A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)
1893 / 13. szám - A végrehajtási költségek reformja - A budapesti ügyvédi kamara 1892. évi jelentése. Folytatás
102 A JOG. bői, avagy más oknál fogva vele el ne késsen, de másrészt és főleg pedig, mert az eljárás befejezte után a vélt sérelem indokai élénkebbek, friss emlékben vannak a sérelem tartalmai s a tárgyalás egész folyama. Az eddigi birói gyakorlatomban egyszer sem volt alkalmam a felebbezést elutasítani a határidő meg nem tartása miatt, miből azon következtetést vonom le, hogy a határidő nem is volt rövid. A törvényjavaslatnak 147. §-ára vonatkozó véleményem, észrevételem az, hogy a peres felek a felebbviteli fórum előtt oly jogokat nem érvényesíthetnek, melyeket az első bíróság előtt fel nem hoztak. Azt értem, hogy új tényállításokat és bizonyítékokat felhozhassanak, mert a peres felek akaratán kívül fekvő oly okok fenforoghatnak, melyek a vitatott jogra vonatkozó ténybeli állításoknak és bizonyítékoknak az első biró előtti előhozását lehetetlenné teszik. De azt azonban nem tudom elképzelni, hogy valamely vélt jogát elő nem adhatná. Az új jogok felhozását a felebbvitelnek maga a természete is kizárja véleményem szerint, mert helyesen a felebbező jogorvoslata csak arra vonatkozhatik, a mi az első biró előtt az eldöntés tárgyát képezte, a peres fél a bírónak emez, vagy amaz intézkedését tarthatja sérelmesnek, nem pedig azt, a mibe a biró ténykedése be nem folyt, mi felett nem határozott. A felebbviteli fórumon a szóbeli eljárásnak helyes értelme csak az lehet, hogy a felülvizsgáló biró annak behatása alatt is ité'jen, mi a felterjesztett jegyzőkönyvben nem foglaltatik, de nem egyszersmind új jogok felett, mert ez esetben őt e tekintetben II-odfokú bírónak nem, hanem elsőfokúnak kell tekintenünk. A hivatkozott §. gyakorlati szempontból pedig arra fog vezetni, hogy a peres fél szándékosan is elő nem fog hozni oly tényállást vagy bizonyítékot és új jogot, hogy felebbezési beadványának alapja legyen és a pert elhúzhassa, ha annak elhúzása egyébként érdekében fekszik. Az első biró ténykedése pedig csaknem semmivé válik és az elsőfokú eljáró bíróságok ítélkezési tekintélyét nagyon alászállitja, mert a §. fentartása mellett ritka lesz azon eset, melyben az elsőfokú birónak ítélete vagy határozata íönmarad ; de magokban az első fokban eljáró biróságokbau az önérzetet is, az ambitiót ha nem is elölni, de semmi esetre sem növelni nem fogja. Mindezen felül még a felebbviteli forumok előtti tárgyalást hosszadalmassá s igy a per vagy ügy véglebonyolitását késleltetni fogja. A szóban forgó törvényjavaslatnak 151. §-át pedig olyannak tartom, mely mellett nagyon is előfordulhat azon eset, hogy a peres felek valamelyike a hamis eskü bűntettébe beleugrik a teljes jóhiszem mellett. És az eljárásnak újbóli ismétlése pedig gyakorlati oldalról tekintve ugyancsak azt fogja eredményezni, hogy a sommás eljárás nem lesz az, hanem eddig a többi perrendekben ismeretlen eljárás. Ha a felebbviteli fórum újból tárgyal és azelőtt oly tényállítások, bizonyítékok és új jogok felhozhatók, a melyek az elsőfokú biró előtt fel nem hozattak és nem érvényesítettek — akkor a tárgyalás ismétlése az első fokon célnélkülivé válik. Felülvizsgálat. Nagyon is alapos azon nézet, hogy egyes biró első fokon nem lehet, vagyis a peres ügy eldöntése pusztán egy biróra nem bizható. Én azonban mégis ezzel szakítanék bizonyos részig. Vannak valóban olyan bagatell ügyek természetük