A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 19. szám - A kassai ügyvédi kamara jelentése

A J O Gt. részt a mellőzöttet elkeserítse, másrészt pedig a protekcióhajhá­szás veszélyét idézi elő. A választmány, a mennyiben a közgyűlés az elébe terjesztendő indítványt elfogadja, azt a benne kifejezést nyert sérelmek orvoslása céljából az igazságügyminiszterhez fogja felterjeszteni. „Az ásványvizek eladása nem kereskedelmi ügylet." Ezt az elvet mondta ki minap 3,270. sz. a. a budapesti kir. itélő tábla. G. B. budapesti bejegyzett kereskedő ugyanis a budapesti kir. keresk. és váltótörvényszék előtt perelte Sz. G.-t, a bikszádi savanvúviz-telep tulajdonosát, mint a ki szállításra kötelezte magát, de nem szállítja a több ezer darabban megrendelt palack­vizet, mi által felperesnek kereskedelmében kárt is okozott. A kir. törvényszék leszállította az illetékességet és ezen határozatot a budapesti kir. tábla is helybenhagyta, indokul a következőt hozván fel: Az ásványvizeknek palackokban leendő szállítása felöl megkötött ügylet nem alkalmas a keresk. bíróság hatás­körének megállapítására, mert a viznek palackokba szedése és bedugaszolása még nem tekinthető a viz át- vagy feldolgozásá­nak, szükséges volna tehát, hogy a keresk. eljárás 5. §-a szerint az alperes lenne legalább kereskedő, úgyde ez földbirtokos illetve ásványvizforrás-tulajdono*, igy tehát két körülmény szól ellene annak, hogy a keresetbeli ügylet kereskedelminek vétessék Hírlapban való közzététellel fenyegetés. Egy hitelező azzal fenyegette adósát, hogy az esetben, ha 24 óra alatt nem fizet, egyik újság nyílt terében is fel fogja szólítani. A budapesti kir. törvényszék vádlottat zsarolás vétsége miatt öt napi fogházra Ítélte. A budapesti kir. tábla vádlottat a zsarolás vádja és követ­kezményeinek terhe alól felmentette. Indokok : Vádlottat a btkv 351. § ába ütköző zsarolás miatt a kir. törvényszék azért ítélte el, mert a csatolt levelek egyikében vádlott F. Gy. sértettől pénzét követelvén, azt irta, hogy ha a felhívott 24 óra alatt a pénzét meg nem küldi, a nyilt térben is fel fogja szólitani. A leveleknek egyéb tartalma a zsarolás szempontjából nem, csakis a becsület­sértés szempontjából jöhet tekintetbe. A kir. itélőtáblá az inkrimi­nált kitétel alapján a zsarolás tényálladékát megállapíthatónak nem találja két oknál fogva és pedig : először azért nem, mert valakinek nyilt térben felhívása tartozásának kiegyenlítésére, a körülményekhez képest, becsületsértő lehet ugyan akkor is, ha a tartozás valódi, de ez mindig a felhívásnak minőségétől függ. Ha például a felhívás akként van szövegezve, hogy annak, kire vonatkozását a felhívotton kívül más ki nem veszi, becsületsértés­ről szó nem lehet. A bűnjelt képező levél mi bizonyító adatot sem tartalmaz arra nézve, hogy vádlott sértettet becsületsértő felszólítás közzétételével fenyegette ; másodszor azért, mert vádlott csakis saját befizetett pénzét követelvén vissz -, a melyet alaposan veszélyeztetettnek és visszakövetelhetőnek vélt, a mint hogy azt sértett fél ellen polgári per utján érvényesítette is, jogos érdeké­nek megóvása céljából járt el s nem azon célból, hogy magának vagyoni