A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 48. szám - A kamatokról,mint a keresetnek és itéletnek tárgyairól 7. [r.]

U9 vagy bármely vagyonban anyagi előnyt az adóstól elfogadni vagy követelni nem szabad. Ebben tehát az is benfoglaltatik, hogy kamatok után kamatok nem követelhetök. A törvény e rendelkezésének megsértését a kamatoknak vagy az egyébként kikötött előnyöknek elvesztésével sújtotta. Az 172'i : CXX. t.-c. már ennél is tovább ment és a fenti rendelkezés megsértését egyúttal a tőke elvesztésével is sújtotta, majd az 1802 : XXI. t.-c. az előbbi törvénynek rendelkezéseit azon esetre is kiterjesztette, ha a hitelező adósát az adottnál magasabb összeg visszafizetésére kötelezte, egyidejűleg pedig az előbb volt büntetést pénz- vagy mellesleg fogságbüntetéssel is megtoldotta. Ez volt a helyzet közvetlenül 1868 előtt is. Eddig a magyar jogban is az volt a föelv, mely az optk. 998. §-ában kifejezésre jut, hogy kamat után kamat nem jár, de mig az osztrák jog az enyhébb forma felé hajolva kimondotta, hogy két éves vagy ennél régibb kamatok tökésithetők, azaz tovább kamatosithatók, a magyar jog szigorúan következetes maradt az előbbi elvhez s e kivételnek sem adott helyet. Ennyiben a magyar jog szigora ezen elv tekintetében az osztrák jogot felülmulta. Ekkor beköszöntött a nagy változás. Mint a futótűz terjedt el s hatalmába kerítette a legtöbb nemzet törvényhozását azon eszme, hogy a kamatokat százados korlátai alól teljesen M kell menteni, és miután hazánk törvényhozása sem tudott ezen eszme hódításának ellentállani, megalkotta az 1868 : XXXI t. cikket, melynek összes intézkedéseit a legszabadabb irány lengi át és ezen keretben jött létre e törvényczikknek előbb kiemelt 4. §-a. Az osztrák jog ezen iránynyal szemben tartózkodóbb lett s megmaradt a régi mellett. Igaz, hogy nálunk sem maradt hosszú életű azon korlátlanság, melyet az előbb idézett törvény szentesitett, mert meghozatott az 1877 : VIII. t.-c, mely az elöbbeni törvény legnagyobb részét hatályától megfosztotta, csak éppen a kérdéses 4. §. volt az, mely továbbra is fentartatott teljes érvényében. E §-t különben az 1883 : XXV. t.-cikknek alapjául szolgált miniszteri javaslat szintén megváltoztatni tervezte s helyébe csak annyit akart megengedni, a mennyi az osztrák jogban foglaltatik, t. i. hogy kamat után kamat nem jár, de a két éves vagy ennél régibb kamatok tökésithetők, ámde az igazságügyi bizottság e tervezett intézkedést a javaslatból kihagyta s a törvény tényleg ennek kihagyásával lett megalkotva. (Körösi : Az uzsoráról stb. szóló 1883 : XXV. t.-c. magyarázata 63. 1.) Ezen előzmények után a máig is fennálló ezen törvényszakasz intentiója felöl aligha lehet kétségünk. Ezen szakasz nemcsak teljesen hatályon kivül helyezte azon jogszabályt, mely szerint kamatok után kamat nem jár (Suhajda : Magyar magánjog 233. 1. n. jegyz.), hanem annak éppen ellenkezőjét emelte érvényre, általánossá tevén a lehetőséget: kamatok után kamatot követelhetni, a mit csakis azon feltételekhez kötött, melyek általában megkívántatnak, hogy kamatkövetelés keletkezhessék. Az idézett törvényszakasz egyrészt a felek kikötési szabadságát korláttanná tette ; másrészt pedig ily kikötés hiányában is jogot enged a hitelezőknek arra, hogy a lejárt kamat után, mint bármely más követelés után további kamatokat követelhessen, a különbség a kettő között csak az, hogy mig más követelésnél a lejáratnak puszta ténye elég a kamatkövetelés megállapítására, addig a kamatoknál ehhez a lejárat tényén kivül a beperlés tényének megtörténte is szükséges. Ezen szempontból nyilvánvaló, hogy