A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 6. szám - Magyar állampolgárnak

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Budapest, 1892. február 7-én. Melléklet a »Jog« 6. számához. Köztörvényi ügyekben. A perrendtartás nem tiltja egj személynek pótkeresettel való utólagos perbeidéztetését. A m. kir. fúria (Orczifalvai népbank-szövetkezet felperesnek K. Dimitrie és társai ellen 219 frt s jár. iránt a temesvári kir. járásbíróság előtt folyamatba tett perében) ; A perrendtartás nem tiltja egy személvnek pótkeresettel való utólagos perbe idéztetését stb.. stb. (1892. jan. 21. 3,320) Jóllehel a vásártér ;i telekkönyvi helyszíneléskor egyedül felperes nevére vétetett fel s nz, hogy alperesi azon vásártéren legeltetési jog illeti, M telekjegyzökönyvbén kitüntetve nincs, mindazonáltal minthogy az emiitett terülel közlegeiöböl lett vásártérnek kihasítva és a területre nézve a használat felperes mint földesuraság s alperes mint község közt megosztva volt akképen, hogy azt felperes csupán vásárok tartására, alperes pedig legelőül használta és mert e megosztott használat az elbirtokláshoz megkívántató idol is meghaladó állandó gyakorlattal erősíttetett meg: alperes község a fent jelzett területen gyakorolt legeltetéstől biróilag el nem tiltható. A nagykikindui kir. törvényszék (1890 május 13-án 3,763): N. János, illetve örököse N. Mileva hercegnő felperesnek Bánát-Komlós község alperes ellen tulajdonjog kizárólagossága és jár. iránti perében felperest keresetével, alperest pedig viszonkeresetével elutasítja stb. Indokok: Az alperes által felhívott Cs. Ádám, P. Mojsze, B. Petru, P. Juon és G. Nikolae hit alatt kihallgatott tanú kihallgatott és az 1883. évben foganatosított tanúkihallgatáskor 76., 65., 61., 70. 60 éves kort elért tauuk vallomásaival igazoltatott az, hogy alperes a keresed vásártéren az öO-es évek végéig 32 évet meghaladó időn át folytonosan, szakadatlanul és békésen legeltetési jogot gyakorolt, tehát ezen jogot elbirtokolta és hogy a legeltetési jogot a mondott időn túl is gyakorolta, nevezett tanuk ellen emelt érdekeltségi kifogás nem volt figyelembe vehető, mert azért, hogy a tanuk községi lakosok, még nem tekinthetők annyira érdekelteknek, hogy a községük mellett hitelt érdemlő tanúbizonyságot nem tehetnének, a fenforgó esetben annál kevésbé, mert a legeltetési jog gyakorlása alig igazolható máskép, mint községi lakosok által. Hogy alperesnek a legeltetési joghoz jogcime is van, minek igazolása egyébként a 32 évi háboritlan birtoklás mellett nem is szükséges, támogatja Cs. Ádám tanúnak az N. alatti ellenkérdések 7-re adott az a felelete, hogy a felperesi uradalom és alperes kö?t írásbeli szerződés köttetett, mely szerint a kereseti ingatlan felperesnek vásár megtartására vásártérül fog ugyan szolgálni, de a község marháját sem szabad az azon való legeléstől eltiltani. B. Petru vallomása szerint az 1863. év után S. volt uradalmi felügyelő a kereseti ingatlannak alperes által használata ellen tiltakozott, de alperes azt tovább is használta, G. Nicolae tanú vallomása szerint pedig az 50 es évek vége felé, midőn esküdt volt, az uradalom a kereseti vásártér bejáratát felárkoltatta és megkísérelte a községet annak használatától eltiltani, de a község a bejáratokat rögtön helyreállította és azóta ismét folytonosan és háboritlanul birtokolja az ingatlant. Felperes maga is azt állította, hogy ha alperes az 1860. év előtt a kereseti ingatlannak birtokában is volt, ezen