A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 26. szám - A psychiater szerepe a bűnperben. Vége 2. [r.]

A joa 203 képviselnie kellett volna; szóval az állam érdeke is megtámadva van ; a közönség érdeke pedig mostohaként kitaszítva figyelembe se jott; mig a birói kaszt kapott olyan torvényt, mely a fizetéseket meghagyja, de a munka ellenőrzését megszünteti, lehetetleníti s ez által minősitetlen dologért (mert ellenőrizni nem lehet) rendes, állandó fizetést kapnak. Ez a tárákra nézve lehető legjobb helyzet, melylyel például az ügyvédekre nézve az sem érne fel, ha a numerus clausust beállítanák. Hogy ilyen intézkedés által az igazságügyi politika legsarkalatosabb elvei lettek kiforgatva, az bizonyos. Be fogja az élet bizonyitani nagyon hamar a tévedéseket, melyek elkövetve lettek; tömegesen jelentkezni fognak a botlások, súrlódások a törvény életbeléptetése pillanatában, mert ez a törvény nem egy vizi törvény, mely csak a folyam mentén, vagy a tó partján szükséges és érvényes, hanem egy általános törvény, mely az ország egész területére s az ország összes lakosaira vonatkozik. Nem okos a törvény és az igazságügyi politika helyes elvei megsértve lettek azért, mert az igazságügyi kormány üres és hangzatos jelszó után indult e kérdésben és nem a mai társadalmi szükségleteket és törvényeket vette figyelembe melyek figyelembevétele nélkül pedig egy állam se készíthet gyakorlati értékkel bíró szabályokat, habár az ideális §-ok kitűnők is. Az új sommás eljárás okos, életre való törvény lenne akkor, ha társadalmunkban az emberek egymáshozi viszonyaira nézve elmondhatnók, hogy azok a viszonyok nem látszanak önzőknek; az embereknek határozottan nagyobb része jó hiszemü, becsületes, szorgalmas, mely tulajdonságaiknál fogva egészen fölösleges működésüket szabályok közé fogni és azt ellenőrizni; foglalatosságaikat illetőleg pedig azt látnók, hogy az üzleti hajsza megszűnt, a megélhetés feltételei megkönynyebbültek, a mult idők édes (dolce farniente) semmittevése vissza került. Igen, ha a társadalom ide vissza fejlődött volna, akkor az új sommás eljárás egészen korrekt tőrvény lenne a magyar társadalomban ma is ; mert ennek a törvénynek csak ugy van világos létjogosultsága minden ember szeme előtt egyaránt, ha föltételezzük, hogy az ember bíró képes levetkőzni emberi szenvedélyeit, hibáit, lustaságát stb. s csak is becsületes meggyőződését használja, mikor tárgyal, mikor itél az emberi önzés és félszegség teljes kizárásával; mert csak ilyen becsületes embernek az önzetlen eljárásában bizhatni meg; ekkor valóságos előny, diadala az igazságnak, ha ilyen ember felfogását, meggyőződését formális szabályokkal nem korlátozzuk s az ügy fontosságának, jelentőségének megítélését, valamint a bizonyítékok számának és súlyának szabad kritikáját .egy ilyen derék ember szubjektív elhatározására bízzuk. Továbbá, ha épen nem is ilyen derék ember az a biró, akkor sem szükséges — sommás eljárásunk szerint — a törvényes korlátokkal való ellenőrzés; mert ott a nyilvánosság, a mi a szóbeliséggel jár, az értelmes és nyilvános közönség kritikája megfélemlíti még a nem egészen derék birót is a tekintetben, hogy igazságtalanságot kövessen el. Valóban, a ki e becses lapok terén még felszólalt a szóbeli eljárás mellett, mindenki a szóbeli eljárás »sine qua non«-jának tartja a nyilvánosságot. Én nem először szólalok fel nyilvánosan a szóbeliség ellen s annak beplántálását a mai korban — már tudniillik a valódi szóbeliségnek — lehetetlennek hiszem ; de ha az emberekből, legalább azokból, a kik a birói pályára léptek — kivehetjük az önzést, az általános emberi gyöngeségeket és ha valósággal meg lesz a nyilvánosság az a valódi (és nem jogi) nyilvánosság, mely ugy jelentkezik a szóbeliség életbeléptetésével, mint egy nagy értelmes közönség erkölcsi kritikája, a birói eljárás valódi garantiája : akkor én is felhagyok az ellenzéssel: mert hát csakugyan való az, hogy a sok alakoskodás inkább kevésbé megköti a biró eszét és kezét; ha e béklyók elmaradhatnak saz igazságos biró szabad meggyőződése szerint ítélhet, csak előny az igazságszolgáltatásra^ nézve. Ámde sokan vannak ugyan a hivatalosok, de nagyon kevesen a hivatottak; én azt hiszem ennélfogva — legalább hosszas tapasztalatomra támaszkodva — hogy eléggé felbecsülöm a birói kar reputatióját, ha azt mondom, hogy a birói karnak legfölebb lCP/o-ka, ha hivatott ember, tudniillik, a ki hivatásból kedvvel dolgozik s a kikre nézve a fegyelmi szabályok felesleges dolgok; ü/io része pedig minden esetre olyan tisztességes ember, a ki a birói pályán maradhat, de — nem ellenőrzés nélkül. Az igazságügyi kormány most üldözi épen egyik járásbirót egy doboz pennáért; a papiros ivenkint előre meg van határozva, a tűzifa szintén és többet fogyasztani nem szabad, mint a mennyi elő van irva, habár az előírás téves, habár a szükséglet két