A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 7. szám - A cégbejegyzési címpéldányok bélyegmentességről - A bűnvádi eljárási tanácskozmány megállapodásai. Befejező közlemény

A J OGK 51 Miilön még a fővárosban a budapesti büntető törvényszéknél, mint végtárgyalási jegyző működtem, nem egyszer fonlult elő azon eset, hogy a bíróság előtt egy büntetlen előéletű, fiatal egyén állott, ki szolgálatadóját, gazdáját, legtöbbször nem elvetemültségből, hanem könnyelműségből megkárosította, lopást vagy sikkasztást követett el. Az illető szolgálatadó első felhevülésében megtette ellene a feljelentést. A feljelentett egyén szolgálatából elbocsáttatván, legtöbb esetben személyi megbizhatlanság címén vizsgálati fogságba helyeztetik. A vizsgálat befejezte után elérkezik a végtárgyalás napja. A tárgyalást vezető elnök kötelességszerüleg kérdést intéz panaszoshoz : fentartja-e a panaszát ? A mire panaszos — számos esetben — kijelenti, hogy vádlottnak megbocsátott és nem kívánja megbüntetését. Ekkor azonban az elnök figyelmezteti, hogy a z esetre, ha panaszát visszavonja, a felmerült eljárási és tartási költségeket is tartozik a kir. kincstárnak megtéríteni. Mi ennek eredménye ? Igen sokszor az, hogy midőn magánpanaszos értesül ezen, az ő vagyoni viszouyaihoz képest nem egy esetben tekintélyes összeget kitevő költségekről, ezek mennyiségéről, gondolkodóba esik és igy okoskodik : »En vagyok az, a ki károsodtam, most megbocsátok a bűnösnek és még ráadásul fizessem a költségeket, hogy ezt elkerüljem, inkább fentartom panaszomat* és fenn is tartja. Kérdem : hol van itt az igazság és méltányosság? Igaz, hogy vádlott bűnös cselekményt követett el és ezért büntetést érdemel, de figyelembe veendő másrészt, hogy a fentebb jelzett és ehez hasonló, ismétlem : gyakori esetekben, a közérdek épen az inditványi bűncselekmények természeténél fogva háttérbe szorul és előtérbe lép a magánérdek. Midőn azután a jogos magánérdek sem követeli vádlott megbüntetését, tulajdonképen miért szenved az illető vádlott; azért, mert nincs azon szerencsés helyzetben, hogy az utána felmerült tartási költségeket megfizethesse, magánpanaszos pedig ezeket helyette meg fizetni nem hajlandó. Mi a további eredmény? Az, hogy a társadalomban egygyel több a büntetett előéletű egyének száma, a kincstár pedig a költségeket, a melyek miatt a büntető Ítélet tulajdonkép meghozatott, uem kapja meg, mert vádlott az itélet szerint ugyan tartozik a felmerülő eljárási és tartási költségeket a kir. kincstárnak megtéríteni, de ezen bűnügyi költségek az 1890. évi XLI1I. t.-c. 4. §-a értelmében, vádlott vagyontalanságára való tekintettel, a legtöbb esetben behajthatlanoknak mondatnak ki és igy mégis csak az államot terhelik. Nem hagyható itt figyelmen kivül még azon szempont is, hogy vádlott vizsgálati fogságba helyezését nem a magánpauaszos indítványozza. A vizsgálati fogságba helyezés e^y a kir. ügyészség közbejöttével létrejött birói actus. melynek elrendelése egyúttal bizonyítékul szolgál arra, hogy a magánpanasz könnyelmű és alaptalan nem volt és a melynek költségei inkább az államot, mint a panaszt visszavonó felet látszanak terhelni. Szerény nézetem a mondottak után oda irányul, hogy a tartási költségek a többi bűnügyi költségektől, mint a milyenek tanuk, szakértők stb. dijai, el volnának