A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 37. szám - Az uj budapesti kir. táblai elnök székfoglalása

278 A J OGK törvénycikk 19. §-a kimondja ugyanis, hogy »ha az örökhagyó által irásba foglalás végett kijelentett végakarat irásba foglalva nem lett stb. vagy az Írásbeli magánvégrendeletre előszabott alaki kellékek meg nem tariattak«, egy szóval, ha a végrendelet ok­irattal nem bizonyítható, akkor az »szóbeli végrendelkezésnek csak akkor tekintend'S«, ha az erre kívánt kellékek megtartattak és »a végrendelkező határozottan kinyilatkoztatta, miként az általa tett nyilatkozatot szóbeli végrendeletnek kívánja tekinteni.« (Az ellen­kezőt kimondja a 18. §., mondván, hogy ha a szóbeli végrendelet később írásbeli alakba öntetik, ellátva az ehhez megkívánt kellé kekkel, az új Írásbeli végrendeletnek tekintendő.) A törvényezen rendelkezéséből kitetszik, hogy Írásbeli végrendelet másként, mint a végrendeletet magában foglaló okirattal nem bizonyítható. (Oly esetben is, ha a végrendelkező halála után elveszett írásbeli vég­rendeletre történik hivatkozás, nem az bizonyítandó, hogy a vég­rendelkező mit végrendelkezett, hanem hogy létezett az elveszett nek állított okirat, az el volt látva a szokásos kellékekkel és az mit foglalt magában.) Nem lévén pedig az Írásbeli végrendelet mással, mint okirattal bizonyítható, állanak rá vonatkozólag a fentebb az Írásbeli alakhoz kötött jogügyletekre előadottak s így a vak által alkotott írásbeli magánvégrendelet érvénytelen, semmis és annak félretételét örökhagyó törvényes örökösei, — (kik szemben a végrendeleti örökösökkel épeu ugy örökhagyó jogutódainak, örökhagyóval azonos személynek tekintendők, ha a végrendelet érvényessége forog kérdésben, mint a hogy annak volnának tekintendők valamely vásárlóval szemben a szerződés érvényesítése iránti perben! — annak félretételét jogosan kérhetik. Ezzel befejezvén kissé hosszúra is nyúlt fejtegetéseimet, azoknak eredményét a következőkben vonom össze : Vakok váltónyilatkozatai csak az aláírás közjegyzői hitelesí­tése esetén, írásbeli alakszerűségekhez parancsolólag vagy enge­dőleg ugyan, de választás után többé nem változtathatólag kötött jogi ténykedései csak ha közokiratba foglaltattak: érvényesek. Egyéb jogi ténykedéseik azonban, legyenek azok bár szóbeli vagy írásbeli jogügyletek, közhitelű személy közbejötte nélkül, instru­mentum publicum hiányában is érvényesek ugyan, de ezeket ille­tőleg mig a vak vagy jogutóda a másik fél ellen a magánokiratot is teljes bizonyító erővel használhatja, addig a vak és jogutóda ellen csak egyéb bizonyítási eszközök használhatók, a magánokiratok elle­nök általában nem és kivételkép csak akkor használhatók bizonyítási eszközokül, ha azokra a bizonyító féllel szemben a vak vagy jog­utóda már hivatkozott s igy a bíróság előtti beismerés pótolta a közhitelűség hiányát. Belföld. Az uj budapesti kir. táblai elnök székfoglalása. A bu­dapesti királyi tábla uj elnöke: C zord a Bódog, voit igazság­ügyministeri államtitkár f. hó 5-én foglalta el hivatalát. A beiktató teljes ülésen Sárkány József alelnök helyett, a ki beteg, Szabó Albert tanácsvezető elnökölt. Az elnök üdvözölte a szabadságukból friss munkaerővel visszatért bírákat, azután fölolvastatta a miuisteri leiratot, mely Vajkay Károly elnököt saját kérésére nyugdíjazza. Felolvasták a volt elnöknek Czorda Bódoghoz intézett üdvözlő levelét is. Megszűnt minden kapocs, ugymond Vajkay, mely közte és a budapesti kir. ítélőtábla közt volt, de nem enyészett el a rokon­szenv