hasznot szerezzem A btkv 351. §-ában meghatározott zsarolásnak tehát ugy tárgyi, mint alanyi tt'nyálladéki eleme hiányzik. (1.893. évi március hó 8-án 1,407.) A tényleges szolgálatban álló katonák ellen jövedéki kihágás miatt közigazgatási uton kiszabott fogságbüntetés végre­hajtás iránt követeudő eljárás. E tárgyban az 1893. évi 86,95Q-ík szám alatt a m. kir pénzügyminister a következő körrend eletet bocsátotta ki: »Az 1878. évi április hó 10-én kelt 18,526. számú körrendeletben kimondatott, hogy a tényleges szolgálatban álló katona-egyének az illetékes biróságok által jövedéki kihágás miatt reájuk rótt fogházbüntetéseket katonai fogházban töltsék ki. Mint­hogy azonban ez az intézkedés a hadmentess égi díjról szóló 1880. évi XXVII. t.-c. 22. §-ában, valamint a vadászati és fegyver­adóról szóló 1883. évi XX1I1. t.-c. 48. §-ában emiitett esetekre, melyekben a bejelentés elmulasztása mia t, illetve jövedéki kihá­gás elkövetése esetén kiszabott pénzbüntetésnek fogházbüntetéssé leendő átváltoztatását az illető törvényhatóság közigazgatási bi­zottsága van jogosítva kimondani, ki nem terjed : a közös cs. és kir. hadügyminister ur itten megkeresés folytán m. 1892. év dec. 4-én 1,286. sz. a. kiadott körrendeletében (a közös cs. és kir. hadsereg részére kibocsátott rendeleti lap 1892. évi 44. sz. 221. tétel) intézkedik, hogy az eljárás a magyar korona országaiban jövőben azokban az esetekben is alkalmazandó, midőn a már hivatolt 1880. évi XXVII. t.-c. 22. §-a és az 1883. évi XXIII. t.-c. 48. §-a alapján a pénzbírságot helyettesítő fogságbüntetést az idé­zett törvény értelmében annak kimondására hivatott közigazgatási hatóságok rendelik el, ha a kimondott fogságbüntetés végrehaj­tása iránt a közigazgatási bizottság elnöke részéről az illetékes katonai hatóságok megkerestetnek.« A korytnicai fürdő prospectusát lapunk mai számával veszik t. előfizetőink. Ajánljuk az elsőrangú hazai fürdőt olvasóink figyelmébe. (gyakorlott ügyvédjelölt, ki a német nyelvet is szóban és írásban birja kerestetik előkelőbb fővárosi ügyvédi irodába. Bővebb felvilágosítást ad a kiadóhivatal. Curiai és táblai értesítések. Batlonya. Dr. B. R. A már f. k. Mikite J. és neje — Agócz R. 4511/92 sz. ügyet a C. m. hó 27-én fo. — Békés. J. K. A már f. k. Szőllösi J. — Szőllősi S. és neje 3925/92 sz. ügyet a C. f. hó 3-án rhh. — K.J.A f. k. néh. Stephanovics J. - Nagy J. 9164/92 sz. ügyet a T. f. hó 3 án hli - lluziás. N. F. Lissil J. — Wukszán F ügy érk. 1568/93 sz a„ n. e., eld. Ruby. - Cegléd. T. A. A már f. k. Pallatsek A. ­I Berger J. s fia 1804/92 sz. keresk. ügyet a C. f. hó 2-án hh. — Csongrád. Dr. Sz. M. A kérdezett ügyek közül egy sincs elintézve. — Debrecen. Dr. P. M. Becherl — Szunyogh 12135/92 sz. ügy elintézetlen. — DL'tta. Sch. !>. A mar f. k. Franczen, férj. Bricker K. és t-a — Klopodia róm. kaih" hitközs. 5195'92 sz. ügyet a C. m. hó 28-án hh. — Eger. T. A. Tóth E. 3323/93 sz. b. ügyet a T. f. hó 2-án hh.; Veres A.-né, szül. Kozma X. — Oroszi Gy. ügy érk. 13649/92 sz. a., n. e., eld. Csery ; Kovács J. — Simon J. ügy érk. 1696/93 sz. a., n. e., eld. Szabó; Szabó G. — Németh A., férj. Gyurkó A.