A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 40. szám - A kamatokról,mint a keresetnek és itéletnek tárgyairól 3. [r.]

282 A 83. §. feljogosítja a birót, hogy a tanú megidézését, vagy megkeresés útján való kihallgatását bizonyos költségösszeg letételétől teheti függővé és ehhez második bekezdésében súlyos jogkövetkezményt kapcsol. A 88. §. az eddigi civilis eljárásban egészen szokatlan bizonyítási módról, az ellentétesen valló tanuk szembesítéséről, a 90. §. pedig arról intézkedik, hogy a tanú az ügyre vonatkozó eredeti okiratot felmutatni köteles. Végül a 91. §. kimondja, hogy a tanú megesketése mellőzhető és pedig a mennyiben a felek jelen vannak, azok meghallgatása után. Már most kiindulva abból a tényből, hogy sok per olyan, a melyben a felek részben nem a perbíróság területén laknak, a perbíróság egyes területrészeinek a saját és a szomszédos járásbíróság székhelyére tekintettel kedvezőtlen fekvésű területrészeiből és viszont a következő anomáliák származhatnak: 1. Ha a fél a szomszédos járásbíróság területén, de a járásbírósága székhelyétől távolabb lakik, a per kezdetétül végéig messze földet többször bejárni kénytelen, mert illetékes járásbírósága a szomszéd városban lévő járásbíróságtól 40 — 50 kilométerrel távolabb fekszik. 2. Azokra a tanukra nézve, a kik hasonló kedvezőtlen fekvésű lakhelylyel bírnak, t. i. a saját járásbíróságuk székhelyéhez sokkal távolabb, ellenben a szomszédos járásbíróság székhelyéhez közelebb laknak, ugyanaz a fátum áll be, mert a törvény b2. §-a csak akkor előnyös, ha a tanú a perbíróság által idegen, de a saját járásbírósága székhelyétől messzebb eső területről idéztetik. 3. Ha olyan tanú hallgatandó meg, a ki a perbíróság székhelyéhez közelebb lakik, megint csak a perfél húzza a rövidebbet, mert a tanú megidézésével járó költségtöbblet első sorban őt terheli. Ha pedig a bíróság ilyen esetben a felet megfelelő költségösszeg letételére kötelezi és a fél pénzzel nem rendelkezik, bizonyítéka érvényesítésétől esik el és ennek következményét kell elszenvednie. 4. Két tanú a perben ellentétesen vall. Egyik tanú sem lakik a perbíróság, hanem mindkettő a két szomszédos, tehát idegen járásbíróság területén és pedig egyik az idegen, a másik a perbíróság székhelyéhez közelebb, pl.: az idegen járásbíróság szélén. Szembesitendők lévén, egyikők mindenesetre aránytalanul nagyobb idővesztésnek és költségnek lesz kitéve, akár a perbíróság által akár megkeresés útján történik a szembesítés. 5. Végre ha a bíró a megkeresés jogsegélyét veszi igénybe, akkor a közvetlenségen és szóbeliségen ejt csorbát, a saját tapasztalata impressióitól elesik s a vezető fonalat kezéből elveszíti. A szembesítés, továbbá a tanúi vagy a fél kihallgatása stb. ily esetben ugyanis csak a másolat benyomását fogja tenni, már pedig ahhoz, hogy a biró találó kritikát gyakoroljon és alapos ítéletet hozzon, eredeti felvétel és a képnek szemei előtt eredetben elvonulása szükségesek. Nagyon természetes, hogy valamint nem lehet kívánni, miszerint a bizonyítékok egyedül a perbíróság területéről szedessenek, ép ugy lehetetlen oly kikerekités, a mely az előál Iható esetek mindegyikével quadrál. De egy bizonyos és ez az, hogy ha a szóbeliséget és közvetlenséget, mint szabályt és vezéreszmét keresztülvinni akarjuk, a bíróságok területeit akkép kell megállapítani, hogy a jelenleg fennálló aránytalanságok lehetőleg megszűnjenek. Az emberileg célravezető remedium ehhez, az 1890. évi XXIX-ik t.-cikkben van letéve. részleteknek megítélésére Unger által fogalmazott es másrészt az ez idő szerint különösen a kamatokra vonatkozók- használt ítéleti formula közötti különbségeken alapszik. TJDo-er szerint ugyanis azon esetben, ha az ítélet a jovo részletek hánt marasztalást tartalmaz, ennek formulája ugy szol, ho-y »al peres köteles az ítélet jogerőre emel kedéséig lejárt részleteket 14 nap alatt, a jövőben A kamatokról, mint a keresetnek és ítéletnek tárgyairól. Irta : RATVAY GYULA, eperjesi kir. törvényszéki aljegyző. III. De menjünk tovább. U n g e r szerint a biró »bizonyos körülmények között« alperesnek »a jövő részleteknek lejárat utáni fizetését* hagyja meg. Ez pedig a kamatokra nem vonatkozhatik mert hisz szerinte a kamatok általában »von dem und dem Tag an bis zum Zahlungstag« lesznek mindig megítélve, a mibe semmiképen sem lehet bele érteni az előbbi szerint megkívánt azon speciális meghagyást, hogy alperes a jövő részleteket és pedig lejárat után azonnal fizesse meg. Még kevésbé lehet ily értelmezésnek helye akkor, midőn a biró a kamatokat nem is ugy, mint Unger a teljesítési időnek teljes mellőzésével, t. i. »von dem und dem Tag an bis zum Zahlungstag«, hanem a tökével együtt »14 nap alatt« rendeli megfizetni. Ennek folyományát képezi azon további