A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 53. szám - A kamatokról,mint a keresetnek és itéletnek tárgyairól 9. [r.] - Az ügyvédség szabad gyakorlata a francia forradalom alatt. Vége

392 A JOG. A fővárosi biró egészségügyi tekintetben is teljes biztonságnak örvend, mert tágas, szellős csarnokokban, sőt palotákban osztván a', igazságot, a vidéki birói hivatalos zsufolt szobák bűzétől meg van kiméivé s utóvégre is válogathat a jeles orvosok phalanxából. Mindezen előnyökkel nemcsak nem dicsekedhetnek, hanem azoktól egyenesen megfosztvák különösen azon vidéki birák, a kiket a sors u. n. istenháta megetti, eldugott helyre kárhoztatott. Éppen azért nem túlzás, ha a fővárosi biró útjait rózsásnak, a vidékiét ellenben tövisesnek tartjuk. Lássunk csak néhányat e tövisekből. Tudvalévő, hogy a román nemzetiségű nép tömege az iskolát csak híréből ismeri, Guttenberg találmányáról tehát fogalma sincs. Jogügyleteit annálfogva csak szóbeli megállapodások mellett köti meg, a melyek azonban ismét annyifélék, a hányszor a jogviszonyba lépők egymással a korcsmában találkoznak. S bár a nép általában szelid és jó lelkű, a peres ügyekben mégis elsajátított már annyi raffinériát, hogy végső esetben a kibúvókba kapaszkodjék, melyeket meglepő ügyességgel nagy készletben tartogat. Mindennapos azért nálunk az összekuszált jogviszonyok gordiusi csomója, melyet a bírónak szállanként kell megoldania, a legritkább eset lévén, hogy azt Nagy Sándorként egy kardcsapással elvághatja. Ha pedig előfordul, hogy a falubeli valamelyik írástudó közbelépésével szerződnek, no akkor éppen nincs köszönet benne, mert az a penna jő vastagon fog ugyan, de a szabályozandó jogviszony annál vékonyabb rendezésben részesül, igazabban kuszálódik össze az általa vetett betűk barázdáiban. Tessék az ily barázdák közül felburjánzó termékek sűrűjében eligazodni. Életviszonyai nem engedik meg e népnek azt a luxust, hogy rendszerint ügyvédhez forduljon. Ennek következése, hogy nemcsak tisztán a peres kérdésekben, hanem összes ügyében bajában a járásbiróhoz kopogtat be, a ki nem téveszthetvén szem elől a higgadt és előzékeny bánásmódot, bizony köteles őt szépen végighallgatni. Mennyi türelembe és időbe kerül ez ! ~Egy másik nehéz megpróbáltatása a vidéki birónak a segédszemélyzettel van összefüggésben, mert hát kérem az ugy van, hogy azokon az istenadta helyeken nem is található pl. alkalmas díjnok-anyag, de ha található, nem szegődik államszolgálatba, miután az 50—70 kros napidíjat kapálással szerinte könnyebben megszerzi. Ismét csak a mondó vagyok tehát, hogy tessék ily viszonyok közt a bír. ügyv. szabályok aprólékos rendelkezéseit betartani! Kétszeres hálával tartozunk magas kormányunknak, mely azt a soha meg nem állapodó vándor-sereget bölcs előrelátással ujabban rendes tisztviselőkkel helyettesíti ! A vidéki bíráskodás ezen és még számtalan más tövisei és kinövései okozzák aztán, hogy az általuk megtépett és kifárasztott biró nem mindig képes felemelkedni azon magaslatra, a hol őt a közélet szennyes hullámai el nem érhetik; hogy prometheusi megkötöttségében nem fejthetvén ki erőit, kihal belőle a jobb sorsra érdemes ambitió, s hogy a soraink elején meg vont mértéket meg nem ütvén, Themis istenasszonynak nem felkent papjává, hanem közönséges szolgájává válik. Hogy ez a szomorú vég ne minden esetben következzék be, s hogy a vidéki bíráskodás sanálása előmozdittassék, annak egy kiválólag kívánatos módja a vidéki birói erőknek a fővárosiakkal való felcserelése olyképp, hogy a vidéken több éven át működött azon birák, a kik arra alkalmasaknak bizonyulnak, minden esetben a fővárosba kerüljenek. Ez nemcsak nem lehetetlen, hanem mindannyiszor keresztülvihető volna, ha a fővárosi jegyzői kar előbb vidéki birói szolgálatra utaltatnék. Kettős cél volna ez által elérve : A magukat kitűntetett vidéki birák tömörülése a fővárosban s a váltakozás, mely épp ugy üdvös áramlatot szokott vonni maga után, mint a hogy a vérkeringés friss vért teremt. És még hozzá azok a rászolgált vidéki birák az 1891. évi XVII. t.-c. 27-ik §-ának malasztjáról, mely a tapasztalás szerint csak hosszú élet gyümölcse, megkönnyebbült szívvel abdikálhatnának. Az ó-kori bölcs * gyönyörű szavait idézzük emlékezetbe, midőn ezt a módust magas kormányunk figyelmébe ajánljuk, mondván: »igazság csak ott létezik, a hol mindenki megkapja azt, a mi őt hivatásánál és munkájánál fogva megilleti!