szerint, melyeknek eldöntése nagy nehézségekbe nem ütközik és vannak továbbá olyan csekély értékű ügyek, melyek valóban az igénybe veendő munkával egyáltalában semmiféle arányban nem állanak. Igaz ugyan, hogy jogi államban az figyelembe nem jöhet; mert a jogegyenlőségből következik az, hogy egyik polgár ugy óvandó meg magán érdekében, mint a másik, de különben is az, mi egyikre vagy másikra kevésbé fontos, az a harmadikra igen is az lehet, sőt sokszor életkérdés. Azonban mindennek dacára a bagatell-törvénynek intézkedéseit gyakorlati szempontból átalakítás mellett föntartandóknak vélném ugy, hogy a 20 frt értékig a községi bíróság hatásköréhez utasíttatnának oly ügyek, melyek jogi természetüknél fogva egyszerűbbek és azok tekintetében a felülbírálást az egyes kir. járásbiró teljesítené a tervezett eljárási szabályok szerint, miután valóban a könnyen eldönthető oly csekély értékű pereknek a kir. járásbíróságok hatáskörébe való utalása, majd pedig azoknak a társas bíróságokhoz tartozó felülvizsgálása roppant terhet ró az állami questurára. Az egy-két forintos és krajcáros perek egyáltalában nem érdemlik meg az utánjárásokat, sokkal értékesebb lévén azon időmulasztás, melyeket az illető peres felek elkövetnek annak következtében, hogy mértföldekre terjedő utat kénytelenek megtenni, mig a bíróságot megközelítik. Én azt hiszem, hogy maguk a peres felek is inkább óhajtanák azt, ha ügyük a választott helybeli birájuk által döntetnék el hamarosan, mintsem a miatt fáradjanak, különösen a mezei munkával foglalkozó, röghöz kötött népből valók. Szükségesnek tartanám azonban a községi bíróságnak helyesebb szervezését és szigorúbb felügyelet gyakorlását, inert köztudomású tény, hogy a felettes hatóságok még alapos feljelentések esetén sem járnak el erélyesen. Igen sokszor volt alkalmam a birói gyakorlatomban hallani azon panaszt, hogy a községi biró nem akar a hatásköréhez utasított ügyben eljárni s a felettes hatósága közegeit vagy hivatalukban nem találta, vagy ha is, panasza csak személyeskedésnek minősíttetett, természetes tehát, hogy ily viszonyok között továbbra az fenn nem tartható. Nem egyezik össze nézetemmel a törvényjavaslatnak 176. §-a, mert az érték, mely az első bíróság előtt nem volt pergátló akadály, oly körülményt nem képezett — a felebbvitelnél válik az vitássá, akkor kellend majd tisztába hozni az értéket, a midőn már a per befejezését nyerte, a végből, hogy van-e helye a. jogorvoslatnak vagy sem. Á napvilágot látott ítélet után tehát külön folytatott tárgyalások mellett fog kelleni eldöntettnie a jogorvoslat használhatásának kérdése, mi pedig a perek elhúzására nagyon is kedvező alkalmat fog nyújtani. A törvényjavaslatnak 180. §-át illetőleg észrevételem az, hogy a. felülvizsgálat tárgyává tétethetik egyedül az alaki szabály helytelen alkalmazásának 'esete, mert a hol anyagi sérelemről van szó, ott felebbezésnek lehet helye, de nem felülbírálásnak. A §-nak gyakorla'i kivitele eredményezni fogja csakhamar azt, hogy a felülbírálások halomra szaporodnak majd a fennálló anyagi jogszabályaink részbeni fogyatékosságánál fogva, majd pedig azok hiányában az anyagi jogelvek nem tisztázottsága következtében. A fent érintett §-ok lennének tehát azok, melyeket gyakorlati szempontból a magam nézeteimmel összeegyeztetni nem tudom. A végrehajtási költségek reformja. Irta : SOMLYÓI V. IGNÁC, komáromi bír. végrehajtó. Winkler András urnák a »J o g« folyó évi 11. számában megjelent cikkében a végrehajtási