megjegyzés, mely általában a jövő lejárán dókat azonban havon kint előre (hazai unk szerint mindezenfelül ez utóbbi részleteket is — mint pl. élelmezvényeknél - külön-külön 14 nap alatt) különbeni végrehajtás terhe alatt megfizetni*, mig ellenben a kamatok megítélésére rendelkezésünkre álló intézkedő ítéleti formula szerint »a 1 p e r e s köteles a tőkét s ennek kamatát 14 nap alatt különbeni végrehajtás terhe mellett megfizetni«, mely két formula között a lényeges különbség el nem tagadható, de ennek alapján tekintettel az előbb is már kiemelt eltérésekre — tagadhatlan az is, hogy mindaz, a mit Unger a fentebbiekben általában a jövő részletekre nézve és kifejezetten a jövőben lejárandó kamatokra vonatkozólag is mond, a kamatokra tulajdonképen nem alkalmazható. De akkor hát e tekintetben mi álljon a kamatokra nézve:* Ezek után csak két eset képzelhető, és pedig vagy az az eset áll, hogy a kamatok tekintetében más elvek az irányadók, melyeket Unger külön kiemelni elmulasztott, a mi azonban kevésbé valószínű, vagy az az eset, hogy a kamatoknak jövőben lejárandó részletei egyáltalában meg nem Ítélhetők, a mit ezúttal vitatunk. Különben térjünk még egyszer vissza Ungernek azon kijelentésére, hogy a biró csak »bizonyos körülmények« között hagyhatja meg a jövő részleteknek végrehajtás terhe melletti megfizetését, a mely eset szerinte, a kamatokat nem emiitvén, szabály szerint az élelmezvényeknél fordul elő. Ezzel egyidejűleg vegyük tekintetbe U 11 m a n nak a közfelfogással _ egyező következő szavait : »Die Kondemnation besehránkt sich auf pr'ásente Leistungen; künftige Leistungen kann der Kláger nicht beanspruchen, daher auch der Richter nur feststellen, nicht aber auftragen. Zugelassen wird Kondemnation auf künftige Leistung bei Klagen auf A 1 i m e n t a t i o n ; sie ist gesetzlich zugelassen bei Klagen auf Raumung und Übergabe des Bestandobjectes, und auch zuzulassen bei allén Kündigungsklagen,« (Das österr. Civilprocesrecht 237. 1.) vájjon nem fogunk-e bizonyos rokon értelmet felfedezni e két kijelentés között és vájjon feltehetö-e, hogy Ullmann is puszta elnézésből mellőzte a kamatoknak felsorolását akkor, midőn arról volt a szó, hogy kivételesen mily jövőbeli szolgáltatások lehetnek condemnatio tárgyai ? A mint nem lehet feltételeznünk azt, hogy Unger a jövő részletek megitélhetőségéről szólva csupán elnézésből nem terjeszkedett ki azon netaláni különleges elvek ismertetésére, melyek kivételesen a jövőben lejárandó kamatok megitélhetősége kérdésében érvényesek, éppen oly kevéssé lehet elfogadnunk azt, hogy Ullmann a kérdéses helyen csakis véletlenségből, avagy ehhez hasonló más jelentéktelen okból nem emiitette meg a kamatokat is. Hogy e körülménynek, valamint az emiitett ellenmondásoknak és ellentéteknek fenforgása valamely közös alap—okra vezethető vissza : az az elmondottak után több mint bizonyos; hogy mi legyen ezen alap —ok: arra nézve aligha alaptalan azon feltevés, hogy a kamatoknak jövőben lejárandó részletei egyáltalában meg nem ítélhetők, mert hisz okvetlenül ide vezet bennünket azon körülmény, hogy az ezen feltevéssel ellenkező felfogás a részleteket illetőleg teljesen rendezetlen, sőt hogy maga az alap, melyen e felfogás áll, körülményesen meghatározva és határozottan megállapítva mindeddig nem lett. 1. Ungernek — mint láttuk — a mai gyakorlattal egyezöleg az az álláspontja, hogy akkor, midőn az Ítélet akként szól^ hogy: »adós köteles a tökét s ennek ettől meg ettől a naptól járó kamatait 15 nap alatt, különbeni végrehajtás terhe mellett megfizetnk ; a kamatok, legyenek azok szerződésiek vagy törvényesek, mindig a tőke visszafizetéséig vannak megítélve, melylyel szemben mi az előrebocsátottak nyomán azon feltevéshez jutottunk, hogy : az itélet akkor, midőn az idézett formulában jut kifejezésre, csakis az itélet meghozataláig lejárt kamatrészletekre nézve tartalmazhat c o n d e m n a t i ó t. Hogy e feltevésünk indokolt, azt már az előbbeniek eléggé igazolják; de hogy vájjon egyúttal alapos-e, ez iránt ugy nyerhetünk tájékozódást, ha további vizsgálódásunk alapjául a kérdéses formulának szószerinti közvetlen értelmét fogadjuk el. Azt, hogy e formulának mi a közvetlen értelme, aligha szükséges bővebben bizonyítani, ha annak a kamatokra vonatkozó rendelkezését — nem mint itébti rendelkezést, hanem mint pl valamely közönséges kikötést veszszük bonckés alá. Ha azon eset fordulna elő, hogy a hitelező kikötné, miszerint az adós köteles a tokét es ennek kamatait lh nap alatt megfizetni: lehetne-e kétségünk az iránt, hogy a hitelező mely kamatoknak megfizetését kötötte ki ? Minden bizonynyal csak azoknak megfizetését, melyekre a kitűzött időig követelési joga lesz, azaz e szerint az említett kikötőnek közvetlen értelme csakis azon kamatokra vonalköz-