz. cs k. pénzügyigazgatóságnak fentemiitett 18,168. sz. rendelete által véglegesittetett, mely körülmény az által is beigazoltnak jelentkezik, miszerint sem a felperesek jogelőde, sem a felperesek nem állítják, hogy ezen rendelet kelte után állítólagos követeléseik érvényesítését szorgalmazták volna. A viszonkereset által érvényesített követelés valódi és fennállónak lévén tekintendő, miután a felpereseknek néh. Sz. F. után való öröklési joga és a hagyaték minősége kimutatva van, ugyanokét a viszonkereseti összeg megtérítésére kötelezni kellett. A perköltség a per körülményeinél fogva lett megszüntetve. Az elsőrendű felperes képviselője költségeit csak 1890. évi szeptember 24-én számítván a kir. törvényszék a felszámításhoz képest állapította meg. Az alperes képviselője a hivatalával járó működéseért külön díjazást nem követelhetvén, a részére való munkadíjmegállapitást mellőzte. (Királyi törvényszék. Rózsahegyen, 1891. évi február 7-én, 354. sz.) A pozsonyi kir. itélő tábla következő ítéletet hozott : Az elsőbiróságnak Ítéletét akként megváltoztatja, hogy az alperest viszonkeresetével elutasítja, egyebekben pedig azt az Ítéletet helybenhagyja ; egyutral R. F. ügyvédnek felebbezési munkadíját és kiadását saját felével szembeu 18 frt 65 krban megállapítja. Indok olás: Felperesek keresetüket arra alapítják, hogy jogelődjüknek Sz. F.-nek javai az l848/«. évi események után létezett kormányhatóság által elkoboztattak, hogy azoknak a javaknak visszaadása az 1856. évben az ekkor létezett kormányhatóság által elrendeltetett és hogy ennek dacára azoknak a javaknak egy része, különösen beszedett egész jövedelme jogelődjüknek vissza nem adatott. Alperes pedig viszonkeresetét arra alapítja, hogy a kérdéses javak beszedett jövedelme címén az 1861. évben az ekkor létezett államkincstár a felperesek jogelődjének 3,032 frt 33]/2 krt tartozatlanul, illetve tévedésből fizetett ki. Az 1848/s>- évi események után létezett kormányhatóság az 1867. évben megszűnvén, az ország törvényhozási és kormányzati függetlensége, az 186^/7. évi I., II., III., VII.. VIII., X., XI., XII., XIV., XV. és XXI. törvénycikkek megalkotásával kápcsolatosan állíttatott vissza; az ekként megszűnt kormányhatóság alatt volt államkincstárnak addig nem érvényesített netáni követelései és kötelezettségei tehát a m. kir. államkincstárt csak ama törvénycikkeknek a pénzügyi viszonyokat szabályozó rendelkezésein belül illetik meg. Minthogy az idézett törvénycikkekben a kivételes kormányhatóság alatt elkobzott javakra nézve, a kereset és viszonkereset tárgya irányában semmi intézkedés nem foglaltatik, az alperes m. kir. államkincstár abban az irányban sem kötelezettségben nem áll, sem jogokat nem érvényesíthet. Ezekből az okokból a felpereseket keresetükkel és az alperest viszonkeresetével el kellett utasitani. A jelen perre az alperes is szolgáltatott okot azzal, hogy előzőleg a felperesek ellen kérkedés miatt felhívási pert indított; épen ezért a perköltségnek a felek között kölcsönös megszüntetése indokolt. (1891. évi október 29-án, 1,681. sz.j A in. kir. Curia következő ítéletet hozott: A másodbiróság Ítéletének felperesek keresetére vonatkozó nem felebbezett része érintetlenül marad. Az alperes által viszonkereset útján követelt 2,732 frt 33!/3 kr. tőkére nézve a másodbiróság Ítélete megváltoztatik s e tekintetben az elsőbiróság ítélete hagyatik helyben, a most emiitett 2,732 frt 33ys kr. és azonfelül még 300 frt tőke után követelt kamatra nézve pedig mindkét alsóbiróság ítélete megváltoztatik s felperesek csak a 2,732 frt 33y3 kr. viszonkereseti tőke után s csak 1883. évi október hó 1-től számítva köteleztetnek 6%-os kamatot fizetni. A másodbiróság Ítéletének a perköltség megszüntetésére vonatkozó része helybenhagyatik. Indokok: Az alperes által viszonkeresetbe vett 2,732 frt 33y3 kr. tőkére nézve a másodbiróság ítéletének megváltoztatásával az elsőbiróság ítélete felhozott indokaiból és csak azért hagyatott helyben, mert az 18677. évi I —III., VII., VIII., X—XII. és XIV—XVI. t.-cikkek csak közjogi viszonyokat szabályoznak, magánjogi követelések érvényesítésére ellenben ki nem hatnak. A mi a viszontkereseti tőke kamatát illeti, felperesek e kamat ellen a válaszukban elévülési kifogást nem tettek, a felebbezésükben felhozott elévülési kifogás pedig az 1881. évi LIX. t.