A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 34. szám - Vajkay Károly

24á A J csak a további szakaszokból és az indokolásból elburkoltan veheti") ki, hogy az örökösödési eljárás módjai következők: a) hivatalból való eljárás feltétlenül; b) hivatalból való eljárás feltételesen ; c) eljárás az érdekelt felek kérelmére a hivatalos eljárás rendszere szerint; d) eljárás önjogúak kérelmére az örökségi vagy hagyományi bizonyítvány kiadása iránti kivételes eljárás szerint. Tehát négyféle eljárási mód. Ellenben azokat a főelveket, melyek meghatároznák, hogy emez eljárási módok mellett mi a célja az örökösödési eljárásnak és melyek azok a főtekintetek, melyek az örökösödési eljárásban rendezendők; ezeket az általános rendelkezések című fejezet fővonalakban nem is érinti. Ebbeli kifogásunk ellenébe felhozható volna, hogy a törvényjavaslat mindezt a további fejezetekben a nélkül is részleteiben tartalmazza. Ám, de ez az ellenvetés magára a törvényjavaslat 1. általános fejezetében (1—5. §.) foglalt intézkedésekre, szintén csak ugy felhozható, mert az 1—5. §-ban foglak tételek a további rendelkezésekben szintén bennfoglaltatnak. Miből következik, hogy vagy egyáltalában nem szükséges az 1. fejezet, az 1 — 5. §-ban foglalt általános rendelkezés, vagy pedig, ha ily általános fejezet meghagyatik, a mint, hogy ily nagyobb, terjedelmesebb, rendszeres törvénynél a törvény becsére és könnyebb megérthetésére való tekintetből annak meghagyását a logikai okszerűség kívánja is: akkor az általános rendelkezések című fejezetnek az összes főelveket érinteni kell és egységes irányt kell adnia az eljárás menetére. Tökéletlen volna az általános rendelkezéseket tartalmazó fejezet, ha csupán egy-két főelvet érintene, a lényeges többi főelvet pedig meg sem emliti, hanem azoknak az egész javaslatban szétszórt többi tételeiből való kikutatását a bíróra, vagy ügyfelekre, vagy jogkereső bárki másra bizna, azokat a kutató tanulmány tárgyává engedné át. Mi kir. közjegyzők tehát a különben rendszeres törvényjavaslat correetsége szempontjából az általános fejezetet (1—5. §.) a mondottakhoz képest átalakítandónak tartjuk olyan szövegezés és beosztás szerint, a mint alább B) alatti részletes észrevételeinknél szószerint szövegezzük és ugy, hogy az ötökösödési eljárás egész folyamára kiterjedő összes főirányelvek fentebbi indokolásunk értelmében ezen általános rendelkezések cimű fejezetbe bejussanak. Ezek a módosító javaslatok csak a fejezet alaki szerkezetére vonatkoznak ; de ezen alaki szemponton kívül az eljárási módok lényegére nézve még fontos kifogásaink vannak, a melyeket itt, a most következő pontokban foglalunk össze. II. Másodsorban hibának tartjuk, hogy a javaslat eltér az örökösödési eljárásnál szükséges egyöntetűségtől, mert különböző a rendes eljárástól eltérő szükségtelen különleges eljárási módokat is vesz fel az örökösödési ügyek rendezése körébe és ez által szükségtelenül nehézkesebbé, zavartabbá, lassúbb menetűvé teszi az eljárást; holott épen azok a fontos állami okok, a melyek szükségessé tették és szülőokait képezik annak, hogy az örökösödési eljárás új törvényben szabályoztassék, ugyanezek az okok épen annyi hatálylyal azt is kívánják, hogy az örökösödési ügyek mentül gyorsabban, tehát mentül egyöntetűbb módon rendeztessenek és a zavaró hatással biró különböző eltérések kerültessenek. Ily felesleges külön eljárásnak találjuk mi a törvényjavaslat 4. §-ban, valamint a 98 — 106. §-ban szabályozott különleges eljárást, a mely oly esetekben volna követendő : a) midőn a hagyatékhoz ingatlan javak tartoznak ; b) midőn a mindnyájan nagykorú örökösök, örökségi, vagy hagyományi bizonyítvány kinyerése mellett kivannak a hagyatéki javakra nézve örökségükbe jutni. Az a) pont alatt emiitett esetre nézve igaz ugyan, hogy az ingatlan hagyatékot a rendes eljárás köréből a törvényjavaslat csak 3 hónapi időtartamra vonja ki, a három hó elteltével pedig a hivatalból való rendes eljárást az ingatlanokra is feltételesen elrendeli és igy nagy jogsérelemről szó sem lehet. De ez a halasztó intézkedés mindemellett semmi okszerűségre nem fektethető; sőt ha fontolóra veszszük a magasabb állami érdeket, közszükséget, a mi hazánkban a telekkönyvi jogzavarok végett a birtokviszonyoknak gyors rendezését követeli; továbbá, ha tekintetbe veszszük, hogy a telekkönyvi rendetlenségek elhárítása végett már évek óta különböző apróbb novellaris törvényszakaszok, pótlások alkottatnak, költséges hivatalos apparátusok szerveztetnek, a melyek az égető szükségesség fennállására mutatnak, de azért a telekkönyvek mégis csak rendetlenek és végre, ha tekintetbe veszszük, hogy az ingatlanok körüli jogváltozások keletkezése túlnyomó mennyiségben a halálozásokból származik: mindezen tekintetek folytán ingatlan hagyatékra vonatkozólag az örökösödési eljárásnak három hónapra való felfüggesztését és különleges eljárást nemcsak nem tartjuk indokoltnak, hanem okszerűtlen hibának kell tekintenünk, mely kijelentésünk alatt azt kérjük értetni, hogy oly hagyatékoknál, melyekhez ingatlan javak is tartoznak, az örökösödési eljárást feltétlenül és késedelem nélkül sziutén a hivatalból megindítandó eljárás közé sorozzuk. (Befejezés köv.) QGL Belföld. Fájó gyászhír renditett meg bennünket, mely hazánkban mindenütt őszinte részvétet és bánatot fog kelteni. Vajkay Károly, a budapesti királyi táblának volt kiváló elnöke, a kitűnő jogász és nagy magyar biró, ki csak tavaly vonult nyugalomba, Párádon mult kedden hirtelen jobblétre szenderült. A számára hantolt sir fenkölt szellemű, bátor lelkű, nemes szivű, hazáját mindenek felett szerető férfiút fog takarni. A szabadságharc kezdetén a csatatérre sietett, melyen honunk függetlenségeért, szabadságáért élethalálharcot küzdött a nemzet. Azóta harcolt a szabadelvűségért, a felvilágosodásért, népének haladásáért, a szép- és jóért és az igazságért a jogbau. Előkelő szerepe volt közéletünkben, kiérdemelte rokonszenves elismerésünket működésével, melynek legbehatóbb része a jog az igazságszolgáltatás terén tündökölt. A jogászvilágnak kitűnősége, a birói karnak dísze, mintaképe és büszkesége volt. Harcolt az igazságért ; de a jog szerinte nem volt merev rideg szabály, hanem az erkölcsi világrend tökéletesbitésére szolgáló eszköz ; ítéleteiben nem csupán észszel itélt, de egyúttal szívvel érzett is. ítéleteit alapos törvényismeret, logikus szerkezet, világosság és humanizmus jellemezték. A jog terén szerzett érdemei elismerést találtak az általa elfoglalt birói állás kiválóságában, a budapesti tudományegyetem pedig 1880. évben fennállásának századik évfordulóját ünnepelvén, tudori díszoklevéllel tüntette ki. Szivünk elfogul, ha eltűnődünk, hogy ennyi tudás, ily előkelő szellem, minden szép és jóért lelkesülő sziv, arany kedély, jellem, jóság és tisztán lángoló hazaszeretet örökre elbúcsúzzék tőlünk. De mi más volna képes vigaszt nyújtani mindazoknak, kik