A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 49. szám - Törvényjavaslat az 1881: XVII . t.-c. (csődtörvény) módosítása tárgyában. (Vége.)

A J O Gr. 371 uesseget képez. Szükséges, hogy a közönség megtudja, miszerint a bíróság a kbsadost vagyoni rendelkező jogától megfosztotta. A kifüggesztés megközelítette a közhírré tétel szükségének elégtételei. A kihiggesztett hirdetményt olvassák, a helyi sajtó reprodukálja, a dolog azonnal közszájra kerül. Ellenben az új szabály esetében a másodbiróság elrendel egy csődöt, de azt az esetleg más városban lakó közadós üzleti székhelyén senki sem tudja. Napokig talán maga a közadós sem. Jogügyleteket kötnek vele, elkezelő és rendelkező jogával. Akkor" egyszerre kinevezik a tömeggondnokot és az kijelenti, hogy a közadós a másodbirói végzés napjától törvénytelenül, jogtalanul járt el. A legártatlanabb közadós a bűuök egész sorozatával áll előttünk, mert a csödnyitás joghatálya után elidegenítéseket tett, üzleteket kötött. Bizonyítani kell, hogy nem tudta a másodbiróságnak az elsővel ellentétes végzését. S a tömeggondnok egyszerűen érvénytelenít, meghallgatás nélkül, megtámadás nélkül, kifogások nélkül a csődtörvény 12. §-a alapján mindent, a mi a csődrendelkezés napja óta a közadós vagyona körül történt. Az esetleg mégis jogügyletet kötött legjobbhiszemü ember, a ki ott látta a közadóst üzlete körében önállóan rendelkezni, igazán elmondhatja magáról: »Ki sem hallgatva még, már is elitélve.« És jól figyeljük meg, hogy ezt a drákói szigort nem enyhíti a_ javaslat más pontja sem. Mert igaz, hogy a 21. §. szerint a bíróság a csödnyitási kérvény folytán rögtön vagyonelidegeuitési tilalmat bocsáthat ki, azonban ha a csődöt nem rendeli el, ez az intézkedés ugyan csak a 21. §. szerint hatályon kivül helyezendő. A 2. §. módosítása tehát szerencsétlen és törlendő. 2. A 3— 4. §§ a megtámadó perekre vonatkozó újításokat tartalmaznak. A megtámadás joga kivételes jog, valóságos privilégium. A tömeggondnok kezében ez a jog eddig is hatalmas fegyver volt. Tovább fejlesztve ezt a jogot, érintjük azt a határt, a melyen túl senki sem lehet biztos, hogy megkötött jogügyletét a jogrend tiszteletben fogja-é tartani. Maguk a módosítások legjobban mutatják, hogy ily aggály minő alapos. A 3. g. megtámadhatóuak jelenti ki a jogügyletet, — az adásvevést is, — ha az ügylet oly körülmények közt történt, melyekből a másik félnek a hitelezőket károsító vagyonpazarlást kellett felismerni. Az 5. §. ezt azután oda korlátozza, hogy a kicsinyben való eladás és a nyilvános árverésen történt vételeket kiveszi. Ugy de a nagyban dolgozó (en gros) kereskedő eladása egyszerűen üzletének folytatását képezi. Ez a törvényszakasz az üzlet rendes folytatásába is belenyúl, midőn perrel, jogügylet megsemmisítéssel és mindennek hátrányos következtetéseivel sújtja a vevőt csak azért, mert pl. a megszorult kereskedő neki olcsón adott el. És hány pernek, minő zaklatásoknak, mennyi nyomozásnak vettetik meg az alapja? Minő széles latitude-ban fog mozogni a tömeggondnok, a kinek immár csak azt kell bizonvitani. hogy A. ur elég boldogtalan volt a közadóssal üzletet kötni és valami módon azt bizonyítania, hogy ha az eladás nem történt volna, a hitelezők tömege valamivel nagyobb lenne. Jól tudjuk, hogy minden üzletember, de sőt minden polgár életében vannak pillanatok, melyekben a bukás fenyeget és a melyekben az adósnak megrendített hitele mellett utolsó segélye