A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 21. szám - A bizonyiték szabad méltatásának kérdése a képviselőházban

Tizenkettedik, évfolyam. 21. szám. Budapest, 1893. május 21. V.. Rudolf-rakpart sz. Kiadóhivatal: V., Rudolf-rakpart 3. sz. Kéziratok vissza nem adatnak. Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézcndők. A JOG (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY,) HETILAP AZ IGAZSÁGÜGY ÉRDEKEINEK KÉPVISELETÉRE A MAGYAR ÜGYVÉDI, BIRÓl, ÜGYÉSZI ÉS KÖZJEGYZŐI KAR KÖZLÖNYE. Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják : Dr. RÉVAI LAJOS — Dr. STILLER MOR ügyvédek. Felelős szerkesztő : Dr. STILLER MÓR. Megjelen minden vasárnap. Előfizetési árak: Helyben, vagy vidékre bérmentve küldve : XearyHl évre 1 írt 50 kr. Fél » 8 » — » Egész » 6 » — » Az előfizetési pénzek legcélszerűbben bérmentesen po s t a i: t a 1 vá nynyal küldendők. TARTALOM: A bizon>iték szabad méltatásának kérdése a képviselőházban. Irta: dr. S fillér Mór. — Az illetékesség és hatáskör kérdéséhez. Irta : dr. Pécs Imre, budapesti kir. aljárásbiró. — A berni nemzetközi vasúti egyezmény. Irta: dr. Hirschler Henrik, budapesti ügyvéd. (Folytatás.) — Belföld. (A fizetési meghagyásokról szóló törvényjavaslat a képviselőházban. — A képviselőház igazságügyi bizottságának ülése. — Ügyvédi kamara és kir. Curia. — A sommás eljárásról szóló törvényjavaslat tárgyalása a képviselőházban.) — Sérelem. (Eltiprott ügyvéd; jogok. Irta: Vályi Nagy Gusztáv, debreceni ügyvéd.) — Irodalom. (Felsőbíróságaink elvi határozatai. Készítette : dr. Márkus Dezső. — A polgári házasságról. Irta: Pártos Béla, budapesti ügyvéd.) Vegyesek. — Curiai és táblai értesítések. — Hirdetések. MELLÉKLET : Jogesetek tára. Felsőbirósági határozatok és döntvények. — Kivonat a »Budapesti Közlöny«-böl. (Csődök. — Pályázatok.) A bizonyíték szabad méltatásának kérdése a képviselőházban. Furcsa meglepetés éri mindazokat, kik a sommás eljárási törvényjavaslatnak a képviselőházban most folyó tárgyalását figyelemmel követik. Nem szólunk a törvényjavaslat felett tartott általános vitáról. Elég kielégítő magas szempontok uralkodtak benne; ámbár nagyban és egészben az eszmék harca a körül csoportosult, vájjon helyes törvényhozási politika-e az, hogy részleges reformot kezdjünk a polgári eljárás terén, vagy egészben és egyszerre hozzuk-e be a perrend reformját. Régi nóta, mely azonnal felhangzott, midőn az igazságügyminister a sommás eljárásról szóló törvényjavaslatával kilépett a nyilvánosság elé, és mely régi nóta azóta a legkülönfélébb változatokban ismételve és ismételve lett, le egészen a képviselőházi általános vitáig, melyben ezen irányzat utolsó rohamát kísérletté meg a törvényjavaslat ellen. Az igaz, hogy ezen irányzat jogosultságának némi tápot nyújtott maga az igazságügyminister azon nyilatkozatával, hogy az egész perrendi törvényjavaslat is meglehetős előrehaladott állapotban van, és igy maga gyengítette meg a legerősebb érvet, mely a részleges reform mellett felhozatott. Azonban a ki azt a szerencsétlen rendszert ismeri, mely a mi igazságügyi törvényjavaslataink előkészítése körül lábra kapott, és mely szerint azok számtalan szűk, tág, szűkebb, tágabb és legtágabb szakértekezletezés, az újbóli átdolgozás, ujabb tervezgetés, toldozgatás és foltozgatás tisztító tüzein átbocsáttatnak, mi töménytelen időt és munkaerőt emésztenek meg és mégis sok salakot hagynak hátra, az tudni fogja, mily embrionális fejlődési korszakot jelent valamely törvényjavaslatnál még az úgynevezett »előrehaladott állapot«. Álláspontunk különben a törvényjavaslattal szemben ismeretes. Mi szükségesnek és helyesnek tartjuk annak beterjesztését, függetlenül az eljárás egész reformmunkájától. Azonban nem átallottuk maga a törvényjavaslat intézkedései felett komoly aggályainknak kifejezést adni és kimutatni, hogy ép azon részénél az igazságszolgáltatásnak, melynek tárgyai a sommás eljárás alá tartoznak és melyek, csaknem kilenc tizedrészét képezik a peres ügyeknek, az eljárás roppant módon megdrágulni és kiszámithatlanul lassulni fog. Ezen