A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 38. szám - A magánrendelő intézetek tárgyában

150 A JOG. szék a felek külön követelése felett eljáró két, egyenlően illetékes bíróságnak nem tekinthetők, mert ha a íelperes 3,500 frt készpénzbeli követelésére nézve a szerződés "20. pontja értelmében kikötött sommás bíróság illetékes is, alperes kártérítési követelésére a sommás bíróság kikötése hatálylyal nem bir s alperes követelése felett csak az illető törvényszék lehet illetékes, mert alperes kártérítési követelése az 500 frt készpénzt túlhaladja s mert az 1881 : LIX. t.-c. 13. §-ának 2. a) pontja világosan rendeli, hogv 500 frton felül a sommás eljárás külön kikötése csakis az 1868:' LIV. t.-c. 167. és 168. §-ainak megfelelően kiállított magánokiratban kötelezett s így összegileg is már meghatározott készpénzbeli követelésnél foghat helyet, melyhez azonban alperes kártérítési keresete sem tartozik s arra a sommás bíróság az utóbb idézett törvényszakasz értelmében kiköthető sem volt. Mindez okokból a kereset megszüntethetőnek nem találtatván, az elsőfokú bíróságot további szabályszerű eljárásra utasítani kellett. Az 1876: XVI. t.-c. 5. §-a értelmében a végrendelkező által sajátkezűleg aláirt Írásbeli inagánvégrendelet érvényességéhez az szükséges, hogy a tanuk a végrendeleten bizonyítsák, hogy a végrendelkező az ö együttes jelenlétükben kijelentette, hogy az okirat az ő végrendeletét tartalmazza és azt előttük aláirta, vagy általa önkezűleg aláirtnak elismerte; azt azonban, hogy ezeknek megtörténtét a tanuk külön záradékban bizonyítsák, a liivatolt törvény nem rendeli. A marosvásárhelyi kir. törvényszék: (1891. június 2-án 3,685.) Csongvay Lajos ügyvéd által képviselt M. B. Pál, mint kiskorú B. Dénes gyámja, felperesnek Dajbukát János ügyvéd által védett Sz. Sára és társai alperesek ellen végrendelet érvénytelenítése iránti perében felperest keresetével, alpereseket viszontkeresetével elutasítja. A perköltségeket felek közt kölcsönösen megszünteti a kir. törvényszék. Indokok: Felperesnek nem sikerült bebizonyitani azt, hogy örökhagyó nő végrendeleteinek alkotásakor öntudatlan állapotban lett volna, sőt ezzel szemben a kihallgatott tanuk által annak ellenkezője lett bebizonyítva. A megtámadott kétrendbeli végrendelet a törvénynek megfelelőnek volt veendő, mert a végrendeleteken szereplő tanuk vallomásából kétségtelenül megállapítható az, hogy a szóban forgó mindkét okirat örökhagyó nő végakaratát tartalmazza és azokat sajátkezűleg a végrendeleti tanuk együttes jelenlétében aláirta, továbbá, hogy a tanuk örökhagyó nőnek a végrendeleti okiratok aláírását megelőzőleg kifejezett szavaiból és beszédéből megértették, miszerint örökhagyó végrendeletét akarja aláírni s a tanuk is ennek előtternezésére vannak felhiva. Ezen tényállás mellett nem szolgálhat alapul emez okiratok érvénytelenítésére azon körülmény, hogy az 1876 : XVI. t.-c. 5. §. rendeletéhez képest megkívántató záradék hiányzik, mert ez benne foglaltatik a végrendelet szövegében s önként következik, hogy minden oly szóbeli kifejezés és azzal kapcsolatos cselekmény, melyből a végrendelkező abbeli akarata megérthető, hogy valamely okirat az ő végakaratát tartalmazza és azt mint végrendeletet kívánja aláírni, elegendő arra, hogy a bíróság a végrendeletet azon szempontokból érvényesnek tekintse, hogy pedig a végrendeleti tanuk örökhagyó nő cselekményéből ily meggyőződésre jutottak, vallomásaikból kitűnik. Mindezeknél fogva tehát