A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 4. szám - Vajkay Károly az ügyvédi szervezet kérdéséről

A JOG. Angoloiszagban, az ügyvédség kiegészítésére szükséges növendék nevelése és ügyvéddé avatása — minden más befolyástól menten — kizárólag tekintélyes ügyvédi testületek, hogy ne mondjam eéhek hatáskörébe utaltathassák: azt az egyet még sem szabad felednünk, hogy mi mindannyian, kik a bizottság tagjai vagyunk — kinevezettek és választottak — abban a minőségben, mely minket most e terembe vezetett, az ügyvédi karnak vagyunk közegei, e kar bizalmának letéteményesei. Bizonyítja ezt hivatalos cégünk, elnevezésünk is : sí'gyvédvizsgáló bizottsága. Tőlünk várja jogosultan az ügyvédi kar jogvédői magasztos hivatásának megfelelő kiegészítését. Tőlünk reményli a nagyközönség, is, hogy senkit se engedjünk a jog őreinek, a jogvédőknek szentélyébe jutni, a ki kellő készültség hiánya miatt a közönség érdekei körében tanácsával és működésével csak kontárkodhatni fogna. Azok, kik a helyzet javulását az ügyvédek zárt számának megállapításától várják, azt feledik ki — ha nem tévedek — számításaikból, hogy szerzett jogtól igazságosan senki sem fosztható meg önkényűleg. Ez okból a »zártszám« meghonosítása legjobb esetben sem fogná rögtönösen, hanem csak egy emberöltő múlva éreztetni hatását. Ellenben azt eszközölheti a/, ügyvédvizsgáló bizottság, még pedig azonnal, hogy legalább ebben az évben, melyre hivatása kiterjed, az ügyvédi kar ne nyerjen olyan új növendéket, melyet sem az ügyvédi kar, sem a közönségnek jogvédelemre szoruló része nem fogna nyereségnek tekinthetni. Hivatásunk, feladatunk eme része Magyarországban kiválóan fontosAz általunk kiállított ügyvédi oklevelek nemcsak minősítők, nem tanúskodnak egyedül a jelölt készültségéről. Nem szorulnak azok — mint legtöbb más országban — felsőbb hatalomnak külön felavatási engedélyére Az oklevél maga jogosít azonnal az ügyvédi működés megkezdésére. Az, hogy a képesített köteles magát e végett valamely ügyvédi kamarába tagul felvétetni, az oklevél jelzett minőségén mit sem változtat. Az ügyvédi kamara nem vizsgálja felül a képesítést; ez a felvételnél — ha szabad ezt így mondanom — csak rendőri feladatot teljesít. A reánk nehezedő feladat horderejének «me tudata éppen ezt tenné szükségessé, hogy hivatásunkat olyan viszonyok közt gyakorolhassuk, melyek teljesen megnyugtatók arra nézve, hogy képesitö és nem képesítő határozataink kimondásánál nem tévedtünk. Sok évi tapasztalataim azonban arról tanúskodnak, hogy legalább én erre a megnyugtató meggyőződésre nem jutottam minden egyes esetben. Midőn ezt nyíltan kimondom : nem vagyok a vizsgák túlzó szigorításának szószólója. A magam részéről, sajátos viszonyainknál fogva, hibásnak tartom a jelentkezők képességének és készültségének megbirálásánál ugy a túlzóan enyhe, mint a túlzóan szigorú felfogást, de kizárandónak vélem főleg és feltétlenül a pillanat indokolatlan szeszélyét s a mérleg ingadozását az egyesek megbirálásánál. Egyenlő, mindig egyenlő mértéket s igazságot követelek e tekintetben is, hivatásunk gyakorlása közben. Sajnálattal kell azonban beismernem, hogy a feltétlenül igazságos, a személyektől eltekintő tárgyilagos bírálatot igen megnehezíti a ma érvényben fönnálló vizsgarendszer, ugy a mint ezt az 1871 : XXXIV. t.