A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 10. szám - A pécsi ügyvédi kamara

A J O Gr. 39 megállapíttatik és. ennek folytán a kir. törvényszék, mint csődbíróság az ügy jkvi tárgyalására és a további szabályszerű eljárásra utasittatik. 1 n d o kok: Felperes keresetében a H. L. csődügyében és az általa folyamatba tett megtámadási perekből kifolyólag részint már megállapított kiadásait, részint meg nem állapított díjait és kiadásait érvényesiti. Tekintve pedig, hogv a tömeggondnoki dijak megállapítása a csődtörvény 103. §-a értelmében a csődbíróság hatásköréhez tartozik és tekintve, hogy az 1874: XXXIV. t.-c. 58. §-a értelmében az ügyvéd a perben még megállapított díjait és kiadásait a per bíróságánál érvényesítheti, tekintve végül, hogy a csődügyben e per bírósága a csődbíróság volt és ugyanez a bíróság felperes tömeg-gondnoknak a megtámadási perekből felmerült díjait és kiadásait is megállapitani hivatva van, annyival inkább, mert felperes díjainak és kiadásainak a csődhitelezökkel szemben való megállapítását már peren kívül is és pedig kizárólag a csődbíróságnál kérelmezhette volna : az elsőbiróság végzésének megváltoztatásával a kir. tszék, mint csődbíróság illetékességét megállapitani és a kir. tszéket az ügy jkvi tárgyalására és a további szabályszerű eljárásra utasítani, az ezuttali költségek megállapítását pedig az ügy érdemében hozandó Ítéletre fenhagyni kellett. (8,742/1892.) Az adásvevési szerződés ellenkező kikötés hiányában ott lévén teljesítendő, hol az adásvétel tárgya létezik, a szerződés teljesítésére irányúit per azon helynek bírósága előtt is indítható, mely helyen az adásvétel tárgya létezik. (A kassai királyi itélö tábla 1892. évi november hó 6-ik napján. 2,450. sz. a.) Ha a biztositó-iiitézet a tüzkárbiztositási szerződésen alapuló lártéritési igény valóságát és terjedelmét elismerte, ezen elismerés a keresk. törv. 4*7. szakaszában meghatározott egy évi elévülési határidő folyamát, ha az már kezdetét vette, félbeszakítja, de kétségtelen, hogy ugyanazon egy évi elévülési határidő az elismerés időpontjával újra kezdetét veszi. (M. kir. Curia 1892. dec. 10, 1,428. sz. a.) Bűnügyekben. A vádlottnak a vizsgáló biró előtt tett azon vallomása, hogy lehet, miként arra határozta el magát, hogy sértettet agyonüsse s azon kijelentése, hogy a sértettet addig ütötte, mig nem gondolta, hogy talán már meghalt, az ölési szándékra vonatkozó határozott beismerésnek nem tekinthető s magában a szándékos emberölés bűntettének ismérveit meg nem állapítja. A zombori kir- törvényszék (1891. június 1-én, 3,094.): G. Maxim vádlottat a B. T. K. 301. §-ának meghatározott súlyos testi sértés bűntettében bűnösnek mondja ki és ezért a B. T. K. 302. §-a alapján két évi börtönre itéli. Indokok: M. Pantáné panaszosnak esküvel erősített vallomásával, vádlottnak beismerésével és a kihallgatott B. Lázár s társai tanuknak vallomása által beigazolást nyert, hogy vádlott a vele vadházasságban élő panaszost folyó évi március hó 22-én esti 8 —9 óra tájon azért, mert az a tőle kért 40 krt megtagadta, a bűnjelt képező baltával megütlegelte, azután pedig a vérében fekvő panaszost közös lakásukon hagyta, de csakhamar ismét visszatért és panaszosra még néhányat ráütvén, ezután a háztól végleg eltávozott. A kir. törvényszéki orvos által felvett szemle-jegyzőkönyv és erre alapitott szakvélemény szerint panaszos a mondott alkalommal