A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 21. szám - Eltiprott ügyvédi jogok

166 A JOG. Először vegyük — igen röviden óhajtok szólni — a rémlátásnak fontosabb második részét. Azt mondja, hogy e törvényjavaslat nem becsüli meg a munkát, mert a munkabért nem védi kelló'en. Engedelmet kérek, ép ugy védi, mint a forgalmi és gazdasági élet bármely körét, t. i. a munkabér 500 frtig a sommás bíróság elé tartozik, ha pedig okiratban köttetik ki, akkor in infinitum a sommás bíróság elé tartozik. Kérdem tehát, lehet-e szociális válságra és egycb dolgokra jövendöléseket tenni ily törvényjavaslattal szemben, a mely 500 frtig a munkabért is védi ? Ez az állapot meg volt eddig is, miért nem ment tönkre Magyarország ? 1' o 1 ó n y i Géza : 1868-ban nem volt ! Szilágyi Dezső' igazságügyminister: 1881 óta elég ideje lett volna Magvarországnak tönkremenni ; nem ment tönkre, nem fog 1893 után sem tönkre menni, tehát tessék tökéletesen megnyugodni. A mi az örökösödési eljárást illeti, nagyon szörnyűködik az előttem szólt t. képviselő ur, hogy ennyire decentralizáljuk az örökösödési ügyekben való Ítélkezést. Beszédéből kivettem, hogy ő még a ténykérdés decentralisatioját is — a mit igy méltóztatott nevezni — szörnyűségnek tekinti. Monakót kivéve . . . Polónyi Géza: Nagyon szeretnek odajárni az újabb időben! Szilágyi Dezső ig-zságügyminister : Azt gondolom, hogy liazardeurök mindenben lehetnek, jövendőlésekben, perrendtartási fejtegetésekben. Nem szükséges Monakóba menni az ilyen hazárd állításokért. Monakót kivéve a ténykérdésnek decentralisáló eldöntése azonban magasabb birói szervezési megoldáshoz tartozik, a melyet soha senki fel nem állított ; sem meg nem kísérlett. (Folyt, köv.) I meg, hanem én ellenem, a védőügyvéd ellen fordította az alkapitány ur. . . Hiába védekeztem azzal, hogy én sajat személyemben kihágási tárgyalásra megidézve nem voltam. Hiába tiltakoztam a Sérelem. Kltiprott ügyvédi jogok. Szerencsétlen aerában evickél Jelenleg a magyar ügyvédi kar. Az átalakulás korszakát éljük. Es az experimentálok sokszor kifejtik a számításból Magyarország egyik legintelligensebb osztályának, az ügyvédi karnak létjogosultságát. Alig hozatott meg — egy jobb jövőnek auspiciuma alatt — az ügyvédi rendtartás, egymásután nyirbálta meg a törvényhozás az ügyvédek jogkörét a közjegyzői és bagatelltörvényekben. A legnagyobb rombolást idézte elő az ügyvédi jogokon az a reform, hogy az igazságszolgáltatásnak egy része a közigazgatási hatóságokra bízatott. A közigazgatási hatóságoknak bíráskodása nem jelentéktelen. Mert kezükbe van adva az erdei és mezei rendőri kihágások, továbbá a közrend, közcsend, közbiztonság, közbátorság, közszemérem, közegészség, köztisztaság, tüzrendőri és tulajdonelleni kihágások, nemkülönben a cselédügyek, az iparügyek és iparkihágások feletti bíráskodás. Nem említve a bagatell bíráskodást és azon számtalan eseteket, melyek részint miniszteri rendeletekben, részint helyhatósági szabályrendeletekben, szintén a közigazgatási hatóságok bíráskodása alá tartoznak. Mindezen elszámlált és el nem számlált ügyek az egyes polgároknak, vagy épen a társas életnek vitális érdekeit érintik, minélfogva a közigazgatási hatóságok, mint tárgyaló és itélő birák, gyakran jönnek érintkezésbe az ügyvédekkel. Es mit tapasztalunk ? Azt, hogy a közigazgatási hatóság — tisztelet a kivételnek — nem respectálja az ügyvédi rendtartás 38. §-át, mely szerint: »az ügyvéd jogosítva van az ország valamennyi birósága és hatósága előtt feleket képviselni.