* A kamatokról, mint a keresetnek és ítéletnek tárgyairól. Irta : RÁTVAY GYULA, eperjesi kir. törvényszéki aljegyző. (Befejező cikk.) IX. A mondottakból nyilvánvaló, hogy a bíróilag megité't kamatok elévülési kérdése nem oly egyszerű, mint a milyennek látszik. Nem az elévülési szabályoknak mikénti alkalmazása okoz e tekintetben nehézségeket, hanem annak a megállapítása, hogy a kamatok mikor és miként vannak megítélve; ennek megállapítása nélkül pedig elkerülhetlen az, hogy a bíróilag megítélt kamatok elévülési szabálya alá a tényleg meg nem itélt kamatok * P 1 at o n Respublica, L. IV. 3. L. TV. 10 ; 1: M e d v e s z k y Frigyes : » Társadalmi elméletek és eszmények« 16 lap. TÁRCA. Az ügyvédség szabad gyakorlata a francia forradalom alatt. Franciából közli: RÉVAI BÓDOG. (Vége.) Száz év óta nem volt már semmiképen sem szó s y n d ikatusról. Ismeretlen volt a kifejezés, az intézmény pedig nem állott tiszteletben. Az egyesek s a nemzet között nem létezett semmiféle közbenjáró. A régi ügyvédek együtt maradtak, dacára karuk feloszlatásának s kezdettek olyan fajta társaságot alkotni, a mit mi ma syndikatusnak nevezünk. Becsületbeli kötelességüknek tartották megtartani épségökben régi traditióikat. Megígérték egymásnak kölcsönösen, hogy ép oly hiven, mint a múltban, megőrzik testületi szabályaikat, ha el is vesztették azok minden törvényes értéköket. Elvették szabadalmaikat; de azért nem érezték fölmentve magokat kötelezettségeik alól; és az öltöny hiányában, mely csak nem rég megkülönböztetésökre szolgált a tisztesség s finomság, a melyektől nem foszthatták meg, fognak megkülönböztetésökre szolgálni, akár mint egy díszcsapat katonái az újoncok tömegében. De nézzük már most ezek után az új hivatalos véd ök e t. Mikép viselkedtek s vájjon hogy fogták föl s töltötték be új hivatásukat. A mi legelőször is meglep, az, hogy épen ellenkezőleg mint a régi ügyvédek, sohasem igyekeztek egymást megközeliteni. Különbözvén származás, szokás s érzelmekre nézve: elkülönzötten maradtak. Semminemű testületi közös szabály nem létezett, mindenki saját módja szerint gyakorolta mesterségét. Semmiféle testületi szellem, semmi testvériség. Legtöbbnyire kereskedelmi ügynökök voltak az új védők, a kiket az ügyvédi karnak s az ügyészi testületnek eddig nagy goDddal sikerült távoltartani a barreautól. Azonban ezenkívül minden társadalmi osztály s kiváltképen a legalsóbbak, szállították a magok részét a szabad barreau számára. Hanem — tényleg — az ékkesszólás sohasem volt annyira elterjedve. A clubbok, a népszerű társaságok, a forradalmi bizottságok, a melyek szaporodtak Párisban és a nagy városokban, divatba hozták a nyilvános szónoklást. Az első jött-ment szónoknak csapott föl s a barreau szabadsága ahhoz a ponthoz érkezett, hogy a nyilvános szónokiások ezen nivauáját még elősegítse. Hivalkodó bolondok, kik Rousseau műveiből vagy S i e y é s brochurjeiböl egy tucat frázist tanultak meg s kik egy széken állva a lármás »Palais Royal«-i estéken próbálták ki képességeiket, képeseknek hitték magokat polgártársaik jogát a bíróság előtt megvédelmezni. Egy egykorú beszéli, hogy hallotta, hogy mint védett egy v i z h o r d ó egy kéjnőt, a kit a szállásadónője botrány ürügye alatt kiutasított. Tiltakozott ezen kiűzés ellen s azt igyekezett bizonyítani, hogy védence hivatása már nem botránkoztathat meg senkit, a mióta a fanatismus megszűnt. Azonban a bírónak nem voltak ily tág fogalmai az erkölcsről, hanem felemelkedett helyéből, nyakon ragadta a kamaszt s kilökte a teremből. Szálljunk még mélyebbre s látjuk, hogy a »hivatalos védök« közt még fegyencek is voltak. Egy egyén, ki négy évi »v a s«-ra Ítélte tett s ki »polgár jogainák fogva szabadult meg, nem átallott a törvényszék előtt megjelenni. A törvényszék azouban vonakodott meghallgatni s felhivta a peres felet, hogy válasszon oly ügyvédet, kinek jobb az előélete. Őrizkedünk ezt a határozatot megbírálni, de lehetetlen ellentállani a kérdésnek, vájjon volt-e joguk a bíráknak ezen szigort alkalmazni s ezen kizárást kimondani, midőn az új törvénykezés értelmében a felek meghatalmazottai nem voltak kötelesek sem foglalkozásukat, sem jó erkölcsüket igazolni. De nem lehet állítani, hogy az ily esetek csak kivételek lettek volna. A »Cité« kerület akkori békebirája az »ötszázak* ülésében a következőképen szól a rendetlenségekről s kicsapongásokról, melyeknek nap-nap után tanúja: »A tanult és tisztességes ember összetévesztetik a tudatlannal s csalóval; egy egész sereg minden képesség nélküli individuum merészel polgártársai védőjeként megjelenni. Végre is ez a valamikor oly tiszteletben állott védői hivatás a megvetés tárgyává lesz s ezt nemcsak a védelmet gyakorlók tehetetlenségé,