A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 13. szám - Észrevételek a sommás eljárásról szóló törvényjavaslatra

100 A. JOG. bíróság valamely hatóságnál lévő iratokat, ha szükségét látja, beszerezheti. Hogy pedig a gyakorlatban az ellentétes intézkedések a legnagyobb confusiókat szokták előidézni, az nyilvánvaló. A 22. §-t a sommás eljárás természetével összeegyeztethetőnek nem találom. Ezen §. intézkedése következtében a per egy tárgyalás megtartása által továbbittatik. A felperesként fellépő félnek elég ideje van a kereset megindítása előtt gondoskodni arról, hogy keresetét helyesen, alaposan terjeszsze elő és ideje van az esetleges bizonyítékokról gondoskodnia, az esetleges célszerű védelemre elkészülnie ; miért célirányosabbnak tartanám azt, hogy a kereset megindítása és annak közlése után, kerese téhez a támadó kötve legyen, az alperest ne zaklassa még egy tárgyalással pusztán azért, mert nem volt eléggé körültekintő, keresetét helytelenül támasztotta. Indokolja ezt a támadás természete is, miután csak az támad, ki arra jogot vél s ennek tudatában van. Én a magam részéről nem tartom az igazság követelményének azt, hogy felperes tetszése szerint változtathassa a jogalapot, mert elég ideje van a per folyamatba tétele előtt a helyes kereset meginditásáról gondoskodni, hozzáférhetvén az illő szakemberhez is. Ha felperes keresetén, annak közlése után változtatásokat tehet, akkor feleslegessé válik az, hogy alperessel a kereset közöltessék, mert kellő védelméről nem gondoskodhat, ki lévén téve annak, hogy felperes egészen mást fog követelni, egészen más jogalapou. Helyesen csak az állhat meg, hogy a történeti tényeket módosíthatja. A felperesnek a költségekben való elmarasztalása az alperest a gyakorlatban nem kárpótolhatja eléggé. így lenne azután korlátolandó alperes a viszonkeresetére nézve természetesen a jog egyenlőségénél fogva. A §. föntartása a gyakorlatban bonyodalmakat fog szülni. Én ugyan nem tartozom az alakiság hivei közzé, de mégis gyakorlatibbnak tartom a_ korlátozást. A törvényjavaslatnak 23. és 24. §-ai hasonló hibában szenvednek véleményem szerint, mert a pergátló kifogások a per érdemétől tárgyalandók és döntendők el s az e tekintetben hozott határozatok ellen pedig perorvoslatnak, felfolyamodásnak helye van. Egy olyan eljárás a per egységelvével homlokegyenest ellenkezik. A §. gyakorlati értéke pedig az, hogy az eljárás nyúlni fog és bonyodalmakat előidéz. A 31. §-nak felvétele a törvényjavaslatba felette helyes Eddig a tárgyalást vezető bírónak meg volt ugyan a bírságolási joga, de az csak irott malaszt volt, mert a kiszabott pénzbírság behajthatlanság esetében szabadságvesztési büntetésre átváltoztatható nem lévén, a gyakorlatban kevés értéke volt. Nem tartom azonban a §-t teljesen kielégítőnek, a mennyiben csak felekről és azok képviselőiről emlékezik meg és nem egyszersmind a tanuk s szakértőkről, már pedig ezek nem egyszer ragadtatják el magukat oly viselkedésre, mely az eljáró bíróság által el nem nézhető. Nem tartalmaz továbbá intézkedést az esetre, ha már az előadástól eltiltott peres fél vagy képviselője továbbra is oly ténykedést tanúsít, mely a bíróság, avagy az ellenfél irányában tiszteletlenség jellegével bir. Helyesnek tartanám tehát határozott felvételét annak, hogy a bíróság elé idézett bármely perenkiviili személy is bírságolható s legvégsőbb esetben pedig a megjelölt személyek karhatalom igénybevétele mellett a hivatalos helyiségből eltávolíthatók. A törvényjavaslatnak eme felhívott §-a a birónak discretionalis jogot ad, a mennyiben olyan meghatalmazott egyéneket, a kik tevékenységüket iparszerüleg .gyakorolják, eltilthatja a tárgyalástól. Azonban gyakorlatbani