aggályaink, melyekben most már mind tágabb körök kezdenek osztozni, nemcsak hogy csökkentek a képviselőház tárgyalásai folyamán felmerült inditványok által, hanem azok ezen inditványok egynémelyike által még fokoztattak. Nem mondhatni egyáltalán, hogy a törvényjavaslatnak képviselőházi részleges tárgyalása annak hiányain javított volna. Az az aphoristikus, rendszer nélküli, egészen ötletszerű mód, melylyel részint fontosabb elvi, részint inkább formai [Lapunk mai szama jelentőségű módosítások inditványoztattak és elfogadtattak, nem is lett volna alkalmas arra, hogy általa egy nagy szerves törvényjavaslat szervi bajait mégszüntessük vagy azokon segítsünk. A gyakorlat majd csak eligazodik és annak tapasztalatai bizonyára mihamarabb ellenállhatlan erővel ráviszik a törvényhozót a »novellaris« foltozgatás ujdivatú gyógymódjának alkalmazására. De valóságos forradalmat kell, hogy idézzen elő az igazságszolgáltatás egyik nagy területén azon indítvány, meiy csak az ötletszerűség egyik öntudatlan pillanatában fogamzhatott meg és mely, immár érvényesülni fog mint törvényes intézkedés minden szerencsétlen következményével együtt igazságszolgáltatásunkban. Értjük azon határozati javaslatot, melyet az igazságügyi bizottság hozzájárulásával a képviselőház elfogadott, és mely abban áll, hogy a bizonyítékok szabad méltatásának elve a rendes, tehát írásbeli eljárásban is a mostani rendszer mellett is alkalmazásba vétessék. Hogy legyen összeegyeztethető a bizonyítékok szabad méltatása az Írásbeli 'eljárással, az megoldatlan kérdés marad. Hisz mindenütt a világon elismerik, hogy a bizonyítékok szabad mérlegelésének joga rendkívüli diseretionarius hatalmat ad a bíróság kezébe. Mert kétségkívül rendkívüli hatalom, midőn bizonyos tekintetben feloldjuk a bírót az alól, hogy ő a bizonyítékok erejének külsőleges, tárgyilagos jelentkezéseitói eltekinthessen, és a bizonyítékok erejét saját egyéni felfogásában való visszatükröződése alapján latolgathassa és használhassa fel ítélete alapjául. Ezen rendkívüli joggal csak akkor lehet, csak akkor szabad a birót felruházni, és a modern perrendek csak is ott ruházzák fel, hol a bíró előtt közvetlenül saját füle hallatára, saját szeme láttára, saját cselekvése közreműködésével játszódik le a tanúvallomás, a midőn tehát módjában áll a vallomás egyéni, psychologiai és erkölcsi alapjait annak külső jelentkezése mellett vagy dacára is, észleletének tárgyává tenni. Ez pedig csak a szóbeli nyilvános eljárás mellett történhetik. Csak e z adja meg az alapot, hogy azon diseretionarius hatalom helyesen használtassék, és e z képezi egyúttal a garantiát, hogy visszaélés vele nem fog történni. Igen szépen mondja már a nagynevű Bentham a bizonyítékokról irt alapvető művében *, »a biró, ki nern hallotta a tanukat, sohasem lehet biztos abban, vájjon a tanúkihallgatási jegyzőkönyvek hűségesen tartalmazzák-e a szóbeli vallomásokat, és vájjon ezek teljesek és szabatosak voltak. Midőn színe előtt állanak a felek és tanuk, érzi miben hiányos vallomásuk, és a kérdések által, melyeket hozzájuk intéz megszerzi magának annak ismeretét, mire szüksége van. Hisz ki tudja jobban mint ő, hogy hol hiányos az ő meggyőződése ? ki kutathatja jobban mint ő azon lényeges elemet, azt, mely leginkább jellemzi az igazságot, azt, mely legdöntőbb befolyással bírjon elhatározására ? A midőn nem áll felvilágosítására, rendelkezésére más, mint írásbeli eszköz, nem pótolhat semmi hibát, nem magyaráztathatja meg magának mi homályos, nem oszlathatja szét a kételyt, melyet az ellentmondó vallomások benne támasztanak.« A mennyire áll tehát az, hogy a sommás nyilvános közvetlen eljárásban az anyagi igazság kifürkészésére és megállapítására egyik leghatalmasabb eszköz, a bizonyítékok szabad mérlegelésének joga a biró kezében, ugy, másrészt áll az is, hogy az írásbeli eljárásban az nemcsak nem lehet ily jótékony tényező, hanem ellenkezőleg ajlegnagyobb veszélyek kútforrásává kell, hogy váljék, az igazságszolgál* Traité des preuves judiciaires. Dumont francia kiadása. I. köt. 207. 1. 12 oldalra terjed.|