felperest keresetével, ugy alpereseket is viszoutkeresetükkel elutasítani kellett, mert a megtámadott végrendeletben alperesek, ugy felperes is, mint végrendeleti örökös fordulván elő, a viszontkeresetnek helye nem lehet. Miután pedig a megtámadott okmányok csakugyan nélkülözik a törvény által előirt külön záradékot s ez által felperes nem tekinthető alapnélküli perlekedőnek, ennélfogva a perköltségek megszüntetése volt határozandó. A marosvásárhelyi kir. itélő tábla: (1892. január 26 án 5,062.) Az elsőbiróság ítéletét a felhozott indokokból és azért is helybenhagyja, mert miután a végrendeleti tanuk a végrendelet ama zártételét, hogy végrendelkező a megirt végrendeletet az azt aláíró tanuk előtt magáénak ismeri, a végrendeletnek általuk történt aláírása által igazolták és ez által az 1876. évi XVI. t.-c. 5. §-ban előirt kelléknek lényegileg elég tétetett, mindkét végreudeletet érvényesnek kimondani, felperest tehát keresetével elutasítani kellett. A m. kir. Curia. (1893. márc. 22-én 4,123.) A másodbíróság ítélete az 1888. szept. 30-án kelt végrendeletre és a perköltség megszüntetésére nézve helybenhagyatik, az 1888. szept. 15-én kelt végrendeletre nézve ellenben mindkét alsó bíróság ítélete megváltoztattatik s ezen utóbb emiitett végrendelet érvénytelennek kimondatik. Indokok: A végrendelkező által sajátkezűleg aláirt írásbeli magánvégrendelet érvényességéhez az 1876 : XVI. t.-c. 5. S. értelmében az szükséges, hogy a tanuk a végrendeleten bizonyítsák, hogy a végrendelkező az ő együttes jelenlétükben kijelentette, hogy az okirat az ő végrendeletét tartalmazza és azt előttük aláirta, vagy általa önkezűleg aláirtnak elismerte; azt azonban, hogy ezeknek megtörténtét a tanuk külön záradékban bizonyítsák, a most hivatolt törvény nem rendeli. Az 1888. évi szeptember 30-án kelt végrendelet utolsó pontjában benfoglaltatik, hogy a végrendelkező a tanuk jelenlétében ezen okiratot az ő végrendeletének kijelentette és aláirta, a tanuk pedig az ezen tények megtörténtét is magában foglaló végrendeletet aláírták s minthogy valamely okiratnak aláírása annak bizonyításául történik, hogy az aláírás felett irt szöveg tartalma a valóságnak megfelel, a végrendelet utolsó pontjában foglalt tények megtörténte a tanuk aláírásával bizonyítva van. Az 1888. évi szeptember hó 30 án kelt végrendeletből teháf magából kitűnik, hogy az az 1876 : XVI. 5. t.-c. §-ában megszabott alaki kellékeknek megfelel, felperesnek azt az állítását pedig, hogy örökhagyó ezen végrendeletet sajátkezűleg alá nem irta, továbbá, hogy ezen végrendelet alkotásakor sem az örökhagyó végrendelkezésre képes állapotban nem volt, sem a tanuk együttesen jelen nem voltak, a felperes által felhívott tanuk megcáfolták. Az 1888. évi szeptember 15-én kelt végrendelet szövegében ellenben nem foglaltatik bent az, hogy örökhagyó ezen végrendeletet a tanuk jelenlétében irta alá vagy ismerte be annak általa történt aláírását. E szerint az örökhagyó aláírásának valósága a tanuk által a végrendeleten annak aláírásával bizonyítva nincs, ez a hiány pedig az 1876. évi XVI. t.-c. 5. §. értelmében a tanuk vallomásaival nem pótolható. Az 1888. évi szept. 15-én kelt végrendelet tehát az 1876. évi XVI. t.