A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 11. szám - A végrehajtási költségek reformjához

84 A JOG. nem hozható és mindezekből kifolyólag alig hiszem, hogy az illetékes tényező — a törvényhozás — elzárkózzék annak szükségessége elöl, hogy itt csakugyan gyökeres reform kell arra, hogy e bajon segítve legyen. Nem tudom, foglalkozik-e a revisio ezen kérdéssel s van-e benne foglalva e tekintetben orvoslás és mily irányban ? ezért én e tekintetben tett tapasztalataim nyomán, mint e calamitás megszüntetésére alkalmas egyedüli módozatot, a következőt gondolom ajánlatosnak : Mondassék ki általános elvül, hogy minden végrehajtásnál, melynek tárgya egy bizonyos minimumot — moudjam 50 frtot — meg nem halad, tekintet nélkül a követelésnek bármi címen való eredetére és bármelyik bíróság előtt tett érvényesítésére ; továbbá mindazon végrehajtásos árveréseknél, melyek a bírósági székhelyen kivül oly ingóságokra vonatkoznak, illetve foganatositandók, melyeknek értéke az óO frtot meg nem haladja, a melyek bár egy nagyobb substratumu ügyben bírósági végrehajtó által foglaltattak le, tehát mindezen kiküldetéseknél a községi elöljáróságok, illetve községi, avagy körjegyzők bízassanak meg, bizonyos mérsékelt díjazás mellett, a mely az egész procedúrán át alig haladhatja meg a 2—3 frtot. Azt talán mondanom sem kell, hogy községi jegyzőinknek ez iránybani megbízhatóságukban kételkedni nem kell, esetleg egy kis külön utasítást is lehetne nékiek az irányban kiadni, de valamint az 1877. évi XXII. t.-c.-beni intézkedések szerint 50 frtig terjedő végrehajtásoknál alkalmasaknak találtattak, ugy mindenesetre az a javaslatban foglalt hasonló összegre nézve ugyancsak alkalmasaknak vélelmezhetők, bárha a követelés nem kizárólag »bagatell« címből ered. És itt még csak azt tartom felemlitendőnek, hogy Ausztriában kisebb — talán 100 frtig való — összegek végrehajtásánál rendszerint hivatalszolgák küldetnek ki. Ugy hiszem, hogy ezen javaslat — illetve módozat — ellen a gyakorlatiasság, célszerűség és méltányosság szempontjából alapos kifogás aligha tehető, ha az igazság kereső közönség érdeke tartatik szem előtt. Egyetlen érvül még az hozható ellene fel, hogy e rendszer mellett a bírósági végrehajtók keresményének egy jelentékeny része elesnék. Ez igaz is, csak hogy ez oly másodrendű kérdés, a mely nem szolgálhat akadályul egy oly reform életbeléptetésénél, a melyet a nagyközönség érdeke oly sürgősen megkövetel Ámde ezen aggály is eloszlatható a javasolt reform elfogadása esetében és pedig kétféle módon. Az egyik és egyszerűbb és a melynek valósithatása néhány, 3-—4 év alatt könnyen elérhető, az, hogy a végrehajtók száma apasztassék le oly módon, hogy egy törvényszék területén csak egy végrehajtó legyen alkalmazásban a fontosabb kiküldetések végett. A másik mód az lenne, hogy a végrehajtók intézménye, mely ugy sem örvend valami nagy népszerűségnek, de a melynek személyzete szintén nem igen elégedett sorsával, szüntettessék merőben meg. Hogy a végrehajtói intézmény a közönség előtt nem igen kedvelt, az természetes, lévén kizárólagos hivatásuk az embereket — és pedig többnyire szegény embereket — zaklatni és existentiájuk majdnem ama bizonyos »marodeur«-ekhez hasonlítható, hogy a per és annak esetlegesen tetemes költségeiből a félnél még valami kaphatóból, magát fentarthassa. És ép ezért maguk a végrehajtók sincsenek és nem lehetnek megelégedve sorsukkal, existentiájukkal