A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 39. szám - A német jogászgyülés - Birák és ügyvédek

A JOG. 155 vezetve nincsen, a bíróság pedig arra, hogy felek részére bizonyítékokat hivatalból beszerezzen, hivatva nem levén, a csödiratok beszerzését el nem rendelhette; minthogy végül alperes a felperes által neki kinált főesküt arra, hogy a kereseti árúkat töle vásárolta s hogy a kereseti összeggel adósa maradt, továbbá, hogy a D) és E) alatti váltók értékét a számlabeli árúkban meg nem kapta, sem el nem fogadta, sem felperesnek ellenkező értelemben leteendőleg vissza nem kínálta ; ennélfogva öt felperesi kérelemhez képest a kereseti töke és jár. fizetésére is kötelezni kellett. A budapesti kir. itélö tábla (1891. dec. 2-án 2,829. sz.): Az első bíróság Ítéletét megváltoztatja s felperest keresetével elutasítja. Indokok: Az 1881: XVII. t.-c. hatályba léptetése tárgvában 1881. november 4-én kiadott igazságügyministeri rendelet 13. §-ában tüzetesen fel vannak sorolva az 1881 : XVII. t.-c. azon fejezetei és szakaszai, melyek olyan esődpereknél, hol az 1810 : XXII. t.-cikkben szabályozott valódisági Ítélet már meghozatott, alkalmaztatott, ezek között azonban a hitelezőknek a csőd megszüntetése utáni jogokat szabályozó 237. és következő szakaszok felvéve nincsenek. Ebből folyólag nem szenved kétséget, hogy annak a kérdésnek elbírálásánál, vájjon az a csődhitelező, kinek követelése az 1810: XXII. t.-c. hatálya alatt lefolytatott csődperben valódinak Ítéltetett, de a valódinak elismert követelése a felosztáskor a tömeg elégtelensége miatt kielégítést nem nyert, a csőd megszüntetése után követelésének kielégítését keresendő, minő joglépéseket tehet vagy tartozik tenni, az 1810 : XXII. t.-c. szabványai az irányadók. A most felhívott törvénycikk 117. §. szerint, ha bukottnak oly vagyona fedeztetik fel, mely a csődtömeghez tartozott volna, joga van azoknak a hitelezőknek, kik a csődtömegből teljes kielégítést nem nyertek, az emiitett vagyonra bírói foglalást intézni, vagyis a vagyonnak a ki nem elégített hitelezők javára a valódisági és osztályozási ítéletek szerint leendő felosztása céljából zár alá vételét és csődtömeggé alakítását kérni, az 1840: XXII. t.-c. 118. §. szerint pedig ha a bukottra örökség szállott, vagy az bármiképpen ismét vagyont szerzett, a csődperben ki nem elégített hitelezők új csődnek megrendelését kérhetik. Ezekből kétségtelen, hogy a csődhitelező, kinek követelése az 1810: XXII. t.-c. hatálya alatt lefolytatott csődperben valódinak Ítéltetett, de követelése a felosztáskor egészben vagy részben kielégítést nem nyert, a már valódinak megitélt követelése iránt keresetet nem indíthat, hanem kielégíttetést az 1840 : XXII. t.-cikkben szabályozott módon, t. i. új csőd elrendelésének kérelmezésével kell szorgalmaznia, minélfogva az első bíróság Ítéletének megváltoztatásával felperest keresetével elutasítani kellett. A m. kir. Curia (1893 február 3-án 83. sz.): A kir. itélő tábla ítélete megváltoztattatik, a kereseti követelés ebben a perben érvényesíthetőnek kimondatik s a kir. tábla az első bíróság ítéletének érdemleges felülbírálására utasittatik. Indokok: A másodfokú bíróság Ítéletének megváltoztatásával a kereseti követelést ebben a perben érvényesíthetőnek azért kellett kimondani: mert az 1840 : XXII. t.