-né ügy érk. 10/93 sz. a., n. e., eld. Somogyi ; Babics L — Somody L. ügy érk. 216/93 sz. a., n. e., eld. Hajdú; Hering J. — özv. Gencsy G.-né és tsai ügy érk. 215/93 sz. u., n e., eld. Hajdú ; Bósa Sz. — Hídvégi J. és tsai 12841/92 sz. ügyet a T. még febr. hó 8-án rend.; Kovács (pipparé) J. és A. — Kellner L. és Tolvay Á. 1577/93 sz. a., n. e. , eld. Hajdú; Mezey B. — özv. Gedey J.-né, szül. Cseh J. ügy érk. 2742/93 sz. a., n. e., eld. Major; Steinhauser R. és tsa — Stcinhauser B., férj. Gallasy Gy.-né és tsai ügy érk. 4076/93 sz. a , n. e., eld. Major ; Farkas J. és Uai b. ügy érk. 3550/93 sz. a. Ez ügy m. hó 25-éu a C.-ról is visszaérkezett és beküldetett az egri tszékhez ; Várkonyi J. — Várkonyi A.-né, szül. Győri M. 7644/92 sz. ügyet a C. m. hó 21-én vu.; Gyubek A — Kánitz L. és fiai ügy érk. 120/93 sz. a., n. e.. eld. Pásztély ; Reich J. és tsai — Mátra-vidéki vasút 102/93 sz. ügyet a C. m. hó 8-án hh. ; Eisenmann O. és tsai — dr. Kozma E., mint néh. id. Pók J. tmg. ügy érk. 910/93 sz. a , a. e., eld. Csathó ; Szuromi S. és neje — özv. Győr P.-né. szül. Kiss R. ügy érk. 2598/93 sz. a., n. e., eld. Bosits; Farkas J.-né és tsa b. ügyről a jövő számban. — U. J. A f. k. Poczik P. — Mlinkó K. 2237/93 sz. ügyet a C. f. hó 2-án hh. — Eperjes. Dr. N. S. Haskó J. és Á. — özv. Haskó A.-né, szül. Parnay E. 3806 92 sz. ügyet a C. m. hó 13-án hh. — Gyöngyöst Dr. U. J. Balogh M. — Weinberger M. ügy érk. 48/93 sz. a., n. e., eld Lehoczky. — F. S. A f. k. Blumenthal L. — Szántó A - né 4287/93 sz. ügyet a T. f. hó 3-án hh. — Dr. P. S. A f. k. Rosenfeld E. — Vámosy A. 4727/92 sz. ügyet a T. f. hó 4-én mv. — tiyör. B. L. A már f. k. Steiuer — Steiner 5450/92 sz. ügyet a C. f. hó 3-án rhh , rmv. — Hatvan. B. F. A f. k. 7501/92 sz. ügyet a T. f. hó 3-án fo. — Halas. S. J. Bodicsi F.-né szül. Dóczi S. — Tóth Uszidi M.-né, szül. Vass J. ügy érk. 1741 és 1939/93 sz. a., n. e, eld. Tatity ; Kiss L. — Péter K. ügy érk. 3219/93 sz. a., n. e., eld. Gottl; Tóth Endrész J. és neje, Nagy P. A. — özv. Szabadi M.-né és tsai ügy érk. 1482/93 sz a., n. e., eld. Havas ; Kecel közs. képv. Gubik M. — Szálai J. ügy érk. 12875/92 sz. a., n. e., eld. Csery; Füle J. — Bodicsi S. ügy érk. 10868/92 sz. a., n. e., eld. Csery; Nagy Pál J. — Papp M. ügy érk. 12130/92 sz. a., n. e,, eld. Szántay ; László Kecskeméti J. és Isa — Nagy Sarkadi S. ügy érk. 10995/92 sz. a., n. e., eld. Tergovcsits; Szabadi M. és tsa — Tóth E. János 10996/92 sz. ügyet a T. még m év nov. 14-én mv.— Kapuvár. S. A. A levél későn érkezett, a kérdezett ügyekről csak a jövő számban szólhatunk. — Kecskemét. P. L. A f. k. K. Szabó S. és Ványi J. 2*31/93 sz. b. ügyet a T. f. hó 3-án rmv. A kérdezett Szabó R. fenyítő ügy nem találtatik a T.-nál. Egy ilyen ügy van lopás miatt a T.-nál 3607/93 sz. a., eld. Csiky. — ÍS. 31. A kérdezett b. ügyről a jövő számban. — Kolozsvár. S. (J. A f. k. erdélyi pince-egylet — Reitmann J. 117/92 sz. keresk. ügyet a C. m. hó 28-án hh. — Monor. ív. JT. A f. k. Rákos L. — Molnár P. 1451/93 sz. b. ügyet a T. f. hó 2-án hh. — Nagy-Kanizsa. F. A. Az 5311/92 sz. polgári ügy elintézetlen. Figyelemmel kisértük. A másik két ügy pedig nem érk. a C.