különitendők. A tartási költségek sohasem esnének a panaszt visszavonó fél terhére. A többi költségekre, melyek rendszerint csak hosszadalmasabb és bonyolultabb esetekben merülnek fel, a hol a panasz visszavonása is ritkább, megmaradna az eddigi gyakorlat. Az állam nem vállalna ez által magára jóval magasabb terhet, mert a hol a vádlott vagyonos, ott a tartási költségele amúgy is megtérülnek, a hol pedig vádlottnak semmije sincs, azokat helyette megfizetni, de sőt előlegezni, magánvádló csak ritka esetben hajlandó és igy azok amúgy is az államot terhelik. Elesnének pedig mindenestől azon legkevésbé sem lélekemelő alkudozások a magánpanaszos és vádlott között a tartási költségek ki által leendő viselése felett és megszűnnének azon esetek, midőn büntető itélet hozatik, a további eljárás megszüntetése helyett, dacára, hogy a büntetést sem a köz-, sem a magánérdek nem követeli. A cégbejegyzési címpéldányok bélyegmentességéről. Irta: GYARMATHY ERNŐ, N.-Enyeden. E lap idei január 15-én megjelent 3. számában dr. Kovaliczky Elek, homonnai kir. közjegyző ur a pénzügyi közigazgatási bíróság 1,786. számú elvi határozatát ismerteti, azt helytelennek és a fennálló szabályokkal ellenkezőnek igyekszik bizonyitni. Minthogy meggyőződésem szerint cikkíró urvan tévedésben s a pénzügyi közig, bíróság ismertetett ha'ározatának a bélyegkötelezettséget megállapító része teljesen helyes és csak az indokolás téves, röviden megkisértem meggyőződésem indokainak elősorolásával a kérdés tisztázásához hozzájárulni. Az 1875. évi december hó 1-én 26,922. sz. a. kiadott, a kereskedelmi cégjegyzések berendezése és vezetését tárgyazó rainisteri rendelet 21. §-a előírja, hogy a cégbejegyzés szóval is kérhető és ebben az esetben a szükséges címpéldányokat kérelmezők a cégelőadó és cégjegyzékvezető s esetleg az azonossági tanuk jelenlétében felvett jegyzőkönyvvel egyidejűleg aláírják. Az id. rendelet 22. §-ának utolsó pontja pedig azt rendeli, hogy ,>ha a címpéldányok folyamodvány mellett mutattatnak be, azoknak, valamint a címaláirásoknak is közjegyző által kell hitelesítve lenni.« E szerint tehát vannak közjegyzőileg hitelesített névaláírással ellátott és névaláirási hitelesítés nélküli, a bíróság előtt aláirt címpéldányok, miből következik, hogy a címpéldányoknak nem elengedhetetlen kelléke a közjegyzői hitelesítés. Az id. rendelet 22. §-ának 4-ik bekezdése rendeli, hogy a : bejegyzés megtörténte után a cégelőadó és cégjegyzékvezető által aláirt bizonyitványnyal ellátott címpéldányok a feleknek ki; adandók s az 5-ik bekezdés rendeli, hogy az emiitett bizonyitványnyal a közjegyzők által hitelesített címpéldányok is ellátan! dók. Végül a 22. §. 6-ik bekezdése rendeli, hogy a cégtulajdonosok 10 darab címpéldány díjmentes kiállítását kívánhatják. Tudvalevő dolog, hogy a bíróságok által kiállított mtndeaI nemű bizonyítványok bélyeg'jegyekben lerótt díjak ellenében adatnak ki. Ilyen díj ellenében volna tehát csak kiadható s illetve rávezethető a címpéldányra a bejegyzési záradék is, ha annak i díjmentes kiállítása külön nincs kimondva. Minthogy azonban a díjmentesség kimondatott, azon címpéldányok, melyek a bíróság előtt írattak alá, semminemű bélyeggel ellátva nem lesznek, azok pedig, melyeken a névaláírás közjegyzőileg hitelesítve nem lett, nem fognak elláttatni a hitelesítési