A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 25. szám - Papok előtt kötött polgári házasság

A JOG*. 195 különösen akkor fordulhat elő, midőn a másodbiróság az elsőbirosagnak esküt tartalmazó Ítéletét az ellenfél előnyére megvaltoztatta s ez ellen az elsöbiróság Ítéletében esküt nyert fél lelebbezven ismét eskütol feltételezett harrnadbirósági ítélet hozatott, mert ebben az esetben, tekintettel arra, hogy a ptr 245 S-ához képest ez az előnyös módosítás is csak a perbeli előadásokon alapomat, szinten áll, hogy a fél az eskü által bizonyítani kívánt körülményeket előnyös alakban még inkább, mint hátrányosban kesz esküvel megerősíteni, tehát kijelentése az újabb esküre is kiterjed. Mindezekben az esetekben tehát a korábban beadott esküjelentkezési kérés az újabban megítélt esküre vonatkozónak is tekintendő s a félnek újabbi jelentkezés nélkül tűzendő ki határnap, melyen az esküt leteheti. Ellenben, eltekintve attól a fentebb emiitett esettől, melyben az új eskü egészen más körülményekre vonatkozik s ennélfogva új jelentkezés szembeötlőleg szükséges, szerény nézetem szerint egészen másképen kell felfognia dolgot akkor, midőn az újabban megítélt eskü szövegében történt módosítás lényeges, qualitativ s a fél hátrányára szolgál. Itt az eskü egészen más, mert a módosítás az abban foglalt körülmények alakulására nézve forog fenn s a ki az előbbire jelentkezett, arról nem mondható, hogy ennek az újabb eskünek letételére is késznek nyilatkozott volna. Például, ha a korábbi eskü azt tartalmazta, hogy alperes a kereseti összeget felperesnek ki nem fizette, a későbbi pedig ugy hangzik, hogy a fizetést sem személyesen felperesnek, sem jogosult meghatalmazottjának nem eszközölte: ez a kettő a fentebbi meghatározás szerint egymástól eltér. Az ítélet, mely ekkép módosítja az esküt, a korábbi ítéletet már részben megváltoztatja s az esküre való jelentkezés iránt újabb felhívást kell hogy tartalmazzon. Itt már meg lehet követelni, hogy a fél újabban jelentkezzék az esküre, ennek elmulasztása esetén beállván a ptr. 239. §-ában irt az a jogkövetkezmény, mely szerint az esküre kellő időben nem jelentkező fél ugy tekintetik, mintha nem bizonyított volna, lévén a jelentkezés nemcsak formaság, hanem a bizonyíték érvényre emelésének egyik nélkülözhetlen feltétele. Igaz ugyan, hogy a ptr. 239. ij-ában csak általában az eskü letételére való egyszeri jelentkezésről van szó s a módosítás esetében való újabb jelentkezésről a judicaturában sem találtam határozatot, de azt hiszem, a fentebbiek által talán sikerült kifejtenem, hogy ez az újabb jelentkezés helyesnek és szükségesnek mutatkozik. Erre mutat különben még a ptr. 244. §-a, mely szerint a telnek meg kell jelölni azokat a körülményeket, a melyekre meg akart esküdni s ha a körülmények az újabban megitélt esküben mások, a jelentkezés ezekre nem vonatkozhatik, mert különben ezen esküt is lehetne leteltnek nyilvánítani, a mi pedig képtelenség volna. kételkedtem a tudósítás hűségében, megmondja mindjárt a fent alkalmazott cím. melyet alig hiszem, hogy elolvasson valaki a nélkül, hogy eszébe ne jutna a fából készült vaskarika. Csöppet sem bámulok azon, hogy igazságügyminiszterünk, ki féltékenyen őrzi jogászi nagy hírnevét, uehezen adja rá magát ©zen új — még sehol sem létező — intézmény elfogadására s késik a végleges nyilatkozattal. Mondom, kételkedtem a »B. H.