érvényesítése nehézségekbe ütközik, mert a bírónak az ip írszerű foglalkozás tekintetében nyomoznia kellend, nem lehetvén arról tudomása; a nyomozás pedig a per gyors lebonyolitásának árán történhetik csak meg. A peres feleknek szabad cselekménye mégis megkívánja azt, hogy meghatalmazottjaikról szabadon gondoskodjanak s az államra pedig sérelmes nem lehet, ha a peres fél ügyének vitelét oly egyénre bizza, ki iránt neki bizalma van; mert a meghatalmazási viszony tisztán magánjellegű és a fél oly meghatalmazotthoz közelebb juthat, mint a fiskálisokhoz, kik csak kivételesen birnak falusi székhelylyel, de meg közgazdászati szempontból is helyesebb, nem kénytelenittetvén ügyvéd utáni utánjárásokkal mulasztásokat tenni. Nem helyeselhetem a törvényjavaslatnak 45. §-ában foglalt azon intézkedést, a mely szerint a keresetre kitűzött első tárgyalási határnapnak elmulasztása esetén felperes a keresetre az idézés ismétlését kérheti. Igaz, hogy lehetnek oly körülmények, melyeknél fogva felperes a legjobb akarata dacára sem jelenhetik meg személyesen, sem pedig képviselőt nem rendelhet, de mindazonáltal helyesebbnek tartanám a törvényjavaslat e §-ában contemplált büntetést szigorítani, az ellenfél javára eső költségbeni elmarasztaltatásán felül, elmaradásához azon joghatályt fűzőnek, hogy a bíróság a keresetet megszüntető határozatot hozzon ugy, hogy felperes mint mulasztó új kereset beadására utasitassék s ez által felmerült ujabbi költségek viselésével sújtva legyen. Én azt hiszem, hegy ily intézkedés még hatásosabb lenne arra nézve, hogy felperesi meg nem jelenés kevesbedne s az eljárás gyorsittatnék azok csökkenésével. Nem tudom helyeselni továbbá a törvényjavaslat 47. §-ának rendelkezését sem. A gyakorlatban sokkal célravezetőbbnek és a peres felek érdekeivel össze nem ütközőnek tartanám azt, ha a kereset a peres felek meg nem jelenése miatt megszűntnek mondatnék ki. A peres felek, ha közösen elmaradnak a tárgyalásról | — annak oka az: hogy a kötelezettség vagy egészben teljesíttetett, avagy pedig anuak tekintetében a biró közbenjötte nélkül megállapodtak, lehet mondani, egyezségre léptek. Ilyen esetben i a keresetnek elébe áll már a peres felek megállapodása s a megj állapodás pedig rendszerint időhaladékokból áll és az igényelt kötelezettség teljesítésének részbeni teljesítéséből, ekképen a már beadott kereset tartalma kevesbedett s esetleg pedig a kereset ! egészen más alapot nyert; miért a megállapodás be nem tartái sából keletkező igény, nézetem szerint, új keresettel lenne érvényesítendő. Én azt vélem, hogy alperes, ha tudná azt, hogy a meg nem jelenés következtében keresetét megszüntető határozat hozatik s a felperesseli megállapodás nem honorálása következtében új kereset indítandó s ez által felmerülendő költségtöbblet az ő terhére esni fog — jobban respectálná a megegyezést, teljesítené a kötelezettséget ahhoz hiven, igy tehát hatásosabb eszköz lenne ez a követelő fél kezében. Helyesnek tartanám és célszerűnek ily intézkedés felvételét a felvett helyett, mert nemcsak hogy behozna az omnipotens kincstári konyhára a felmerülendő bélyegkiadási többletet, de kevesbítené az első biró érdemnélküli munkáját és egyszersmind az irodai és a nyilvántartási jelentésekből álló munkát is, de különben is zaklató nemcsak az ellenfélre, de a bíróságokra is a folytonos idézgetés és folytonos elmaradás és továbbá nevetségessé is fajul ily eljárás, mert a következmény nem bir megfelelő, komoly joghátránynyal. Tapasztalatomból ! tudom, akárhány esetet hozhatnék fel, a hol a keresetre, mely utoljára is megszüntettetett, 5 —10 tárgyalási határnap volt 1 kitűzve. Bizonyítás. Nem lehet eléggé helyeselni, hogy a törvényjavaslat az I