és helyzetükkel, mert fizetés és nyugdíj nélküli nagyon is ingatag állásuk nékiek jövőjüket illetőleg semmi garantiát nem nyújt, ezekből kifolyólag rá vannak utalva, hogy jövőjük — vagy legalább minden percben beállható — betegség esetén bekövetkező kereseti képtelenségük idejére, bármi uton valamit szerezzenek, hogy a percnyi nyomor ellen védve legyenek és ha a viszonyok, ugy az a beállható véletlen, hogy néhány napon, vagy héten át nincs kereset, ettől is megtalálja fosztani; nem csoda, ha tiltott uton kénytelenek magukon segiteni, a minthogy a végrehajtók által elkövetett sikkasztások nem tartoznak a ritkaságok közé (ép az utolsó napokban is lett egy végrehajtó sikkasztásért fogházbüntetésre Ítélve i és ezt annál inkább teszi, mert állása elvesztésével sokat nem »r e s k i r o z« ; ezt ellenőrizni pedig lehetetlen, még ha foliansokra menő utasítások is szakittatnak ez irányban ki. Mindezeket egybevetve tehát, az intézmény megszüntetése csak általános helyesléssel találkozna, a személyzete pediglen alkalmazhatóságához képest bírósági, avagy egyéb kezelői tisztviselőkül beosztható lesz. A javasolt módozat szerint a községelőljáróságokra bízandó 50 irton alóli végrehajtások levonása után fenmaradó és az összeseknek alig ű0°/u-át tevő ügyekben pedig bírósági tisztviselők — esetleg közjegyzők — lehetnének és lennének megbizandók és pedig előrebocsátva, hogy minden bíróság a maga végrehajtásait maga foganatosítsa, hogy tehát az eddig dívott megkeresés mellőztessék, — akként felosztva, hogy az ügy fontossága, avagy az összeg magasságához képest kisebb vagy magasabb rangú tisztviselő bizassék meg. Mert tagadhatatlan, hogy a kiküldetések nemei és fontosságai különbözők, ugy a behajtandó összegek is, e szerint a foganatosításnál szintén helyén való a tisztviselőknek állásuk és fokozatuk szerint való alkalmazásuk, ugy a keresztülvitelt magát, valamint a garantiát illetőleg, a mennyiben egy magasabb rangú tisztviselő mindig nagyobb megnyugvással bizathatik meg egy nagyobb összegnél, mint egy alantibb állású, ugy nemkülönben az arány a költségeknél is igy méltányosabb, a mennyiben pl. ez talán ezerekre menő követelésnél, avagy ügynél netalán eljáró birói és esetleg tollnokának felmerülő költségei nem oly érzékenyek. Egyébiránt ezen módozat szerinti s illetve a jelzett közegek által teljesített kiküldetési díjak, tekintettel, hogy ez nem képezi életforrásukat, nagyon is mérsékelhetők és mindeuesetre, még a hol legmagasabb rangú tisztviselő kiküldetése is szükségeltetnék, ennek is a költségei csekélyebbek lennének a bírósági végrehajtóéinál, mivel itten tekintettel a magasabb összegre, az u. n. eljárási díjak fokozatosan emelkednek. A mi végre azon netalán felmerülhető aggályt illeti, hogy ezen rendszer mellett a tisztviselők hivatalos teendőiktől elvonatva, a szolgálatban zökkenés állhatna be, ez könnyen eloszlatható azzal, hogy a javasolt módozat szerinti felosztás mellett és tekintettel arra, hogy minden bíróságnak a személyzete ügyforgalmával kellő arányban áll, egy-egy tisztviselőre havonkint alig jutna egy — legfelebb és ritkán — két kiküldetés, a mi mindannyiszor egy fél, legfelebb egy napi távollétet okozna és a mi a szolgálat menetében bizonyára nagy csorbát nem ejtene. * Belföld. Az ügyvédek mozgalma. A budapesti ügyvédi kamara ama tagjai, kik a mai állapotokkal megelégedve nincsenek s magukat reformpártnak nevezték, népes