« Továbbá, semmibe sem veszik az ügyvédi rendtartás 52. §. rendeletét, mely szerint: »az ügyvéd teljes szólásszabadsággal bir megbízójának védelmébe n.« Személyeket is kell megneveznem, ka ki akarom domborítani a themát. Csak nem régen hangzott el a fővárosi ügyvédi karnak jogos panasza az ottani rendőrkapitányok ellen, a kik rendőri kihágási ügyekben az ügyvédi képviseletet visszautasították. Ismeretes a fővárosi ügyvédi kamarának tiltakozása is — a KomjáthyKeglevich-féle ügyben — melyben utóbbi megvonta a szót Komjáthytól, midőn ez mint megbízott ügyvéd védence érdekében fellépett En pedig, mind a védői jog, mind a szólásszabadságnak jogtalan megsértése ellen felszólaltam 1889-ben a debreceni ügyvédi kamara előtt, azon alkalomból, hogy a debreceni rendőrfőkapitány ur — egy rendőri ügyben megbizó-levelemet. el nem fogadta — velem tárgyalni nem akart, sőt hivatalos szobájából durván kiutasított. De az meg épen arculcsapását képezi az ügyvédi jognak, a mi szintén velem történt meg. (Ugy látszik, nekem fatumom van a rendőrkapitányokkal találkozni.) Az eset röviden az, hogy egy védencem — szerintem jogtalanul — meg lett büntetve 2 frtig V é g h Gyula debreceni alkapitány ur által. A 2 frt büntetés valószínűleg azért szabatott ki, hogy védencem meg legyen akadályozva a felebbvitelben. Ezen büntető ité'.et ellen semmiségi panaszszal éltem. Nevezett alkapitány ur a beadott semmiségi panasz által »a hivatalt« sértve találta és ugyanazon szám alatt megidéztette felemet az 1879 : XL. t.-c. 46. §. alapján kihágás tárgyalásra. Mint már megbízott ügyvéd felem védelmére, megint megjelentem a tárgyaláson. De a tárgyalást nem felem ellen tartotta * Ezen rovatban, programmunkhoz hiven, teljes készséggel tért nyitunk a jogos és tárgyilagosan előadott panaszoknak. Felelősséget az ezen rovat alalt közlöttekért nem vállalunk. A közlő nevét ki nem teszszük. ha kívántatik. Velünk azonban az mindig tudatandó. A szerkesztősé'*. serto oeacivanyt rendelkezése áll fenn, mivel ez hatályon kivül lett helyezve az 1887. évi XXVIII. t.-c. 3. §. által, hanem az ügyvédre nézve illetékes birónak az ügyvédi kamara fegyelmi választmánya van kirendelve. Minden védelmem és tiltakozásom dacára ehtelt engem V é g h Gyula alkapitány ur fegyelmi úton 2 frt pénzbüntetésre vagy behajthatlanság esetére 6 órai elzárásra. A közbevetett semmiségi panaszomat a 2,608/1890. számú belügyminiszteri rendeletre hivatkozással, visszautasította. De a visszautasitó végzés ellen haszuált jogorvoslatot sem fogadta el, hanem végzésileg utasitott, hogy jogorvoslataimat egyenesen a 11-od fokú hatósághoz, Debrecen város tanácsához adjam be. Azon kényszerhelyzetbe jutottam, hogy a visszautasított jogorvoslatokat egyenesen Debrecen város tanácsához terjesztettem be. Ezt V é g h Gyula umak szóval is bejelentettem. V é g h Gyula ur azonban nem várta be a tanácsnak íl-od fokú határozatát, hanem végrehajtotta rajtam a törvénybe ütköző, de még jogerő nélküli ítéletét egyik kerületi collegája által. Midőn a foglalás ellen fel folyamodást adtam be — mit sem törődve ezzel, sem azzal, hogy a foglalás jogerőre nem emelkedett — másnap már kitűzte ellenem az árverést a törvényes határidők és egyéb kellékek megtartása nélkül. Majd midőn a törvénytelenül kitűzött árverési végzése ellen is felfolyamodtam, azt is visszautasította és az árverést csak ugy kerültem ki, hogy az árverésre kiküldött közegnek kifizettem a 2 frt büntetéspénzt saját lakásomon, a z erőszaknak tovább ellent nem állhatván. Eltekintve attól, hogy a felebbvitelt korlátozó belügyminiszteri rendelet a birói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. t.