A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 11. szám - A végrehajtási költségek reformjához

A J sége csupán a jegyzőkönyv aláírására szorítkozott, a tárgyalást pedig helyette egyik csődbe jutott kereskedőből lett Írnoka tartotta meg; ismertem közjegyzőt, kinél hagyatékot 100 frt díjon alól paraszt ember nem tárgyalhatott; tudomásom vau arról is, hogy az örökösödési eljárás törvénytervezetében a közjegyzői karra nézve épen nem megtisztelő az a rendelkezés is előfordul, hogy a fél csak akkor fizetheti meg a tárgyalási díjakat a közjegyzőnek, ha a hagyatéki bíróság azt már megállapította, mi kétségtelenül abban a nem alaptalan feltevésben találja indokát, hogy a közjegyző urak nagy része a törvény szerint szedhető díjak mennyiségét igen sok esetben áthágta; mondom — jóllehet — én ily elszomorító tényeket tapasztaltam, mindamellett, mert meg vagyok győződve arról, hogy a közjegyzői karnak igen tisztességes, kötelességérzö tagjai is vaunak s mert egyesek hibája az összesség terhére nem róható, higyje meg nekem a t. cikkíró ur, én nem merném nyilvánosan azt irni, hogy: az egész országban nagy hiányát érezzük a jóravaló közjegyzőknek. Hát ugyan kérdem, micsoda jognál fogva meri a közjegyző ur szemembe vágni nekem és a velem egy szakban működőknek, hogy a mi munkásságunk, mozgalmunk és kötelességérzetünk ellenőrzésére egy második dr. Wessely volna szükséges? Ily malitiosus insinuatiót kénytelen vagyok a betétszerkesztésuél alkalmazott összes személyzet n ;vében a leghatározottabban visszautasítani. Ily Ítélet meghozatalára Bésán urat, kinek, mint értekezéseiből kiviláglik, sejtelme sincs arról, mily rendkívüli nehézségekkel, mily óriási muukával jár egy község telekkönyvi betéteinek szerkesztése, illetékesnek el sem fogadhatom, hiszen ő ebbeli ítéletét egyedül arra az Osváth biró ur válaszából ellesett egyetlen tételre alapítja, hogy 1SS9. évtől mostanáig csak JO0 község telekkönyvi betétei készíttettek el. Meg vagyok különben győződve arról, hogy a közjegyző urnák fentebbi ítélete nem tárgyilagos higgadt fontolgatás, hanem egy felhevült pillanat szüleménye; továbbá arról, hogy ha majd egyszer a betétszerkesztési eljárás a lugosi kir. törvényszék területén is folyamatba tétetik s a közjegyző úrban lesz még akkor is egy sziporka a most hangoztatott >ügy iránti buzgóságból« s vesz magának annyi fáradságot, hogy a betétszerkesztési törvényeket, az utasítást és vonatkozó rendeleteket átolvassa, de sőt a betétszerkesztési eljárást közvetlenül is megfigyeli, egészen más véleménvre tér s nem fog ily kicsinylőleg nyilatkozni arról a nemes ambitiótól vezérelt kis csapatról, kik nem kevesebbre vállalkoztak, mint hogy az Augias-istállóját kitakarítsák, hogy a telekkönyveket a 35 év alatt azokban, hihetetlen mennyiségben lerakodott piszoktól és mocsoktól megtisztítsák s azok helyébe egy mintaszerű munkát állítsanak. Addig is az ügy érdekében béke velünk. mily számosan vannak!) érvelései közül pedig — miután, a mint ismétlem, nem erőszakosságról, hanem csupán az illető idegen névnek teljesen megfelelő magyar név használatáról van szó s ha ily megfelelő név a magyar nyelvben nern találtatnék, elismertetik az illető idegen, s illetve mint recipiált magyar név használatának josossága — épen a román nevekre vonatkozólag és csupán egy érvet ismerek, mi alkalmas azt a látszatot kelteni, hogy a legegyszerűbb nevek magyarosítása is célszerűtlen. Ezen érv ama valósággál meglevő tényre való hivatkozás, hogy román polgártársaink mivel általában kevés névvel élnek, egy-egy