A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 21. szám - Az illetékesség és hatáskör kérdéséhez - A berni nemzetközi vasúti egyezmény. Folytatás

A JOG. 163 tudni az utat, melyen át árúja szállíttatik és megközelítőleg mindenkor tudni, hogy az körülbelül hol lehet. A vissza- vagy másfelé dirgálás akár a vevő csődje, akár az ügylet stornirozása, akár kénytelenségből stb. mind fontos szerepet játszik a kereskedelemben : és minden ilyen esetben tetemes költségek, sőt károk is fognak a feladóra hárulni, ha a vasút az egyezméuy 6. cikkében megadott joggal élve, a feladó tudta nélkül más vonalokon szállítja az árút, mint a melyeket a feladó kijelölt, vagy pláne szállítás közben a vonalat előzetes értesítés nélkül megváltoztatja. Szerény nézetem szerint tehát épen nem indokolt dolog a vasutat feljogosítani minden ok és előzetes értesítés nélkül eltérni a feladó által kijelölt útiránytól Míg ezen két korlátolását a feladó rendelkezési jogának helytelenítem, addig gyakorlatinak tartom a harmadik njitást, melyet e téren a szerződés felállít, t. i. azt, miszerint az útban levő árú felett a rendelkezési jogot a fuvarlevél másodlatának birtokához köti. Az újonnan behozott fuvarlevél-másodlat lényegesen különbözik ugy a feladási vevénytöl, valamint a rakjegytől, melyeket kereskedelmi törvényünk ismert volt. Különbözik tőlük eltekintve kötelező voltától mind alakjára, mind hatályára nézve. Alakjára a végrehajtási határozmányok 4-ik mellékletében foglalt mintában mind az eredeti fuvarlevél másolata van megállapítva. Hatályára nézve pedig nem tekintendő rendeletre szóló értékpaj irnak, mint a rakjegy; a fuvarlevél-másodlattal az árú felett dologi jogot, tulajdonjogot, zálogjogot nem lehet szerezni, mint a rakjegy utján. Sőt az új fuvarlevél-másodlattal még az árú feletti rendelkezési jog sem ruházható át, mint a feladási vevénynyel a ker. törv. 404. § a szerint. A berni egyezmény szerint az útban levő árú feletti rendelkezési jogot egyáltalán nem lehet átruházni; a szerződés a rendelkezési jogot csak a feladónak adja meg (15. cikk), sőt az átvevőtől megvonja még azon jogot is, melyet neki a mi kereske (leírni törvényünk 406. §-a megadott, hogy az árú biztonsága miatt szükséges intézkedéseket megtehesse és utasításokat megadhassa. De maga a feladó is csak ugy gyakorolhatja rendelkezési jogát, ha a fuvarlevél-másodlat birtokában van ; sőt még ha a fuvarozás folytatásának lehetetlensége folytán okvetlen szükség van intézkedésre, még akkor is ugy intézkedik az egyezmény, a feladó, ha a fuvarlevél másodlat birtokában nincs, sem az átvevő személyét, sem a rendeltetési helyet meg nem változtathatja (18. cikk). Úgyszintén bármely igénynek birói érvényesítése a nemzetközi fuvarozási szerződés alapján a feladót csak akkor illeti, ha ő a fuvarlevél-másodlat birtokában van. Ha tehát a fuvarozás alatt álló árú olyatén forgalombahozatalát nem is eszközli az új intézmény, mint a rakjegy, mégis kétségtelenül nagy mérvben alkalmas az átvevőt, ha elég gondos magának a fuvarlevél-másodlatot kiadatni, biztosítani arra nézve, hogy az árút csakugyan meg fogja kapni és ennek következtében alkalmas az ügyletek biztos és gyors lebonyolítását előmozdítani. Remélhető, hogy mig a rakjegy és a feladási vevény intézményei a gyakorlatba át nem mentek, a kötelezőnek kimondott fuvarlevél-másodlat intézménye a kereskedelemben igazi feladatot fog megoldani. Azon aggályt, melyet némely bírálója a szerződésnek ezen intézmény ellen emel, hogy t. i. az ugy a közönségre, mint a vasútra új munkát és fokozott figyelmet hárit — nem tartom döntőnek, mert a munkatöbblet minden egyes esetben oly csekély, hogy azt az itt egyedül irányadó közönség alig fogja érezni, de semmi esetre sem volna ez elég ok az új intézmény által elérhető előnyt