« ismertetésének hűségében, most azouban, midőn azt a »Jog«-ban is reprodukálva látom, kénytelen vagyok felhagyni a tamáskodással s elfogadva azt teljes valóságnak, kérem a tekintetes szerkesztőséget, adjon becses lapjában pár sornyi tért igénytelen nézetem kifejtésére. Papok előtt kötött polgári házasság. Irta: — ö. Olvastam az ismertetést a házassági jog kodifikálásával foglalkozó ankét tanácskozásairól. Azt hittem ekkor, hogy valami tévedés van a dologban s nem hű az ismertetés. Hogy miért A kötelező polgári házasság behozatala feltétlenül nagy haladás volna s akkora eredmény, hogy ha jeles igazságügyminiszterünk ki tudná eszközölni annak törvénynyé válását, maga ezen egy reform maradandó érdemet és nevet szerezne nékie hazánk jogtörténetében s képes volna elhallgattatni azokat, kik már is kétségeskednek azon remények teljesültében, melyek Szilágyi Dezsőnek igazságügyminiszterré kineveztetéséhez jogéletünk reformálása, jogfejlődésünk gyorsabb tempóban előhaladása tekintetében a jogászok nagy többsége által fűzettek. Nem szorul bővebb ismertetésre, fájdalom köztudomású tény, hogy mennyi megoldatlan és megoldhatatlan vitás kérdés támadt és támad nap-nap után házassági jogunk reudetlensége következtében. Mindezen bonyolult kérdéseket a házassági jog egységes szabályozása s az ehh :z feltétlenül szükséges kötelező polgári házasság behozatala egy csapással megszüntetné s illetve azoknak már felmerülését is lehetetlenítené. Épen azért azt hiszszük, bátran ki lehet mondani, hogy a szakkörök felvilágosult, igazán jogszerető, előítéletektől ment része egyhangú örömmel vette tudomásul az ankétnek a kötelező polgári házasság behozatalára irányuló határozatát és hozsánnávál üdvözölné s támogatná azon férfiút, ki erélyesen s ha kell egész politikai súlyát latba vetve, kisértené meg annak a törvéuyhozás részéről is elfogadást és megerősítést eszközölui ki. Ámde az egységes szabályozás és a kötelező polgári házasság behozatala csak ugy lesz és csak ugy lehet üdvös és sikeres, ha abból teljesen levonatnak a konzekvenciák. E tekintetben azonban már nem oly megnyugtatók és hiszszük, nem oly általános örvendezésre keltők az ankét határozatai, mert a mint az idéztük közlemény irja, a résztvevők nagy többsége, tekintettel a financiális nehézségekre és arra, hogy közigazgatási szervezetünk rendezetlen volta miatt, a rendelkezésre álló polgári közegek nem eléggé megbízhatók: a házasságnak a polgári törvények szerinti megalkotását továbbra is a papokra, nem ugyan mint ilyenekre, hanem mint az állam mandatáriusaira akarja bizni. Hát, kérdem tisztelettel, vájjon az a pap, a ki az államtól közvetlenül semmit, a saját egyházától pedig a megélhetéséhez szükséges javadalmazást húzza, fog-e az állam kedvéért bármi kis részben is eltekinteni saját hitelveitől ? Vájjon az a róm. katholikus plébános, a ki ma sem esket vegyes vallású feleket reveisáMihelyest konstatáltatik egy vádlottnál, hogy elmebajban szenved, őt semmiféle tetteért felelősségre vonni nem lehet. Illés Károly úr előadásában felhozta, hogy az elmebetegség és a beszámithatatlanság nem okvetetlenül járnak együtt. O ugyanis azt állítja, hogy az elmebeteg követhet el oly cselekményt, mely neki beszámítható, mert ennek elkövetésénél akaratának szabad elhatározási képessége meglehetett. Annak megállapítása, vájjon az elmebetegnek beszámithaló-e a cselekmény vagy nem, az Illés Károly ur szerint a biró dolga. E felfogás helytelenségét eléggé kimutatja a psychiatria mai állása, melyben az elmebetegséget nem ugy tekintik, mint egy időközönként meg-megujuló és visszatérő elmezavart, melynek elmulta után az egyén ismét épelméjű addig, mig a baj megint visszatér. Az