-c, továbbá az ügyvédi vizsga módozatáról ugyancsak 1874-ik évben és az ügyvédvizsgáló bizottság ügyrendéről 1875-ik évben kiadott igazságügyministeri rendeletek megállapították, a gyakorlat pedig a megszabott keretben fejlesztette. Hogy ez a rendszer téves s az elérni óhajtott célnak nem megfelelő : ezt elismerte Magyarország illetékes igazságügyi kormánya is akkor, a midőn szerencsés tapintattal a gyakorlati birói vizsgának rendeleti uton történt szabályozásakor sok olyan hiányon, bár nem valamennyin, segíteni törekedett, miket a szintén gyakorlatinak címezett ügyvédi vizsga mui napig elszenvedni kénytelen. Talán ez annak egyik oka, hogy az elmék ma már mind élénkebben foglalkoznak az emiitett két gyakorlati vizsga egységesítésének eszméjével. Meglehet: közel is áll a több felöl hangoztatott óhajtás megvalósulása. Nem tartom éppen lehetetlennek, hogy mostani minőségemben még nekem, kinek az egységes budapesti királyi itélő táblának, eme kiválóan magyar jellegű intézménynek, törvénynyel elrendelt szétforgácsolását — mint nem tagadhatom, talán nehéz szívvel — kellett végrehajtanom, a másik hazai intézményt, a magyar ügyvédi vizsgát is, éppen nekem kellend elbúcsúztatnom. Erre vall legalább, a nálunk most sokban — nem kizárólag as igazságügy terén — némi előszeretettel utánzott német birodalmi minta. Ezeknek egyikében, jelesül az 1878-ik évi július 1-én kibocsátott ügyvédrendtartás 1-ső g-ában ki van mondva, hogy az ügyvédség gyakorlására csak az bocsátható, a ki a birói képesítést megszerezte. Ennek éppen ellenkezőjét vallotta még nem igen régen mult időben a magyar felfogás, melylyel teljesen egyeznek az angol intézmények, melyek szerint a birói kar a maga kiegészítését mindig csak az ügyvédek sorából nyerheti. A francia, az olasz viszonyok, melyek az ügyvédség és ügyészség ketté választásán sarkallanak, e kérdésben nálunk alig jöhetnek tekintetbe. Hogy az emiitett két eltérő, a német birodalmi és a magyar felfogás közül melyik az elvontan is helyesebb s melyik a nekünk megfelelőbb: ennek eldöntése nem az én hivatásom. Annyi igaz, hogy a birói kar és az ügyvédi kar ikertestvérek. Ugyanannak az egy magasztos eszmének szolgálatában állanak: a jog érvényesüléseért küzdenek mindketten. Csakhogy emez egységes feladat teljesitésc körül nem hiányoznak a megkülönböztető árnyalatok sem. Egyik testvérnek a hivatása : az alapos igazságszolgáltalhalás előkészítése és lehelövé tétele, a nyers anyag gyűjtése s ha szabad e képpel élnem, megfözése és feltálalása ; a másik testvérnek talán szűkebb körre szorítkozó, de nem kevésbé nyomatékos hivatása annak megállapítása, mi az eléje terelt egyes esetben törvénynél vagy megállapodott gyakorlatnál fogva, — a jog. Nem egészen alaptalan tehát talán azoknak védekezése sem, a kik azt állítják, hogy a különböző két feladat különböző előkészületet is követel. Én például megkövetelem az ügyvédtől, hogy tudományával és jellemével birói tévedésekkel szemben is, bárhonnan, bármily magasról eredje" nek azok, szembeszállni ne csak merjen, hanem tudjon is. Azonban bármire virradjunk is a jövendőben, egyelőre most a mi feladatunk csak az, hogy a fennálló rendszer keretében arra kell törekednünk, hogy a magyar gyakorlati ügyvédi vizsgák megfeleljenek fentebb kürvonalozott céljuknak s a mennyire ez tőlünk telik, a kétségtelenül hibás rendszer hiányain simítsunk s ezeket kevésbé érezhetőkké tegyük. E vége.t bátorkodom a vizsgálóbizottság becses figyelmét néhány pontra felhívni. Kijelentem azonban határozottan, hogy ezekre vonatkozóan csak egyéni nézetemet és véleményemet hangoztatom. A bizottság tagjainak