szerették, tisztelték, mint az, hogy elmondhatni Vajkay Károlyról: szép és hasznos életet élt. A megboldogult életrajzi adatait a következőkben adjuk : Életrajzi adatok. Vajkay Károly 1825. február 23-ikán született. Atyja a herceg Esterházy-család háziorvosa volt. Jogi tanulmányait a pozsonyi jogakadémián végezte a negyvenes évek elején, ugyanott töltötte a gyakorlati évet is Petrőcz István, Pozsonymegye főügyésze mellett, majd mint királyi táblai jegyző Zárka itélőmester mellé esküdött fel. 1845-ben közügyvédi, a következő évben váltóügyvédi vizsgát tett. Midőn a szabadságharc kitört, honvédnek csapott fel és a harcok közepette hamarosan tiszt lett: szép, vonzó arcú, magas növésű barna ifjú honvédtiszt, telve bátorsággal és lelkesedéssel, mert nemcsak értette, hanem érezte is a kor eszméit. A szabadságharcban mint Ivánka Imre segédtisztje működött, a szabadságharc leverése után pedig besorozták az osztrák seregbe 8 évre közlegénynek. A megtorlás elvakult dühe akkor igy gondolta ki jónak, hogy ezek a besorozott honvédtisztek soha se mehessenek előre, de Vajkay Károly a megaláztatásban is annyira kivált, hogy fölvitte főhadnagyságig és ezred-segédtisztségig. E minőségében hivatalos volt valami fényes estélyre, a hol találkozott a bécsi igazságügymiuiszterrel és őszintén megmondta neki, hogy voltaképpen nem a kard, hanem az igazságügy szolgálatára készült és ahhoz volna most is több kedve. Igy jutott aztán vissza a fővárosba a bírósági pályára, a hol azonban neki is, mint a jó hazafiaknak általában, csak a Bach-rendszer elmultával kezdett igazán hajnallani. 1857-ben még mint huszár főhadnagyot nevezték ki a pesti cs. kir. oszágos törvényszékhez tanácstitkárrá, 1860-ban a székesfehéwári cs. kir. törvényszékhez tanácsnokká s e törvényszékek felosztásánál a pesti kir. táblához tanácsjegyzővé. Ez időtől fogva fokozatosan haladt előre. 1862-ben táblai titkár, 1867-ben a táblánál számfeletti biró lett. 1869-ben a legfőbb itélő táblához ideiglenes minőségben bíróvá nevezték ki; 1870-ben rendes biró lett, két év múlva tanácselnök, 1830-ban e tábla alelnöke, végre 1386. karácsonyán e tábla elnöke lett és e minőségében helyet foglalt a főrendiházban. Gyors haladása mutatja, hogy milyen biró volt. A legbonyolultabb ügyeket is tiszta világításba helyezte az ő előadása. Tudományos, de egyúttal emberies szempontból vizsgált és itélt. Szava mindinkább döntő lett és haladását mindenki természetesnek találta. Soha semmiben sem volt kicsinyes, sem pedig követelő. Nagyra becsülte ifjakban is az önálló gondolkozást. Mint az ügyvédvizsgáló bizottság elnöke, többre nézte az olyan ifjút, ki ha a paragrafusokban némileg járatlan volt is, de azt bizonyította, hogy gondolkozni tud, mint az olyant, a ki gépies tanulással szedte magába a jogi tudományt. A vizsgálatokon rendesen ő maga is adott föl néhány kérdést, még pedig többnyire gyakorlati jogesetek megoldását kívánta. Sokra ráért. Birói működése közben nemcsak a jogi szaklapoknak volt dolgozótársa, hanem irt történelmi elbeszéléseket és nagyobb regényeket is Véka Lajos álnév alatt. A »Lajos pap« és a »Köd előttem, köd mögöttem« című regények szélesebb körökben is ösmeretesek. író emberekkel igen szívesen érintkezett és élénk érdeklődést tanúsított irodalmi dolgok iránt. Az Akadémia első osztálya megtisztelte a levelező tagsággal és ezzel szépirodalmi működésének elismerésén kívül a magyar nyelv buzgó müvelését is méltányolta.