A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 3. szám - A m. kir. pénzügyi közigazgatási biróság 1.786. számú elvi határozata a cégbejegyzési címpéldányokra vonatkozólag

A JOG. 19 másik fél ellenében védelmezni és érvényesítésére törekedni, vagyis a másik félnek jogi igényeit gyengíteni. Ezzel ellentétben a közjegyző közbizalmi hivatással bir, melynek következtében e^yik félnek ügyét sem szabad a másik félnek ellenébe előtérbe állítania, mert ez a közhitelességgel, közbizalommal nem fér össze. Bővebb magyarázat nélkül is a hivatottság ez a különbözősége magával hozza, hogy minden jogi hitelesítés a közjegyző hatáskörébe való, az ügyvéd hatáskörébe pedig a hivatás természetének különbözősége folytán a hitelesítés épen csak ugy nem tartozhat, mint a hogy a közjegyzőnek közbizalmi állásával összeférhetetlen a peres ügyekben való működés, holott pedig a közjegyző épen ugy ügyvédi oklevéllel és képesítettséggel bir. Ehez járul még a jogkövetkezményekre való tekintet is, mert fordulhat elő eset, midőn az ügyvéd saját ügyfele érdekének kötelességszerű előmozdítása közben találkozhat oly jogi okirattal, mely az arra vezetett saját hitelesítési tényével összeütközésbe jön. Az e részben tett harmadik indítvány jogosultsága tehát önmagában hordja helytelenségét. Jelen értekezésnek nem célja az ügyvédi rendtartás egyéb részeit fejtegetni, a magyar ügyvédi kar jogéletünk viszonyait annyira ismeri, hogy e részben saját ügyét legilletékesebben rendezi; de az emiitett háronmemü indítvány nem egyedül az ügyvédség érdekét érintvén, helyén valónak találtuk azoknak más szempontból való megvilágítását. A m. kir. pénzügyi közigazgatási bíróság 1,786. számú elvi határozata a cégbejegyzési címpéldányokra vonatkozólag. Irta: dr. KOVALICZKV ELEK, kir. közjegyző Homonnán. A pénzügyi közlöny 26. számában megjelent s ezen becses lapok 48. számában is közölt 1,786. számú elvi határozat a következő : »Cégjegyzési kérvényhez csatolt címpéldányokon lévő aláírásoknak még a cégbejegyzés előtt történt közjegyzői hitelesítése az ül. díjj. 65. tétel d) pontja alatt meghatározott bélyegilleték alá esik.« Indokolása a következő: »mert a felebbező által idézett és az 1875. évi december 1-én kiadott és M. R. Tára l87ó-iki folyamában 137. sorszám alatt közzétett földmfvelés-, ipar- és kereskedelmi és isazságügyminiszteri rendelet 22. §-a értelmében, a cégek tulajdonosai lU darab címpéldány díjtalan kiállítását kivánhatják ugyan a törvényszéktől, de csak a cégbejegyzés megtörténte után, jelen esetbeu azonban a megleletezett két címpéldány — a felterjesztett iratokból kitetszőleg — a cégbejegyzési kérvényhez volt csatolva, kétségtelen tehát, hogy a kérdéses két címpéldányon lévő aláírásoknak a cégbejegyzés előtt közjegyzőileg történt hitelesítése az ill. díjj. 65. tétel d) pontja alatt meghatározott bélyegilleték alá esett.« A címpéldányokon, helyesebben cégpéldányokon lévő aláírásoknak közjegyzői hitelesítése körül több törvényszék mint kereskedelmi bíróságnak területére kiterjedőleg kétféle gyakorlatot ismerek. Az egyik gyakorlat az 1875. évi idézett rendelet 22. §-a értelmében az, hogy akár három, akár több cégpéldány csatoltatik a cégbejegyzési kérvényhez, mindannyian az aláírás bélyegmentesen hitelesíttetik; mások a cégpéldányok két elsőjét bélyegmentesen, a többi példányt ellenben rendesen bélyegezve állítják ki; az utóbbi gyakorlat a két első példánynál igénybe vett s az aláírás hitelesítésére vonatkozó bélyegmentességet arra alapítja, hogy ez a két első példány »hivatalos példány*, vagyis olyan, mely a cégbejegyzés megtörténte után a félnek, a cégtulajdonosnak ki nem adatik. A fentidézett pénzügyi közigazgatási bírósági határozat mindkét gyakorlatot törvényellenesnek s bélyegcsonkitásnak nyilváuitja, megállapítván, hogy a cégbejegyzés előtt minden címpéldányon levő aláírás közjegyzői hitelesítése rendesen bélyegzendő. Ezt az elvi határozatot helyesnek nem tartom s annak tarthatatlanságát az alábbiakkal mutatom ki : Előre bocsátjuk, hogy a fentidézett indokolásban részint nyilván, részint nem ugyan expressis verbis, de tisztán érthetőié^ ki van mondva, hogy a hivatkozott miniszteri rendelet 22. §-ában foglalt az a kitétel : »a cégek tulajdonosai 10 db. címpéldánynak díjmentes kiállítását kivánhatják, bélyegmentességet jelent, hogy ez a bélyegmentesség csak a cégbejegyzés megtörténte után vehető igénybe és hogy már bejegyzett cég esetén 10 címpéldányon a cégjegyzés bélyegmentesen hitelesíthető.