az, hogy vagyona valamelyik alkatrészét továbbadja. Továbbadja oly árban, a melvért jobb időkben nem adta volna el. Eladja kisebb árért, mint a minőt a kivárás lehetősége mellett elérhetett volna. Pl. eladja az 50,000 frtot is megérő házat negyvenezerért, hogy kifizesse nyomasztó adósságait és nevét megőrizze. Nos, a tárgyalt törvényszakasz az ily megszorult adósokra halálos csapást mér: nem adhatja el ingatlanát, meg kell buknia. Mentül inkább rá van szorulva, hogy engedraénynyel eladást tegyen, annál inkább felhívja fizetésképtelensége nélkül is a vevő figyelmét és annál inkább elriasztja azt magától. A vevőnek az ingatlan kétségtelen tulajdonjoggal kell. Nem vehet oly jogot, melyet esetleg, ha a bukás mégis bekövetkeznék, egy idegen ember — a tömeggondnok — perrel megsemmisíthet. Mennyivel méltányosabb és igazságosabb a régi törvény, mely (27. §. 1.) az ily jogügyleteket akkor rendeli megtámadhatóknak, ha a másik fél a csődkérés beadását vagy az eladó fizetésképtelen voltát tudta, továbbá akkor, ha 729. §.) a másik fél nem a hitelezők megkárosítását, hanem a kárositás szándékát ismerte. Nem is lehet azt mondani, hogy az 1881: XVII. t.-c.-nek eme 27. és 29 §§. mellett akármely tömeggondnok jogainak gyenge és elégtelen voltát panaszolhatta volna '. Hozzá kell tenni, hogy ez az új tervezet az egyszer nehéz helyzetbe jutott adóst általában súlyosabb jogi állapotba helyezi, tehát a vázolt eset ezután sűrűbben fordul elő. A 4. §. csak azt iktatja törvénybe, a mit az egész ország minden bírósága egységes joggyakorlatként követett. Az »usus fori" mindenütt megsemmisítette a csödkérvény beadása és a fizetésképtelenség konstatálása után keletkezett végrehajtásokat. Számos eset ismeretes, a hol az elsőfokú ily határozatot nem is fellebbezték, sőt a szerzett jogról a bejelentett kereset folytán rögtön lemondottak. Sőt a joggyakorlat a megtámadást oly szélesen engedte meg, hogy a 27. §. 2. pontjának rendelkezése dacára alig kívánta meg a tömeggondnoktól annak igazolását, hogy a másik fél — a foglaltató — a mondott kritikus körülményeket tudtaEgyszerűen valószínűsítésre is, igen csekély indiciumok alapján a foglalásokat hatálytalanította. A bírósági gyakorlatnak ilyetén tör| vénybe iktatása felesleges, a mi pedig egy törvényben felesleges, az mellőzendő. A 7. §. szerint ha a megtámadás tárgya vissza nem adható, a megtámadott kártériléssel tartozik. A kárösszegre, a megtámadott kötelezettségeire és a befektetések s költekezésekre nézve pedig a megtámadott rosszhiszemű birtokosnak tekintendő. A magánjog szerint a rosszhiszemű birtokos sem beruházásait, sem költekezéseit nem követelheti, köteles a jövedelmeket kiadni, stb. stb. A reform mű 6. §-a a jóhiszemű szerzőt is megtámadhatónak mondván, ha szerzése visszteher mellett is megtámadható ( lett volna, joggal mondhatjuk ezeknek a 6. és 7. §-nak a rosszhiszemű birtokos fogalmával összevetése eredményeként, hogy a javaslat drákói szigort fejt ki minden ellen, a mi nem hitelező. Csak azért, mert a jóhiszemű vevő a megvett mustból cognacot, a búzából lisztet, a gyapjúból posztót készített, a telekre házat épített, a dolgok természetben visszaadhatok nem lévén, köteles kártérítést adni, mint egy rosszhiszemű birtokos és nem követelheti a telek kiadása esetében annak megjavitási kiadásait, a buza kiadása esetében a betakarításét, a gyapjúnak még természetben kiadása esetében annak finomítása és tisztítása értékeit. Ez mind