-cikknek azon szakaszai, a melyekre tekintettel a felperesnek az ezen törvénynek hatálya alatt csődbe jutott alperes ellenében fennálló a csődeljárás rendén és valódinak itélt követelését a másodfokú biróság Ítélete szerint ebben a perben nem érvényesíthetőnek mondta ki, ezt a kijelentést nem koadatolják, az idézett törvénynek 117. §. azért nem, mert ebben a perben nincs szó olyan vagyon létezéséről, a mely az alperes ellen folyamatba volt és időközben megszűnt csődtömeghez tartozott volna, a 118. §. pedig a fenti törvény hatálya alatt állandóan követett birói gyakorlat szerint csak feljogosította, de nem kötelezi a hitelezőt arra, hogy adósa ellen a csődeljárás rendén ki nem elégített követelése érvényesítése céljából új csődöt kérjen, miután pedig felperes ezzel a joggal élni nem kiván, jogosítva van követelését ebben a perben érvényesíteni. Mindezeknél fogva, miután a másodfokú biróság a követelés érdeme felett nem határozott, ugyanaz az első fokú biróság ítéletének felülbírálására utasíttatott. Birtokkáboritási perben a keresetben a per tárgyát képező ingatlan pontosan megjelölendő és ennek kijelölése nélkül érdemleges ítélet nem is hozható. A keresetlevél ily esetben hiánypótlás végett felperesnek visszaadandó. A szászvárosi kir. jrbság (1892. nov. 21. 2,507. p. sz.): Dr. Klein Ármin tiszti ügyész által képviselt Szászváros közönsége felperesnek, dr. Muntean Aurél ügyvéd által képviselt B. Nicolae alperes ellen sommás visszahelyezés iránt indított perében a következőleg itélt: Alperes az által, hogy Szászváros városának tulajdonát képező »Vejile-Korbuluj« nevü erdőrészletben 5 darab bükkfát levágott s ezen területet elfoglalta, birtokháboritást követett el, köteles ezért 8 nap s végrehajtás terhe alatt az előbbi birtokállapotot helyreállítani. Indokok: A visszaérkezett vevény tanúsága szerint szabályszerűen megidézett alperes a tárgyaláson nem jelenvén meg, ő a trt. 111. §-a alapján volt elmarasztalandó, stb. A kolozsvári kir. itélő tábla (1893. jan. 18. 5,621. p. sz.): A kir. járásbíróság ítéletét megváltoztatja és felperest keresetével elutasítja, stb. Indokok: A kereset szerint Szászváros közönsége Sebeshely »VejiIe-Korbuluj'< határrészben fekvő erdejének az a részlete képezi a per tárgyát, melyet alperes állítólag 5 darab bükkfa levágása által elfoglalt. Ezt azonban felperes sem az elfoglalt terület nagysága, sem szomszédok vagy határvonalak megjelölése által körül nem irta, hogy azon az alapon a helyszínen megtalálható lehessen, minélfogva alperesnek a tárgyalásról való kimaradása következtében, bár ha arra kellően megidézve volt, nem tekinthető oly kereseti állitások beismerőjének, melyek alapján ellene végrehajtható Ítéletet hozni lehetne ; ezért az elsőbiróság ítéletének megváltoztatásával felperest határozatlan keresetével el kellett utasítani, stb. A m. kir. Curia (1893. jul. 20. 2,995. p. sz.): Tekintve, hogy felperes keresetlevelében a per tárgyát képező ingatlant közelebbről meg nem határozta s az elöljáróság, habár alperes a tárgyalásra meg nem jelent, ezen hiány pótlása végett a keresetlevelet felperesnek vissza nem adta; a per térgyának közelebbről való megjelölése nélkül pedig érdemleges határozat nem hozható ; mindkét a'sóbiróság Ítélete az 1868. évi LIV. t.-c. 108. §-a alapján feloldatik s az elsőbiróság arra utasittatik, hogy a helyszínen kitűzendő tárgyalás alkalmával s a peres felek meghallgatásával felperesnek adjon alkalmat arra, hogy a peres területet közelebb jelölhesse meg, készítsen a peres területről vázrajzot s a kifejtendőkhez képest hozzon a kereset felett új határozatot. Bűn-ügyekben. Adalék a becsületsértés vétségéhez. A kaposvári kir. járásbíróság (1892. március 19. 