költségeknek a végrehajtás substratumával való arányosítása céljából ajánlott azon »e g y e d ii 1 a 1 k a 1 m a s« módozatát, hogy az 50 frtig terjedő végrehajtásokkal a községi elöljáróság, a községi vagy körjegyzők, az 50 frton fölüli végrehajtások foganatosításával pedig a kir. közjegyzők volnának megbizandók, illetőleg azokra bírósági tisztviselők kiküldendők, a kitűzött cél elérésére — részemről — sem »e g y e d ü 1 i n e k«, sem »a 1 k a 1 m a s n a k« nem tartom. A cikkíró ur fejtegetéseinek a bíróság tagjaira vonatkozó részét már a tek. szerkesztőség oly meghaladott álláspontnak jelezte, mely mai napság már eszmecsere tárgyát sem képezheti. Épen ily fonák intézkedés volna célszerűség szempontjából a végrehajtásoknak a kir. közjegyzőkre, községi elöljárókra, községi vagy körjegyzőkre való ruházása. A kik ismerik a közjegyzők díjjegyzékeit és sokoldalú egyéb elfoglaltatásukat; a kiknek a jelenlegi községi bagatell-eljárás és községi végrehajtások misériáját tapasztalni alkalma van : azok nem fognak rajongni érte, hogy ezen közegek még kiterjedtebb ügykörrel a végrehajtási eljárás orgánumaivá tétessenek. Szerintem van a végrehajtási költségek apasztásának, arányosításának a cikkíró ur által ajánlottnál sokkal alkalmasabb módja; az, hogy a bírósági végrehajtói intézmény — már akár meghatározott fizetés, akár a jövedelem-minimumnak biztosítása utján — államosittassék, a mi mellett már évek óta mi — bírósági végrehajtók — agitálunk legjobban. így azután egyszerre megszűnnének mindazon nehézségek és akadályok, melyeket a cikkíró ur a végrehajtói intézmény jelen szervezetében lát s a melyek közül egyben-másban igaza is lehet. De egyben határozottan nincs igaza és ez azon gyanúsítás, melylyel a cikkiró ur a bír. végrehajtók karának összeségét illeti, nem valami túlságosan burkolt körülírással, azt állítván róluk, hogy lopnak, sikkasztanak. És ez az voltaképen, a miért tollhoz nyúltam ; nem pedig aféle privát passió, hogy magam is tovább menve a kaptafánál, ugyanazon hibába essem, mint a cikkiró ur, a ki az »egyedül alkalmasa módokat ajánlgatja a jogkereső közönség számára. Már kövesse meg magát, a ki ilyesmit állítani mer ; de én azt hiszem, hogy az Írnoki kar, mely a fejtegetéseiben oly kíméletlen modorú cikkiró urat magáénak vallhatni szerencsés, vagy a hivatalnokok bármely egyéb osztálya, a törvénynyel coliisióba jövő, elzüllött existentiáknak legalább is akkora százalékát mutatja fel, miut a végrehajtói kar, a melyről idáig még senki sem állította, annál kevésbé bizonyította be azt, hogy tagjai az egyéb polgári állású egyéneknél jobban inclinálnának a bűnözésre. Eleget küzdünk, harcolunk az epuratio mellett mi magunk ; a mit a cikkiró ur is tudhatna, ha a szóba hozott dolgokat valóban ugy ismerné, mint a hogy ismerni állítja; de illetéktelen oldalról jövő támadásokkal szemben oly helyzetben találjuk magunkat, mint a milyenben Teleki Sándor gróf volt az angollal a forradalom utáni időkben. Panaszkodott a gróf az angolnak a magyarok »gyávaságárói«, »birkatürelméről« s egyéb rossz nemzeti tulajdonságairól, melyekért megérdemlik a szolgajármot, a melyben nyögnek; de midőn az angol is contrázni kezdett a grófnak s fejével bólintgatva, rá-rámondogatta, hogy biz az igaz: a gróf kihívta őt és megverekedett vele. Belföld. A budapesti ügyvédi kamara 1892. évi jelentése. (Folytatás.) A közgyűlés »még csak vita tárgyává sem kívánta tenni azt, hogy e pályáról bárki is eltereltessék, mert a kamara min-