olyan példa, a minőt a javaslat törvénynyé válása esetében az élet százával fog teremni. Az absolut igazságérzet azonban felszólal és méltánytalannak vallja ily súlyosan károsítani azt a herraadik személyt, a kinek összes bűne, hogy egy ügyletet kötött, hogy az ügylet megkötője közadós lett és hogy ő az ügylet kötésekor pl. nem volt értesülve az adós fizetésképtelenségéről. Avagy nem látta be azt »a hitelezőket károsító vagyonpazarlást«, a melynek ilyetén jellege rendesen csak a csődnyitás után szokott kitűnni. Ha már a megtámadás ilyen kibővítéseit a hitelezők túlzott kiváltságolásának kell neveznünk: ínég inkább túlzásnak fogjuk tartani a javaslat 9. § át, a mely a kártérítés kötelezettségét a későbbi szerzőkre is kiterjeszti és a 10 §-t, a mely az örökösre is átviszi a megtámadás jogát. A 9. §. segélyével a tömeggondnok nemcsak az első szerzőtől, hanem a későbbi birtokostól is kártérítést követelhet még akkor is. ha magára a megtámadás tárgyára igényeket már nem is érvényesíthet. Csak az kell, hogy a birtokos szerzése egyáltalán megtámadható lett légyen. Tekintve azonban a megtámadás kibővített határait, ez a kártérítési kötelem túlszigorú, mert kártérítést kíván attól, a kinél a dolog már nincs is s a ki talán a dolgot időközben ellenérték és bűne nélkül, csupán a viszonyok kedvezőtlen változása miatt elvesztette. Gondoljunk pl. az értékpapírok vásáilásaira. A 10. §. pedig főleg azért túlzás az örökössel szemben, mert ezt ^rosszhiszemű birtokosnak « óhajtja tekintetni, mihelyt a megtámadási keresetet ö — az örökös — vette kézhez. Mindezek és főleg a későbbi szerzők valamennyijének perbe vouhatása már valóban sújtó mérvben érinti a forgalom szabadságát, a melyet pedig maga a javaslat indokolása is tiszteletben tartandónak jelez. A 11. §. két feltétlenül dicsérendő újítást tartalmaz, inert a megtámadó perekre a csődöt nyitó törvényszéket mondja ki illetékesnek és a kereskedelmi eljárás szabályait rendeli alkalmazandónak. Ellenben felesleges a 12. §., mert^ érdeme csak annak kimondása, hogy a keresetben előterjesztendő az a kérelem is, melyben a megtámadott a hatálytalanítás következménye gyanánt elmarasztalandó. Ez felesleges, mert a tömeggondnok ily kérelmet előterjeszteni eddig is jogosult volt és keresetét épen nem tette halmozottá, ha a cselekvény hatálytalanításán kivül alperesnek valamiben marasztalását vagy valaminek tűrésére kényszerítését is kérelmezte. Arról pedig szó sincs, mintha ily kérelem csak önálló perrel volt érvényesíthető és »az eredményes megtámadást rendszerint egy második pernek kellé követnie eoncrét marasztalási kérelemmek. (Indokolás 30. lap.) (Folyt, köv.) Törvényjavaslat az 1881: XVII. t.-c. (csődtörvény) módosítása tárgyában. Az 1881 : XVII. t.-c. 162. §-a helyett: 39. §. A számadás a csődválasztmánynál nyújtandó be, mely azt legfelebb nyolc nap alatt megvizsgálni és erre vonatkozó j jegyzőkönyv kíséretében a csődbiztosuak átadni tartozik. A csődbiztos a számadások feletti tárgyalásra határnapot tűz ki s arra tömeggondnokot, a csődválasztmányt és közadóst — ez utóbbit i csak annyiban, a mennyiben ez által az ügy haladékot nem , szenved — megidézi, a hitelezőket pedig postai uton azon megjegyzéssel értesiti, hogy szabadságukban ál), hogy a számadást megtekinteni és az ellen észrevételeiket akár a tárgyalás előtt a csődbiztosnál benyújtandó beadványbau, akár a tárgyalás alkalmával megtenni. * Kezdetét 1. a »Jog« 47. számában.