akkora, mint a fedezet. Egy pennának, egy ív papirosnak az elhasználását, a szükséges tűzifának elfogyasztását illetőleg meg nem adja az igazságügyi kormány a birói karnak azt a függetlenséget, azt az egyéni szabad elhatározást, ha egész télen didereg is a tűzifa hiánya miatt, a melyet biztosit neki akkor, mikor az én peremről van szó. Az államnak egy ív papirosa felett se rendelkezhetik a biró saját alanyi elhatározása szerint, az ide vonatkozó szabályokhoz kell hogy tartsa magát, de az én ügyemet, melytől függ esetleg megélhetésem és boldogulásom, elbírálhatja önfejűleg, a hatóságnak, mely azután a biró által kimondandó büntetést rajta végre is hajthatja. Eddig a lehetőséget az egyén szempontjából vizsgáltam ; most a társadalom érdekét tekintve, nézzük a beállható eredményt. Nem akarok abba a mulasztásba esni, hogy minden büntetőintézményt egyedül az egyénnek a társadalom túlkapásai ellen való biztosítása szempontjából vizsgáljak, a mint ez nálunk még mindig történik. A büntető-intézmények főfeladata, akármit mondjunk is, a társadalom megvédelmezése egyesek ellen. Miért akarjuk mindig egyes ember érdekét biztosítani a társadalom ellen ? Hát csupa rablóból, csupa gyilkosból áll-e a társadalom, a kiknek más dolguk sincs, mint szegény, elnyomott emberek üldözése, ártatlanoknak elnyomása és kínzása ? Vagy pedig léteznek-e a társadalomban kivételképen egyes gyilkosok és rablók, a kik a társadalom békéjét folyton veszélyeztetik?! Céltudatos büntetőpolitika nem tévesztheti el szem elől a társadalom megvédelmezését a hozzá alkalmazkodni nem tudó egyes egyén túlkapásai ellen. A társadalom szempontjából pedig az orvos tévedésének semmi hátrányos következménye nem lehet; mert reá nézve egészen mindegy, akárhol is van fogva a bűntettes. Akár fegyház, börtön vagy tébolyda a neve az épületnek, fődolog az, hogy el van szigetelve az emberektől, hogy a külvilágra nézve a bűntettes ártalmatlanná van téve. Felhozhatná valaki, hogy megeshetik az, miszerint épelméjű és ártatlan ember kerüljön szakértői dönlő vélemény alapján tébolydába. Ez az eset soha elő nem fordulhat. Csak egy bűntettnek bebizonyított elkövetése szolgálhat kiindulási pontul orvosszakértői véleményezésre : azaz elmegyógyász véleményét csak akkor kérik ki, ha már valakiről kiderült, hogy elkövette ezt vagy azt a cselekvényt. Az orvos csak annyit mond, hogy ezt a cselekvényt épelméjű vagy elmebeteg ember követte el. Az orvosszakértő már csak bűntettesről mond véleményt,; megmondja, hogy ez a bűntettes épelméjű-c, avagy őrült. Ártatlan emberről, vagyis olyaDról, a kiről nem derült ki, hogy bűntettet ! követett el, nem kérik ki a szakértő elmegyógyász véleményét és igy nem is mondhat róla véleményt. Hogy áll a dolog akkor, ha az orvosi véleményt a biró | fölülbírálhatja, a mint ez ma igy is van. A biró tévedhet, midőn kimondja az elmegyógyász véleményével szemben valakiről, hogy ép elméjű, holott az tényleg nem az. Mik lesznek e tévedésnek konzequenciái ? Az mindenekelőtt, hogy elmebeteg embert börtönbe csuknak. Az elmebetegre nézve nem irreleváns, vájjon börtönben, avagy tébolydában van-e; mert tébolydábau elmebeteg ségének megfelelő ápolásban és bánásmódban részesül, a mi által esetleg gyógyulásra van kilátás. A börtönben ellenben minden kicsapongása büntettetni fog, mi által sokat kell szenvednie. Még az sem igen történhetik meg, a mi a tévedésből tébolydába csukott egészséges emberrel megtörténik, hogy t. i. rájönnek a tévedésre. Mert bizony fegyházőr és börtönmester nem igen fogják rajta felismerni a tébolyodottságot, a mikor még a művelt, intelligens birák sem látták meg. A tébolydában megfigyelik az ember elmeállapotát, a börtönben nem Az orvos tévedése helyrepótolható, a biróé alig. A tébolydából ki fogja küldeni az orvos az egészséges bűntettest és a büntetés ezen végrehajtható, ellenben a börtönből az ilyen fel nem ismerhető őrültet nem küldik a tébolydába. A társadalom szempontjából meg épen óriási veszedelem a biró tévedése. Mert a tébolyodott embert börtönbe csukják, a honnan ez bizonyos idő múlva ki fog kerülni az emberek közé, állandó veszélynek téve ki egész környezetét mind addig, mig valamely szerencsétlenség okozása által a figyelmet ismét magára vonva, megfigyelés alá nem veszik. De a baj már ekkor meg van! Klasszikus példáját ez esetnek szolgáltathatja egy paralytikus, a ki, teszem fel, testi sértés miatt bizonyos idejű I szabadságvesztésre Ítéltetik, minthogy a bajt a biró nem láthatja. A fogság tartama alatt a betegnél remissió áll be, a mi egy qnasi nyugalmi állapot a paralysis lefolyásában, melyben a betegnek látszólag semmi baja. A remissio idejében a fogházban semmi feltűnő dolgot, miről elmebetegsége felismerhető volna, nem követ el. Kiszabadulva a börtönből, betegsége továbbhalad, a mint ezt köznyelven mondják: kitör rajta és leüti azt, a ki útjába kerül.