érvényben levő perrendünk kötött bizonyitási rendszerével szakítván, a szabad méltánylási rendszert lépteti életbe. A gyakorlati jogász nagyon is ismeri a jelenlegi rendszer hátrányait, a mely I mellett az anyagi igazság sokat szenvedett az alaki miatt; mert j bizony az eljáró biró bármennyire is az ellenkezőről volt megj győződve, mégis, a megkötöttsége miatt az alaki igazságnak kelI letvén meghódolnia — nem ugy intézkedett. Felette fontos újítást I foglal magában a törvényjavaslat e fejezete, mely a szabad mérlegelés elvét, mely büntetőjogi judicaturánkban mai napig is I gyakorlatban volt és szépen érvényesült, juttatja érvényre s arra I épiti fel az egész rendszert és pedig megfelelőleg ép ugy az j elmélet, mint a gyakorlati élet követelményének; miért is e fejezet a törvényjavaslatnak igazán a legszebb, leghelyesebb s leggyakorlatibb részének tekinthető. Vannak ugyan olyanok s külöI nősen pedig az ügyvédi karban, kik azt tartják, hogy az ujitás nálunk be nem válik, mert a járásbirák kellő szakképzettséggel I és kellő tapasztalattal nem birnak. De ez igazán alaptalan aggodalom, mert egyes, a régi időkből átvett elemektől eltekintőleg, a sommás bírák megállják helyüket épen ugy mint mások. Az ujitás nem lehet tetsző azért azokra nézve, mert azt fogja eredményezni, hogy a halasztások gyérülni fognak, az ítélkezés alaposabb leend a szabad mozoghatási körben s igy a felebbezésre alkalmas esetek kevesbülnek, mi pedig a kereset apasztásával jár. Különben is az állami igazgatás teendője, hogy jó birákat neveljen magának és a jobb dotálás által a jobb erőket magához I vonzza. Erre pedig már az egyik mód meg van adva a gyakornokok és jegyzők gyakorlati kiképeztetésében, a másikhoz csak hozzá kellend nyúlni s a miatt a budget-egyensúly nem fog szenvedni. Nem tartom azonban helyesnek gyakorlati szempontból az 56. §. azon intézkedését, hogy a kifejezetten nem tagadott tényállításokat bizonyítani nem szükséges, ha a fél egyéb előadásaiból nem következik, hogy azokat tagadni akarja; mert a gyakor • latban sokszor nehéz leend azt megállapítani, hogy valóban a fél egyéb előadásaiból kitűnő-e az, hogy a kifejezetten nem tagadott állításokat mégis tagadni akarja-e, vagy nem s így a bizonyítás helyes alkalmazásában az ellenfél sokszor tévedésbe ejtethetik. Helyesebbnek tartanám gyakorlatilag azt, ha az ellenfél a kifejezetten nem tagadott tényállításokat egyáltalában tekintet nélkül a fél egyéb előadásaira, bizonyítani nem tartoznék, mert igy a tárgyalás menete gyorsabb lenne és tisztább. Igaz ugyan, hogy nem kényszeríthető senki arra egyáltalán, hogy ezt vagy amazt elmondja és nem is lenne az végrehajtható ; de a peres eljárásban a perfelek közös érdekében megtehető az oly intézkedés s végrehajtó eszköze a nyomozási elvből kifolyó kérdezési joga a birónak; a ki nem fejezett tagadásnak makacs jellege van s ezt pedig a törvény által az emberiségben öregbíteni nem szabad. A 83. § t szintén gyakorlati szempontból nem tudom a magáin részemről helyeselni, mert az abban foglalt intézkedés hasonlóan olyan, a mely az eljárás gyors menetét akadályozza. A tanúkihallgatás épen azon bizonyitási mód, melynek alkalmazása a legtöbb fizikai időt rabol el. A birói gyakorlatomból tudom, hogy minálunk a vidéki biróságoknál, különösen a felsővidékieknél a tót nemzetiség irás és egyáltalában tudatlanságánál fogva a perrend szerinti összes bizonyító módok kimerittetnek csaknem minden egyes peres ügyben, de különösen a tanúbizonyítás egy hosszú procedúra, ugy, hogy gyakorlatomban csaknem minden egyes perben csaknem egy nagy csomó tanút kell előbb kihallgatni. Ha tehát minden egyes tanúhoz ugyanazon kérdéseket meg-meg újból 10-20 tanúhoz kell ismételni s