fején, mindkét karján, mellkasán és tarkóján összesen 8 rendbeli részint fejsze fokával, részint annak élével ejtett testi sérülést szenvedett, melyek közül 4 sérülés 20 napon túli, kettő 16 napi és szintén kettő 8 napi gyógytartamot igényelt. Vádlott tagadja, hogy cselekményének elkövetése előtt vagy a közben ölési szándéka lett volna, panaszos e részben azt vallja, hogy gondolja, miszerint vádlott őt meg akarta ölni, a tanuk végre ide vonatkozólag mi terhelőt sem tudnak előadni. Ily körülmények között a sértésre használt eszköznek ölésre alkalmas volta, hogy továbbá vádlott csapásait leginkább az életműködés fentartására rendelt testrészére a fejre intézte, hogy végre a bántalmazást mindaddig folytatta, mig csak a bántalmazott életjelt adott, a vádlottnál fenforgó ölési szándékra való alapos következtetésre elegendő adatot nem képezhetnek. Mihez képest vádlott cselekménye a vádinditványtól eltérőleg szándékos emberölés bűntettének kísérletéül nem volt minősíthető. Tekintve azonban, hogy a fentebb előadottak kétségtelenné teszik, hogy vádlott cselekményében a B. T. K. 301. §-ában meghatározott súlyos testi sértés bűntettének ismérvei benfoglaltatnak : kellett vádi >ttat ezen bűntett miatt bűnösnek kimondani és ennek következményeként a B. T. K. 302. §-a alapján börtönbüntetéssel büntetni. A büntetés mértékének kiszabásánál vádlott rovatlan előéletének és a tett elkövetésekor nála fenforgottnak vélelmezhető felindultságának, mint enyhítő körülményeknek betudásával tekintetbe volt veendő, hogy súlyosító körülményekként vádlott előkészületi cselekményéből következtethető előre meggondoltsága, a sérülések többes és azok nagy részének igen súlyos volta, a bántalmazás okának csekélysége, végre a használt eszköz veszélyessége, jelentkezik. Ehhez képest a büntetés tartamának a középmértéken felül történt megállapítása indokolt. A szegedi kir. itélő tábla (1892. március 14-én, 3,652.) Minthogy vádlott az orvosi látlelettel megállapított sérüléseket akként okozta, hogy sértettet több izben nagy erővel a balta fokával és élével a fején sújtotta, minthogy az ép elmetehetségű vádlottról fel kell tételezni, hogy tudta, miszerint ölésre alkalmas eszközzel a sérült testének legnemesebb részére intézett bántalmazások a sérült halálát idézhetik elő; minthogy továbbá vádlott a sértett bántalmazását még akkor is folytatta, a mikor ez már eszméletlenül a földön feküdt, mindaddig, a mig a sérült életjelt adott magáról; minthogy vádlott beismerte, hogy később, a mikor a lakásba visszament és sérültet a kemencéhez támaszkodva látta, arra határozta el magát, hogy agyonütni fogja, de azért a baltával újból ütötte addig, mig gondolta, hogy most már meghalt, végül minthogy mindezekből mást okszerűen következtetni nem lehet, mint azt, hogy vádlott szándéka a sértett megölésére irányult, az eredmény pedig csak véletlenségből nem következett be, a vádlott cselekménye a btk. 279. §-ába ütköző szándékos emberölés bűntettének a btk. 65. §. szerinti kísérletét képezi, miért is vádlott ebben mondatik ki bűnösnek és ezért tekintettel rovatlan előéletére, a tett elkövetésekor volt izgatott kedélyállapotára, cselekményének beismerésére, mint enyhítő körülményekre, a felhívott s a btk. 289. §. alapján 5 évi fegyházbüntetésre itéli. A kir. törvényszék Ítélete ekként megváltoztatván, egyebekben vonatkozó indokainál fogva helybenhagyatik. A m. kir. Curia (189.3. január 