-c. 19. §. értelmében törvényesnek tekinthető e és a jelen esetben alkalmazható volt-e? eltekintve attól is, hogy tisztán bosszúvágyból lett reám 2 frt pénzbüntetés szabva, hogy meg legyek fosztva a felebbviteltől, most csak azon tény mellett maradok, hogy Végh Gyula alkapitány urnák nem volt joga engem ügyvédi beadványomért kihágási úton megbüntetni. Mert először is a felem érdekében beadott semmiségi panaszban egészben tárgyilagos maradtam, csak a nevezett alkapitány urnák azon többek előtt tett kifejezését, hogy felemet, ki helybeli adófizető tisztességes férjes nő, a városból kiutasítással fenyegette, neveztem el nyegleségnek, a mi sem a személyt, sem a hivatalt nem sérti. Mert továbbá sem az 1879 : XL. t.-c. 46. §-a, sem az 1887 : XXVIII. t.-c. 3. §-a nem ismeri »h i v a t a 1 n a k«, hanem a bírónak vagy a hivatalos közegeknek megsértését. Ilyet pedig az alkapitány ur ellenem Ítéletében felállítani meg nem kisértette. Mert végre az 1887 : XXVIII. t.-c. 3. §. értelmében, nekem illetékes birám csak az ügyvédi kamara fegyelmi választmánya lehetne. Akár semmisiti meg Debrecen város tanácsa az I. fokú eljárásokat, akár nem, az ügyvédi jog evidensül meg van sértve azon tényben, hogy egy közigazgatási közeg illetéktelenül biróvá tette meg magát az ügyvédi kamara fegyelmi választmánya felett. Ezen merénylet ellen kell nekünk ügyvédekuek frontot alkotni Az ügyvédi karnak egy szívvel-lélekkel tiltakozni kell a közigazgatási hatóságok olyan túlkapásai ellen, mint az is, hogy kihágási úton 2 frtra büntetik meg az ügyvédet csak azért, hogy a felebbezési jogtól elzárják. A felületesség, könnyűvérüség és hányavetiség soha senkinek s>;m szerezték meg a közbecsülést. Ellenben tiszteljük a biróban a higgadt komolyságot, alaposságot, igazságszeretetet, bölcseséget, melyek bizonyos ethieai magaslatokra emelkedhetnek fel. Es az a különös, hogy midőn a közigazgatási hatóságok tiszteletet arrogálnak maguknak az ügyvédség részéről, ugyanakkor megtagadják az ügyvédi jogok iránti tiszteletet. Különben Végh Gyula urnák nem első esete már ez, hogy a tételes törvényt és ügyvédi jogot semmibe sem veszi. Sőt a tapasztalat azt bizonyítja, hogy rendszeresen űzi az ügyvédek elleni gyűlöletet. Már pedig ha a törvényt ismerőkkel szemben ugy merészel eljárni, miképen bánhat el a szegény laicus néppel ? Csak azon csodálkozunk tehát, hogy nem akadt még ember, a ki ezen müveleteket egész meztelenségükben nyilvánosságra hozta volna. Mi azonban igyekezni fogunk a tényeket talpra állítani. Felhívjuk figyelmét gróf Dégenfeld József főispán urnák, hogy ezen ügyre vonatkozólag 6 darab jogorvoslat és 2 külön beadvány van Debrecen város tanácsánál elintézés végett, a mikben meglepő adatokat fog találni a »L i e b 1 i n g s k i n d« viselt dolgairól. Felhívjuk figyelmét a debreceni ügyvédi kamara t. választmányának, hogy az ügyvédi rendtartás 19. §-a alapján testületileg emelje fel tiltakozó szavát az ügyvédi jogok megsértése ellen, mik a közigazgatási hatóságoknál már rendszerré kezdenek válni.