-< Ezzel egyúttal meg van határozva a bélyegmentesség köre is, minden azon kivül eső esetben az aláitás hitelesítése bélyegköteles, tehát a p. k. bíróság felfogása szerint a cégbejegyzés előtt aláírás hitelesítések feltétlenül bélyegkötelesek. Három eset képzelhető : a) hitelesíthető az aláirás a címpéldányon a nélkül, hogy a cég be volna jegyezve és a nélkül, hogy a cégbejegyzés egyidejűleg kéretnék; b) hitelesithető a bejegyzés kérésével egyidejűleg ; c) hitelesithető a bejegyzés után. A vitatott elvi határozat a bélyegmentességet csak az utóbbi c) alatti esetre szorítja azzal, hogy a rendelet 22. §-a szerint a cégek tulajdonosai a törvényszéktől a 10 címpéldány bélyegmentes kiállítását csak a cégbejegyzés megtörténteután kivánhatják. Ám olvassuk el azt a 22-ik szakaszt, vagy akár az egész rendeletet, de a bélyegmentességnek a p. k. biróság által értelmezett ezt a megszorítását abban hiába keressük, ilyen megszorító intézkedés abban nincs; ebből következik, hogy ezen elvi határozat alapja téves, téves tehát maga a határozat és törvényellenes a bélyegmentesség kedvezményének megszorítása. Tekintve azt, hogy a 10 címpéldánynak bélyegmentessége ki van mondva, továbbá, hogy ki van mondva ugyanaz, hogy a dult. És a közvélemény azt hangoztatta, hogy ez meg nem történhetik, ha Billy azonnal elfogatásakor meglyncheltetik. Azért is — a fent idézett Dixon közlése szerint — midőn ugyanazon időben Denverben, Sraith egy hires lótolvaj üldözőbe vétetett s elcsipetett, rögtön bíróságot tartottak felette s a legközelebbi fára felakasztották : »et la conscience publique n'eut plus á gemir. 11 en est généralement ainsi«. (És a közlelkiismeret ki lett elégítve, így van ez általában mindig.)3 A lynchage törvényt elösegélli alkalmazásában az is, hogy az amerikaiak igen hosszadalmasnak találják a jury eljárását. Sok időt vesz igénybe mind a vizsgálat, mind az Ítélethozatal, mi ellen még további többrendbeli orvoslatok engedtetnek meg. Hiszen — mondják az amerikaiak — ennek vége hossza sincs »et dans bién des cas — mondják — lepeuple n'apasle t e m p s d'a ttendre ou n'e s t p a s d'h u m e u r á laisser trainer les choses.« »11 est le maítre — táviratozták tavaly az orleansi esetkor B 1 a i n n e k, a külügyérnek — il fait les juges, et lés legislateurs ; il faut donc que le gouvernement et la justice marchent á son gré. S'il lui piait de ne pas laisser íme procédure s'eterniser, son intervention devient légitime«. (És a legtöbb esetben nincsen a népnek ideje a várakozásra és nincsen kedve az ügy húzódását elnézni. A nép az ur, ő csinálja a biráfcat s törvényhozókat; kell tehát, hogy a kormány s jogszolgáltatás az ő akaratját kövesse. És ha annak tetszik, hogy a procedúra a végtelenig el ne húzódjék, közbenlépése jogos leend.) Ez a lynchage rendszerének szentesítése a mai előhaladott civilisált kor ellenében is Az pedig, hogy a nép mintegy kényszerítve látja magát a közbelépésre s magát a biróság helyébe állítja, egy fő okát abban is találja, hogy az amerikai bírák megvesztegethetők. Ezen, a jogszolgáltatás tekintetében a legsu'yosabb vád, egy negyedszázad óta folytonos tárgya az amerikai lapoknak, s az számtalanszor 3 A. D e s j a r cl i n s : La loi de Lynch. vitetett a congressus tribünjére is s nem jelenik meg figyelembe vehetőértekezés Észak-Amerika institutiójairól, melyben az ne ismételtetnék. Nagy alkalom erre különösen az u. u. t a 1 e s intézménye, azon pótesküdtekké, kik szükség esetén az utolsó percben hivatnak meg az esküdtszék completirozására. Bizonyos emberek keresetet űznek — mint professionatus esküdtek — ezen hivatásból, mindig titkos remuneratióra számítván, a mit rendesen élveznek is. Ezen folytonosan gyakorlott csatlakozásuk a rendes esküdtekhez, a legilletékesebb körök által ugy jellemeztetik, mint az amerikai democratiának folyton vérző sebe. Es a népnek ezen tudata, azon felül, hogy a magistratura romlottsága miatt törvény utján elégtételt s igazságot hasztalan keresvén, a brutális lynchelésre szánja magát: még más bosszúálló vérengzésekre is vezet. Ilyen volt azon lynchage Missouriban, mely már nem a négerek, nem a rablók ellenében gyakoroltatott, hanem fontosb egyéniségek bünhöilésére. Ott ugyanis néhány év előtt, feldühödve a magistratura corruptiójának vért lázitó eredményei felett, egy bírót és egy attorneyt, sommás uton kivégezte, meglynchelte azért, mivel gyanúba vétettek, hogy egy gonosztevő bandával összejátszottak. Ez szolgált ürügyül vagy alapul az új-orleansi lynchelésre is 1891. évi márc. 14-én. A New-York Héráidban márc. 18 ka nyíltan kimondatott, hogy az esküdtek magokat megvesztegetni hagyták. Egyikök, Seligman, a lynch után megszökött, mi azon gyanú mellett bizonyított. Es csakugyan egyik esküdt, Mackelay vizsgálatot kért és felfedezte, kinyilvánította, hogy a népnek joga volt öt collegáját gyanúsítani, csak hatan szavazván a vádlottak bűnösségére. Ugyanazon hirlap közölte azt is, hogy O'iMalley detectiv, H a védelem bizonyítékainak összeszerzésére bizalott meg s a lynch, után Texasba szökött, önmaga adta át a díjat az esküdteknek. És csakugyan ezen detectiv s két esküdt azon alapokon vád alá is helyeztettek.