birtoka az 1860. évben félbeszakadt és pedig azért, mert alperes előadása szerint felperes azóta neki a vásártér használatáért mit sem fizetett. Egyéb körülményt felperes arra nézve, hogy alperes birtoklása félbenszakadt volna, fel sem hozott S. Kristóf tanú az a vallomása, hogy alperes a kereseti ingatlanon nem legeltet, mint a felperesi állításokkal is ellenkező figyelmet nem érdemelhet. Tekintettel most azon körülményre, hogy a per adatai szerint a kereseti ingatlan, közlegelőből még 1824. évben lett kihasítva és alperes azóta és az egyik tanú kivételével a többi tanuk vallomásai szerint legeltetési jogot gyakorol és pedig az 50-es évek végéig 32 éven át szakadatlanul és háboritlanul, felperes nincs jogosítva alperest az általa elbirtokolt jognak gyakorlásától eltiltani, miért is felperest keresetével elutasítani kellett. De alperes viszonkeresetének sem lehetett helyt adni és pedig a tulajdonjog iránti viszonkeresetének azért nem, mert a tulajdonjog megítélését arra alapítja, hogy a kereseti ingatlan a községi legelőnek egyik része. A bánsági úrbér szerint oly legelő, mely a községet mint politikai testületet illetné, nem létezik és a bánsági községekben a községnek, mint politikai testületnek legelő a volt földesúr által nem adatott, mert a legelő az úrbéri telkek tartozéka és így az úrbéri telkes gazdáké, tehát legelőrész tulajdona iránt csak ezek léphetnek fel, különben is miután a kereseti ingatlan még a telekkönyvi helyszínelés alkalmával lett a felperesi uradalom nevére felvéve, csak hibás telekkönyvi felvételnek kiigazításáról lehetne szó, ez pedig a telekkönyvi hatóság hatásköréhez tartozik. A viszonkeresetp.ek másik részét alperes arra alapította, hogy felperes köteles neki a kereseti vásártér használatáért az 1860. évtől számítva évi 40 frtot megfizetni. Minthogy felperes ezen visszkeresetnek a felperes keresettel való együttleges tárgyalásába bele nem egyezett és az 1881. évi LIX. t.-c. 8. §-a a) b) pontjában felsorolt esetek egyike sem forog fenn, ama viszonkeresetnek azért nem volt hely adható, de ettől eltekintve is, alperes felperes tagadása ellenében a kötelezettségi alapot nem bizonyította be, a mellett nem képezhet bizonyítékot azon körülmény, hogy felperes birtokkezelő személyzete a vásártartásért bizonyos időben díjakat fizetett stb. A budapesti kir. itélő tábla (1890. nov. 18-án 29,743): Az első bírósági Ítéletet részben megváltoztatja, s alperest kötelezi, hogy a bánát-komlósi 187. sz. btkvben 1878—1881 hrsz. a. felvett területhez való vásártérre nézve felperes tulajdonjogát elismerje, továbbá, hogy ebből folyólag a bánát-komlósi 1878 tjkvben (1878 — 1881) hrsz. a. felvett területen levő vásártéren a legeltetést megszüntesse : az első bírósági Ítélet egyéb részeit helybenhagyja stb. Indokok: Felperes keresete arra irányul, hogy miután a bánát-komlósi 187. sz. tjkvben (1878 — 1881) hrsz. felvett területen levő vásártérnek ő a kizárólagos tulajdonosa, alperes az ott eddig gyakorolt legeltetésből eltiltassék. Alperes ezzel szemben azt hozza fel, hogy az említett ingatlannak ő a tulajdonosa és birtokosa, hogy felperes azon csak a vásártartási jogot gyakorolja, kérvén viszonkeresetileg saját tulajdonát megítéltetni. Minthogy e szerint alperes nem védekezhetik azzal, hogy neki a felperes tulajdonán szolgalmi joga van és a kereset sem indíttatott arra, hogy alperes szolgalom bitorlástól eltiltassék, mindenek előtt a tulajdonjog kérdése veendő bírálat alá és