értekezletet tartottak f. hó 6-án Virava József dr. elnöklete alatt a régi városháza tanácstermében. Az értekezletet Virava József elnök nyitotta meg, jelentve, hogy a minap kiküldött bizottság megállapította a bizottság alapelveit. Kéri ezeket elfogadni, azután pedig egy kijelölő bizottságot választani, mely oly ügyvédet kandidáljon a kamara választmányába, kik uj szervezet elérésére hajlanoók törekedni. A napirend előtt Rozgonyi Jakab dr. szólalt fel s konstatálja, hogy a konservativek is elismerik a bajok létezését, csakhogy ők a természetes visszafejlődéstől várják azok orvoslását, a reformpárt pedig cselekedni akar. Nehogy ugy tűnjék fel, mintha ő személyi érdekekből kezdeményezte volna a mozgalmat, kijelenti, hogy a kamarában sem választmányi tagságra, sem tisztviselői állásra nem aspirál. Huszár Kálmán dr. szerint radikálisabb eszközökhöz kell nyúlni a baj orvoslása végett. így kívánatos a qualificatio emelése, a vizsgák szigorúbbá tétele és a jdggyakorlat meghoszszabbitása. Ez irányban határozati javaslatot nyújt be. Schnitzer Jakab dr. elégségesnek tartja, ha az értekezlet egyszerűen az alapelveket jelöli meg. Ezek pedig benne vannak a programmban, mely a szellemi nívó emelését, az anyagi helyzet javítását és az országos szervezetet kéri. Szúr mák Rezső ügyvéd ott látja a bajt, hogy a kamara vezetői nem teljesitik kötelességeiket. — Ideálisták ők, mert jó sorban vannak. Akkor gondolnak csak a többi ügyvédekre, ha szegényvédőket kell kirendelni, de azzal nem törődnek, hogy egyik ügyvéd 18 kövér gondnokságot is kap, míg száz más egyet sem. Indítványozza annak egyenes kimondását, hogy az értekezlet a kamara vezetésével nincs megelégedve. Bálint F e r e n c dr. indítványozza, hogy mondja ki a párt, hogy a kamarai állásokat (titkár, ügyész, pénztáros) fizetésnélküli tiszteletbeli állásoknak óhajtja s az igy megtakaiitott összeg évenklnt az ügyvédi segélyalaphoz csatolandó. A választás sikere érdekében Iritz Adolf dr. azt indítványozza, hogy egy végrehajtó bizottságot is küldjön ki az értekezlet. Azt hiszi, hogy ha a bizottság tevékenyen jár el, más választmány kerül a kamarába, a hol most oly állapotok vannak, hogy ha egy ügyvéd jogáról vagy érdekéről van szó, azt mindig elnyomják. Rosenberg Gyula dr. és Löwenfeld Albert dr. felszólalása után az értekezlet egy 30 tagú kandidáló bizottságot választott, Végül elfogadták Bálint dr. és Rosenberg dr. indítványát. Huszár Kálmán dr. határozati javaslatát pedig a bizottsághoz utasították. A nagyváradi ügyvédi kamarának az igazságügyminiszter úrhoz intézett évi jelentéséből átveszszük a következőket: Eddigi évi jelentéseinktől eltérőleg, a melyekben csakis az ügyvédi kar sérelmeinek felsorolásával foglalkozhattunk volt, most végre kedvezőbb alapra helyezkedhetünk jelentésünk megtételénél. Első sorban üdvözöljük Nagyméltóságodat és I köszönetet mondunk azért, hogy végre az egész magyar ügyvédi kar közóhajának engedve az ügyvédi rendtartás gyökeres átalakítását s ezzel az ügyvédi kar sérelmei jelentékeny részének orvoslását, valamint ezen, mindenesetre fontos jogszol* Cikkíró fejtegetéseit magunkévá nem tehetjük. A bíróság tagjainak | más a hivatása és haladásnak tekintetett mindenfelöl a végrehajtásoknak a i bíróság kezéből való kivétele és végrehajtó közegekre ruházása. Az 50 írton I aluli követelések végrehajtására vonatkozó megjegyzések mindazonáltal dis| cussio tárgyát képezhetik, A berkesttótig.