a törvény ezen intézkedésének érvényesülhetése, valamint azon feltételek tekintetében, melyek hatályának beálltához szükségek tétnek, semmi megszorítással nem kivánt élni. E szerint annak megítélése, vájjon a kamat, mely után további kamat köteleltetik lejárt-e és bepereltetett-e, a kiemelt törvényes intézkedéssel szemben legközönségesebb értelemben vett ténykérdést képez, mely semmi tekintetben sem függ attól, hogy miként lett e kamat beperelve és hogy ezen lejárat miként méltattatik a hozandó ítélettel szemben. Ezen oldalról tekintve a dolgot, teljesen alaptalannak és indokolatlannak tűnik fel a gyakorlatnak azon felfogása, hogy a tökével együttesen beperelt kamatok után nem állapitható meg további kamat. így hát ennek alapját tulajdonképen az képezi, hogy a judikatura az előbb emiitett ténykérdést a saját különleges álláspontjából oldja meg, nem pedig azon általános elvek alapján, melyeket maga a dolog lényege dictál és a melyektől eltérni magának a törvénynek sem volt szándéka. Nem jól mondtam, hogy a gyakorlat a felvetett ténykérdést saját álláspontjából oldja meg, mert azt semmiképen sem oldja meg, hanem teljesen figyelmen kivül hagyja. De nem is lehet azzal másként elbánnia, mihelyt magáévá tes^i azt, hogy a szer ződési és a nem szerződéit kamatoknak a tőkével való együttes perlése tekintetében a formákat illetőleg semmi különbség sincsen és hogy a szerződési kamatokat is minden akadály nélkül lehet ugyancsak azon forma szerint perelni és megítélni, a melynek helyessége a nem szerződésiek tekintetében tagadhatlan. Ezen álláspont szerint nagyon természetes, hogy az, a minek a nem szerződési kamatoknál nem lehet helye, a szerződésieknél sem fog kifejezésre jutni. A nem szerződési kamatok részletenként nem követelhetők, részletenként nem érvényesíthetők, az ezekre vonatkozó igény csak a főkötelezettséggel együttesen és egyszerre érvényesíthető. 1 mely oknál fogva nemcsak értelmetlen, de teljesen téves volna ! az ezekre vonatkozó kereseti vagy Ítéleti formulában olyas valamit érvényre emelni, a minek bár közvetve is az lehetne értelme, mintha a nem szerződési kamatokra vonatkozó igény bármiképen ; tagolható, s ez átvitetvén a szerződési kamatokra, ez által ezekI nek jogi tagolatai is megszűnnek ugy, hogy ezek is napról-napra | járó szolgáltatásoknak tűnnek fel, minek következtében azután nem lehet megállapítani azt, hogy az ezen alakban jelentkező | kamatkövetelésnek melyik része az, melyet lejárt kamatnak vagy még tovább menve, lejárt és beperelt kamatnak mondhatunk. Ha pedig ezt nem tudjuk meghatározni — ez lévén egyedüli feltétele az 1868 : XXXI. t.-c. hatályának — akkor nincs mit csodálnunk azon, hogy a gyakorlat ezen törvény világos rendelkezésének érvényt nem szerez. Ezzel szemben azt lehetne ellenvetni, hogy hisz a jelenleg használatos formula mellett is — ha éppen csak ez szükséges — meglehet azt állapítani, hogy a kamatkövetelésnek melyik része tekintendő lejártnak vagy bepereltnek. De ez nem elég, mert hasztalan állítjuk, jobban mondva találgatjuk, hogy a kamatkövetelésnek azon része, mely a kereset benyújtása vagy az Ítélet meghozatala, esetleg az ítéletben kitüntetett teljesítési idő lejárta előtti időre esik, lejártnak és pereltnek tekintendő, az a legjobb esetben sem felelne meg a célnak, minthogy a törvényhozó által az 1868. évi XXXI. t.-c. 4, §-ában használt »lejárt kamat« kitétel alatt nem ! valamely egységesnek feltüntetett kamatkövetelés bizonyos részét értette, hanem az igényt, mely az egyes kamatrészletekkel I szemben támasztható, egyedül ez lévén olyannak tekintendő, | mely a jogviszonyoknak és általában a jogi elbírálásnak tárgyát képezheti. Ahhoz tehát, hogy az 1868 : XXXI. t.