A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 3. szám - Megint a budapesti ügyvédvizsgáló bizottság

A. J Épen ezért az Ítéletet a tárgyban az ellennézet és az én nézetem helyesbsége felett az olvasóra bizom akkor, ha az ellennézet vallója fejtegetéseimmel tárgyilagosan bánik el. Ámde dr. Kemény Andor ur jónak látta szerény cikkecskémből kikapni három nem is teljes mondatot és azt önkényesen csoportosítva, egy olyan logikai levezetést hozni ki belőle, a melyet, ha én ugy írtam volna, bizony megérdemelném, hogy örökre eltiltassam a tollforgatástól és mindennemű olyan foglalkozástól, melynél a logikára csak legkisebb szükség is van. Kénytelen vagyok tehát kérni a tekintetes szerkesztőségtől ismét pár sornyi tért és hogy ne untassam hosszasan a tisztelt olvasót, egész röviden a kezébe adom dr. Kemény Andor urnák a fonalat, melynek vezetése mellett megértenie lehetséges legyen azokat, a miket e lap mult évi 45. számában, a homályor bölcseleti fejtegetések kerülésével, elég világosan megírtam vala, de a melyeket az 52. számban általa ismételt mondatrészek kivételével dr. Kemény Andor ur — ugy látszik — nem vett észre. A szerény nézetem kifejtése és indokolása végett közzétett cikkem logikai levezetése im ez: 1. »A végreh. törv. 180. §-ában szabályozott bírói birtokbavezetés nem egyéb, mint az ingatlanok átadására irányzott végrehajtás egy neme s igy teljesen analóg intézmény a végreh. törv. 221. §-ában szabályozott végrehajtás utjáni behelyezéssel.« (Ért. 3. bek.) 2. Ha a 180. §-ban szabályozott birói birtokba vezetés analóg a 221. §-ban szabályozottal, ugy az erre vonatkozó szabályok állanak amarra is. (Ert. 6. bek.) 3. A 221. !<-ban szabályozott végrehajtás nemre külön szabályok nem intézkedvén az idő tekintetében, ennélfogva az általános szabályok veendők figyelembe _s igy azok irányadók a 180. ij-bani birói birtokbahelyezésnél is. (Ért. ti. bek.) 4. A végrehajtási törvény 23. §. 2. bekezdése szerint a végrehajtási jog az ítélet, vagy más végrehajtható közokiratban foglalt teljesítési határidőtől számított rendes magánjogi elévülési határidő (32 év) alatt évül el. (Ert. 8. bek. Az 52. számban 1. alatt közölt mondatrész.) 5. Ennélfogva a rendes elévülési idő (32 év) alatt kérhető a vételi bizonyítvány alapján is a végrehajtás, vagyis a birói birtokba helyezés. (Ért. 8. és 10. bek. Az 52. számban 3. alatt közölt mondat.) Ha valaki fejtegetéseimet figyelemmel végig olvassa, lehetetlen annak elfogulatlanul abból más logikai levezetést hozni ki és különösen lehetetlen a dr. Kemény Andor ur által az 52. számban összeállítottat kihoznia. Azon mondatrész, a mit cikkíró ur as 52. számban 2. alatt közöl s mely igy szól »A vételi bizonyítvány a végreh törv. általános határozataiban felsorolt végrehajtható közokiratok egyik csoportjába sem tartozik, mert az valójában nem más, mint jogerősségi bizonylat (Ért. 4. bek.) korán sem tartozik a logikai bevezetéshez, mert azt csak annak indokolására hoztam fel, hogy miért volt szükséges a vételi bizonylat végrehajthatósá gáról a 180. §-ban külön gondoskodni s miért nem volt e célra elég a 221. §. Nehezményezi dr. Kemény Andor ur azon állításomat is, hogy »a vételi bizonyítvány nem más, mint az elárverezett ingatlanoknak az árverési vevő által történt megvételét kimondó végzés jogerőre emelkedését cónstatáló, tehát jogerőssági bizonylat.