13-án 5,609) : Tekintve, hogy vádlott a vizsgáló biró előtt tett ama vallomását, hogy »lehet, miként elkeseredésében arra határozta el magát, hogy sértettet agyonüsse és azért a baltát ismét kezébe kerítvén, M. Annát újból ütötte, a mig nem gondolta, hogy talán most már meghalt«, az ölési szándékra vonatkozó határozott beismerésnek tekinteni nem lehet; s tekintve, hogy a végtárgyaláskor az ölésre irányzott szándékot határozottan tagadja; s tekintve, hogy a sértett fején levő sértések egyike sem hatolt a csonthártyán keresztül s így a csont állagát nem sértette, tehát azok életveszélyessége is ki van zárva, ehhez képest vádlott tagadásával szemben az ölési szándék fenforgását már ez okból sem lehetett megállapitani, miért is a kir. itélő tábla Ítéletének megváltoztatásával az elsőbiróság Ítélete ugy a minősítés, mint a büntetés tekintetében helybenhagyatik. A hatalommal való visszaélés és személyes szabadság megsértésének bűncselekménye fenn nem forog, ha a hivatalos közeg a szószékről lázitó papot a község közbékéjére és köznyugalmára való tekintettel csendörökkel bekisérteti. Az aradi kir. törvényszék (1892. július 2 án, 5,216. sz. : Hivatalos hatalommal való visszaélés és személyes szabadság megsértése miatt vádolt A. Sándor elleni bűnügyben a további bűnvádi eljárást megszünteti. Indokok: Az előnyomozás során kitűnt, hogy magánpanaszos K. György Paulis községben ismételten lázitólag viselkedett s e miatt ellene a községi elöljáróság részéről feljelentés tétetvén, a főszolgabíró, a közveszélyes cselekmény elkövetésével alaposan terhelt magánpanaszost, hivatalos hatásköréhez tartozó jogánál fogva letartóztatta, illetőleg elfogatta és a csendőrség igénybevételével a vizsgálóbiróság elé vitette. Miután a terhelt főszolgabiró ez esetben törvényadta jogával élt, sőt kötelességet teljesített, sem hivatalos hatalmával nem élt vissza, sem pedig panaszos személyes szabadságát jogellenesen meg nem sértette, miért is ellenében a büntető eljárás megszüntetendő volt. A nagyváradi kir. itélő tábla (1892. aug. 17-én, 309.): Az elsőbiróság végzését megváltoztatja és Cs. Sándor terheltet a btk. 193. §-ába ütköző személyes szabadságraegsértés vétsége miatt vád alá helyezi. Indokok: Terhelt Cs. Sándor főszolgabírónak saját, a tényállással egyező beismerésével igazolt az az eljárása, hogy ÓPaulis község elöljáróságának puszta jelentésére a rendőri előnyomozatnak saját hatáskörében való megtartása nélkül, valamint a feljelentés áttételével értesített bíróságnak ez irányban való megkeresése nélkül és a község-elöljáróság jelentéséből kitünőleg egyedül a btk. 171. §. 2. pontja szerint minősülhető izgatás vétségével terhelt jelenlegi sértett szabályszerű idézésének mellőzésével sértettnek, mint tényleges alkalmazásban álló lelkésznek ez ügyben való további eljárásra illetékes más hatósághoz csendőri karhatalommal való elővezetését törvényes indok nélkül hivatalos hatalmát felhasználva elrendelte és a csendőrséget rendeletének végrehajtására utasitva, sértett lelkészt személyes szabadságától megfosztotta, a btk. 193. §-ába ütköző személyes szabadság-megsértés vétségének alapos jelenségeit tüntetvén fel, terheltet az elsőbiróság végzésének megváltoztatásával, a terhére rótt bűncselekmény miatt vád alá helyezni kellett. A m. kir. Curia (1893. január 19-én, 11,319.): Tekintve, hogy a sértett félnek a minősítés kérdésében nincs felebbezése,