nevet nyolc tiz kiadásban használnak. Tudok esetet reá, hogy ugyanazon családban van Juon, Jon, Jonu, Joan, Juouas és Jonisel, tudvalevő továbbá, hogy a Mária, Marintza, .Marina nevek már mint egészen különböző nevek használtatnak. Erre azonban nem csupán az lehet felelet, hogy nálunk is vannak Jánosok, Jancsik, Jánoskák, Jankók, vagy Máriák, Mariskák és Marcsák, mely nevek teljesen kifejezik a román nevek jelzett változásait, hanem felelhetjük erre azt is, hogy ha tehát a fél neve p. o. nem Juou, hanem Juonas Petru, akkor Írassék így : Petru János (Juonas), vagy ha nem Xicolae, hanem Nicolitze a név, szintén Írassék Miklós és csak mint jelzés, zárjel közzé: (Nikolitze) stb. stb. Aztán ott van az a most már általánosan bevett üdvös szokás, hogy kit-kit házszámával vagy egyébként is megjelölnek, mint ultima ratio pedig fönmarad a közigazgatási intézkedés azon már is sok helyütt nyomasztó (főkép a birtokviszonyokat zavaró) abusus ellen, hogy egy-egy községben alig ismerjenek többet négy-öt keresztnévnél. Ezúttal is fenntartom, megszívlelendőnek hiszem és a kolozsvári itélő táblai elnök ur jelzett intelmével megerősítettnek látom az idézett korábbi keletű felszólalásomban foglalt következő véleményemet : »Egy-egy itélő táblai elnöki körirat, melyben kimondatnék, hogy a keresztnevek és a névtoldalékok a nyelv természete, a helységnevek pedig a dolog természete szerint helyes magyarsággal Írandók és előbbiek idegen alakjukban csak akkor használandók, ha a magyar nyelvben megfelelő alakkal nem bírnak va^-y lefordításuk erőltetett lenne, még inkább pedig a birói ügyviteli szabályokban egy rövid §. minek alapján az ilyen irálybeli hiba legalább is ismétlés esetén és ha a helyes kifejezés különös utánjárás nélkül meg lett volna található, mérsékelt rend büntetéssel válna sujthatóvá, sokat simítana bíróságaink nyelvkezelésén* OG. 83 A végrehajtási költségek reformjához. Irta : WINKLER ANDRÁS, Brassón. A revisio küszöbén álló végrehajtási törvényre s illetve eljárásra vonatkozólag, legyen szabad az évek hosszú során át szerzett tapasztalataim nyomán egy e téren igen-igen fontos kérdésben észlelt hiányra, illetve anomáliára rámutatva, annak lehető megszüntetésére szerény nézetem szerinti egyedüli alkalmas módozatot javasolni. Ezen anomália, ezen végrehajtásnál — ugyszólva — legfontosabb szerepet játszó kérdés, a végrehajtási költse g e k r e, illetve ezeknek a végrehajtás substratumával való lehető aránybani állására vonatkozik, a mit a jelen törvény és rendszer merőben nélkülöznek és a miből kifolyólag nálunk ez idő szerint egy végrehajtás egy-egy szegényebb sorsú emberre nézve (a kiket ez tudvalevőleg leggyakrabban szokott érni), ha véletlenül a bíróság székhelyétől távol talál lakni, valóságos csapás számba megy. Az 1881. évi LX. t.-c. ugyanis minden végrehajtásnál — tekintet nélkül a felhajtandó összegre — birósági végrehajtót (akadályoztatása esetén tisztviselőt) rendel kiküldendőnek. Az 1877. évi bagatelltörvény ugyan az 50 frton alóli végrehajtásokat illetőleg már némi megszorítást tartalmaz, a mennyiben községelőljáróságokat i s jelez kikül dhetöknek, vagy megbízhatóknak, ámde ezen rendelkezése a törvénynek nagyon relatív, nevezetesen az irányban; hogy a kiküldendő közegben való választást a felperesnek engedi és igy a tapasztalat szerint itt is a leggyakrabban birósági végrehajtók vétetnek igénybe. Kétséget sem szenved és köztudomású dolog, hogy a végrehajtási actus, illetve annak szükségessége a legtöbb esetben azért áll be, mert adós fizetni