ha alperes részére a tulajdonjog meg nem ítélhető, alperes a kereset értelmében a legeltetés megszüntetésére kötelezendő, mert felperes a miatt, hogy alperesnek a perben nem érvényesített más jogalapon a birtokhoz, illetve a használathoz joga volna, felperes keresetével el nem utasítható, illetve alperes részire a szolgalmi jog meg nem Ítélhető. A mit egyébiránt alperes a perben az elbirtoklásra nézve felhozott és a tanukkal bizonyittatni kivánt, ezt nem hozta fel a szolgalmi jog bizonyítására, hanem saját előadása szerint a »birtokjog« elbirtoklására, a mivel a tulajdonjog elbirtoklását kivánja bizonyítani, a midőn ezen kifogásából folyóan egyúttal a tulajdonjogot viszonkeresetbe teszi. Felperes a kérdésben forgó ingatlanra való tulajdonjogát a telekkönyvvel igazolta, mely szerint a helyszíneléskor ő lett felvéve kizárólagos birtokosul, a mely nyilvánkönyvileg kitüntetett joggal szemben alperes sem a helyszinelési felvétel helytelenségét nem bizonyította sem a birtokhoz való erősebb jogot nem igazolt. Az előző periratok alapján igazoltnak vehető ugyan, hogy" a kérdésben forgó vásártér annak idején az 1811. évi birtokrendezéskor az alperes község legelőjéhez tartozott, de kitűnik ezekből az iratokból az is, hogy ez a tér 1824-ben a mikor felperes, mint földesúr vásártartási jogot nyert a községi legelőből, felperes részére kihasittatott, hogy alperes község az 1841. évben az úrbéri szék és folytatólag 1857-ben a cs. és kir. úrbéri szék előtt panaszt emelve az iránt, hogy miután a földesúr (felperes) a községi legelőnek egy részét többi között a peres területet és foglalás utján a községtől kárpótlás nélkül elvonta és igy a községi legelő járandóságnak egy része hiányzik, azt kérte, hogy az akkor alperesként perben állott felperes, mint volt földesúr a hiány pótlására köteleztessék. Már az a körülmény, hogy alperes község az emiitett perben sem a vásártér visszaadására, hanem kárpótlás iránt perelt, kétségen kivül helyezi, hogy alperes az ingatlanra tulajdonjogot nem támaszthat, hanem legfeljebb csak arra jogosult, hogy az akkor cs. k. úrbéri törvényszéknek feloldó határozata folytán feloldást nem nyert, régi pernek folytatását kérhette, illetve a tőle elvont legelő részért kárpótlást követelhetett, a midőn is eltekintetik attól, hogy az akkor felmerült bizonyítékok szerint a község a vásártér átengedéseért kárpótlást nyert. Ezekhez képest alperest a tulajdonjog iránt támasztott viszonkeresetével elutasítani s minthogy alperes a vélt tulajdonjog alapján eddig húzott hasznokat ezentúl nem élvezheti és szolgalmi jog elbirtoklásával sem nem védekezett, sem e címen viszonkeresetet nem támasztott, alperest a tulajdonjog iránt támasztott viszonkeresetének elutasításával a kereset értelmében marasztalni kellett, a midőn a tilalom megszegésének jogkövetkezményei tekintetében az 1881. évi LX. t.-c. 222. §-a irányadó. De elutasítandó volt alperes ama viszonkeresetével is, mely szerint felperest a vásárjog gyakorlása miatt állítólag járó és az 1860. év óta nem fizetett díjak megfizetésére köteleztetni kérte, mert felperes ezt a vásártartási jogot tulajdonjogából folyóan gyakorolta a vitás területen és alperes azt, hogy felperes szerződésnél fogva volt köteles a kérdéses díjakat fizetni, nem bizonyította, az a körülmény pedig, hogy felperes, illetve tisztviselője 1860. évig ilyen díjakat szokott fizetni alperesnek, még nem adott jogot arra, hogy ezeket a fizetéseket ezentúl is követelhesse stb.