« Hát én beismerem, hogy a végzés szó használatánál nem jártam el elég gondosan, mert én azalatt nem egy beirt, vagy nyomtatott papirlapot értettem, melynek címe »Végzés«, hanem birói kijelentést, enunciatiot. A végrehajtó ugyanis, midőn mint kiküldött az ingatlant X. vagy Y. által megvásároltnak kijelenti, ezt nem a saját, hanem a kiküldője, a bíróság nevében, az ez által ráruházott hatalom alapján teszi s ezen kijelentést a biróság akkor, a mikor az árverési jegyzökönyvet elfogadja, autorizálja. Hogy az elfogadási végzés és a vételi bizonylat ugyanazon űrlapra vannak nyomtatva, az lehetséges, de hogy ez aztán helyes is volna, azt tagadom, mert currens munka mellett a beterjesztett árverési jegyzőkönyvet azonnal el kell fogadni s a bánatpénzt birói letétbe utalni, mig a vételi bizonyítvány leghamarabb az árverés napjától .számított 8, sőt ha az 1881. évi 40,353. számú IÜM. rendeletben szabálvozott helyes eljárás követtetik, csakis 15 nap eltelte után adható ki. Igy tehát nem is olyan képtelen az általam felállított tétel, az pedig, hogy a vételi bizonyítvány nem ugy szól, mit sem bizonyít ellenem, mert én csak azt mondtam, hogy az »valójában«, tehát nem szavaiban, hanem belső anyagi tartalmában nem más, mint stb. stb. Ennyit magam igazolására. Cikkének többi része, hol azt magyarázza dr. Kemény Andor ur, hogy a vételi bizonyítvány nem marasztaló birói határozat, nem vonatkozik reám, mert e tekintetben egyetértünk. Még csak azt jegyzem meg, hogy én továbbra is megmaradok véleményem mellett s szemben a kiváló tudományú P u k y (ivula vezetése alatt álló debreceni kir. tábla 1. számú döntvényével, hivatkozom a volt budapesti királyi itélő táblának 1891. évi február hó 17-én hozott és »Felsöbiróságaink elvi határozataidnak Márkus által kiadott gyűjteményében a II. kötet 469. oldalán olvasható 55,085/890. számú határozatára. Belföld. Erdély panasza a gyakorlati birói vizsgálat^ szabályozása ellen. A kiadott igazságügyi rendeletnek a következő intézkedése : OCá. 21 A birói vizsga a Budapesten szervezett birói vizsgálat előtt teendő le, a Marosvásárhelytt megjelenő, kitűnően szerkesztett »Közérdek«nek alkalmat ad következő — nézetünk szerint jogos — kifakadásra: »E miniszteri rendelet folytán, helyén találónak lenni látjuk abbeli felszólalásunk, hogy valahányszor a mi régi, kicsi Erdélyünk jogai csorbittatnak, soha egy képviselőnknek is az elleni felszólalását nem halljuk. Eddig a mi fiaink itt Erdélyen birói vizsgájukat letehették, az erdély-marosvásárhelyi kir. tábla előtt, a hol mint területén alkalmazott joggyakornokoknak, minden elméleti és gyakorlati ismeretekkel naponta találkoznak össze táblánk birái, következve a vizsgára, ismeretei felett mindig alaposabban tudnak bíráskodni, mint a budapesti kir. tábla birái, kik joggyakornokaink oly ismereteihez nem tudnak jutni. Aztán van még ennél egy fontosabb ok is az erdélyi joggyakornokoknak budapesteni vizsgázása ellen s ez az: Erdélyben az anyagi polgári magánjog azon magas a polgári törvénykönyv-, a büntető-, az úrbéri-, a telekkönyvi eljárások s ezekre vonatkozó jogorvoslatok egész mások, mint Magyarországon, a mely okok a vizsgázók vizsgáit nagyon s jogtalanul megnehezitik. S végül az új rendszerek a vizsgázni kívánót a súlyos vizsgái (eddig nem volt) költségeken kivül indokolatlanul terhelnek Erdélyből Budapestre utazás s ottan mindenesetre a marosvásárhelyinél terhesebb szállás és kosztozási költségekkel akkor, midőn a mi (marosvásárhelyi) kir táblánk a vizsgák körüli eljárásai mindig voltak oly komolyak és szigorúk, mint a budapesti tábláé. A fényes eredményre legfelsőbb bíróságunknál névszerint tudnánk rámutatni. Minden választáskor hangos Ígéreteket hallunk, hogy újabb teher Magyarország lakosaira nem lesz s lépten-nyomon az ellenkezőről súlyosan kell meggyőződnünk. Ezen igen fontos érveket az intéző körök magas figyelmébe melegen ajánljuk.