elmebaj egy állandó betegség, egy fejlődésben levő szerves processus, melynek okai az agy bizonyos elváltozásában rejlenek. És minthogy a betegség oka permanens, nem pe>'ig olyan, hogy időről-időre szünetel és aztán megint visszatér, az oknak okozata, az elmebetegség maga is permanens. Nem létezhetik mérték, a melyhez az elmebeteg egyén cselekvései mérhetők volnának. Hiszen a büntetőjog az elmebeteg embereket csak azért zárja ki általában intézkedései köréből, mert az elmebeteg rendellenes módon, előre nem láthatólag reagál a külső motívumokra. Ha most az elmebeteg egy esetben nem eltérő módon reagál a motívumokra, hanem ép ugy, mint más ember, mondhatni e azért, hogy ez neki beszámítható, mert szabad akaratból határozhatta el magát a tettre ? Ki tudja, hogy másodízben is épen igy fogna reagálni a motívumokra: ugyanazt fogja-e elkövetni? Mert az elmebeteg ember benyomásait a külvilágról egy beteg agyrendszeren keresztül nyeri, lehetetlenség, hogy ez embernek bármilyen cselekvényét beszámíthassuk. Be nem számithatjuk pedig azért, mert képtelenek vagyunk megítélni, hogy milyen cselekvényét végezte ép elmével és melyiket nem. Natura saltus non facit. Az elmezavart egyén nem cselekszik ma, mint egészséges és holuap mint "őrült ember és azokat a cselekvéseit, a melyek nem vallanának elmebajra, ugyanaz az agybántalmakban szenvedő ember követi cl, mint a ki a legnagyobb bolondságokat teszi meg. Osztályozni az elmebeteg cselekvéseit olyanokra, melyeket szabad akaratból, és olyanokra, melyeket nem szabad akaratból követett el, nem lehet. Ha valaki elmebeteg, akkor neki semmi be nem számitható : egészségesnek látszó cselekvése ép oly kevéssé, mint legnagyobb félszegsége. Mihelyest tudjuk, hogy valaki elmebeteg, ezt semmiféle tettért felelősségre nem vonhatjuk. Szükséges tehát annak megállapítása, vájjon elmebeteg-e egy vádlott, vagy pedig nem. Erre igénybe vétetik az orvosszakértő, a kinek véleménye azonban ma nem köti a birót. Ha ő ugy látja, hogy valaki nem elmebeteg, akkor túlteszi magát az orvos nyilatkozatán és elitéli a vádlottat. Megfordítva nem áll az eset sohasem: ha az orvos egészségesnek deklarálja vádlottat, a biró nem fogja azt mondhatni, hogy elmebeteg. Az egész kérdés tehát csak ahból a szempontból tárgyalandó, hogy megeshetik, miszerint a biró épelméjünek mondja azt, a kit a psycbiater elmebetegnek jelentett ki Minden intézmény megítélésénél főszabály az, hogy objectiveknek kell lennünk. Nem szabad a kérdést osztályérdek vagy hatalom szempontjából vizsgálni és nem szabad általános jelszavakból kiindulni. Tehát óvakodjunk első sorban attól, hogy a kérdés eldöntésében reánk befolyással legyen az a törekvés, hogy a jogász mindenhatóságát megóvjuk az orvossal szemben. És nem szabad másodsorban azt mondani, hogy ilyen vagy amolyan megoldás nem jó, mert ellenkezik a »bizonyitékok szabad mérlegeléséinek elvével. Ugy vélem, hogy a tudomány az igazat, a helyeset keresi. Ha pedig az igazat, a helyeset megtaláltuk, ha látjuk, hogy ez vagy az az intézkedés üdvös volna és e szerint szükséges, nem mondhatjuk, hogy ezt az in'ézkedést nem teszszük meg csak azért, mert ellenkezik egy régi elvvel. Az életnek intézményekre van szüksége és nem jelszavakra : mert a bűntettest káros tevékenységében még a legszebb frázis sem fogja megakadályozni. Ha meggyőződtünk arról, hogy egy valamely intézkedés jó és helyes, azt meg is kell tenni, akár beleütközik »a bizonyítékok szabad mérlegeléséinek az elvébe, akár nem. Mert ez az elv nem cél a büntetőjogban, hanem eszköz