képtelen, tehát mindenesetre rendezetlen vagyoni viszonyokban, vagy épen szegénységben él, nevezetesen a midőn csekélyebb összegről van szó. Másfelől a felperes igaz követelését mégis elveszni engedni nem szeretné, tehát a végrehajtási térre kell, hogy lépjen. Ha tehát itt lehetőleg olcsó eljárás nem biztosíttatik, a felperes azon alternatívába jut, hogy vagy visszariad a tetemes végrehajtási költségektől, melyeknek felhajthatósága, legalább szegény embernél, mindenesetre kétséges és követelését kénytelen mégis oda veszni hagyni, vagy pedig, ha makacsabb természetű, a végrehajtást mégis megkísérli, de a -leggyakrabban azon szomorú eredméuynyel, hogy uemcsak eredeti követelése, de még a végrehajtási költségek is behajthatatlanoknak bizonyulnak; de minden esetben az alperes az áldozat, mert csekély tartozását, melyet pontosan megfizetni nem képes, 3 —4-szereseu toldja meg. Köztudomású továbbá és statisticailag kimutatható, mtkép az összes végrehajtásoknak legalább is 40°/o-ának tárgyát és pétiig azokét, melyek az 1877. évi XXII. t.-c. rendelkezése alá nem esnek, oly csekély összeg képezi, hogy majdnem a legtöbb esetben azt a végrehajtási költségek — a birósági székhelyen kívüliek t. i. — felülhaladják. Ilyenek első sorban a büntető ítéletekkel megítélt, részint károk, részint pedig magánvádló csekély költségei, vagy tanudíjak, a melyek rendesen alig haladják meg az 1—2 frtot, ezek pedig tudvalevőleg majdnem kizárólag a közönség legalsóbb foka, tehát legszegényebb osztályánál fordulnak elő, továbbá a bagatell eljárás alól kivett, u. n. kereskedelmi ügyekből eredő, többnyire szintén csak néhány frtra menő követelések (tudok például egy bíróságnál százakra menő beadott kereseteket tüzkárbiztositási díjakért, melyek legmagasabb összege 5 frt volt, de voltak 40 — 50 krajcárosak is), melyek mindenikénél az összeg nem jő tekintetbe, végre a sommás, avagy rendes perekből eredő csekélyebb hátralékok és legvégül a váltó-eljárásból eredő követelések, mely mindezeknél az 1881. évi LX. t.-c. kivétel nélkül birósági végrehajtót rendel a végrehajtásokkal megbizandónak. Ha már most számba veszszük egy birósági kiküldöttnek a biróság székhelyén kivül való kiszállásnál felmerülő járandóságait, fuvar, napidíj, eljárási stb. címeken, ez a legközelebb eső községben is 8—10 frtra tehető, de tudok járásokat, a melyben oly távol eső községek vannak, hogy csak a fuvardíj 12 —15 frt s ha még hozzáveszszük a gyakran előforduló »közbejöveteleket«, egy-egy ilyen kiküldetés, már csak az első stádiumáig, a foglalásig már 15—20 frtba kerülhet, ha pedig az árverésig megy, e költség kétszerese vehető. Tehát egy oly végrehajtásnál, a melynek substratuma csak 2—3 frt, de a mely az 50 frtot teljességgel meg nem haladja, az eljárási költségek a jelen rendszernél, mondhatni legalább is 10, esetleg 15—20 Írtig, sőt feljebb is fokozódhatnak, ilyen pedig, ismétlem, számtalan van, én magam számtalan esetet ismerek, a melyben 2—3 frt követelésnél 10 —12 frt, sőt több végrehajtási költség merült fel és fizettetett is. Hogy ebbeu sem arány, sem méltányosság nincs és hogy a legnagyobb anomáliának jelezhető az, hogy egy 2—3, vagy mondjam 20- 30 frtos végrehajtásnál, mert véletlenül nem a »bagatell«-ügyből ered, ép oly drága és költséges apparátus tétessék mozgásba, mint egy 2--300, vagy ugyanannyi ezir frtosuál, a hol a különbség épen csak az 1 —2 frt u. n. e 1 j á r á s i költségből áll, azt ugy hiszem, felesleges bővebben fejtegetni és azt hiszem, hogy ennek igazolására semmi elfogadható érv fel