-c. 5. §-ában megszabott alaki kellékeknek meg nem felelvén, azt érvénytelennek kellett kimondani. A másodbiróság ítéletének a perköltség kölcsönös megszüntetésére vonatkozó része azért hagyatott helyben, mert mindkét fél részben pervesztes lett. Kereskedelmi, csőd- és váltóügyekben. A ki valamely keresk. ügylet megkötésére felhatalmaztatott, az megállapíthatja az ügylet összes feltételeit és kikötheti külön meghatalmazás nélkül is a tőzsdei választott biróság illetékességét, illetve ennek alávetheti az általa az ügyletnél képviselt megbízót, minthogy ily kikötés megtehetése az ügylet kötésére jogosult kereskedelmi meghatalmazott jogköréhez tartozónak tekintendő. A budapesti árú- és értéktőzsde választott bírósága: Dr. Pollák Rezső ügyvéd által képviselt »Angol-osztrák bank rétgazdasági igazgatósága Ujvidéken« felperesnek, Fejér Márton ügyvéd által képviselt ^Magyar kender- és lenipar részvénytársaság* cég alperes ellen 2,329 frt 97 kr. és jár. iránti perében a biróság magát illetékesnek mondván ki, alperest kötelezi, hogy felperesnek 851 frt 99 kr. tőkét és jár. megfizessen. Indokok: A C a. kötlevelet, melyben per esetére ezen választott biróság illetékessége van kikötve, alperesi gyár »igazgatósága« nevében L. Róbert igazgató irta alá. A C) a. tehát nem a 2-/. a társulati alapszabályok 2. §-ában foglalt meghatározás szerinti cégjegyzés, hanem a cégnek az üzlet vezetésére jogosított kereskedelmi meghatalmazottjától származik. Minthogy pedig az üzlet vezetésére kirendelt kereskedelmi meghatalmazott jogköre kiterjed mindazon ügyletekre, melyek az ily kereskedelmi üzlet folytatásával rendszerint járnak, minthogy továbbá alperes elismerte, miszerint nevezett L. Róbert fel volt hatalmazva a C) alattiban foglalt ügylet megkötésére és csak ezen biróság illetőségének kikötésére vonatkozó jogosultságát tagadja, minthogy továbbá alperes elismeri, hogy a C) alattiban foglalt ügyletet alperesi társulat nemcsak hogy elismerte, hanem hogy erre vonatkazólag a teljesítést felperestől részben el is fogadta, miből helyesen az következtethető, hogy az ügyletet alperesi társulat a maga egészében, tehát ugy, a hogy ez a C) alattiban foglaltatik, következéskép az abban foglalt ezen kivételes biróság illetékességére vonatkozó kikötést is elismerte: az illetékességet megállapítani kellett. Az ügy érdemében : Alperes a felperesi kereset ellen azon két rendbeli kifogást érvényesiti, hogy a. kereset tárgyát képező 880.98 mmázsányi második kenderküldemény neki Szegeden, mint a kötlevélileg kikötött teljesítési helyén átadva nem lett, azonkívül pedig, hogy általa is szállitottnak és átvettnek elismert első küldemény vételára, részint készpénzben, részint pedig alperes által felperesnek szállított árúk által nemcsak teljesen kifizettetett, hanem még alperesnek maradt felperes ellen fennálló viszonkövetelése. Ezen kifogások elsejére vonatkozólag a kötlevél szerint vitásnak látszik, vájjon a puszta-rózsadombi hajóállomás, vagy pedig — mint alperes állítja — alperesnek szegedi gyártelepe tekintendő-e teljesítési helynek s ennek következtében a felek melyikét terheli az árút ért veszély? Eltekintve azonban ezen kérdéstől s egészen eltekintve attól, hogy a kötlevél szavai szerint felperes szállítási kötelezettségének már az árúnak a rózsadombi hajóállomáson alperes hajójába berakása által mindenben megfelelt, az árút ért veszély alpere3 vevőt terheli még az esetben is, ha a kereskedelmi törvény 344. §-ának második kikezdése értelmében alperesnek szegedi gyártelepe volna teljesítési helynek tekintendő. Alperes ugyanis az árúnak hajó általi továbbítását elismerten magára vállalta s azt tényleg eszközölte is, ugy hogy nemcsak vevőnek, hanem egyúttal szállítmányozónak is tekintendő s