« Megint a budapesti ügyvédvizsgáló bizottság. Lapunk utolsó előtti számában dr. Eri edmann Bernát t. kartársunk, ki maga is tagja az ügyvédvizsgáló bizottságnak elismerésre méltó nyíltsággal utalt azon sajnos állapotokra, melyek a budapesti ügyvédi kamarában a vizsgáló biztosok megválasztásánál fenforognak. Ezen sorok élénk visszhangra találtak tágabb körökben, meit régóta érzik ott ezen állapotok megszégyenítő voltát. Most egyik laptársunk a »Jogi Szemle« erre vonatkozólag hoz »elökelő oldalrók kapott nyilatkozatot, melyet az ügynek nagy fontosságánál fogva következőkben közlünk : Ismerve ama bámulatos érzékenységet, melylyel nálunk mindannak bírálatát fogadják, a mi személyi kérdésekkel áll összefüggésben, csak a megfelelő resignatioval közöltük volna az alábbiakat, ha egyik laptársunk nem közöl ugyané tárgyról hosszabb cikket dr. Fr i e d m a n n Bernát ur tollából, a ki tagja az ügyvédvizsgáló bizottságnak és az annak egyik (itt egyedül megbírált) részét választó kamarai választmánynak. Ha Friedmann ur mellőzi a személyes tekinteteket, ugy nekünk sem kell félnünk attól, hogy a tárgyiasság hiányával vádolnak és azért teljes nyugalommal adhatunk helyt az alábbi megjegyzéseknek, melyeket igen előkelő oldalról kaptunk: »Nem tudom, hogy a budapesti ügyvédi kamarát mily elvek vezetik az ügyvédvizsgáló bizottság tagjainak választásánál; hogy nincsen kizáróan arra tekintettel, vájjon bir-e az illető tag a megfelelő és nélkülözhetetlen tudományos képzettséggel, azt könnyen észreveheti mindenki, a ki sok oly nevet talál a tagok sorában, a melylyel éppen csak itt vagy az ügyvédek jegyzékében találkozik. F.s hogy a gyakorlat hosszú ideje sem a döntő körülmény, azt igazolja ama tapasztalat, hogy oly fiatal embereket is tisztelnek meg e tagsággal, a kik még nem birnak elég gyakorlati ismeretekkel. Ugy látszik tehát, hogy a kamara a neki tetsző egyénekből állítja össze a bizottságot, tekintet nélkül arra, hogy képesek lesznek-e majd feladatukat megoldani és hogy nem fogják-e comprommittálni a vizsgálatokon való viselkedésükkel az ügyvédi kart? Pedig az elfogulatlan szemlélőre az ügyvédvizsgáló bizottság ügyvéd tagjainak egy része nem teszi a képzett, komoly, a vizsgáló biztostól megkövetelhető nagyműveltségű férfiú benyomását. Azonnal észrevehetni, hogy X. éppen csak a vizsgálatra készült valamely magyar vagy külföldi autorból és most a szegény jelölttől követeli meg, hogy ez iró minden szavát, minden gondolatát pontosan elmondja szigorú censorának. Egy másik valamely törvénykönyv egy bizonyos részét szereti megtanulni. A jelöltet kizáróan ezen thémából faggatja (a törvény szövegét szószerint megkövetelve) és ha a jelölt ki is jelenti, hogy e részt nem tudja — a mi megeshetik bölcs vizsgálati rendszerünk mellett, mely két órára összpontosítja az összes gyakorlati jogtudományok kikérdezését — a vizsgáló biztos ur mégis megmarad kedvenc tárgya mellett, mert egyébre nem készült és nem teheti ki magát blamagenak. Ehhez járul, hogy némelyik — természetesen a legkevésbé tudós - vizsgáló abban találja örömét, hogy az általa valahol felfedezett legbonyolultabb jogesetet, melynek megoldásán a német birodalmi törvényszék talán hetekig gondolkozott, a jelölttel óhajtja megoldatni, ezzel akarva kimutatni tudományának bőségét és a saját judiciumának élességét. Már most tessék elképzelni, hogy mily kinos hatással van az efféle censura azon vizsgáló biztosokra, a kik átlátnak a szitán, a mi nem is annyira nehéz, mint azt az illető urak hiszik. És tessék elképzelni, hogy milyen képzettségű tagokkal szaporodik az ügyvédi