A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 7. szám - A postai kézbesítés - A sértett fél és az eljárási költségek

50 A JOG. a dolog, akkor az ügyvédnek sérelem esetében azt kell okmányokkal igazolnia, hogy nem volt annyi jövedelme, mint a mennyit az adókivető közeg találomra vele szemben feltételez. Bizonytalan lévén az ügyvédnek évi jövedelme s a fennebb kifejtett körülménynél iogva vallomást sem nyújthat be keresményéről, ennek hiányában újabb időben a kivető bizottságok a lakviszonyok szerint szokták adóját megállapítani. E tekintetben is súlyosabb helyzetben van az ügyvéd, mint más polgártársa. Egy ügyvéd foglalkozása viszonyait figyelembe véve, irodahelyiségül legalább is két szobát kénytelen tartani és ha egy évben két pere van, már segéd nélkül el nem lehet s igy egy szobában a segédje, másikban pedig maga várja clienseit. A segéd nem mindig munkatárs az ügyvédnél, hanem házőrző s az a feladata, hogy az ügyvéd távollétében a kézbesítéseket átvegye. Ennélfogva sem irodája, sem segédje nem képezheti keresetének ismérvét és bizonyítékát; ezek szerint sem lehet tehát adóját, illetve adóztatás tárgyát képező jövedelmét igazságosan megállapítani. Németországban rég be is látta már az állam, hogy az ügyvéd szabad és ennélfogva bizonytalan foglalkozásánál és jövedelménél fogva állandó percentualis adóztatás alá nem vehető s igy az ügyvédeket és orvosokat állandó osztályadóval terhelte meg s bizonytalan s ingatlan jövedelmüket igen mérsékelt százalékkal vette adóztatás alá. Vájjon a szabadelvű kormány fog-e valaha arra gondolni, hogy a társadalomnak egyik legműveltebb osztályát, a keresetét és existentiáját megbénító súlyos és igazságtalan adóztatás terhe alól felszabadítsa, nem tudom, de mély sajnálattal kell kijelenteni, miszerint a törvényhozó testület számos és igen jeles tagja, ki tapasztalatait, sőt tekintélyét * is az ügyvédség terén szerezte, ritkán vagy sohasem hallatja szavát azon kar érdekében és védelmében, a mely testületet divattá vált üldözni és becsmérelni. A postai kézbesítés. ívta: Dr. ALFÖLDI DÁVID, egri ügyvéd. A sok »nagyszabású« reform-munkálat készítése közben egészen elfelejtkeztünk az »apró« hibákról. Pedig ezek épen ugy akadályozzák az igazságszolgáltatás rendes menetét, mint a birói szervezet hiánya, vagy a nagy restancia. Ilyen hiba pl. a kézbesítői intézmény gyarlósága. Minden nap tömérdek visszaélés tapasztalható e téren. Azt lehet mondani, hogy az 1875 : X. t.-cikkben megnevezett közegeknek kisebb gondjuk is nagyobb, mint hogy a birói határozatokat kikézbesitsék. Legalább ritka eset, ha a vélívek néhány nap alatt visszakerülnek ; mert a legtöbbször heteken, s ö t hónapokon át kell lesni azok visszaérkezését. De nemcsak a községi jegyzők »teljesitik« ekképen kotelességöket. Sajnosán tapasztaljuk, hogy a bíróságok székhelyein is gyakran kézbesítenek igy. Még Debrecenben is akárhányszor megtörtént, hogy a sommás végzések véiíveit 3 — 4 hétig tartják vissza és csak sürgetésre küldik el. Hát még a külföldi kézbesítésekről mit szóljunk? A melyik fél oly szerencsétlen, hogy külföldi az adósa, az el lehet rá készülve, hogy pere a kézbesítések miatt legalább egy félesztendővel tovább húzódik. Pedig e visszaélések sok bajt okoznak. Lehetetlenné teszik, hogy a biróság rövid terminusokat tűzzön. Az ítéletek jogerőre emelkedését és végrehajtását késleltetik és mindenkor lehetővé teszik, hogy a vidéki hitelezőket a helybeliek megelőzzék. Ezenfelül az ügyvédnek olyan eljárásokat okoznak, úgyszólván naponként, a mikért senki sem fizet, annak dacára, hogy a jogerőre emelkedést mindig szükséges megtudni. A »feltételes makacsságok« és az ujabb terminusok tűzése, vagy az ügy folytatásának másképen való megakasztása a szabálytalan kézbesítések miatt: szintén ez intézményt dicsérik. Nem is csoda, ha a visszaélések e téren mindennaposak. Ritka helyen kezelik a vétíveket lelkiismeretesen. A székhelyen kívüli kézbesítések elhanyagolását meg a szabályok is megengedik. Avagy nem ide mutat-e a birói ügyviteli szabályok 220. §., mely a kiadót csak a 15 napnál régebben elküldött vétívek bejelentésére utalja és a mely a sürgetést is formaságokhoz köti és az úgyis nagyon elfoglalt bíróra bízza ? Ezért van, hogy a bíró szívesen elnézi a kiadó mulasztását e téren, mert ezzel az ő dolgát kevesbíti a kiadó s ezért van, hogy a községi jegyzőt három hétig még csak nem is sürgetik s igy ő bátran hiheti, hogy a három napi teljesítési időt rendelő váltóbirósági határozatokat is ráér 18—20 nap múlva kézbesíteni. A külföldi vétíveket meg hónapok múlva is ritkán merik sürgetni; mert ez az igazságügyminister utján történik és még nagyobb parádéval jár. Igaz, hogy az 1875: X. t.