758.). : F. Lipót vádlottat a btk. 261. § ába ütköző becsületsértés vétségében vétkesnek mondja ki s ezért 200 frt pénzbüntetésre ítéli, ellenben vádlottat a kbtk. 75. §-ába ütköző közrend elleni kihágás vádja, valamint viszonvádolt dr. F. Gyula panaszlót a btk. 258. §-ába ütköző rágalmazás és a 261. §-ba ütköző becsületsértés vétsége vádja alól felmenti. Indokok: Vádlott F. Lipót beismerte, miként folyó évi február 22-én délelőtt magánvádló dr. F. Gyula ügyvédet, a midőn a kir. törvényszék pertárából hazafelé ment, az utca járdáján arcul ütötte, a védelmül felhozott tényállás, magánvádló dr. F. Gyula önbeismerése s vádlott által hozott tanuk, dr. F. Mór ügyvéd, dr. R. Jenő ügyvéd, dr. E. Jenő törvényszéki jegyző és Cs. Ede ügyvédjelölt egybehangzó vallomásaikkal a következőkép igazoltatott. Ugyanis vádlott F. Lipót a mondott időben délelőtt dr. R. Jenő ügyvéd mint főnöke utasításából (kinél mint irnok lévén alkalmazva) utána a kir. törvényszék pertárába iratokat vitt, a midőn a pertári helyiségbe belépett magánvádló dr. F. Gyula ügyvéd a pertárban jelenvoltak előtt felszólította B. Jenő pertárnokot, hogy intézkedjék az iránt, hogy a pertárba mindenféle rovott életű emberek be ne járjanak, mert ha az asztalon szabadon fekvő actacsomókból valamely irás elvész, azért az ügyvédi kar felelősséget nem vállal, erre, a mikor dr. R. Ernő ügyvéd és Cs. Ede ügyvédjelölt kérdést intézett dr. F. Gyulához, hogy ezen nyilatkozata kire vonatkozik, mire magánvádló dr. F. Gyula azt mondotta, hogy senkire másra, mint F. Lipótra, erre utóbb nevezett a pertárból ezen szavakkal távozott, hogy majd ezért leszámolunk F. úrral. Magánvádló, a midőn kevés idő múlva dolgát végezte, a pertárból szintén távozott s midőn irodája felé az utcajárdán haladt, vádlott F. Lipót vele szemközt jővén, őt arcul ütötte s mivel nála védelemre szolgáló eszköz nem volt, vádlott pedig tovább haladt, magánvádló utána azt kiáltozta, fogjátok meg a gazembert. Mivel vádlottnak általa beismert tette, hogy magánvádlót arcul ütötte, a btk. 261. §-ába ütköző becsületsértés vétségét képezi, őt abban vétkesnek kimondani és elmarasztalni kellett. A büntetés kiszabásánál azonban súlyosító körülményül volt tekintendő magánvádló társadalmi állása, ki ellen a sértés elkövettetett és viszont enyhítő körülményül volt tekintendő vádlottra nézve magánvádló előbb kevéssel az előtt a pertárban vádlott ellen elkövetett azon ténye, hogy vádlott jelenlétében s a pertárban jelen levők előtt arra hivta fel a pertárnokot, hogy intézkedjék az iránt, hogy a pertárba mindenféle rovott előéletű emberek be ne járjanak, mert ha az asztalon fekvő aktacsomókból valamely irat elvesznék, az ügyvédi kar felelősséget nem vállalhat, s a midőn magánvádlóhoz dr. R. Ernő ügyvéd és Cs. Ede azon kérdést intézték, hogy kire vonatkozik ezen nyilatkozata, azt válaszolta : »természetesen senkire másra, mint F. urra« s ez által F. Lipót vádlottat felingerelte. Mely súlyosító és enyhitő körülmények összehasonlítása s tekintetbe vétele mellett vádlott F. Lipótot a rendelkező részben kitett büntetéssel büntetni kellett. Ellenben felmentendő volt F. Lipót vádlott a kbtk. 75. §-ába ütköző közcsend elleni kihágás vádja alól, mert magánvádló dr. F. Gyula az a vádbeli állítása, hogy őt az utcán egyszer arcul ütötte, a kbtk. 75. §-ába ütköző kihágást nem képezi, mert magánvádló nem állította s annál kevésbé bizonyította, hogy vádlottnál verekedő eszköz lett volna s ezen tettéért ellene