A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 45. szám - Polgári perrendtartási elvek

A J O Gr. 179 az ügyrendben megszabandó hatáskörű ügyvezetőt alkalmazzon s az alapszabályok ehhez képest módosittassarak, a keresethez A) a. mellékelt meghívásban csak általános kifejezéssel : »az alapszabályok megfelelő módositása« jeleztetett s igy az az 1875. évi XXXVII. t.-c. 177. §-ának megfelelő részletes tárgymegjelölésuek s ekként szabályszerüleg kelőén közzé tekintheiő nem lévén, az 1875. évi XXXVII. '.-c. 177. §-a szerint a közgyűlés által a részvénytársaság belszervezetét gyökeresen módosító eme tárgylelett érvényes határozat hozható nem volt. (1892. május 25. 2,687. sz. a.) A Hl. kii. Curia: A másodbiróság Ítéletének megváltoztatásával az első fokban eljárt nyiregyhá/.ai kir. törvényszéknek Ítélete hagyatik helyben, a keresk. törv. 177. §. és az alperes részvénytársaság alapszabályai 7. §. alapján is azért: mert ugy a hivatkozott törvénytétel, valamint az alapszabályok vonatkozó rendelkezése a közgyűlés tárgyátképezendő sorozatnak megjelölését rendelik ugyan, de az, hogy a tárgysorozatban a közgyűlés elhatározása alá tartozó kérdéseknek mily alapon és ra ly irányban ajánlott megoldása tekintetében a részletes adatok és igazgatósági javaslatok is eleve közzététessenek, előírva nincs, a megtámadott közgyűlési határozat alapjául szolgált árgysorozat tehát a törvényben előirt kelléknek megfelel. (1893 szept. 13. 1,204. sz. a.) A tőzsdehíré <ág illetékessége nem kereskedő állal kiállított bou alapján. D. Mátyás budapesti kereskedőnek Sp. Jakab budapesti lakos haszonbérlő ellen 1892. szeptember 12-én 580 frt s járul, iránt 1,815/1891. szám alatt indítóit perében a budapesti tőzsdebiróság (elnök: Aebly Adolf; választott bírák: Ullmann Emil, Xeumanu Frigyes, Holitscher Vilmos és Krausz Lajos tőzsdetanácsos urak) 1892. november 25-én illetékességét megállapította a következő indokokból: Alperes a kereset alapját képező és ezen választott bíróság illetékességének kifejezett kikötését magába foglaló A) alatti bon valódiságát és általa történt aláírását nem tagadta, valamint nem tagadta, hogy felperes bejegyzett kereskedő s hogy ennélfogva az A) alattiban foglalt ügyiét felperesre nézve kereskedelmi ügyletet képez. Ennek tekintetbevételével alperesnek kellett volna igazolnia azon állítását, hogy az A) alatti bonban foglalt követelés nem marhaszállitási, hanem oly ügyletből ered, mely az i881 : LIX. t.-c. 94. §-ának d) poutjában felsorolva nincsen. Alperes ezt tenni meg sem kisértvén, az illetékességet az 1881 : LIX. t.-c. 94. §-ának d) pontjában hivatkozott ker. törv. 258. §-ának 1. pontja alapján meg kellett állapítani. A budapesti kir. itélő tábla alperes felfolyamodásának 1892. dec. 29-én 4,952/V. 1892. sz. a. helyt nem adott a következő indokokból: Bár az elsőbiróság a bírói hatáskör megállapításánál a fenforgó esetben helytelenül hivatkozott a ker. törv. 258. §. 1, pontjára: mégis helyesen állapította meg jelen keresetre nézve bírói hatáskörét az általa erre vonatkozólag felhozott egyéb indokok alapján és főleg azért, mert felperes, ki kereskedő, a kereset alapjául szolgáló kötelező jegyben kitett összeget marhaszállitásból foiyólag követelvén, az ellenkezőnek igazolásáig azt kell vélelmezni, hogy a kereskedő felperes az állítólag szállított marhákat a szállítás céljából mástól szerezte meg s hogy igy a követelés alapját képező ügylet felperesre nézve a ker. törvény 258. §-ának 2. pontja értelmében kereskedelmi ügyletet képez ; s mert alperes ennek ellenkezőjét nem bizonyította, az eljáró vál. bíróság illetékessége tehát a nem kereskedő alperessel szemben az 1881: LIX. t.