bölcsességétől függ: helyeslik-e azt az irányt, melyre rámutatni cz úttal kötelességein s fogják-e azt, mint meggyőződésüknek is megfelelőt követni ? Hogy a rendszer hibás voliát rövid néhány szóval jelezzem, elég annyit mondanom, hogy túlsók a tudományos tárgy, melyet a vizsga e^ybezsúfoltan felölel és aránytalanul szűk és rövid az idő, mely alatt a vizsgáló bizottságnak meg kell győződni arról, hogy a jelölt mennyire sajátította cl a tudomány tőle megkövetelt sok ágazatának anyagát. (Folyt, köv.) Nyilt kérdések és feleletek. A bagatell törvény magyarázatához. Perelheti-e egy k ö z i n t é z e t (nagyhonti ev. tanítók özvegy, árva intézete) adósait az intézet székhelyének bírósága előtt azon esetben, ha az adós (alperes) nem- az intézet székhelyének bírósági területén lakik? A . . . . törvényszék egy adott esetben azon álláspontra helyezkedett (ellentétben a járásbirósági Ítélettel), hogy az 1877. évi XXII. t.-c. 15. §. első bekezdése a közintézetekre is csak alperesség szempontjából határozza meg az illetőséget, t. i., hogy a közintézet mint alperes azon bíróság előtt perlendő, a melyhez székhelye tartozik, de ezen bíróságnál mint felperes, egy nem ezen biróság területéhez tartozó lak'nelylyel biró adósát nem perelheti. Nagyon különös dolog volna, hogy akár jogi személy, akár egy közintézet bagatell ügyeiben az ország különböző területén elszórt adósainak bíróságait köteles volna igénybe venni, a mely ügyekben még képviselői díjat sem Ítélnek meg neki." Dr. Schwarz János Ugyvídf Eakaöányán. S é r e 1 e m. ** Törvényellenes rendelet. A birói gyakorlati vizsgálatról szóló 1874: XXI v'. t.-c. 12. §-a kimondja, hogy ezen vizsgálat betételéért az oklevélre illesztendő 1 frtos bélyegen kívül seramiféle díj nem fizetendő. Ezt a rendelkezést a birói és ügyészi szervezet módosításáról szóló 1891 : XVII. t.-c. hatályon kívül nem helyezte, mert ennek 67. §-a kimerítően felsorolja azon §-okat, melyeket az 1874. t.-cikkből hatályon kivül helyez ; ezek közt pedig a fent hivatkozott 12. §. nem foglaltatik. Ennek dacára a birói vizsgálat tárgyában kibocsátott 45,036/1891/1. M. számú ujabb rendelet 40. §-a azt rendeli, hogy ezen vizsgálatért 24 frt és a pótvizsgálatért 18 írt díj i s fizetendő (az okmánylevél 1 frt bélyegén kivül). Ezen rendelet a különben is csekély javadalmazással biró joggyakomokok, aljegyzők és ügyvédjelöltek helyzetét e vizsgálat tekintetében méltánytalanul súlyosbítja, mert mig az ügyvédi vizsgálatért csupán 18 frt díj jár, addig az ezzel minden tekintetben hasonló birói vizsgálatért jóval több fizetendő. A ministeri rendelet ezen kivül a törvénynyel ellenkező lévén, közjogunk értelmében ugyan ipso jure semmis, de mégis felhívjuk a szakkörök és az igazságügyi ministerium figyelmét e visszás állapot mielőbbi megszüntetése és a téves rendelet sürgős módosítása iránt. r.. ,,, . ,. Viacki aljegyző. Helyreigazítás. »A Jog« 3-ik számában közölt feleletemnek 23 ik lapon lévő szövegében, alulról a harmadik sorban, értelmet zavaró hiba esett meg, a mennyiben e szó helyett »pervesztessége«, helyesen »p e r u y e r t e ss é g e« szónak kellett nyomatnia. Hoznék János, m. kir. kincsi. ügyész Besztercebányán. * Pedig ugy van. ** Ezen rovatban, programmunkhoz hiven, teljes készséggel tért nyitunk a jogos és tárgyilagosan előadott panaszoknak. Felelősséget az ezen rovat alatt közlöttekért nem vállalunk. A közlő nevét ki nem teszszük, ha kívántatik. Velünk azonban az mindig tudatandó.