mellőzni. Jóllehet állandó gyakorlat még eddig a berni egyezmény alapján nem képződhetett, mégis fel kell említenem, hogy az egyezmény 15. cikkét félreértve, abból a rendelkezési jognak egy további fontos megszorítását olvasták ki. »Kizárólag a feladónak van joga rendelkezni az iránt, hogy az árú a feladási állomáson visszaadások, útközben megállittassék vagy másnak, mint a fuvarlevélben megjelölt átvevőnek a rendeltetés helyén vagy valamely közbenső állomáson kiadassék«, így szól a 15. cikk első bekezdése lényegében egyezőleg a ker. törv. 404. §-ával. A feladó rendelkezési jogainak felsorolását itt taxativnak tekintvén, ezen szakaszból azt olvasták ki, hogy általa minden benne fel nem sorolt rendelkezéstől a feladó eltiltottnak tekintendő, tehát megvonatott volna tőle e cikkben a jog: a) az árút útközben megállíttatni és vissza vagy másfelé dirigáltatni, minthogy csak az árú útközben való megállitása engedtetett meg a nélkül, hogy a másfelé vagy visszadirigálá3 is kifejezetten megengedtetnék vagy b) rendeltetési állomásra megérkezett árút visszaszállittatni, akár a feladási, akár valamely közbeeső állomásra, vagy tovább szállíttatni valamely távolabb helyre. Tényleg ezen megszorítást az ausztriai és magyarországi vasutak díjszabása is kiolvassa a kérdéses szakaszból és azt külön határozmányban ki is mondja az osztrák és magyar vasutakra. Hogy a 15. cikknek értelme nem ez, az mindenki előtt világos, a ki azt elfogulatlan szemmel elolvassa. Nem célja az első bekezdésben meghatározni minden megengedett rendelkezést az árú felett, hanem e cikk azt akarja kimondani, hogy k t illet meg a rendelkezési jog, t. i. kizárólag a feladót. E mellett illustratioul annak magyarázatára, hogy minemű rendelkezést ért itt az árú felett, példálózgatva, magyarázólag hozzáteszi a feladó lehető rendelkezéseinek főeseteit oly sorban, a mint a szállítás rendjén előfordulhatnak; de nem mondja ki, hogy kizárólag ezek a rendelkezések vannak megengedve, a mint kimondja, hogy csak a feladónak van megadva a rendelkezési jog. Ha joga van a feladónak az árút útközben megállítani, tehát az eredeti rendelkezést visszavonni, akkor a megállított árút joga is van tetszése szerint bárhova küldeni, akár vissza, akár más állomásra és a vasút a fuvarozási kényszer elvénél fogva tartozik azt az újonnan kijelölt helyre szállíttatni Ugyanígy a rendeltetési helyre érkezett árút is a fuvarozási kényszerből folyólag joga van a feladónak visszadirigálni. A díjszabásban felállított tétel tehát a törvényszerű fuvarozási kényszerrel ellentétben áll és ennélfogva hatálylyal nem bir. Sőt hogy maga az egyezmény is a cikk első bekezdésének felsorolását csak példálózgatónak tekinti, kitűnik abból, hogy ugyanazon cikk alább az első bekezdésben emiitett rendelkezéseket »ilynemű utasitások« kitétellel idézi (»a feladónak ilyn e m ű rendelkezéseit a vasút csak akkor köteles figyelembe venni, ha azok a feladási állomás közvetítésével adattak«"í. Az ilynemű szó a felsorolás exemplificativ voltát világosan mutatja. A törvényjavaslat ministeri indokolása szintén e magyarázat mellett szól, midőn felsorolva a cikkben foglalt újításokat a feladó rendelkezési jogának ilyen csorbítását nem említi fel. Egyáltalán semmi nyoma sincs annak, hogy az egyezmény a rendelkezési jogot a fenti értelemben korlátolni akarta volna ; de célja sem volna ilyen rendelkezésnek, mert az nem akadályozhatná meg, hogy az árúk még vissza- vagy tovább küldessenek, csakhogy egy közbenjáróra volna minden esetben szükség. A feladó egyszerűen egy a vasútnál alkalmazott vagy más alkalmas egyénnek adatná ki az árúkat és az rögtön tovább feladná vagy visszaküldené azokat. Tehát tisztán némi alkalmatlanságot okozna a cikk ilyen felfogás mellett a közönségnek a nélkül, hogy a különben is indokolatlan