-c. 94. § a dj pontja értelmében hatályosan ki volt köthető. Az ügyletek színleges voltára alapított kifogás a per érdemére tartozik. (A kir. Curia 53. sz. polgári döntvénye.) H. Manónak M. Ármin ellen 730 frt s járulékai iránt 1,138. 1893. sz. a indított perében 1893. július 20-án hozott s a budapesti tőzsdebiróság illetékességét megállapító végzés ellen alperes által közbetett felfolyamodásnak a budapesti kir. itélő tábla 1893. augusztus 16-án 3,515. sz. a. helyt nem adott a következő indokokból: Nem lehetett helyt adni a fel folyamodásnak, mert az eljáró választott bíróság helyesen mondotta ki azt, hogy alperesnek a kereseti kötlevelekben foglalt ügyletek színleges voltára alapított kifogása a per érdemére tartozó kérdést képez s ennélfogva a bírói illetékesség kérdésének elbírálásánál figyelembe nem vehető ; és mert alperes a kereseti kötlevelekben foglalt ügyletek tekin- j tétében a kötlevelek aláírása által magát a tőzsdei választott bíróságnak alávetette, ez pedig a m. kir. Curia 53. számú polgári teljes ülési döntvénye értelmében elégséges a tőzsdei választott bíróság illetékességének megállapítására, az tehát, hogy ennek magát felperes is alávetette légyen, e végett nem szükséges. Bűn-ügyekben. Izraelita imaházban Jeruzsálem pusztulása napján a dobálás bogáncscsal megengedett cselekmény. Ez ellen jogos védelemnek nincs helye. (B. T. K. 79., 191. §§.) A komáromi kir. törvényszék : Sch. Dávidot bűnösnek találja a B. T. K. 191. §-ába ütköző vallás elleni vétségben, továbbá a B. T. K. 301. §-ába ütköző, ifj. Sch. Jakabon elkövetett könnyű testi sértés vétségében s ezen kétrendbeli vétség miatt a B. T. K. 92 §-ának alkalmazásával a B. T. K. 191. §-a alapján 10 frt főbüntetés és 5 frt mellékbüntetés, a B. T. K. 302. §-a alapján pedig 5 frt főbüntetés és 3 frt mellékbüntetésre, behajthatlanság esetén a B. T. K. 53. §-a alapján két és egy és ismét egy és egy napi fogházbüntetésre, az Ítélet jogerőre emelkedése után 15 nap alatt különbeni végrehajtás terhe mellett leendő megfizetésére itéli. A pénzbüntetés az 1887 : VIII. t.-cikkben megjelolt célokra fordítandó. Indokok: A mai tárgyalás adataival be van igazolva, hogy a mulr 1891. augusztus 13-ik napján Magyar-Szögyénben az ottani izraeliták az imaházban, mint Jeruzsálem pusztulása emlékünnepén, isteni tiszteletre összejöttek ; s miután ezen a napon az izraeliták vallási szokásai megengedik azt, hogy az imaházban a fiatalok, sőt még az idősebbek is bogáncscsal egymást megdobhatják, a panaszos Sch. Márkus kiskorú fia ifj. Sch. Jakab bogáncscsal többször megdobta vádlottat Sch. Dávidot, vádlott Sch. Dávid ifj. Sch. Jakab hajigálása miatt felindulván, az ima alatt, tehát a vallási szertartás folyamában ifj. Sch. Jakabot arcul ütötte. Igazolva van, hogy vádlott Sch. Dávid az által, hogy ifj. Sch. Jakabot az imaházban arcul ütötte, a vallási szertartást megzavarta, oly lármát idézett elő, hogy az imádkozó hívekből többen abban hagyván az imádkozást, az imaházból megbotránkozva távoztak el, igazolva van továbbá a panaszlevél mellett fekvő orvosi látlelettel, hogy ifj. Sch. Jakab az által, hogy a vádlott részéről arcul üttetett, a fülén a hallásban oly sérelmet szenvedett, a mely testi sérelem következtében 8 napig gyógykezelés alatt levő beteg volt. Tekintve, hogy vádlott Sch. Dávidnak cselekménye a B. T. K. 191. §-ába ütköző vallás elleni, továbbá a B. T. K. 301. §-ába ütköző súlyos testi sértés vétségét foglalja magában, ugyanazért