köteléke, mely öt utolsó lehelletéig azokhoz fűzi, a kik a nehéz, kevés előnynyel kecsegtető birói pályán vele együtt küz­döttek. Kérni akarta az uj elnököt, tegye lehetővé, hogy a tábla személyzetétől, egytől egyig jó barátaitól szóval búcsúzhasson el. Orvosi parancs azonban eltiltotta minden izgalomtól, pedig ezt nem kerülhetné el, azokkal állva szemben, a kikkel 1861 óta együtt működött a háromszor is átalakított kir. táblán s a kiknek baráti jóindulata s lélekemelő elismerése soha sem szűnt meg vele szemben. A ministeri rendeletben nyugdíjaztása okául emlí­tett előrehaladott koránál még előbbre haladott korban sem tudná ő ezt a bucsut fagyos szívvel elviselni. De búcsúszó nélkül még sem távozhatik barátaitól, a kikkel összeforrott élete. Arra kéri tehát az elnököt, a ki őt őszinte barátságával tüntette ki, hogy fejezze ki a tanácselnököknek, a birói karnak, a tábla tiszt­viselőinek és segédszemélyzetének köszönetét. Ezeket pedig arra kéri, hogy részesítsék utódját is olyan buzgó és odaadó támo­gatásban, mint a milyenben neki része volt. Szabó Albert elnök indítványozta ezután, hogy a teljes ülés fejezze ki jegyzökönyvében szeretetét és tiszteletét nyuga­lomba vonuló elnöke iránt, érdemei elismeréséül pedig festessék meg arczképét a kir. ítélőtábla nagy tanácsterme számára. A zajos éljenzéssel fogadott indítvány végrehajtásával az el­nököt bizták meg. H a v a s s Károly bíró olvasta fel ezután az igazságügyi minister leiratát, melyben Czorda Bódog volt igazságügyi állam­titkárt a kir. tábla elnökévé kinevezi. Az elnök indítványára Szent-Iványi Gyula vezetése alatt, Kállay Adolf, Lipthay Kornél és Halmágyi Sándor bírókból álló küldöttség ment az uj elnökért a ki nemsokára zajos éljenzés közben a terembe lépett. Szabó Albert elnök, üdvözlő szavak után fölkérte az új elnököt, hogy a hivatali esküt a kir. ítélőtábla plénuma előtt tegye le. Az ünnepies eskütétel u'án pedig Lipthay Kornél bíró mondott meleg üdvözlő beszédet, melyben az új elnök figyel­mét és jóakaratát kérte a birói kar számára. Czorda Bódog az üdvözlő beszédekre a következőket válaszolta : »Legmélyebb hódolattal eltelve ő Felsége legmagasabb el­határozása iránt és a legodaadób hűséggel az igazságszolgáltatás iránt, melynek egész életemet szenteltem, foglalom el ezt az el­nöki széket. Ismerem a nagy feladatot, mely reám vár s annak teljesítésére erőt remélek mérethetni abból a támogatásból, mely­lyel Szabó Albert ő méltósága és Lipthay Kornél biró úr az imént biztosítani szíveskedtek. Ismerem e nagy testület hazafiságát és az igazság iránti lelkesedését s nem kételkedem abban, hogy a kir. tábla szeretetét, melyben elődömet, a nagytudományu férfit s az igazságszolgáltatás érdemdús alakját részesítették, tőlem sem fogják megtagadni. Erre biztat a tábla nagyérdemű alelnökének lezele is, a ki betegsége miatt távol maradni volt kénytelen, a ki bi onyosan leghívebb munkatársam lesz. így vállvetve együtt fogunk munkálkodni abban a hatáskörben, melyet, a törvény reánk ruházott, a jogállam eszméjéhez és a kir. ítélőtábla tradicziójához híven, megőrizve a függetlenséget, a mely soha semmi körülmények közt szem elől nem téveszthető, mert az nemcsak a biróság, ha­nem a jogkereső közönség garancziájaként állíttatott fel. Érzem a súlyos kötelességet, melyet reám a törvény, mint a kir. tábla elnökére ruház; feladatomat nemcsak az igazságügyi kormány, hanem a törvényszéki elnökök buzgalma és minden hivatalnok kötelességérzete nekem megkönnyítheti. Egyet kérek: bizalmat, a melyet én mindig őszinte bizalommal viszonzok Örülni fogok, ha méltányos kívánságaikat vagy teljesíthetem, vagy azokat fel­sőbb helyen támogathatom, e részben irányadóul fog szolgálni mindenkinek a tevékenysége és képessége, melyet működése köz­ben kifejt. Még egyszer kérem támogatásukat.