-c. 4. §-ának rendelkezése az e törvény által felfogott terjedelemben, azaz azon esetI ben is, ha a szerződési kamatok a tőkével együttesen pereitettek be, érvényesülhessen, mulhatlanul megkívántatik az, hogy azon körülmény, vájjon az egyes kamatrészletre irányuló igény lejárt-e és bepereltetett-e, határozott alakban jusson kifejezésre, éppen ugy, ! mint ez akkor történik, ha az ily igények önálló kereset utján i szándékoltatnak érvényesíttetni. Nem kerülheti ki figyelmünket e helyütt azon körülmény, ; hogy az, a mit az idézett törvény ahhoz, hogy érvényesülhessen. [ mulhatlanul megkíván, teljesen azonos azzal, a minek helyességét az előbb vitattuk. Ez is tehát annak bizonyítékául szolgál, hogy a gyakorlatnak mai helyzete tarthatatlan és igy égető a szükség azon változtatni. Ugyanezen meggyőződést fogjuk különben az 1883 : XXV. t.-c. 19. és a végrehajtási törvény 23. §-ának tárgyilagos magyarázatából is meríthetni, a hol a legjobban kidomborodva fegjuk látni a következményeket, melyek abból eredtek, hogy a gyakorlat a kamatok kérdésében hamis nyomokat követ. (Folyt. k6v.) Belföld. Czorda Kódos curiai másodelnök beiktatása. A m. kir. Curia f. hó 21-én teljes ülést tartott, melyen állásába beigtatták a Curia új másodelnökét, Czorda Bódogot. A teljes ülésen S /. a b ó Miklós curiai elnök elnökölt s Vajdaffy Emil tanácsjegyző vezette a jegyzőkönyvet. Mindenekelőtt felolvasták a távozó Daruváry Alajos búcsúlevelét, melyben megható hangon mond köszönetet a birói karnak 20 éven át tanúsított jóindulatáért, a minek emlékét elviszi magával nyugalmas magányába. Kéri a I Curiát, hogy tartsák meg barátságukban továbbra is. Ezután i Szabó Ágost biró felolvasta Czorda Bódog másodelnök kinevezési , okmányát, mire az új alelnököt küldöttség hivta meg a teljes ülésbe. Czorda Bódog magyar díszben jelent meg a teremben s a birói kar tüntetően szives és lelkes éljenzéssel fogadta. Szabó .Miklós elnök felkérte az új másodelnököt az eskü letételére s maga olvasta fel az esküformát. Az eskü letétele után Szabó üdvözölte az új alelnököt. Különös örömét fejezte ki a fölött, hogy Czorda, a ki néhány évvel ezelőtt, mint a Curia legjelesebb bírája hagyta el e termeket, most ismét visszatér s talán végleg, a Curia kebelébe. Az üdvözlő beszédben hivatkozott az elnök Czorda alapos tudományosságára, páratlan igazságszeretetére, tárgyilagosságára, higgadtságára, az ellenvélemény iránti türelmességére, tapintatára és finom modorára, melyek őt mindenki előtt közkedveltté tették. Mindezekhez most nem kívánhat egyebet, mint tartós egészséget, hogy az igazság szolgálatában minél hosszabb ideig hervadhatlan érdemeket szerezzen. Üdvözli öt ' ismételten a maga és a birói kar nevében is. A lelkes éljenzés csillapultával Czorda mondott köszönetet meghatva az elnöknek. Biztosítja a birói kart, hogy benne hű munkatársat s jó barátot találnak s kérte támogatásukat a jövőre is. (Lelkes éljenzés.' Végül a bejelentéseket vették tudomásul s ezzel a beiktatási ünnepély véget ért. A képviselőház igazságügyi bizottságából. A képviselőház igazságügyi bizottsága T e 1 e s z k y István elnöklete alatt f. hó : 17-én tartott ülésében tárgyalás alá vette a kir. Curia és kir. ítélőtáblák bíráinak szaporításáról és az 1877. évi V. t.-cikk módosításáról szóló törvényjavaslatot, a melyet Ragályi Lajos előadó a felsőbíróságok növekedő munkahalmazára és hátralékaira j való utalással elfogadásra ajánlott. — Wlassics kijelenti, hogy 1 nem szívesen járul provizórium intézkedésekhez, de a kormány