vádlottat ezen két vétségben vétkesnek kellett kimondani. A büntetésnél enyhítő körülménynek vette a bíróság azt, hogy a sértett ifj. Sch. Jakab maga volt az oka annak, hogy bántalmaztatott, mert a hit alatt meghallgatott Cl. Lajos tanú azt igazolja, hogy a vádlott kitért a sértett dobálódzásai elől, de ifj. Sch. Jakab tovább is dobálta vádlottat. N. Samu pedig azt állítja, hogy ő meg is intette ifj. Sch. Jakabot, hogy ne dobálja az idősebb embereket, de Sch. Jakab nem hallgatott az intésre. Ezen enyhítő körülménynél fogva alkalmazta a bíróság a B. T. K. 92. §-át és ezért büntette vádlottat a fogházbüntetés helyett az enyhébb pénzbüntetéssel. (1892. június 7-én, 1,855. sz.) A győri kir. itélő tábla: A kir. törvényszék ítéletét megváltoztatja s vádlott Sch. Dávidot az ellene emelt vád s következményeinek terhe alól felmenti. Indokok: Vádlott beismerte ugy a vizsgálat, mint a végtárgyalás során, hogy 1891. évi augusztus 13-án a templomban ifj. Sch. Jakabot arcul ütötte, a mire lárma támadt s a tanuk vallomása szerint oly botrány idéztetett elő, hogy a templomból többen is eltávoztak; az 1. naplószám alatti orvosi látlelet pedig azt igazolja, hogy ifj. Sch. Jakabnak jobb arca felén s szeme alatt bőre elszinesedett, mely elváltozások 8 napon belül gyógyultak. Ekként vádlott ugy a B. T. K. 191. §-ába ütköző vallás elleni vétség, mint a B. T. K. 301. §-ába ütköző könnyű testi sértés vétségének vádjával jogosan terhel he lőnek látszik. Ámde vádlott Sch. Dávid ugy a vizsgálat, mint a végtárgyalás során védelméül arra utalt, hogy ifj. Sch. Jakab, a ki a kérdéses alkalommal a háta mögött ült, őt bogáncscsal dobálta, illetve bogáncsot rakott a nyakába s ezt ismételte, dacára annak, hogy vádlott előbbi helyét elhagyva, tovább ült s igy a fiú rakoncátlankodása és boszantása elől kitért; ifj. Sch. Jakab ezen boszantása tette azonban őt annyira ingerültté, hogy a boszantás elhárítása és megtorlásul őt egyszer arcul ütötte. Cl. Lajos, N. Samu és F. Lajos tanuk vádlott e védekezését nemcsak hogy megerősítették, de N. Samu saját vallomása szerint még figyelmeztette is ifj. Sch. Jakabot, hogy hagyjon fel Sch. Dávid boszantásával: ennélfogva nyilvánvaló, hogy ifj. Sch. Jakab, a kit K. János is rossz, még felnőtteket is boszantani szokó fiúnak jellemez, az izraeliták azon szokását, hogy Jeruzsálem pusztulása ünnepén a templomban bogáncscsal dobálóznak, arra használta fel, hogy Sch. Dávid vádlottat felboszantsa s abból csúfot űzzön. Minthogy pedig a templomban, mint isteni tiszteletre szánt helyen, nincs oly közeg, mely az egyesek boszantása és csúffátételére célzó cselekedetek elleni védelemre kötelességszerüleg hivatva s igy igénybe vehető is volna; s minthogy Sch. Dávid egyszer ülőhelyét megváltoztatva, ifj. Sch. Jakab boszantása elől már kitért s Sch. Jakabot csak akkor csapta arcon, a mikor az, az ő boszantására célzó bogáncsdobálást még ezután is folytatta: ennélfogva, tekintettel arra, hogy Sch. Dávid a fenforgott viszonyok között az ő csúffátételére célzott bogáncsdobálás elhárítására jogosítva volt: a kir. itélő tábla vádlott javára a B. T. K. 79. §-a által meghatározott jogos védelmet megállapíthatónak találván, Sch. Dávid ténye beszámithatóságát kizártnak tekinti s ennek folytán az ellene emelt vádak s következményeinek terhe alól való felmentését találta indokoltnak. (1892. szeptember hó 22-én, 2,524. szára.) A m. kir. Curia: Tekintve, hogy jogos védelemnek jogtalan támadással szemben van helye; tekintve, hogy az eljárásnak adatai szerint, az izraelitáknál ősi egyházi szokásképen van