« A zajos éljenzésekkel meg-megszakitott beszéd után a folyó ügyeket referálták el. Az új elnök 8083 ügydarabot vesz át, mint restáncziát. Ülés után az elnök fogadta a tábla birói karát, a tanács­jegyzői kart és a kezelési személyzetet. Teljes ülés a győri kir. táblán. Nagyjelentőségű aktus folyt le augusztus hó 31-én a kir. táblán. Teljes ülésben búcsú­zott el Erdély Sándor államtitkár az általa szervezett főbiróság­tól s ugyanakkor köszöntött be V örös marthy • Béla, az új elnök. A Vági Mór tanácselnök elnöklete alatt összejövő teljes ülésen a birói kar, elnöki titkár és tanácsjegyzők vettek részt, sőt a szüneti munkát végzett öt biró közül is Szabó György félbeszakította szabadságát ezen alkalomra. Szeghő előadó olvasta fel mindenekelőtt az igazságügy­minister által közölt legfelsőbb kéziratot, amelylyel Erdély Sándor kir. táblai elnök államtitkárrá neveztetik ki. Az erre felhangzó harsány éljenzés csillapultával a távozó hivataltőnök a könnyezésig meghatva moudá el búcsúszavait: »A most felolvasott legmagasabb kézirat közvetlen követ­kezménye, hogy el kell hagynom azt a széket, melyen étidig ültem. Fájdalmas érzéssel teszem ezt és bánattal tölt el, hogy a birói széket el kell higynom, mert hiszen hosszú birói pályámon mindig rajongó szeretettel viseltettem a biró magasztos feladata iránt s kétszercsen fájdalmas az, hogy a győri kir. Ítélőtáblától is meg kell válnom: azon táblától, melynek birói kara önfeláldozó ügybuzgalpmmal és ritka szakismerettel támogatott súlyos felada­tomban. Epen azért most, válásomkor az igen sikeres működéséi t benső köszönetemet nyilvánítom és remélém, hogy lankadatlan buzgalommal fognak tovább is működni. Ha bármily erő- és egészségbeli áldozatokat hoznak is munkájokkal, jusson eszökbe, hogy ezen áldozatokat a haza és a haza igazságszolgáltatásának szent oltárára teszik le. Kérem tartsanak meg továbbra is szives barátságukban és emlékükben.« Ezután Vági tanácselnök búcsúzott el társai nevében a volt feledhetetlen elnöktől, mire Erdély egyenkint elbúcsúzva kar­társaitól, elhagyta a termet. A bucsut csakhamar a beköszöntő követte. Ugyancsak Szeghő előadó felolvasta az új elnök kiueveztetéséröl szóló le­iratot, mire Vörösmarthy Béla letette a hivatalos esküt. Ez­utáu Vági tanácselnök üdvözölte az új főnököt, ki meleg hangon emlékezett meg imént elbúcsúzott hivatalbeli elődjéről, majd pedig eképen folytatá: x>A győri kir. tábla a kezdet nehézségeivel igen hamar meg­küzdött és minden komoly munkás ember becsülését vivta Td magának. Ezt a becsülést hoztam én is magammal és ez a be­csülés legbiztosabb alapja a kollégiális együttérzésnek. Kérem, tartsák meg továbbra is ezen ügybuzgó szellemet és ezzel támo­gassanak engem is elnöki tisztemben.« Az éljezéssel fogadott beszéd után Vági tanácselnök a teljes ülés tagjait egyenkint bemutatta az új elnöknek, mire a gyűlés feloszlott. Lelet miatt — börtön. A Maros-Vásárhelyt megjelenő »Közérdek« irja : Az adósok börtönének ajtaja (a váltóadósok börtöne bezárása után) először nyílt meg városunkban egy 76 éves ügyvéd számára. Ez ajtónak megnyitója Nagy Géza helyi pénzügyigazgatósági titkár. Az eset a következő : A helyi pénzügyigazgatóságnál a bélyeg és jogilleték osztályának

Next

/
Thumbnails
Contents