-c. 29. §-a értelmében figyelembe nem vehető. Minthogy azonban alperes felhívási keresetét, melyre a volt hétszemélyes táblának még I 1866. évi március hó 2l-én 786. sz. a. kelt ítéletével utalva lett, csak 1883. évi október hó 1-én indította meg, a felhívási kereset beadásáig, alperes mulasztása folytán felszaporodott kamattal felpereseket terhelni nem lehet s ezen oknál fogva a kamatot csak a felhívási kereset beadásától számítva lehetett megítélni A másodbiróság ítéletének a perköltség megszüntetésére vonatkozó része az elsőbiróság által felhozott indokok alapján hagyatott helyben. (1892. évi szeptember 9-én, 691. sz.) Ha az első fokon elrendelt zárlatot a felső bíróság megszünteti, a zárlat által felmerült összköltségeket a zárlatkérö tartozik viselni. (A győri kir. tábla 1892. okt. 18. 4,745. sz.) A massage mint különleges gyógymód nem tartozván a házi orvosnak az évi fizetéssel díjazottnak tekintendő teendői közé, neki azért külön díj jár. Ezen külön díj csekélyebb, mint a minő más orvost megillet, de nagyobb mint a fürdőszolgáliak a másságéért járó díjazás. (M. kir. Curia 1892. dec. 1, 1,010. sz. a.) Kereskedelmi, csőd- és váltó^ügyekben. A csődtörvény i)-ik §-ának értelmezése. A kassai kir. itélő tábla D. M.-nak az időközben csődbe jutott K. I. ellen 4,000 frt és járulékai iránt folyamatba tett végrehajtási ügyében az 1892. évi dec. hó 20 án 4,147. sz. a. hozott végzésével kimondotta : A csődtörvény 9. §. második bekezdésének az a rendelkezése, bogy a csődnyitásig lejárt ..záros határnapok" helyett a töineírgondnok kérelmére nj határnapok tüzendők, a kielégítési vagy biztosítási végrehajtást rendelő végzések elleni felfolyainodás beadására szabott batáridőkre nézve is alkalmazandó. A törvényes gyakorlat megállapodott abban, hogy a csődtörvény 9. §. második bekezdésében említett »záros határidők« alatt a felebbviteli jogorvoslatok beadására szabott határidők is értendők, valamint arra nézve sem tér el a bíróságok gyakorlata, hogy az idézett törvényszakasznak a csődnyitásig lejárt határidőkre vonatkozó intézkedése csakis oly határidőkre nézve alkalmazható, a melyek rövid idővel a csődnyitás előtt jártak le. Ellenben arra a kérdésre nézve, hogy vájjon a csődtömeggondnok a végrehajtási eljárásban elmulasztott határidők tekintetében is részesithetö-e a csődtörvény 9. §. második bekezdésének jogkedvezményében, eltérő a gyakorlat. Habár a törvény szövegében csakis a közadós által folyamatba tett vagy ellene indított »perben« a csődnyitásig le nem járt határidőkről, illetve a csődnyitásig lejárt záros határnapokról van szó és habár a törvénynek ily kivételes jellegű rendelkezéseinél inkább a megszorító magyarázat volna helyén; tekintve mégis, hogy a polgári per fogalma tágabb értelemben véve az abból felmerült végrehajtást is magában foglalja, a törvény szövege nem zárja ki azt a magyarázatot, hogy annak intézkedése a végrehajtási eljárásban lejárt záros határidőkre is vonatkozik; és tekintve, hogy a szóban forgó törvény rendelkezésének nyilván az a célja, hogy a vagyonbukott által a csődnyitást közvetlenül megelőző napok zavarában elmulasztott jogvédelmet a tömeggondnok utólag pótolhassa és a törvény eme céljával össze nem egyeztethető az a feltevés, mintha a törvényhozó ezt a jogkedvezményt csakis a szoros értelemben vett perbeli határidőkre kívánta volna szorítani, ellenben a végrehajtási eljárás folyamán szabott záros határidőknek kivétel nélkül szabad folyást kivánt volna engedni, nem pedig azért, mert azok a tekintetek, melyek az idézett törvény rendelkezésének alapul szolgáltak, a végrehajtási eljárásban elmulasztott határidőknél még inkább előtérbe lépnek; és tekintve, hogy a perbeli határidők elmulasztásával járó hátrányok különben is a legtöbb esetben igazolással vagy perújítással helyrehozhatók, holott a végrehajtási eljárásban a most említett jogorvoslatnak helye nincs és tekintve végre, hogy a végrehajtási törvény 34. §. második bekezdése értelmében a végrehajtási eljárás folyamán megengedett felfolyamodásokra nézve, a mennyiben ugyanaz a törvény külön intézkedést nem tartalmaz, az általános rendelkezések alkalmazandók: mindezekből következik, hogy elvileg nem lehet kizárva az, hogy a csődtömeggondnok a végrehajtási eljárásban is a csődnyitásig lejárt határidők helyett új határidők kitűzését kérhesse, illetve hogy a csődnyitásig még le nem járt határidők ránézve a csődnyitás napjától számíttassanak. Jóllehet ennek az elvnek a végrehajtási eljárás egyes intézkedéseinél, mint például, az ingatlanokra foganatosított és jogerőre emelkedett árverésnél, a vevő által időközben szerzett jogok miatt, vagy pl. a kiutalási végzéseknél, a kifizetés bevégzett ténye után, érvényt szerezni nem lehet: ez még sem állhat útjában annak, hogy az a kielégítési, vagy biztosítási végrehajtást rendelő végzés elleni felfolyamodás elmulasztott határidejére, melyre nézve hasonló akadályok fenn nem forognak, megfelelően alkalmaztassak.