tilalom keresztülvihető volna, ez pedig bizonyára nem volt célja a berni egyezménynek. Helyes értelmezés mellett a 15. cikk első bekezdése nem jelent egyebet, mint azt, hogy a rendelkezési jog az árú megérkezéséig kizárólag a feladót illeti; de a megengedett összes rendelkezéseket nem sorolja fel taxatíve e cikk. A fuvarozási ügylet lebonyolításának kétféle esete lehetséges ; vagy teljesen megfelelt, a vasút a szerződésnek és az árút épen, sértetlenül és kellő időben kiszolgáltatja az átvevőnek, vagy pedig kötelezettségeit az árú átadására nézve egészben vagy részben nem teljesiti, akár az árú elveszése, megsérülése akár elkésett szállítás által. Ha az árú megérkezett rendeltetési helyére, akkor az átvevő jogai lényegben ugyanúgy vannak szabályozva, mint a mi kereskedelmi törvényünkben. Az árú kiszolgáltatása körüli eljárás pedig a kiszolgáltató vasút országának törvényei szerint irányul. (19. cikk. Az esetre, ha az árú épen nem vagy csak megsérülve vagy elkésve érkezik meg, beáll a vasút kártérítési kötelezettsége. Itt az egyezmény ismét a mi kereskedelmi törvényünknek a német rendszeren alapuló elveit veszi alapul egy eltéréssel. Mig ugyanis a német keresk. törvény mintájára a mienk is (399. §.) a kártérítést azon érték szerint rendeli kiszámíttatni, me'ylyel az árú a rendeltetés helyén birt akkor, midőn a kiszolgáltatásnak történnie kellett volna ; addig az egyezmény szerint azon érték térítendő j meg, melylyel ugyanazon fajú és minőségű árú a feladás helyén I birt azon időben, midőn az árú fuvarozás végett átvétetett és ! ezenfelül csak a vám és egyéb költségek, valamint fuvardíj fejé| ben már kifizetett összegek megtérítése követelhető. Itt tehát az egyezmény a vasutak kártérítési kötelezettségét enyhíti; e mellett j az egyezmény is fentartja a vasutaknak kereskedelmi törvényünk j 429. §-ában megadott azon jogát, hogy a megtérítendő legnagyobb összeget előre kiköthesse; bár ezen jog gyakorlatát némileg az által nehezíti meg, hogy azt külön kedvezményes szállítási díjszabások kihirdetéséhez köti. A mig tehát a kártérítés alapelvei lényegileg a német kereskedelmi törvény rendszerének megfelelöleg, sőt annál enyhébI ben vaunak szabályozva, addig a nem egészen világos 38. cikk I lényegesen szigorítja azt, a francia gyakorlat teljes megtérítési elvének tevén engedményt, midőn a feladónak felemelt fuvardíjtétel lefizetése által megengedi a szállításban rejlő teljes érdeket biztosítani. »Ha szállítási érdekbevallás történt, akkor a jogosultnak az elveszés, hiány vagy megsérülés esetén a 34 , illetőleg a I 37. cikk által meghatározott kártérítésen felül a bevallott összeg erejéig terjedi) további kárpótlás ítélhető meg. Ezen további kár fenforgását a jogosult tartozik bizonyítani.« Hogy a tovább' kárj pótlás alatt nem lehet egyebet érteni, mint a teljes kártérítést, j tehát az elmaradt haszon megtérítését is, azt nemcsak a törvényjavaslat ministeri indokolásából tudjuk meg, hanem magából az érdekbevallás megengedéséből következik. Az is kétségtelen, ! hogy nem az egész — esetleg valótlanul — bevallott érdek, hanem csak a jogosult által bizonyított valódi kár (értve ez alatt az elmaradt hasznot is) képezi a megtérítés tárgyát, mig a bevallott érdek összege annak csak legmagasabb határa, melyen belül a valóságos kár Ítéltetik meg. — Végül az »Ítélhető meg« kitétel helyébe nyilvánvalólag »itélendő meg« kitétel olvasandó, mert nem volna értelme a cikknek, ha az érdekbevallásért fizetett felemelt díjtétel mellett sem lenne biztos a feladó abban, j hogy bebizonyítható kárának teljes megtérítését meg fogja kapui. Szigorítja továbbá az egyezmény a vasutak kártérítési köte| lezettségét, kimondván, hogy a keresetre jogosult az árút. minden I további bizonyítás nélkül elveszettnek tekintheti, ha annak kiszól-