-c. 6. §-a szerint a kézbesítés teljesítésénél elkövetett mulasztás vagy visszaélés miatt fegyelmi eljárásnak van helye ; de ez beadványokat és megkereséseket igényel és igy alig nyer alkalmazást. Más módon kell a bajon sesriteni! Általánossá kell tenni az 1868: LIV. t.-c. 27l. §-ának a postai kézbesítésről szóló kivételes intézkedését és a bíróságokat minden kézbesítővel szemben fel kell ruházni a rendbirs ág o1 á s jogával. Most csak »felperes kivánatára« történhetik a kézbesítés postai téritvény mellett. Ez nemcsak annyit tesz, hogy felperesnek minden kézbesítés 35 krajcárjába kerül a postán, hanem annyit is jelent, hogy a más vidéki felperesnek vagy meg kell bizni valakit pénzért, a ki átveheti a kézbesítendő darabot postára való feladás céljából, vagy a szokott lassú módon kézbesitik az ügydarabot felperesnek, hogy ő aztán hetek múlva a saját lakhelyén adhassa fel a postára. De ennél is nagyobb baj, hogy a postai kézbesítés módja — tudtommal — semmiféle ministeri rendelettel sincsen szabályozva. Eddig nem éreztük annyira e szabályozás hiányát, mert a térti vevényeket a feladó-hivatalnál állították ki és a hivatal rendszerint megtette szívességből, hogy a térti vevényre a bírósági ügyszámot is ráirta. Most azonban, ujabb postai szabályok szerint, a térti vevényeket a leadó-hivatal állítja ki és azok kiállítását sem felperes, sem a feladó postai hivatal nem befolyá| solhatja. Miután pedig semmiféle postai szabály sincs, mely az ily levelek feladását szabályozná: ezért a térti vevények is bírósági ügyszám nélkül, sőt gyakran kelet nélkül érkeznek vissza és igy annál kevésbbé használhatók, mert egyáltalán nem tűnik I ki azokból, hogy a birósági határozat kézbesítésére és még kevésbbé, hogy mely határozatra vonatkoznak. Mikor a regále-kártalanitási ügyekben hozott határozatokat 1 az 1889. évi 45,896. sz. ig. ü. min. rendelet 34. §-a alapján postán kézbesítették, akkor a postahivatalokat is ellátták kellő utasítással; de ezek többé nem alkalmazhatók, mert akkor a kézbesítés nem térti vevény mellett történt, hanem csak a postára | adásból vélelmezték harmadnapa kézbesítés megtörténtét. A legcélszerűbb lenne, ha a biróság a borítékra csatolná a vétíveket és ezeket Íratná alá és küldené vissza a postahivatal a térti vevények helyett. Igy kézbesítenek Ausztriábau is, sőt igy küldik onnan még hazánkba is az egyes határozatokat kézbesítés végett. Ezt különösen azért hangsúlyozom, mert ebből is látszik, mennyire a viszonosságon alapul az 1877. január 4-én 2,781/1875. sz. a. kelt ig. ü. min. körrendelet azon intézkedése, mely az ausztriai tartományokba való postai kézbesítést megtiltja, i De nálunk a »viszonosságot« ugy értelmezik, hogy az osztrákok i közvetlenül küldhetik a német határozatokat kézbesítés végett, | mi meg azokat csak leforditva és az igazságügyminister utján küldhetjük s ugyanily uton sürgethetjük! A rendbirságolási jog megadását azért javasoljuk, mert ettől jobban fognak félni a jegyzők, mint a fegyelmi eljárástól. Különben is találunk példát már arra az 1883: XL1V., illetve az 1889: XXVIII. t-cikkben, hogy a jegyzőt nemcsak felettes hatósága, hanem a kir. pénzügyigazgató is sújthatja rendbirsággal. Sőt az örökösödési eljárásról szóló törvény tervezete már a bíróságot is fel akarja ruházni e joggal a hanyag községi jegyzővel szemben. Annyi bizonyos, hogy akármilyen alakban, de sürgősen kell valamit tenni a birói határozatok kézbesítése érdekében, mert a baj, a visszaélés e téren oly általános, hogy azt minden esetre orvosolni kell. A sértett fél és az eljárási költségek. Irta: dr. MAKUCZ ARTHÜR, debreceni kir. albiró. A m. kir. Curia 7. számú t. ü. határozatában kimondotta, hogy »midőn magánvádló a btk. lltí. §-ában adta jogaival élvén, vádját bármely biróság előtt visszavonja, ugyauaz, t. i. a ma"-ánvádló a felmerült eljárási költségek megfizetésére kötelezendő.« ! Elvileg ezen határozat ellen kifogás nem tehető, mert mindenesetre helyes elv az, hogy az viselje az eljárási költségeket, a ki azokat tevékenysége által előidézte. Midőn tehát az inditványi bűncselekményeknél, a bűnvádi eljárás magánpanaszos indítványa folytán tétetett folyamatba és a további eljárás ugyancsak magánpanaszos vádjának visszavonása folytán szüntettetett meg, magáupanaszos lesz a költségekben elmarasztalandó. Indokolni szokás ezt még azzal is, hogy ezen esetben, t. i. a vád visszavonása esetében, egyedül áz indítványra jogosítottnak akarata az, mely döntő befolyással bír az eljárás beszüntetésére és idézi elő azt, hogy a költségek eredmény nélkül i merültek fel. Bármily helyes is elvileg ezen álláspont, hogy azonban a gyakorlati életben nem mindig felel meg az igazság, de főkép a méltányosság követelményeinek, azt — ugy hiszem — a bűnügyi téren működő mindegyik practicus jogász már tapasztalta.