-hoz. — Nagy-Körös. H. L. és Sz. Gy. A már f. k. id. Huszár S.-né — ifj. H. S.-né 5476/92 sz. ügyet a C. m. hó 27-én rmv. — Xagy-Szeben. Sz. S. A jövő számban. — Német-Ujvár. Dr. G. J. Tandurits F. — özv. Panni M.-né és tsai ügy érk. 2356/93 sz. a., n. e., eld. Bene. — Ó-Becse. J. Gy. Lázár — Polgár 1766/93 sz. ügyet a C. m. hó 26-án hh. ; Kulacsin — Kulacsin 4659/93 sz. ügy elintézetlen. — Pozsony. B. M. A már f. k. G. L. — S. A. és N. 502/92 sz. keresk. ügyet a C. f. hó 3-án hh. ; L. A. — M. S. és R 736/92" sz. keresk. ügyet a C. f. hó 3-án hh. — Dr. K. J. Denk Gy. — Laug M. ügy érk. 4613/93 sz. a., n. e., eld. Ruby. — Dr. K. R. Szladsik M. és tsai — S etka K. ügy érk. 60/93 sz. a., n. e., eld Tatity; Jelűnek N. — Bennesch Á. ügyben kérünk bővebb adatokat, mert az ügy sem az 1892, sem az 1893 évi iktatókönyvekben nem található ; Leszkovits E. — özv. Paradeis L. ügy érk. 6669/93 sz. a., n. e., eld. Szabó Ágost. —P. A. A f. k. Granecz A. — Suchy J. 6792/92 sz. ügyet a C. m. hó 27-én rmv — Ráckeve. M. S. A f. k. Örsi J. — ifj. Bak G. 7630/92 sz. ügyet a C. f. hó 2-án mv. — Szabadka. Dr. B. G. Czuczin — Zubkov 2500/92 és Vidakovics — Macskovics 8668/92 sz. ügyek elintézetlenek a 11903/92 sz. ügygyei együtt; Kiss M. Zs. — Sztojkovics D. 196á sz. ügyet a C. m. hó 20-án mv. ; Schreier H. — Sztipits M. keresk. ügy érk. 1558 sz. a., n. e., eld. Emmer ; Rottman J. — Macskovics T. ügy érk. 3057/93 sz. a., n. e., eld. Trux ; Gumpl B. — Bosznet J. és tsai ügy érk. 3415/93 sz. a., n. e., eld. Keresztszeghy ; Perlaki J. — Perlaki J. és tsai ügy még nem érk. a C.-hoz; Ikrás P. — Milovánov R. ügy érk. 1279/93 sz. a., n. e., eld. Frink; Makó M. — Zahorecz F. ügy érk.'3551/93 sz. a., n. e., eld. Tatity; Sztaity J.-né — Arodozky L. ügy érk. 4278/93 sz. a , n. e., eld. Bosits. Más alkalommal kérjük a felek nevének olvasható kiírását. — Szászváros. Dr. M. A. A jövő számban adjuk az értesítést. — Szeged. Dr. P. S. A már f. k. Weiner J. - Deutsch J. 4909/92 sz. ügyet a C. f. hó 3-án rhh., rmv. — Szigetvár. Sz. S. A már f. k. Weisz R. — Pajtás F. 10235/92 sz. ügyet a C. m. hó 27-én hh. — Szohránc. Sz. J. A f. k. Tiba község és Ricske puszta 3378/93 sz. regale-ügyet a C. m. hó 27-én mv. — Szombathely. Dr. K. J. Miháczy R. — Miháczy J. és tsa ügy érk. 3601/93 sz. a., n. e., eld. Halmosy. — Tainási. Dr. F. J. A már f. k. Horváth J. és neje — Beréndi J. és neje 10225/92 sz. ügyet a C. f. hó 3-án mv. — Tiszafüred. D. K. A f. k. Takács J. — özv. Pap J.-né 10030/93 sz. ügyet a T. f. hó 2-án mv.; Szubogyi P. és tsa 10061/92 sz. ügyet pedig hh. — T. E. A már f. k. Tomanóczy E. — Gráff N. 2064/92 sz. ügyet a T. f. hó 2-án hh. — Torda. Dr. B. L. A már f. k. Sándor J. - Sándor K. 6428/92 sz. ügyet a C. f. hó 3-án hh.; az 5184 és 5185/92 sz. ügyeket a C. m. hó 27-én hh. — Újvidék. V. Gy. A kérdezett b. ügyről a jövő számban. — Vágsellye. Dr. S. F. A már f. k. Baborky J. — Lassányi J. 729/92 sz. keresk. ügyet a C. f. hó 3-án hh. — Zólyom. Dr. M. S. A f. k. özv. Hurtayné, szül. Kelényi Zs. — Pongrácz T. 4082/92 sz. ügyet a T. f. hó 3 án fo. Nyomatott a „Pesti könyvnyomda-részvény-társasAj>',-nál. (Hold-utcza 7. szám.)

Next

/
Thumbnails
Contents