szabályszerű bélyegen felül az 1 frtos hivatalos bizonyítván)! bélyeggel. Egészen helyesen mondja tehát ki a pénzügyi közigazgatási bíróság, hogy a címpéldáuyokoni aláírásoknak közjegyzői hi1 telesitése az ill. díjj. 6.3 tétel d) pontja alatt meghatározott bélyeg' illeték alá esik s ennek indokolásául egész röviden csak annyit i kellett volna mondania, hogy a hivatkozott díjmentesség nem : névaláírás hitelesítésre, hanem bejegyzési bizonyítvány kiállítására vonatkozik. Teljesen egyetértek azonban cikkíró úrral abban, hogy a bejegyzés alatti és utáni aláirás hitelesítés közt a bélyegkötelezettség vagy mentesség közt különbséget tenni nem lehet s e tekintetben én is elhibázottnak tartom a fentidézett határozatot, mert a névaláírás hitelesítése a bejegyzés után is épen olyan közönséges hitelesítés marad, mint azelőtt. Ennyit óhajtottam e tárgyban röviden elmoddani. A bűnvádi eljárási tanácskozmány megállapodásai/ (Befejező közlemény.) A tanácskuzmány következő ülésein folytatólagosan tárgyalta | az alább közölt kérdéseket és azokkal kapcsolatban a javaslatnak, illetőleg újabb előadói tervezetnek e kérdésekre vonatkozó részletintézkedéseit. Nyolcadik kérdés: »Az esküdtbirósági eljárásban : a) ki fogalmazza az esküdtekhez intézendő kérdéseket f'« A tanácskozmány nagy többsége - az előadói tervezet 329. §-ában foglalt intézkedések helyeslésével — annak a törv';nyben leendő kimondását óhajtja, hogy az esküdtbirósági főtárgyaláson a bizonyító eljárásnak befejezése után a vádló, illeI tőleg képviselője hozza javaslatba az esküdtekhez intézendő kérdéseket, melyeknek felolvasása s a vádlott és esküdtek szái mára másolatban való kiadása után azokat a vádlott, védője és j minden esküdt kifogásolhatja, figyelmeztethet hiányaikra és indít! ványt tehet kiigazításuk vagy megváltoztatásuk, vagy újabb kér| dések feltevése iránt. Ha ilyen kifogást vagy indítványt teltek, vagy ha ezt a bírák egyike kívánja, a bíróság helyesbiti és végleg • megállapítja a kérdéseket. »l>) Résumé legyen-e az elnöknek befejező előterjesztése, I vagy csak jogi fejtegetés?*. A tanácskozmány tagjai — egyértelműleg osztván a tervezet (353. §.) álláspontját — annak felvételét kívánják, hogy az esküdtbíróság elnöke a feleknek a bűnösség kérdésére vonatkozó előterjesztései és indítványai megtétele és a végleg megállapított j kérdéseknek felolvastatása után adjon az esküdteknek útmutatást feladatukról és magyarázza meg nekik az általuk megoldandó ] jogi kérdéseket, az alkalmazandó törvényeket és a hozzájuk \ intézett kérdéseket is ; fejtegetésében azonban ne legyen szabad vélemény: nyilvánítania, sem a bizonyitó eljárás eredményéiül, sem a bizonyítékok mérlegelésére nézve. Kilencedik kérdés: »A javaslat perorvoslati rendszerére nézve : a) megtartassék-e a ténykérdésben való felebbezés .' ISSS évi törvényjavaslat JI8- .()'•)« A tanácskozmány — egyik tagjának kivételével — a ténykérdésben való egyfokú felebbezésnek fentartását mind a törvényI székek, mind a járásbíróságok elé utalt bűnügyek eseteiben I szükségesnek és kívánatosnak véli. »b) A mennyiben a felebbezés perorvoslata fentartatik, a felsőbíróság a felülvizsgálatot a bizonyítás reproductiója mellett, vagy a nélkül eszközölje-e f (1888. jav. jjo. $)« A tanácskozmány egyértelműleg azt tartja kívánatosnak, * Előző közi. a »Jog« 4. sz